Körhinta
görcsösen fogom a fonalat, kötéllé
magam három motringból,
mintázatlan, mindenséggel pettyezetten
csörgök át a szorosokon, egymást
követve, csomóról csomóra
még az Isten is Öreg lett
rémületében, mikor engem újra teremtett
minek, minek, … hát mégis …
cibálom őket magammal, mert mind
jönni akar, mind egyszerre, … mind hiába
emlékek, jelennek
… és egymás képét, mutató ujjait tépik,
fogdosni akarják, hogyan is volt,
és ki az belebarnulva, ismerhetetlenné,
szorulva rám, mesémből rájuk
egy vagy kettő vagy több, egyetlen
földöntúli egyenlet …
megoldása bordákra fehéredett rovás
csak Te vagy, az egyetlen,
az egy,
benne minden értékkészlettel
csendet akarok, … csendet, hozzád,
orgonák játékából virágfürtökké
úgyhogy a kötelemről minden csörgő
konzervélményt levagdalok,
csaholók közé hagyom, rágódjanak
engem meg nem találnak, … nem-nem,
Veled keresem tovább az egyenlőségjelet
Megjegyzés: (2010.)