… (miserere mei!)

Csend-vajúdva szólok "Hozzád"…
a sikolyok visszhangját – elvetélt
boldogság percek hordozzák.

*
Tél-terhes fák ágain rügy-
bontakozás. Piciny kelyhükben zöld
élet-varázs. Nem egy szent ügy -

de természet adta áldás.
Pittyegő cinke. Csicsergő fecske
- e szonáta mily’ hang-pompás…

*
Hajnalhasadás. Csábító
tavasz-parázs. Te is látod?
- vagy már ez is csak ámító

önnyugtatás… Félve keltem:
gyászos fény-szalagokkal simogat
az emlék-sugár. Nap-szellem

lettél. Kín-égett arcomhoz
üde kis két kezed – soha nem ér…
mosoly-tüzes szép arcodhoz

egy képzelt érintés kísér.
Hiányzol. Soha nem hallott hangod
csak halál-imákat ígér…

Ezért oly nehéz. Irgalom
könnye – mint illó kegyelem-pára
a semmibe vész. Szánalom

szárnyán a bűntudat angyal-
repkedést remél. Mennék én feléd…
szállnék szabad akarattal –

csakhogy épp az anyai szív
marasztal… Te a néma égre sírsz.
Föld-kincsnek – két testvéred hív!

*
Szóvirágok hullanak most:
rózsaszín jácintok és hófehér
nárciszok. Látod a csokrost?

Szeretlek-versbe kötötten
báj-cirógat. Óh (…) - a megbocsátás
illata már körülöttem…

(Öt éve sírhely a lelkem.
Isten tudja már mennyi fájdalom
-tövist téptem. Megszenvedtem.)

*
Többé már nem szólók "Hozzád".
Jajgató bölcső-dalom örökre
elhallgat már… Itt nincs tovább…

Szellő-tündérek suttogják
a búcsú pillanatát… Ne félj! Ők
visznek. Tiéd a mennyország…

Megjegyzés: 2012. már.