Amatőr Művészek Fóruma

Felkavaró érzelem
Mely engem összezavar,
Már nincs ész, sem értelem,
De ő is engem akar?

szebb lenne minden
ha mi lennénk és nem csak
te meg én külön

Tíz évvel ezelőtt találkoztam az őrangyalommal. Éppen siettem hazafelé. Anyukám várt rám. Szegény, akkor már jó ideje betegeskedett. Felhívott, hogy menjek, mert szédült, és fulladt. Gyorsan értesítettem a mentőket, majd bejelentés nélkül elhagyva a munkahelyemet, kétségbeesetten autóba ültem. Már nem emlékszem, hol jártak a gondolataim. A koncentrációs képességem teljesen elhagyott, a piros lámpákon átszáguldoztam, nem törődve addig felépített kényelmes kis életemmel. Majdnem elütöttem valakit a zebrán. Fékcsikorgatva megálltam. Kapkodtam a levegőt, körül sem nézve, kiszálltam az autóból, hogy segítséget nyújtsak, és ekkor megelőzött egy tűzpiros BMW.

Koronás a reggel a napnak vigyora
ha csak fakón is de szemeidben
lelkem csak néha néha felcsillanna.

Apróbb dolgok annál s nálam
falevelek omladozó havas hegyek ormán
Óceánok horizontján te nekem szivárvány.

Tömését vesztett plüssállattá váltam.
Szavaim épp most is kimúlnak a számban.
Mint egy mutató az óra számlapján,
úgy jutok én is semmiből a semmibe.

csak félve lépdelsz
törékeny még a hajnal
utánam nézel
álomtól kócos hajjal

Csendet egyenget,
süpped az éjfél.
Körül kerenglek
- úgy, mintha élnél…

Milliméterre nem illettünk
össze egymással, talán sosem,
a távolságok mágnes-vágya
útkereszteződésben terem.

Az ősz felé hajlik a nyár,
És nem tudtam, hogy neked ez fáj,
Hogy én milyen is voltam akkor,
És újra csak látom az arcod.

veszett-viharos a mi szerelmünk
mint az adytól kapott héja-nász -
lásd "egymás húsába beletépünk" -
s ez hol felmagasztal hol megaláz

már ez a nyár is melegebb
mint kéne - pengj hideg dal
lüktető fáradt szél ha leng
fent zörög az üvegfal
bágyadt ölelésben mereng
egy érzés, mely idecsal

Olyan üres az ágy most nélküled. Ma éjjel nem ölelsz át, nem nyomsz puszit a vállamra mikor egy pillanatra hatalmába kerít az álmatlanság.
Cikáznak a gondolataim, és az álom csak nem talál rám.
Te jársz a fejemben. A múltunk. A jövőnk.
Jó veled.
Mint egy beteljesült álom, az vagy nekem.

Édes csókod ajkaimon érzem.
És hogy mit tettem? Most már csak nézek
Magam elé, tova, végtelenbe…
Nem hittem, mégis megtörtént velem.

Sötét éjjel van már,
Magányos utamon
Se fény, se árny.

Tudom hogy félsz lépni, meg is értelek,
hiszen sokat csalódtál, bántottak már eleget.
De ne félj tovább kérlek, már nincs miért
hiszen már itt vagyok, s fogom a kezeid.

Oltalmazón öleli
a meg sem születettet,
lépte - utak göröngyén –
mint bölcső ring.

Ha meghalok, mert meghalok,
Ne sírj, ne bánd a holnapot,
Ha hiányzok, csak gondolj rám,
Ott leszek a szíved táján.

Nem veszítesz majd semmit sem,
Csak világi gyarló testem,
Hisz lelkem rég benned lakik,
Ott éli mindennapjait.

szerelmesek padja fölé nyurguló lombok
karcsú fatörzs gerincén gerlepár
gyakran végigülöm itt a délutánt
lépteid neszére várok édes Múzsám -
Ámor ajánlott nékem téged egykor
s boldogan ifjú szívembe fogadtalak
jöjj ma is, fülembe susogni éneked

mosolygó szemek
egy szívbe zárt szép portré
emléke örök

nehezen szerethető állapotban vagy - állítod
mégis ki vagy te hogy ilyesmit eldönts helyettem?
tudlak szeretni - nem ez itt a kérdés
az zavar össze hogyan is kezeljem