Amatőr Művészek Fóruma

Földig rombolom le mindazt,
mit eddig építettem.
Porrá zúztam kegyetlenül,
mi rabszolga sorban tartott engem.

repültél
szárnyad elhagyott
letörtél

Egyszer majd, ha porrá válok,
szállok, szállok a gyors széllel,
tovatűnő világomban
utoljára nézek széjjel.

Lógunk egy kötélen a hold alatt.
Egymásnak fordulva tép a szél.
Szemünk kiszáradt üveggolyó.
A vihar utáni csend beszél...

nekem kell a ne
nekem tényleg szép volt az orrod
én a kálváriánál szállok
nekünk később is
előtted
az ilyen legtöbbször visszaforrott

ez a személyiségfajta
magára hagyva úgy viselkedik
mint egy intelligens gyurma
visszafolyik amorfba és
akkor ott a nyugvó ponton
Isten majd újratervezi

küldj érte szelet vegye hátára
kőbe ne üsse lábát
legyen aki vele nevet

Körberajzoltam a foltokat,
amiket az ágyneműn hagytál,
hátha kiadja alakod,
kinyitottam az ablakot,
hónod alá kapott a szél.

majd most jelentem ki persze
nem úgy történik nem teszem
szóvá ahogyan te sem
ha nem beszélünk róla súlytalan
marad a cselekvés hiánya

Hány mostot áldoztál fel
a holnap oltárán,
mennyi múlt pillanat lett
kopott, holt bálvány
napjaid polcain?

Réteken át a királyság összes unott szeles öble
zúgva viháncol együtt, - hó csöpög, ömlik özön,
egyre szitál igazán és összevon édesen ölbe -,
áfonyaágaivá hullnak odább a rögök.

Ott, ahol mindig élnek a fények,
vár rád a többi isteni lélek,
ott leszel mindben, és ők tebenned,
nem kell ott többé semmit keresned.

Fenyőfák üres póza.
Kietlen utcák hidege.
Elkapkodott szirszarok.

Bontott cukorkák gyűrött
ruhája a töppedt fenyőn
rézarcú angyalkönnyek
bomlott viaszglóriája

utolsó lépések
mint sebre tett tépések
csak eltakarnak
majd levakarnak
feles-legként

ködös
ablaküvegemen
lomhán csorgó pára
a félénk cseppeknek
útját csak por állja

hideggel jössz henteregve
leheleted szorongás
piából kúsznak felhők röhögve
róka loccsan a padlón
veszett

Nem akartam mást, csak látszani;
pergő dobszóban szünetként játszani
a csendet és lenni a levegő,
lépcsőre dermedő jövő.

Fátyol hang
lüktetés
csendben s zajban
csókod mézédes katlan

nekem nem adtál
hűs tenyeret
csillagszámláló
szemeket

amit elvesztettem
mind övé lehet

Csámborgok üveges szemű
nincstelenség a társam
családról rég levált hímnemem
hörpöli a 40%-os eufóriát

hiányérzetem volt
de nem tudtam
mit hagytam otthon
egyszerű bőröndömben
minden dolgom helyén pihen

A hajnali utca bíbor-kosztól fénylik,
aszfalton szívforma mélyedésben
gyűlik a poshadó pocsolyavíz,
egy ablakból csirkecsont hullik le éppen.

Mikor a lelkem fáit szüreteltem
Megomlott bennem a révület
Magamra riadtam fel
S édesre vált a szürkület

Játszom a csenddel hópihékkel
rakom tele kosarát legyen minek
örülnie mikor nem lesz velem
havazik... segít nekem az ég.

Ó, drága, Vén Lépegető.
Jöttöddel búcsúzó, piciny Idő.
A lépcsőm gumicsizmádba reccsen -
Sokszor átázott Emberkönnyekben.

A te utadat járom.
A nyakakon járom vesz körül mint élet,
csak hagyd őt!
Képzelje magát rügyező fának,

Éjfélt üti már az óra,
Álljunk meg egy néhány szóra!
Búcsút mondunk az óévre,
Köszöntőt a jövendőre.

Huncutkodva int búcsút
az ősz, szeplős levélkéin
még ékes bíbormáz időz,
köd fátylába titkon szurkál
hajnali fohászt egy eltévedt
napsugár, tócsák tükréből
cseppnyi illúziót szublimál;

Pörgök forgok méla táncba
erdőn mezőn vacsorázva
titkos forrás levét iszom
karom marja tigrispiton

ködmönöm szita
lyuk-tenger
az idő fegyver
lőtt nem is egyszer

tűnődő kátyúk az éjjel
ótvaros bőrű hátán
szertepatakzó rozsda
fagytól repedő hantok

Mások azt mondják róla, hogy ő a pám.
A pám nem tudja, mikor van a névnapom
és ha az övére sms-t írok, nem tud válaszolni.

Leestem az ágyról felpúpozott
matrachalom magányából nem
tudom válaszoltam fiaim kutakodó
kérdéseire már egy hete vándorlok
éjjeli útra kelnek a lábaim hánykolódom

Hitvány földnek vadhajtása,
pokolfajzat virág átka,
szesztestvére boldogságnak,
közhellyé vált korcs szavának,
árnyak között büszkén lépve,

Ölelj agyon, nem lesz semmi baj.
Nyald fel a görcsöm, kicsi Labrador.
Láncod oldozza fel,
szereteted olvassza szét
a semmit, ami mégis van valahogy.
Filléres spanyolviaszok:
Messiás, magyarok, gender.
A tétlen terror kényszerít képeibe.

Ha rád nézek,
mozigépész indítja a filmet,
és csak könyörtelen pereg,
volt, ami volt.