Amatőr Művészek Fóruma

Egy rét,... temető,
ég veled Anatolij,
... ezüstszín, most bronz

Idézet: F. G.

Szerpentinekkel

Az én elkésett születésem csöppet sem örvendeztette meg a testvéreimet, akik már mind megérték a felnőtt kort, s szégyellték, hogy én most tolakodom közéjük. Hanem aztán lassan megszerettek, s talán el is kényeztettek egy kicsit.

I.

csipke-fehér
takaród
patyolat

csak engem fed
egy hatalmas
emlék-lepel
fekete
szívemen
fátyol-lenyomat

Pirkad a pusztán, a kelő nappal reggeli pára száll,
hirtelen laposan foszlik, s fűszálakon tovább jár.
A vöröslő nap a földtől elszakadva magasra hág,
s mint színeit váltó kaméleon, lassan sárgára vált.

Egyszer egy vándor eltévedt az erdőben. Három napja bolyongott, amikor megint ugyanarra a tisztásra ért, ami mellett már hatszor elhaladt. Megfáradva leült egy fatönkre, hogy szemügyre vegye élelmiszerkészletét. Még két adag finom Borneói csirkemell volt a csomagban vargányamártással. Miközben elrévedő tekintettel bámult a semmibe, és azon merengett, hogy hogyan juthatna ki az erdőből, egyszer csak egy ember tűnt elő ugyanabból a semmiből.

Megjegyzés: 2019.

Bekötött szemű szűztelenek,
ítélet rajtuk a lángok fényénél
Lázadó testük kéjt kívánt,
lobogó hajuk lobogni fog
Vártságuk izgalma semmi már,
ölük vérsége az enyészeté

Az Idő eljárt
és örökzöld hölgy lett belőle.
A menetszél rózsaujjai
a tövisek sűrűsödő nyalábjain
kísérnek a közelítő aszfaltpuszta felé.

VÁLLALHATATLAN

Oly helyeken telnek napjaim,
hol kevés, aki ért.
A butaság de facto nagyon fáraszt.
Nem folyok parttalan vitákba már senkiért,
és nem várok választ.

Egymásnak feszülő meztelen testek
Karámiszony, fém ízű rettegés
Gyereksírás, nyugtatásnak remélt remegő hangok
Nagyon rossz előérzetem van
Ajtódörrenés
Rémisztő sötétség
Sikolyrobbanás

Összegyűlnek a padon a vének, a múmia rémek
Fekete varjak

A kertjét ellepték a csúszómászók míg ő aludt.
Örökké, élő halálban senyved a gyáva, hazug.
Citromfákat ültet majd, ő a nagy úr!
Portájának legeldugottabb szegletén
a nyomorék, csonka fa a egyetlen gyümölcsén
tenyészik a mindenféle lárva, benne, rajta...

a csokival kezdődött
az édes Inota-szelettel
papírján három kéményóriás
csodákat ígért
és képzeletem naponta
átrepült a háztetőn

Híd
lesz majd
fölöttünk.
Mindkét parton
mi integetünk.

kalinka - mondja Gula
ukránul örül
valami régi
vagy valaki
látszik a szemén

az Idő toporgott
éjjel
ezer tücsök hegedült
virradatra párnák
csücskére ült

tüzet rakok
gyermekségem hideg napjait
égetem el
lobogni fog az égre törő láng
nem marad belőle semmi
csak fekete üszök
finom szürke hamu

Az 1982-es év elejét írtuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A keskeny nyomtávú, nyírségi kisvasút mozdonya elszántan tört előre két kocsit húzva maga után a hófedte homokdombok között. Ta-ta-ta-tatt, ta-tatt, ta-ta-ta-tatt, ta-tatt! Az utazóknak néha az az érzésük támadt, hogy a kocsik mindjárt elszabadulnak a sínekről - olyanokat ugranak az ide-oda hullámzó, tekergő vasúti sínen. Jobbra, jobbra, balra lök, majd balra, balra, jobbra ránt, megállás nélkül. Aztán valahogyan mégis minden alkalommal ott marad minden a helyén, és csörög-csattog tovább a szerelvény, hogy másfél óra alatt tegye meg az alig huszonhét kilométeres távolságot Nyíregyháza és Ibrány között.

Délután folyamán Frangepán György mozigépész egyszer csak összeesett kedvenc foteljában, és azonnal meghalt.

Kint csiklandva szalad ruhák fodrán fel a nap.
Lomhán izzó partnak verődő csillanások smaragd,
játszi éle, felgyűrt szoknyás, csupasz húsokba harap,
csókot lop a szélfútta hatalmasok alatt.

naponta kialmozza a féreglyukakat
hogy amit elnyeltek újra szem előtt legyenek
kifényesíti a halál kaszáját
hogy kedvében járva távol tartsa amíg
mindennel nem végzett

Ha egyszer megérzed
a halál simító szelét,
torz képek villannak eléd,
temperálják sajgó szenvedésed.

Harang csendül,
mély sóhajok úsznak a ködben,
szénkoporsó függönye libben
parányi ablak keret mögött.
Suttog a szél ravatal kapuján,
roppant rózsaszálak fedik
drága koporsó oldalát.

van
létem
perceim
legutolsó
mondata után

ezután úgy mesélek el mindent ahogy megesett
nem köntörfalazok mint nagyapa amikor az történt
hogy elverte a jég a gabonát és nem mondta el
mamának ettől persze nem lett jobb csak rosszabb

Megöregedtem,
ifjúságom múltba zárva,
rozsdás lakatkulcs eltörött.
Cinege zengő dallamán,
horpadt halánték gödrében
átszitált minden gondolat.

két sötét alagút –
mindkettő végén
széles terekből szűrődik a fény.
vegyszerszagú függöny lebben.

Széttörtem strófákból szavakat,
hogy sok darabjából összeálljak
azzá az eggyé.
Összefolyik tintasávon,
nagy csillagok akvarelljén.
Az alkotó pihen, a műhold követ.
Annyi maradt a közértben,
amennyit hagyott benne a stewardess.