Amatőr Művészek Fóruma

Eszembe ötlött egy emlék
rég elmúlott farsangról,
bálozókat néztem éppen
a piszkos ablakodból.

Szeress! Hogy ölemben kit hordok,
hamvas szépet vagy álruhást!
Szeress brit dámát: régi lordok
utódját, szeplőst, kékruhást:
míg a kavicsos parton mondott
ölelkezve fülbe-súgást,

Hátát, újjam simítja, bőröm, testét érinti,
Mint esőnek cseppje, olvad az ablaküvegen.
Úgy úszom át, lelkemmel, nyitott lelkeden..

Mélyen szántó gondolat,
Mint irdatlan erény
Megszáll, s nincs többé
Megtévesztő remény.

Albion partján
találkoztam vele
szemergett eső,
nem volt ernyője.

Túl kocka vagy, mióta a Semmelweisre jársz,
már minden humán dologról csak latinul dumálsz.
Latinul nevezed ezt, görögül hívod amazt,
nálad patella a térd s pénisznek hívod már a...

A bár sejtelmes félhomályba burkolózott. Kint vadul fújt a szél, és kavarta a havat, ám bent kellemes meleg honolt. A levegőben sörrel kevert állott felmosószag terjengett, ami összekeveredett a cigarettafüsttel és a bentiek izzadságszagával.
A férfi, aki a bárpulton könyökölt, körülbelül harminc körül járhatott. Sápadt, borostás arcát, sötét, kétoldalt felnyírt haj koronázta. Minimalista ruházata egy sötétbarna bőrdzsekiből, egy fehér pólóból és egy kopott farmerból állt. Lábán kitaposott tornacipőt viselt.

Hajnali kettő tájban
Ragacsos félhomályban
Egy szál neon ruhában
Dögös lányok a chatszobákban

Selymes haja
simogatott,
halkan súgta
tied vagyok!

Könyököl az ablakpárkányon. Az álla a tenyerében, szeme valami távoli pontra fókuszál. Gyönyörű a fény, ahogy megtörik szőke haján. Igazából innen - a szoba sarkából nézve - teljesen körbeveszi egy erőteljes sárgán kezdődő, majd halvány, kékbe lágyuló fénysáv az egész testét. Alakja tisztán, mégis félhomályban látszik. Onnan, ahol szőke haja véget ér a tarkója alatt, egészen a sarkáig, sötétbarnába játszik, így nyáron is. Szinte hófehér a selyembőre. Meztelen.

Mint
tükör
a tükrön –
egymás bőrén
végtelenedünk.

csillogó cseppekből
fűzöm a nyakláncom
tollpihe szerenád
elviszi az álmom
tüstént de gyengéden
akarom mindened

Egy leeső bőrtáska csattal.
Egy csattogó Wertheim-csóklakat
Csüngő szájpadlásokon.
Egy hamvas bőr homokóra domborulatban.
Egy simítás a derékon.

(Titkok)
torkom szakadtából
kelnek
kiesnek
szakadék nyeli le
és a hasított farmert

pulzál bennem
dörömbölve fut ereimben
a fürge fény
dalhullám simítja a rejtett zugokat
megfeszül a lég

Éjszakáink kivéreztetett sziluettjei közt,
a mímelt időtlenség szép ívű szerveivel,
varázsló szád kenyérmeleg leheletében,

Szóval, Harley Monroe,
Ebben a Jazz-lírában
Kiköltöztünk a vörös bolygóra.
Rájöttem, hogy a Föld rongybabáknak való.

Megjegyzés: 2018. október 13.
A marsi panoráma előtt
Harley Monroe bikinivonalán

Meg-megfeszül még testem
Utószor, aztán elernyed,
Elgyengül s lassan újra
Visszatérő lelkével egyesül.

(hanggal festve - színes szavakkal játszom)

Most egy képet nézek, s felidézve átélem
a festő néma mámorát.
Elképzelem közben, ahogy alkot;
palettáját, vásznát, otthonát.

A semmit viselem magamon.
Jól áll nekem (mondom jól áll).
Hát tépd le a karom,
szedj darabokra, őrölj porrá,
ha neked ez gyönyörűség!

Szavakon túl is suttog mosolyod,
becéz kezed,
s a ragyogó fény szembogaradon
csal magához, hívogat.
Feléd szállok, mint apró rovarok
a lámpafényre.

Terrakotta szikla alatt
halózik a kígyó.
Rágnád meg a húsát
szépen szól a
bendzsó.

Neszező szavak
Táncot járnak az éjben
Válasszá érve

Megjegyzés: Suttogók c. képhez
2018. 01. 22.

Eljöttünk hozzád.
Figyeltük minden tetted.
Láttuk, amint a kéj szavát kerested.
Kimenekült a nimfa a kezedből, és náddá változott,
S te fogtad késed, és levágtad tőből,
És a vastagabb csőből
Pánsípot faragtál.

1.

Emlékszem nyár volt
szép asszonytested
szoknyán át világított

ettől szerelem
támadt bennem, vágy
Hiába múlt el a nyár

Magam sem tudom, hogy mi volt,
testet, lábakat keresett hajnalig,
de nem talált szegény, semmit.

Forró ujjaim majd
tarkódra símulva
húzzák rám
édes arcodat,
s vad csókokkal
szép
bársonyos szádat
az illatoddal beszívom
majd

Istennő vagy
azon a képen
nekem
a föld felett lebegsz
a lázas vágyak kergetik a vért
vastag verőereimben
ahogy látlak

Minden csillag aludni tér
szívem ismét jókat remél.
Ereimben zubog a vér,
holnap reggel új hajnal kél.

Vágyom tested borítását,
mikor felveszlek mint ruhát.
Forró szerelem jár át,
átvirrasztjuk az éjszakát.

Kéz a kézben olvadás van.
Test a testben olvadásban.
A szerelemnek sziluettjén,
Vágyad mélyen hatol belém,

Egy temetőben láttam... nahát!
" Mondj lelkemért egy hálaimát,
egy könyörgést, testvér,
mit e holt test még kér,
hogy itt is kapjak elég pi. át!? "

Veronika lakhelye Aszód,
kifogott egy dúsgazdag macsót,
s habár a vén kecske,
cseppet öregecske,
esténként megnyalja még a sót.

Könnyűnek találtattál
hiába vagy vonzó asszony
én már többé nem akarlak
már nincs vágyam ölelni
téged

Oly távol vagy tőlem és oly elérhetetlen
Mint életem messzi csillagai
Csak a képzelet vetít ki falaim
négyszögére, hol szabályosan

Kikezdenék veled
ha te is akarnád
ha kitárt karjaidba
befogadnál
ha ölelnél szelíden

Kéj szülte gyönyör
Ernyedő testén bágyadt
Pihegés zihál

Megjegyzés: A Méz Karjaiban c. kép mell.

Mint aki álomba zuhan
vesznénk veled a mélybe
én csókolnálak
vadul és finoman
amíg
ujjongsz, jajongsz

Tavaszodik
hajnalban
kék nárcisz bont
virágot
arcomon hűvös
a harmat

fiatal a mosolya
zamatos a csókja
kóstolnám de nem szabad
meglátja az anyja

Egymásba feledkezve,
Mint az óceánba az ég,
A nap tűzbe borítja alkonyunk.
Testünk felnyög, elborít
A vérünk minden tüze,