Amatőr Művészek Fóruma

Gyönyörű voltál Istennőm,
abban a vadonban,
ahol a testedet beszéltettem
keserű lapuleveleken.

Nekem a május
Nem kikelet, csak az ősz
Szól: „Eszembe juss! "

Éjszaka van. Rajzanak az árnyak,
ágszörnyekké nyúlnak szobám falán.
Bár rettegek, mégis egyre várlak;
hogy oszlasd el kételyeim végleg,
elmémben a bizonyosság fér meg.

Egy meztelen sötétkamra.
Ha felnyitom, talán megvakít
A gondok Andromédája.

Hullámos tincseiden csüng a hold,
látványtól részegen belekarolt…
hiszen megannyi bús koron át
nem látott ilyen hajkoronát.

Egy ki nem talált hős
Voltam neked
Egy rakoncátlan kedv
Jövő helyett

Ma vág a szél, s ha támad, én bebújok...
ne félj, csak ért öledbe fészkelődöm.
Veled halok, mitől talán a súlyok
erőtlenek. Becézz, te röpke őröm.

Őszmosoly

Már beköszönt, így jelezte
uralmát a nyár felett.
Cseppek csordulnak csak egyre,
s az ajkad ráncán eredt
esőbe hajló, bús mosoly.

Ó, mondd ki, hogy kedved leled bennem,
és vöröslő ráncán sír álmot e rab!
Vagy hazudd el, Boldogság, szerelmem

Szívemben már életfogytiglan megmarad echozón aranyló szíved kattogó, elejtett dobbanása: amire még méltán lehetnél büszke ma! Közelségedben – érzem -, újból gyermek maradhat hajótörött, méla lelkem s nem szükséges bújkálnom, ha azt akarom, hogy láthassák valódi énem! Egymást közti táguló távolságaink mintha nem is léteznének – csak még közelebb hozzák bennünk halhatatlan bimbós romantikák földi Mindenségek nászát!

Aztán lángolnak a létrák
ahogy a nyár a tetőkön rohan
unottan száradó fák
valami város feletti
buborékban tükröződő kikötő.

Arca pír, de bőre alabástrom,
mennyei formáin a nap legel,
omló fürtjeit engedd ma látnom,
hogy bújtatják, amíg életre kel.

Csak álltam ott. Sok éve már...
lent az utcán, hideg októberben
néztem ablakod.
Vállamon teherként kemény akaratom,

Valahol elveszett a Nyár,
s tűnni kész a rejtelem.
Álmaimban még visszajár,

Megjegyzés: A Nincs évszak, csak fétis c. Himfy-ciklus 11. eleme
(Kaz Hawkins - Because You Love Me)

Kertemben tavasz csivitel,
madarak zengik létét.
Halottas homály viszi el
az érkezést, hisz kér még
napsütést, tőled áradót,

Kulcsomat, kék angyal, elrejtem,
a hajnali harmatban keresd.
Tudom, szereted, ha megáznak a dolgok,
és ettől minden tiszta lesz.

Kacsintott egyet s elhagyott,
fényét orcámra sírta.
Madárfütty zendült, de fagott
kavarta fel a líra
csendüléseit, hát letűnt.

Megjegyzés: Megjegyzés: a Nincs évszak, csak fétis c. Himfy-ciklus 9. eleme
(Chopin - Spring Waltz - Mariage d'Amour)

Te hívsz
Én hallgatok
Te vársz Reám
Én némán állok
Te karod nyújtod felém
Én csak nézek feléd
Te szerelmet kínálsz

Különleges tapasztalás

Rájöttem az éjjel, hogy semmi de semmi jogom, semmi alapom, hogy minden reggel

Minden kimondott szó,
mind hiábavaló.
A szó, hogy "szeretlek"

Mit teszel, ha csak a hold ölel,
ha ott ülsz csendben, elmeredten.
Mikor minden sötét távol és közel,
oh, minden árny félve retten.

