… (miserere mei!)
Csend-vajúdva szólok "Hozzád"…
a sikolyok visszhangját – elvetélt
boldogság percek hordozzák.
*
Tél-terhes fák ágain rügy-
bontakozás. Piciny kelyhükben zöld
élet-varázs. Nem egy szent ügy -
de természet adta áldás.
Pittyegő cinke. Csicsergő fecske
- e szonáta mily’ hang-pompás…
*
Hajnalhasadás. Csábító
tavasz-parázs. Te is látod?
- vagy már ez is csak ámító
önnyugtatás… Félve keltem:
gyászos fény-szalagokkal simogat
az emlék-sugár. Nap-szellem
lettél. Kín-égett arcomhoz
üde kis két kezed – soha nem ér…
mosoly-tüzes szép arcodhoz
egy képzelt érintés kísér.
Hiányzol. Soha nem hallott hangod
csak halál-imákat ígér…
Ezért oly nehéz. Irgalom
könnye – mint illó kegyelem-pára
a semmibe vész. Szánalom
szárnyán a bűntudat angyal-
repkedést remél. Mennék én feléd…
szállnék szabad akarattal –
csakhogy épp az anyai szív
marasztal… Te a néma égre sírsz.
Föld-kincsnek – két testvéred hív!
*
Szóvirágok hullanak most:
rózsaszín jácintok és hófehér
nárciszok. Látod a csokrost?
Szeretlek-versbe kötötten
báj-cirógat. Óh (…) - a megbocsátás
illata már körülöttem…
(Öt éve sírhely a lelkem.
Isten tudja már mennyi fájdalom
-tövist téptem. Megszenvedtem.)
*
Többé már nem szólók "Hozzád".
Jajgató bölcső-dalom örökre
elhallgat már… Itt nincs tovább…
Szellő-tündérek suttogják
a búcsú pillanatát… Ne félj! Ők
visznek. Tiéd a mennyország…
Megjegyzés: 2012. már.