Amatőr Művészek Fóruma

Gyere Kicsim, bújj most ide,
Anyus szerető ölébe.
Mondd el mire vágy a szíved!
Melyik játék kell most Neked?

Mint fájó fogat,
úgy szeretlek téged.

Mint fűszál a nyulat,
úgy szeretlek téged.

Szívem rezdülése válik dallá.
Szerelmes szavaim füledbe súgom.
Szépséged látása tett engem rabbá.
Szerelmes börtönbe taszított sorsom.

Száznyolcvan, kétszáz
Csak repkednek a számok
Sebaj, gondoltam
Majd rádtalálok.

Éjben nyíló rózsa,
Kietlen kis tenger
Egyre jobban árad
Legvégül majd elnyel.

Jó hangulatban mentem és lazán.
Lámpa fénye világított utcán.
Későre járt, hallottam lépésem,
Szívdobbanásomat vitte ütem.

Gyere velem virágot szedni,
pipacs mezőn hemperegni.
Hanyat fekve, virágok között,
elmondom szerelmem örök.

Küldöm e levelet neked,
remélve megérinti szivedet,
vágyódom érted régóta,
vérző szivem megmondhatója
hányszor foglaltalak imámban.

Hát elmentél... s veled a nyár, az álmok,
és meghalt lelkemben a szerelem.
Azóta részeg kábulatban járok
magányosan néptelen helyeken.

Szerelem, ó viszonzatlan
Álmok szőtte égő katlan
Mikor váltál ilyen széppé?
Csalódom hát mindörökké!

Az ártatlan!
Haját kibontotta
jelt adott hangulatra.....
Illatos bomló hajak,
megbolondítottak.

Néma csendből szült hahoták,
Szökött voltál ott, rabja karjaimnak.
Az egyedült benned látom,
Mert nincs már, kinek elmondjam..

Vártalak!
Nem jöttél,
egyedül vagyok,
kínlódok,
esik az eső
fáj az unalom

Andalító vágy,
Mi érted kiált,
Te sötét angyal.
Bontsd ki hát szárnyad
És suhanj
Végtelen kacajjal!

Vörös rózsa, ki szirmait kibontja,
S lelkét legbelül ködfátyol borítja,
Nem kérek választ - e kérdésre nincsen.
Hát légy örök múzsám,
Egyetlen, szép kincsem.

A legszebb éjszakán
egy földöntúli lány
szerelmét tudhattam magaménak.
Ahogyan csókolt, ahogyan ölelt...
Az sem érdekelt,
ha a Nap
fel nem jön többé,
csak lehessünk úgy örökké.

hajnalnak fogságából szabadít
bőrödnek oly finom selyme,
a mámor kelméjének mintázatát
szédítő illatával festve.

2. Menekülj
(Folytatás)

Pár lépés. Tapostam a métereket, majd a végkimerültség elérte labaimban az izmokat, arcommal tompítottam az esést, FÁJT, az orrom vérezni kezdett. Úgy folyt le ajkaimhoz a vörös kín, ahogyan a forró viasz süti meg a bőrt. Élveztem! Éreztem, hogy már nem állíthat meg semmi. Fel, és tovább. Szeltem a pusztát, erővel harcoltam a nyilaló szúrás ellen testemben és magam előtt láttam Lindát. -Lépj! Mill! Ez a te utad!

Lágy szellő fujdogálta pálmákat,
zöld szinű tenger vize hullámoztak.
Lemenőben volt nap tüzes koronája,
gitár hangja hallatszott távolba.

2. Menekülj

Nem hallottam semmit, megállás nélkül pumpált a szívem.. Pufbuff pubuff pubuff. A tüdőmet égette a kapkodott hideg levegő és torkom zihállt hogy még több oxigénhez jussak. A veled összenőtt környezetből nem könynű lelépni.. Futnod kell.. Hozzá akar kötni a rendszer és ha engedély nélkül távozol, abnormálisnak nyivánítanak.

