Szótlanság alkusza
Veszélyes helyre tévedt újra
e vétkes szív, bűnös lélek,
megszólal majd hangod húrja:
nincs már bú, én nem remélek.
Álmok voltak csupán
a jó és rosszabb napok
évek teltek el kurtán,
s emlékül ráncokat kapok.
Nincs megbocsájtás,
mert bűnhődés sem volt soha,
hiába verte lelkem korbács,
nem élt más, csak szerelmed mosolya.
Minden, mit adtak az égiek,
e szívet meg nem szabadítja,
hogy érted fájón már ne égjek…
azt nem eléri el senki… soha.