Amatőr Művészek Fóruma

Háborgó tudat lennék álom nélkül,
Egy maréknyi személy saját kezemben.
Esti képek az időből,
néhány percre lehetek a pillanat.

Sötétből sejlik a
Sápadt fénysugár.
Erőlködik a Nap.
Közelít a tavasz.
Szembe jön elénk.

Szőlő hegyen más az élet,
Ott terem a jó bor kérem.
Gyönyörű fürtöket néztem,
Legyen gazdáé az érdem.

Ne
küldj el
bűnnel,
de

Még egyszer had fogjak tollat,
Had csalogasson magához a szó!
Te érted talán,
megragadok pár gondolatot,
És újfent hajtok meg, egy-egy füzetlapot.

Hogyan választhattam volna a mindent,
semmiért cserébe?
Láttam romokban lelkedet,
láttál porba hullni,

Puritán darab volt, minimalista,
Egy felvonásos, de ütős kis darab.
A művész kezében a sok kötéllel
Rejtőzve várt, s a függöny felszaladt.

Bárhol is vagy,
s az utam bármerre vezet,
Mindig csak az jár a fejemben,
hogy megfognám a kezed.
S csak annyit mondanék.
Szeretlek.

Egy konok tánc.
Bárcsak közelebb jöhetnél!
Az az ismerős, kis mosolygyűrte ránc,
Bárcsak közelebb lehetnél!

Minden egyes versem fájdalomból íródott,
Minden egyes percem kárhozattal vívódott,
Minden amit szerettem elhagyott már régen,
Minden amit ismertem megváltozott szépen,

Macid mondja mit szeret
tiszta szívből, igazán
Két huncut kis szemedet
hosszú, forró éjszakán

Írhatok ma is?
Olyan rég volt már Szó a kezemben,
Nem is tudom miként
veszi rá magát az elmém!
Csodának nyoma,
Megmaradt mondatok.

találkozhatnánk...

egy percben
lehetne összefutni,
mint régről jött barátok,
lehetne búcsút inteni,
venni sapkát, kabátot.

Helló Tavasz,
ki a tél arcába beleharapsz.
Eljöveteled hirtelen,
hatalmad szertelen.
Megjelensz, s lesepred a telet.
Kivérezteted az elődödet.

Emberek ti mire vártok,
Én lefagytam, azért állok.
Gondolat visz a szó elfogyott,
Székre ülök gyorsan, lerogyok.

Macska oson át a kerten,
Vadászat helyett a kutya
Táljába szimatol és les,
Hol a maradék, nem tudja.

1. Mert egyszer véget ér.

Az idő és a tér.

A minden belefér?

Nem tudom, nem tudom.

A vágyak édes mámorával
gondolok rátok, szépséges angyalok,
kik szívemet gyötörtétek míg elkopott.
Már csak az emlékeimben turkálhatok,
felidézni a sok kalandot.

Hú, de jó lenne,
Ha tizennyolc elmúlnál,
Megenném a szád!

Megfagyott lelkem
téli-álmát alussza
húsból s csontból
lassan rothadó
Palota...

Kell, még valami.

Igen, kell...

Egy kiló szeretet?

(Ami el nem temet.)

-Miért könnyes a szemed?
-Belement valami szar...
Az életem.

Őrjít ez a csókos valóság,
Elsodor a vágy, rám feszül
Ez a nagy beteljesülés,
Keser-édes itt legbelül
Ez a megadás, ez a jóság.

Amíg csak élek:
Remélek. Utána meg
Már úgyis mindegy!

hajnali háromkor
tajtékot vet az idő
megrendül
bámész bérházak
behunyt balkonján

A HALÁL

No mondd csak, hát még mindig nem fárasztott ki
meddő harcod ellenem? Nem volt még elég?
Lásd, hogy engem dicsér mind, ki kész eldobni
szánalmas, mocskos, kiúttalan életét.

Szemed bogara,
Lelkem derűs mosolya
Virágokat bont!

Szemedben láttam - égre törő
csillogást, amit lemosott egy
fél könnycsepp és az emlékezet
elhalványuló szépiája -

... kínzás nélkül is érzem,
anyai családom,
végső fájdalmát.

Velem volt egy angyal,
Nagybánatomban.
Kérdezte mi történt,
Én csak hallgattam.

Állat is ember:
Kutyánk nem is harapós!
Inkább érzékeny!

Rabló voltam, pisztoly lógott övemen,
Lovam repített sebesen,
Sok hölgy hagyta nálam ékszere terhét,
Sok zsandár hullatta miattam vérét,
Végül felkötöttek huszonöt telén,
De mégis élek én.

Szárnyast tolláról,
Az írót pennájáról
Ismerheted fel!

Az egység, az egész, és a feleség

A templomban, színed előtt
Könnyű kimondani az "Igent".
De nehéz a Te követednek
Lenni Uram!
Gyónni pedig nem fogok,
Titkaimat, bűneimet, vágyaimat
Nem árulom el senkinek.

Az élet nagy cirkuszában
porondra lökött az élet,
ahol naponta maszkot öltök
mert zord valóságban élek,

Ülök egyedül,
Némán, számkivetetten.
Kerül a szél is!

Hiányzol Apa,
Hiányzik a sírás.
Hiányzik az érzelem.
Hiányzik a bizalom.
Hiányzik a szeretet.
Amit elvettél tőlünk.

Ide születtem,
Eldöntötte az élet.
Nincs más választás!

I

Így halnak meg e szép korban az emberek,
leélvén az életük pókerarccal játszva,
mintha nem lett volna más, mint egy kártya-játszma,
pedig körülöttük világok rengenek.

Megáll a zene,
nincs több tánc és szabad csók,
idő mulandó.