Amatőr Művészek Fóruma

SAJÁTOS FILOZÓFIÁM

A múlt századnak
Közepén születtem,
Hol itt, hol ott
De felnevelkedtem.
Villany sem volt,
Ahol laktam,
Faggyúból volt
Ott a szappan.

Magas dombtetőkön,
És hűs völgyeken át,
Száguld a széllel
A didergő hajnal.

Elfut az égbolt
csillaggal teli
éjszaka szekerén.
Búsul a vén hold,
ott fenn kuksol a
kőtemplom tetején,

Írhatnék érzelmes verset
De nem akarok.
Lehetne bosszús egy mű
Mmm, nem akarom

Ha éppen nem történik semmi az utcán,
embernek nyoma sincs, ballagok némán.
Nyakam behúzom, a hideg ne fusson végig a hátamon.
Tél van, kissé havas, a járdán a köveket bámulom.

Suhan mellettem a táj,
Elmosódott, őszbe borult fák,
De talán nem csak kintre költözött a tél,
Hanem bentre.. a szívünkben él.

Ha nincs vihar, nincs fejlődés
Eső nélkül a föld is meddő marad
Ha van vihar, van fejlődés
Kiszáradt medrekbe, zúgó patak dagad!

1. Vajon milyen... ő?

Semmit étkező?

Forró mint a... jég?

Van-e nála vég?

Mint a homokba rajzolt
archimedesi körök,
a szerelem törvénye
testünkben oly örök.

Söthenyes szoba asztalán
ezüst gyertyatartó áll,
valaha vidám láng égett
leolvadt viaszcsonkján.

1.

Isten szeret.

(Mi mást tehet?)


Vezet kézen

téged éppen,

olyan szépen!

Borgőzös este
álltak ők lesbe,
hatalmas harc volt,
vérre menő,

Változott a Világ a Föld légterében,
hisz több millió éve fent vagyunk az Égen!
A Nap és Hold a két legfontosabb Csoda,
már megpróbáltuk azt is, hogy kerülünk oda!

Lélegeztetőre
Tettük a világot.
Kapkodunk egy kósza
Szalmaszál után.

Te gyűjtsd a szívedbe ami szép, ami számít,
A suhanó perceket, egy mosolyt, egy ölelést,
Egy embert s a nyári szél suttogását..
Őrizd meg a boldog pillanatok kincseit
S őrködj mások kincsei felett.

Merre szökkent
fecskeszárnyán?
Elcsavargott
lombok árnyán
a nyáridő.

Szólj hozzám.

Ha tehetném, megkérdezném,
muszáj-e tovább nélküled lenni,
nélküled elveszni az időben,
nélküled álmodozni,
hiányoddal ébredni.

Még csábít Nüx az éjszaka istennője,
az ég alját már kócolja a pirkadat,
perdül az égen, lehull az est kendője,
s távol már a sötétség - jön a virradat,

Hófehér csönd fénylik szép arcodon,
barna kezemhez érnek ujjaid,
vörös ajkaid édes zátonyom,
zöld szememben tűnnek fel álmaid.

Ne felejts el unatkozni egy kicsit,
Csak bámúlni ki az időknek
Olykor-olykor borús ablakán.
Hátradölni és nem kérni semmit...

Telnek az évek,
őszül a lélek,
szürke paróka
ráncot ölel.

Te vagy a főnök

Mikor azt mondtam neked
Szétdobálok mindent
Te így szóltál: Tedd!
Attól csak rend lesz

Hajóink kifutnak
Föld Anya szemén
zúgó óceánok
ölelte kontinensek

Jézus Krisztus valódi papjai
Újra katakombákban, föld alatt
Kénytelenek az áldást osztani.

Élhetetlen vágya nagy
Hatalmasság tükre volt
S most e zengő vádalap
Sivalkodik, hátha kap
Létre lépő árnyakat

Hogy szeretlek-e még
Kedvesem
Gondolkodtam ezen

S' bevallom neked:

Már gondolatban magasan szállok,
de mindig van aki vissza ránt ott,
ahol már minden olyan szép és jó,
ahol nincs semmi sértő, bántó szó,

Ő nem szavak embere, úgy látszik,
hangját szinte alig hallani;
dolgos kéz nem bír fölös beszédet.

fegyelmezetten sorakoznak
papíromon a szép szavak
állnak mereven vigyázzban
de sírniuk még nem szabad

Mintha valami itt rekedt,
hidegebb, téli üzenet
kékítné ki az ablakot,
hirdetve reggelt, vasárnapot.

Szerelem!
mit is jelent nekem?
Végtelen
tomboló érzelem

Még utószor visszanézek,
Itt hagyom én ezt a vidéket.
Más tájakat felkeresek,
Hol tán szabadon élhetek.

1. Lenni fogok. Örökre,

időtelen időkre,

sosem hajlok az őszbe.

Nagy fehér hóködmön
mezőkön, erdőkön,
fagyfújó zimankó,
forgószél iramló,
hó lejti széltáncát,
takarja hegy ráncát.

Hosszan a télbe mereng a szememnek a tükre a jégen.
Ő peremén a szemed zöldje, ha csillan a fény.
Mit meredek, ha a múlt felemészt, a jelennek a végét
Járom? A szívem is úgy verdes a láttadon, nézd!

Amikor az est leszáll,
Karácsonyfa díszben áll.
Eljött megint ünnepe,
Szív a lélek öröme.

Karácsony éjszakáján
ha minden szűztiszta hó
még a csend is halkan jár.
Az ünnep oly megható
Karácsony éjszakáján.

Fényes csillag
Ragyog az égen
Mutatja az utat.
Vezeti a híveket,
S megáll Betlehem
Városa felett.

Ködös téli hajnal volt,
Csak egy utcalámpa nevetett rám.
Minden oly kitartóan hallgatott,
Én nem törtem meg a hallgatást.

Hetednap jött érte a megváltó halál,
fájdalma ostorként csattant a szívemen,
kiszállt apám lelke a kórház ablakán,
létemben csak emlékeimben lett velem.