Amatőr Művészek Fóruma

mi lesz majd veled oktalan
magányos emberhad
ha lehever hited a földre
ha erőd nem lesz
hogy fejed megemeld

Vendéglőben Vendel rendel,
kéretik egy cigánypecsenyét,
Evés közben hallgatom a
Szép cigányzenét.

Kezdődik piacon a mozgás,
Standokra megy a kirakodás.
Medve papa felügyeli rendet,
Mindenkinek mutatja a helyet.

Megérkeztél, akár a forgószél,
hercegnővé emeltél,
csókoddal megszédítettél,
mindent kedvemre tettél.

Rajzolj egy kőrt
Bátran, tedd ezt
De kiszámolni már
Nehezebb lesz

1. Építsünk egy falat.

Amin át nem halad!

Helyette ittmarad!

fény és hang, kéz és láb.

Ne szülj gyermeket, ne szülj e világra!
Ne legyen belőle senki rabszolgája.
Szárítsd ki méhedet, apaszt el magod,
Utolsó erőddel használd öntudatod.

Anyám gyenge kezét
párnájára téve,
örök álom hullott
fáradt két szemére.

mikor már nem tudtad mi az amit látsz,
mikor már szétfeszített a bizonytalanság,
lehasítottál, hogy szemem tükrében láss,
láthasd végre önmagad, mit is csinálsz?

Egyforma vagyok
Szokássá züllött kivétel
Nadrágzsebből kihullott
Szabványos célok tucatja

Ti harcoltok. Hogy boldogok

lehessenek az emberek?

Bizonyosan. Mi más ok-cél van?

(Vaj', ki küldött? Mért nem ő jött?)

Egy nap: és arcod tova már
gyorsan illant ma s tegnap közt,
az éj már két-part levők közt,
az éj, te bús, te bús, éji halál.

Kedves országos barátaim.
Ki a kottát nem ismeri,
nem is mond az semmit neki,
csak a papírt pöttyözgeti,
zenéjét sem igazán érti,
csak amúgy filhallás szerinti.

Egyetlen kérdés járja át a fejemet
Egyetlen kérdés árasztja el lelkemet
Megkérdezném én! De nem lehet!
El kell nyomnom az érzelmeket

Ha válaszolhatnék,
Már megtettem volna.
Nem tudom miként fénylik,
elmém sötét homálya.

Alszik a táj, néma csendben,
Még a zöld lomb se rezzen.
Régi fák, terebélyes lombok,
Hold bevilágít imitt, amott...

Nyár van
Bár a tavasz hersenő zöld ízeit
Még érzem a számban
De már nyár van

Minden csodák ideje

reggel
hétfő
este
péntek
reggel
nyávog
este
véreb

Keresek egy régi, boldog múltat,
az utamat hosszútávon kutatom,
a szavak bennem rég elpusztultak
hogy a hiány s az üresség fájjon.

Fagyos szív mélyén egy halkan suttogott dal
Szememben tükröző csillagos éjszaka
Nyári napsugarak égetik a bőröm
Szinte leírhatatlan végtelen öröm.

Bámultam Őt szobám ürességében,
ahogy meredt és ijedt tekintete,
ugyanúgy reám szegődött.
Ismertem valahonnét, láttam már,
de csak gondolatok száza járta át a fejemet,

még nem látszik, de nincs már rejtve,
már nem álom, de még nem lepke,
még nem mozgás, de már egyhelyben,
már nem fér, de még nem cseppen.

Odaszán szentté, ne vessz el nevek közt,
bordáid mögé nyúlt magad vagy, veled jössz,
de csonkjaink csókjait ne vidd el, ne érezd,
kiáltott karokból kiálts és elég lesz
testvégek helyett csak tizenkét gyertya,
hisz tudom, hogy rettegsz, de ne így tégy,

Emlékezés hatvannégy év fényében

Előre Hazánkért harcba
Előre fel barikádra
Hideg kövek közt süvítve
Fütyül a gyilkos golyó.

Gyermekként futottunk
egy régmúlt tavaszban,
sárkányt eregettünk
a kéklő magasban.

bambuszlevelek
mandula ívű szemek
szusivacsora

Ha elesnél,
eggyel többször keljél fel,
mint ahányszor elestél.
Ne légy okosabb a bölcseknél,
ne gondolj ki többet senkitől,
erről a bölcseletről.

azt hiszem már egész pici
koromban hallottam róla
anyuék mesélték hogy az egyik
papámnak is volt

Most légy erős, József:
Potifárné üldöz.
"Több bátorság kell ma
erényhez, mint bűnhöz. "

Egyszer egy héten,
vársz a jelre,
kigyullad a gyertya,
ablak szögletébe.

hullanak a szavak
akár a levelek
megfáradt könnycseppek
amik nem kellenek

a szürke embernek

2 éve már, hogy LERAKTAM a pennát.
Tetszett, a végén tök jól ment már!
De a taxi már kint, lent várt

Minden percem
Patikamérlegen
Mérte ki
Valami mindenható sátán
Lovagolok
A grafikonok hátán
A célvonal felé

reklámpannók faggatják árad
játéktornyokra bomlik a világkép
zöld posztón végez a piros szőnyeg
szőnyegbomba éterárú cikkek-cakkok

Orvosi fém ez? De hiszen hallom, hogy beszélek.
A csuklódon kötél van? Engedj el, ne nyiss ki.

Muszáj most hazudnod? Tudom, hogy eléred.

Záporok könnye mos
kipp, kopp, kopp,
kis kalapomra csepp
csókot dob,
házeresz harsona
cintányér,
ha eső gyöngysora
hozzáér.

Színes szemetek
szanaszét szórva
végig az úton.
A sarkon fordulok,
de messzebb nem megyek;

húsomból kivont véred
atomomból kiömlött
magzatvized
félholdamat töltő kérged
mit takar mit bújt öled
feslett égboltul
hangom végre
zárul

Rém álmodozások
Tér átfonódások
Megrendül a rendíthetetlen
Felpezsdül az elviselhetetlen
Karma
Harca

meredt szemekkel nézed
ahogyan jönnek a hírek
és valaki hiába súgja neked
ott legbelül
hogy te ezt már nem kéred