Reggel enyhe fejfájással ébredtem, persze meg lehet érteni, ha alig alszik három órát az ember, meglepően tettem félre mindennapi rutinom. Futottam.. reggel hat és futásnak eredt a lábam, még párásodott a levegő, alig szálingózott pár lélek az utcákon és a nap is csak fényt bocsájtott a világra. A park ahol eltemettem töredékeimet még ködben úszott, alig látszódott a hófehér macskakövekkel kirakott sétáló és színte láttam ahogy ásítozik az Öreg Platán.

Imádok élni, mióta tudom: élsz te is.
Lehet a világ számító, gonosz, hamis,
mert a tudat: te létezel,
oly erővel vértez fel,
hogy minden rossz, fájdalom
megszűnik, ha akarom.

Túl a hegyen, völgyön át,
Érzem a szerelem illatát,
Mit felém fújt az őszi szél,
Hát kövesd, fuss, ne félj!

Korán letört lombok, jajt susognak,
Gyenge hajtásuk fiatal kornak.
Incselkednek kéjek kezdetével,
Kiváncsiságuk beteltével.

1. Mill


A fák lombjai árnyékot vetettek Fehérváros tiszta parkjára, a napfény is csak kristálycseppek alakjában osont be a zöld levelek között, én pedig loptam ebből a fényből. A nevem Emil és oly koszos lélekkel heverek az Öreg Platán tövében, hogy Fehérváros már kidobna magából, mint elfogadja ezt a tisztátalan gyermeket.

Tovább léptem, s így leszek közel,
De szép szemed így is csak feltüzel.
De Sappho lelke adhat közelséget.
Végzem hát a költői kötelességet.

Elborzaszt a tudat,
hogy lehet legutolsó
bármely eljövendő pillanat,
és nem leszek többé, pusztán leírt szó.

1.
Rám tör a hajnal
ragyogó szép arccal,
barna hajába
túr a tengeri szél.

Ha szíved mérgezné kétkedés,
gondolj ránk és
emlékezz: úgy szerettelek,
miként férfi egy nőt szerethet.
Életem csodája,
érted szállt a végtelenbe szívem megannyi fohásza.

Nem láttam mást, csak azt a két szemet.
Hatásuk megbénított engemet!
Tekinteted vágyódó hatalma, elvarázsolt,
Varázspálca módra, éreztem illatod, ami
Tehetetlenné tett, tudtam, hogy tied vagyok,
Boldogan lábaid elé borulok!

Szikrázó napsütésben közelit a fény,
Szívem vágyát forrósítja a remény.
Lelkemben szól egy hang, téged akar,
Hangja még, reményt és vágyat takar.

Gyöngyházfényű tekintetedben fürdök.
Beleremeg a lelkem, ha reám veted.
Bús, szerelmes gondolatokat őrzök.
De sohasem mondhatom el neked.

Ha eljut hozzád e néhány sor,
ne ijedj meg:
csak valaki rád gondol,
teste-lelke érted remeg.

Lopok néha szépségedből,
elcsenek egy keveset.
Remélve, hogy te a hiányt
soha észre nem veszed.

Szeretnék lenni vized a kádban,
hogy életadó tested cseppenként imádjam.

Szeretnék lenni takaród az éjben,
hogy drága kelyhed kéjekkel kísértsen.

Ébred vágyam a gondolatom,
Utra rátérve gondolkodom.
El is mondanám vallomásom,
Szívemet érő boldogságom.

Ha megtehetném...
A fényből szakítanék
és szőnék neked
egy világot
mit szíved
gyermekként álmodott.

Bocsánat kérésem hozzád szól,
Számból és remegő hangomból.
Hallgass meg kérlek utoljára,
Szavad szívem lét fontossága.

Ezer csók és ezer éj,
Szerelem jó, ami szép.
Szívünk lángja tüze ég,
Te boldogság maradj még.

Halkan szöszmörög a gép,
Pár kattintás csak.
Ezek az oldalak fel nem oldanak,
Csak untatnak.

Halkan szuszmorog a város,
Lassan elbódít,
Kell pár pillanat, néhány éles perc,
Ami átlendít.