A legszebb eb
Egy fekete szőrgubanc
öreg pulim, Mancs.
Mindkét szemére vak ugyan,
de még idegen hangra kirohan
az úthoz, majd lassan,
komótosan
ballag vissza az óljába.
Szőre a kosztól összeállt,
s hiába
kiállt bárki,
a szót nem érti kiabálva.
Ha csendbe megállok az udvaron,
megérzi vakon
és jön, hogy játszva,
akár kölyök korába,
szívemet melengesse, játékos kedve.
Szegény, bár csúnya eb,
de legyen bármilyen,
ő nekem a legszebb
kutya.
Mert tanítani
nem lehet azt a hűséget,
mit vak szemében látni.
2010. II. 21.