Kazimir: Búcsú két tételben (vers)
Megjelent:
Témakör: Elmélkedés



Búcsú két tételben

I.

Hófödte bőrödön őrülten cikázva
megfogadtam:
tízmilliószor is akár
le merem majd írni
szent neved.

Halántékomról szemerkélő imáimat
neked adom,
az összes hegy,
gomolygó folyóim,
minden őszi búcsúm
immár a tiéd.

Lásd!
− ha így rendeltetett −
most tízmillió évre
elengedtelek,
hogy borostyán szemedből
éjjel csillagkövet,
nappal felhőhajú égboltot
hajlítsak magamnak.

                II.

                Ajkaim közül
                novemberi csönd szitál,
                és rád nehezedik
                áradó bizonytalanságom
                te barna mindenség…

                Mellkasod mámora
                és két kitárt karod
                talán most utoljára
                az enyém −

                (de mégsem lehet)

                Gerincoszlopodra
                tavakat, nádakat,
                gyönyörű álmokat akarok cirógatni,
                beláthatatlan hátadra ráírni,
                míg alszol:

                négyszázhuszonhárom nap
                belőled kevés.



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
https://www.pieris.hu

A mű linkje:
https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/127310