Amatőr Művészek Fóruma

Hiénák közt idegen a jámbor
acsarkodva nézik.
A friss vér szagától beindul az állat.
Tépik marják, több sebből vérzik
Nincs pátosz, csak közöny, és semmi sajnálat.

Terheid vállamra tetted, áldott kézzel, Istenem.
Bánattal telt zsákjaidat megtört szívvel cipelem.
Tegyél még súlyt, amíg bírom, amíg össze nem rogyok,
és két remegő, gyenge kézzel hozzád nem fordulok.

Tüzek égnek sápadt pusztán
rőt fényük imbolyog,
kunyhó mellett öreg juhász
hold fénye ráragyog.

Állatok gyülekeznek,
Tisztáson a nagy réten.
Meghirdették a versenyt,
Ki tudja a legtöbbet.
Medve róka, farkas nyúl,
Süni bagoly a mókus.
És minden erdő lakó,
Kinek kedvére való.

Olyan jó belesimulni a mába
nem kérdezni már
s nem felelni a múltnak

Árnyékom táncol a tiéden
ütemet lükteti szívünk
torz formát ölt rajza
ahogy a sötét a sötétet
öleli gyengéden.

Leng, zeng, cseng
a kis lélekharang,
giling-galang,
hallgasd csak mit sugall,
égi malaszttal
oltárnál marasztal.

Leköpött a jó barátom,
a púptalan teveféle.
Utólag én nagyon bánom,
hogy nem mentem fedezékbe.

Oh zöld fenyő, oh szegény fenyő.
Ötven év alatt megöregedtél.
Sűrű lombod közt megannyi
madár született és búslakodott.
Erős gyökereiddel kapaszkodtál
a földben.

szeretek élni
suttogva mondom
csak belül kell tudni
s a szemeknek

Csak hó hull most nekem tisztán, nesztelen.
Emlékezem.
Egy nyári csendes, hűs alkonyon,
Szellő bontott tincset hajadon.
Néztem csak s fejed vállamon,
Hevertünk időtlen pamlagon.

Decembernek havában, amikor ünnepet várunk, egy kicsit elcsendesülünk, s érzékenyebbé válunk. Tizennégy éves koromig imádtam a karácsonyt, s nem értettem, hogy az öregek miért mondják azt, hogy bárcsak véget érne már a három napos ünnep. Imádtam, hogy együtt van a család, hogy együtt ülünk az asztalnál, és mesélnek nekünk, és nem rohannak dolgozni, hanem van időnk egymásra.

Dideregnek a levelek
hűvös őszi szélben,
lassan peng az idő húrja
szerteszét tört fényben.

Lovam sörényébe kapaszkodva,
repültem a végtelenbe, álmomban.

Gyere, drágám, üljél az ölembe.
Zaklatott lelkemet nyugtasd meg,
hogy velem vagy.
Ölelj át kérlek, hallani szeretném
szívednek dobbanását.

Hosszú utat jártam én be
ezen a világon.
Célként érve el a reményt
megleltem a párom.

Vannak olyan dolgok,
amikre nincsenek
megfelelő szavak.

Fűzérek a jégen
ma esett
porrá gyűrt tegnapok

Szedtem már életemben sok rózsát,
illatoztam bimbódzó virágát.
Bánat nélkül nincs öröm sohase,
megszúrt már alattomos tövise.

Hatalmas hegy ormán,
hol már hó mutatta
meg magát, csengő szánt húz
két éjfekete ló.
Elsuhannak hófehérbe öltözött
fenyvesek mellett,

Melletted megnyugszom,
E nagy nyugtalanságban.
Melletted bízom mostan
E keserű bizonytalanságban.
Adod nekem magadat, adom magamat.
S őrzöm minden szerető szavadat.

Robog a vonat hazafele,
apró csendekkel van tele.
Furcsa: ember alakúak.

Álmomban a mennyben jártam,
csodás angyalokat láttam.
Körbehintettek virággal,
megtöltötték szívem vággyal.

Hófedte hegyek fehérbe borultak,
csikorgó tél felé közeleg az idő.
Ott fenn a hegyen szél süvít át a fákon,
s didereg az ágon a kis madár.

Magyar vagyok. Magyar élet.
A nagy magyaros csendélet.
Élek, nyakas magyar büszkeséggel,
A magyar hittel, s reménységgel.

Megragadt emlékképek,
üres koporsó, négy fal között.
Félig telt boros poharat,
muslincák lepik.
A toll megszaladt, szárnya megszökött.

Nekem olyan kedvesem szeme,
mint szomjazónak patak vize.
A mennyországban érzem magam,
ha reám veti a napsugaram.

Zord téli éjszakán
süvítő szél haragját üvölti.
Szegény fák,
megállás nélkül hajladoznak.
Fáradt vagyok,
panaszolja a kérges öreg tölgy,

Fürge mókus
Ugrándozott,
Ágról-ágra,
Mert így szokott.

Kristályhangon búg a Hold –
éjfeketén áthatol
éteri tiszta fénye –
alámerül a mélybe,

Megremeg a lelkem, ha látlak
csak álmodhattam ilyen szépről.
Hová lettek az angyalszárnyak,
mikor alászálltál az égből?

Csillagos éjszakában süvít a szél,
hajlongnak a kopár fák.
Fázósan reszket a sápadt holdsugár.
Sűrű nagy pelyhekben esik a hó.
Reggelre hófehér lesz a kunyhó.

1.
Álarcos, beteg napok járnak
Közöttünk alattomban, némán.
Lassan szeretünk s temetünk,
Valami nagy csodát keresünk.

Megjön a tél, de vajon minek?
Kinek jó az a fránya hideg?
De eljön, egye meg a fene,
majd csak lefagy az ember füle.

Halottak napján hozzátok igyekszem,
kik már rég
elköltöztetek a túlvilágra.
Temetőkertek csendjében
titeket köszöntelek,
nehezen engedtelek el benneteket,
de sajnos mennetek kellett.

Levegőt tüdőm termeli
éltető fuvallatot
orrom ingyen osztja szét.

Pihenj meg vándor
Fogd a kezemet
Jobb utat nem találok
én sem ismerek

Se aznap, se másnap,
lelkemet ne lássad!
Csak ülök a széken,
csendesen és szépen!

Tomboló vírusban
hajszálon múlik
az életünk.
Szívünk féltőn ver.
A sors meggyötri
az embert, s magát
a világot.

Te lettél édes, lelkemnek ébredése,
szívben parázsló tűznek éledése.
Lánggá szítottad hamuvá vált parázst,
örömtánccá változtattad a magányt.