Amatőr Művészek Fóruma

szebb lenne minden
ha mi lennénk és nem csak
te meg én külön

Tíz évvel ezelőtt találkoztam az őrangyalommal. Éppen siettem hazafelé. Anyukám várt rám. Szegény, akkor már jó ideje betegeskedett. Felhívott, hogy menjek, mert szédült, és fulladt. Gyorsan értesítettem a mentőket, majd bejelentés nélkül elhagyva a munkahelyemet, kétségbeesetten autóba ültem. Már nem emlékszem, hol jártak a gondolataim. A koncentrációs képességem teljesen elhagyott, a piros lámpákon átszáguldoztam, nem törődve addig felépített kényelmes kis életemmel. Majdnem elütöttem valakit a zebrán. Fékcsikorgatva megálltam. Kapkodtam a levegőt, körül sem nézve, kiszálltam az autóból, hogy segítséget nyújtsak, és ekkor megelőzött egy tűzpiros BMW.

Koronás a reggel a napnak vigyora
ha csak fakón is de szemeidben
lelkem csak néha néha felcsillanna.

Apróbb dolgok annál s nálam
falevelek omladozó havas hegyek ormán
Óceánok horizontján te nekem szivárvány.

csak félve lépdelsz
törékeny még a hajnal
utánam nézel
álomtól kócos hajjal

Milliméterre nem illettünk
össze egymással, talán sosem,
a távolságok mágnes-vágya
útkereszteződésben terem.

Az ősz felé hajlik a nyár,
És nem tudtam, hogy neked ez fáj,
Hogy én milyen is voltam akkor,
És újra csak látom az arcod.

veszett-viharos a mi szerelmünk
mint az adytól kapott héja-nász -
lásd "egymás húsába beletépünk" -
s ez hol felmagasztal hol megaláz

már ez a nyár is melegebb
mint kéne - pengj hideg dal
lüktető fáradt szél ha leng
fent zörög az üvegfal
bágyadt ölelésben mereng
egy érzés, mely idecsal

Olyan üres az ágy most nélküled. Ma éjjel nem ölelsz át, nem nyomsz puszit a vállamra mikor egy pillanatra hatalmába kerít az álmatlanság.
Cikáznak a gondolataim, és az álom csak nem talál rám.
Te jársz a fejemben. A múltunk. A jövőnk.
Jó veled.
Mint egy beteljesült álom, az vagy nekem.

Édes csókod ajkaimon érzem.
És hogy mit tettem? Most már csak nézek
Magam elé, tova, végtelenbe…
Nem hittem, mégis megtörtént velem.

Sötét éjjel van már,
Magányos utamon
Se fény, se árny.

Tudom hogy félsz lépni, meg is értelek,
hiszen sokat csalódtál, bántottak már eleget.
De ne félj tovább kérlek, már nincs miért
hiszen már itt vagyok, s fogom a kezeid.

Ha meghalok, mert meghalok,
Ne sírj, ne bánd a holnapot,
Ha hiányzok, csak gondolj rám,
Ott leszek a szíved táján.

Nem veszítesz majd semmit sem,
Csak világi gyarló testem,
Hisz lelkem rég benned lakik,
Ott éli mindennapjait.

szerelmesek padja fölé nyurguló lombok
karcsú fatörzs gerincén gerlepár
gyakran végigülöm itt a délutánt
lépteid neszére várok édes Múzsám -
Ámor ajánlott nékem téged egykor
s boldogan ifjú szívembe fogadtalak
jöjj ma is, fülembe susogni éneked

hajad csiklandozza államat
olyan rendetlen és barna
foglyul ejt a beszűrődő fény
egy porszemet
az köröz itt, csöppnyit
rossz verklink megbicsaklik
most áll még, mielőtt
ingamódja továbblendíti
útba út oltva
percbe perc

Ma reggel, kis-kancsónyi életvíz
fejemre loccsant, s kint a kertem roggyant
és szomjas fái alatt két szendvics
s egy főtt tojás hirtelen elém pottyant.

Dorian, a szép, a sármos

Talán mégis rossz helyen vagyok. Nem találom, amit keresek. Túl keserű a likőr, kiszárítja ajkam. És nincs mellé valódi orvosi gyökér, vagy bármi, ami igazi. A szemekről ismerem fel, és az élet végét is. A halál itt mint egy járvány, mindenkit megfertőzött.
Nézem őket, és azt hiszik, látják egymás lelkét. Nem tudom, mit néznek, de amit látnak, az csupán egy nagyon távoli fénygolyó visszatükröződött csillanásai. Többszörös reflekszió, és mint olyan, teljesen kifordított torzulás.

Kiwi bilincsben

Van különbség a megbénulás és lebilincselés között? És számítanak bármit az okok?
Kéz a kézhez, láb a lábhoz – válok eggyé a fényes, csokoládészínűre festett székkel. Ha hirtelen kell válaszolni, mindig hazudunk: van különbség, és az okokat fel kell kutatni. De nem akarom, hogy Zick hazudjon nekem. Talán ez az ok, ami némasággal láncol a székhez.
- Hm. – A hangja lekapcsolja csuklómról az aggodalom béklyóit. De nem folytatja, csak lenyelt egy falatot. A zöld téglalapocska vajon mi? Ánizs?

Dorian, a férfi, aki szereti az eső illatát

Még nem megyek be, kellemes az este, és bőven van nézelődnivalóm idekint. Kisebb-nagyobb csoportokban tolják egymást át az ajtón, legalább akkora tülekedéssel, mintha az égből radioaktív eső hullna. Be-be-beee… Mindegy, csak össze legyenek zsúfolva ott, ahol minden történik, mármint ahogy ők gondolják.
A csapóajtó édes füstöt pöfög az utcára, akárhányszor csak nyitják, és a kiáramló tömény szag keserűbbé keveri az esőtől ázott aszfalt illatát.

Zick, a fiú, aki még sosem félt a haláltól

Sosem értettem, miért késik mindig. Legtöbbször türelmesen vártam, cigiztem a kortynyi espresso mellé. Egyszer aztán visszamentem érte. Olyan volt, mintha két kis karjával próbálta volna leverni vad vihar magassá hergelt hullámait. Szíve halk dobbanásai jelzőtűz a mindent elsöprő hurrikán kellős közepén, ha forgalmat irányít… Életveszély. Ilyenkor harcolt a leghevesebben. A legelszántabban akkor, amikor az idő is ellene fordult. Úgy küszködött, mintha a holnap sosem jönne el.