Az ellentétek
Vonzzák egymást. Kivétel
A mi esetünk.

szebb lenne minden
ha mi lennénk és nem csak
te meg én külön

Tíz évvel ezelőtt találkoztam az őrangyalommal. Éppen siettem hazafelé. Anyukám várt rám. Szegény, akkor már jó ideje betegeskedett. Felhívott, hogy menjek, mert szédült, és fulladt. Gyorsan értesítettem a mentőket, majd bejelentés nélkül elhagyva a munkahelyemet, kétségbeesetten autóba ültem. Már nem emlékszem, hol jártak a gondolataim. A koncentrációs képességem teljesen elhagyott, a piros lámpákon átszáguldoztam, nem törődve addig felépített kényelmes kis életemmel. Majdnem elütöttem valakit a zebrán. Fékcsikorgatva megálltam. Kapkodtam a levegőt, körül sem nézve, kiszálltam az autóból, hogy segítséget nyújtsak, és ekkor megelőzött egy tűzpiros BMW.

Koronás a reggel a napnak vigyora
ha csak fakón is de szemeidben
lelkem csak néha néha felcsillanna.

Apróbb dolgok annál s nálam
falevelek omladozó havas hegyek ormán
Óceánok horizontján te nekem szivárvány.

csak félve lépdelsz
törékeny még a hajnal
utánam nézel
álomtól kócos hajjal

Milliméterre nem illettünk
össze egymással, talán sosem,
a távolságok mágnes-vágya
útkereszteződésben terem.

Az ősz felé hajlik a nyár,
És nem tudtam, hogy neked ez fáj,
Hogy én milyen is voltam akkor,
És újra csak látom az arcod.

veszett-viharos a mi szerelmünk
mint az adytól kapott héja-nász -
lásd "egymás húsába beletépünk" -
s ez hol felmagasztal hol megaláz

már ez a nyár is melegebb
mint kéne - pengj hideg dal
lüktető fáradt szél ha leng
fent zörög az üvegfal
bágyadt ölelésben mereng
egy érzés, mely idecsal

Olyan üres az ágy most nélküled. Ma éjjel nem ölelsz át, nem nyomsz puszit a vállamra mikor egy pillanatra hatalmába kerít az álmatlanság.
Cikáznak a gondolataim, és az álom csak nem talál rám.
Te jársz a fejemben. A múltunk. A jövőnk.
Jó veled.
Mint egy beteljesült álom, az vagy nekem.

Édes csókod ajkaimon érzem.
És hogy mit tettem? Most már csak nézek
Magam elé, tova, végtelenbe…
Nem hittem, mégis megtörtént velem.

Sötét éjjel van már,
Magányos utamon
Se fény, se árny.

Tudom hogy félsz lépni, meg is értelek,
hiszen sokat csalódtál, bántottak már eleget.
De ne félj tovább kérlek, már nincs miért
hiszen már itt vagyok, s fogom a kezeid.

Ha meghalok, mert meghalok,
Ne sírj, ne bánd a holnapot,
Ha hiányzok, csak gondolj rám,
Ott leszek a szíved táján.

Nem veszítesz majd semmit sem,
Csak világi gyarló testem,
Hisz lelkem rég benned lakik,
Ott éli mindennapjait.

szerelmesek padja fölé nyurguló lombok
karcsú fatörzs gerincén gerlepár
gyakran végigülöm itt a délutánt
lépteid neszére várok édes Múzsám -
Ámor ajánlott nékem téged egykor
s boldogan ifjú szívembe fogadtalak
jöjj ma is, fülembe susogni éneked

hajad csiklandozza államat
olyan rendetlen és barna
foglyul ejt a beszűrődő fény
egy porszemet
az köröz itt, csöppnyit
rossz verklink megbicsaklik
most áll még, mielőtt
ingamódja továbblendíti
útba út oltva
percbe perc