februári
a hóban jégtől fuldokló utak
hasalnak
fehér itt minden
csak a lámpafény önt sárga
húgyot az oszlop alá
némaság nincsen
csikorog a februári fagy
ótvaros koldustól teli
az árok
az utolsó vacsora elkélt
csak megdermedt pillanatok
maradtak
mint a holtak
fekszenek békén
a város varacskos
képén a rögök