aranytk: Mert csöndemben… (vers)
Megjelent:2010, december 12. Idő: 09:00:00 Témakör: Elmélkedés
Mert csöndemben…
Mert csöndemben újra
s csak újra dúl a múlt:
Sorsomon konok emlékek ülnek
(talán mert üldözöm őket,
tüntetnek, s nem menekülnek), csak nyomják rám a mázsányi súlyt,
teremtve bennem
– bár hinném, hogy értem! –
néma háborút.
Vergődő magammal
vívott, halálba hajló,
vesztett csaták!
Mi célotok?!
Oly idegen
ez a világ!
Földig húz
e nagy titok,
s kérdésem
hiába sírom,
hiába kiáltom,
a válaszra süket vagyok.
Gyötrő csöndet tördel a mély,
létembe naponta belefáradok.
A feszített napok percei mögött
meghúzódó némaságban
(esti imák helyett)
egy apró
mécses még lángra gyúl – lobog.
Fénye mögött magamtól távolodok.
Lángjában zúzott haragot takar
a teremtett béke – szíven szúr
a szilánkok tenyérnyi
büszkesége.
Álmomban
gyáván
gyanakvó
lidérc-lovagok
vágtatnak a messzeségbe,
s én (ó, szegény…), minden felszálló
porszembe beleporladok.
Ez a száguldás,
mint lassuló sodródás
– fényévnyi távolodás –
Vajúdásom ég-, és földszakadás:
megnyugvást reménylő lélekhasadás.