Reggel, vasárnap

Szeretem a csendes hajnalt.
Mikor a zajos város csörömpölése elhalt,
És néha- néha szól egy rigó, hogy ébredt,
És a rémekkel telt éjjelt feledve,
Gyönyörűt fütyül a reggelre.

És azt is szeretem, ha szép az idő,
A tornácra kiülök, s pár kósza repülő
Karcolja fehérre az eget, mulandó jeleket
Írva a kékbe, pontként tűnve a messzeségbe.

Az ám! A kék! Ilyenkor az ég még fekete,
Majd bíborlila, előcsalva a hajnali kéket,
Mit a kelő nap égszínkékre éget.
Így jön el a reggel.

Tudod, vasárnap ilyenkor alszik a tömeg,
A villamosok is üresen szaladnak,
Tág teret biztosítva a néhány alaknak,
Kiket a kelő nap ébren talál.

Lefő a kávé. Csésze, páromnak bögre, kanál,
Tej, egy tegnapi kiflivég, egyenlőre elég.
E kis mozgás megtöri a csendet,
Mégis, módját adtam e vasárnap reggelnek.