Amatőr Művészek Fóruma

Bölcs Nyugat

Veszni jöttem ím, s karodba omlanék
te Bölcs Nyugat, füvedre hull a szirmom,
neked pazarlom éveim s a kínom,
ám veled csitulgat el, ha bánt az éj;

Megjegyzés: Szonett-csokor

Míg fakóaranyba hull a nyár, megint
oroz, s a holt virágokat fakasztja;
sötét magányba bújik új tavaszra,
torz reményt regél a múltra és ha int,

Ma vág a szél, s ha támad, én bebújok...
ne félj, csak ért öledbe fészkelődöm.
Veled halok, mitől talán a súlyok
erőtlenek. Becézz, te röpke őröm.

Ó, mondd ki, hogy kedved leled bennem,
és vöröslő ráncán sír álmot e rab!
Vagy hazudd el, Boldogság, szerelmem

Bolyong az őszi szél a kertek alján,
nyomába rőt levél lohol borúsan;
fakóra vált a napnyaláb, ha túlan
egy hűs futamra már elúszik csalfán.

Néma tótükör, csupán a láp dalol,
nem én; fogoly vagyok kopott ruhákban,
s legyűri gyönge testemet, ha lágyan
szél szalad felém a lomha fák alól.

Megjegyzés:
Szeretettel ajánlom Hepp Bélának, aki türelmes gyomlálgatással eljuttatott a szonettek valódi és emberi szabályainak, gyógyító erejének, feneketlen mélységének megismeréséhez.

Köszönöm szépen, aLéb! : -)

Arca pír, de bőre alabástrom,
mennyei formáin a nap legel,
omló fürtjeit engedd ma látnom,
hogy bújtatják, amíg életre kel.

Határátkelő önmagába
Aphrodité szigetén,
Allah és az Isten vitája,

Megjegyzés: 2018. 04. 04.

Mi legyek? Könny legyek, ha szemembe gyűlsz.
Most négyzetre emellek, és kívánlak,
Mert szeretem, ha magányosan ülsz,
Amikor élve-félve megtalállak.

kifelé tekintve elszorul a szív
sehol nincs már oltalom de mégis
valahogy a kíváncsiság odavisz
hátha ott nem minden veszély - mély víz

- Mint szépen ölelő, kinek kezét
a szeretet tárja szét, átkarolom
gondolatban az emberiséget;
és sírok veletek minden hajnalon.

tengeri pára - érzem az ízét
torkom száraz - inni kéne - de nem bort
mért kóstolgatnám lének erejét
épp napozok és mert lelkem felizzott

Mennyi emlékem, kincsem van szerteszét,
hány keservem, könnyem hullott e földre,
oly sok-sok szilánkod szívembe döfted,
mégis, vérem merengve hullik eléd.

iszapba ülepszik le ami volt
refrén a lét ámbár nincs visszajátszás
s ha majd egy arkangyal odarikolt
ébresztő eljött a feltámadás

az állvány lába alá szín csöpög
emitt sárga amott a vörös ernyed
fejjel lefelé bálvány nyöszörög
és az olajszag a plafonig terjed

expandált egók egyetlen arca
fátyolnyi megszokásban fixpont kása
a tegnapörvény marta éjjel mára
szelídült vasránc fonta fénykarma

Tépett szóvitorlák - vihar után
megszépülve -, alul a sima tenger;
versbe eresztem le őket, puhán.
Olvassa isten vagy bölcs átlagember.

Sötétben szép a gondolat, ha mély,
mert abban fénylik a józan áhítat
és az ész, mint a jó borotvaél -
vélt összhangból szeletel - nem ámítgat.

Ma reggel, kis-kancsónyi életvíz
fejemre loccsant, s kint a kertem roggyant
és szomjas fái alatt két szendvics
s egy főtt tojás hirtelen elém pottyant.

Élvezd a pillanatot, mely adatott.
Két álom közti ébrenlét varázsát.
Az ezüst Holdfényt, s millió csillagot,
Az aranyszín Nap áldott ragyogását.

elvek határok közé
lezárt leláncolt kapuszárny
az utca túlsó végén
egy másik ugyanaz ország

Bizony tudom, hogy nincsen úgy "Szeretlek! "-
ahogy senkit meg nem hat és ragad
és ahogyan odáig nem vezethet:
"gyűlöld a tőrt, a húst, kutyád, magad. "

Lajtorján ereszkedett hozzám a bú,
s nézett kínzó farkasszemet velem.
Alattam, a szúrágta komódból
törött zsanér vonította énekem.

Vésőjét, szíve vezette büszkén,
S lelkében forgatta a nagy tervet.
Mi egész életére kiterjedt.
Olykor, tette-vette dolgát fürgén,

1. Egy nagy utazás

Az ég alatt jártában eltünődve-
szellem fel-elragadta hirtele'.
Aranykeblű Dús Napba megfürdőzte,
s ő szellemmel Merkúrra léphete.

Megjegyzés: Minden, nyelvtanilag helytelen írásmód szándékos, funkciója van, nem hiba.

Művészvilág! De szép csodás dolog!
Művész átvesz minket halál utánra.
Hosszúhajú, hosszúkörmű, boldog
arc-és lélekment deli aggastyánka.

Megjegyzés: Az összes egybeírás tudatos ugyanígy a "senkit" kis kezdőbetűje.

Sötéten izzó szemed tőrbe csalt,
mint éji bogárt fény csapdába vonz.
Bennem a kétely árapálya font
tétova mámort s megkötözve tart.


Megjegyzés: Szeged-Tápé, 200?

Kövekből szól az igaz szerelem.
A kézből, mely sokszor érintette,
Érzésből, mely lebegett felette.
Ezt a tiszta, mély vágyat keresem.

A háztetőn a rút eső csak játszik,
Tócsák tükrébe néz a lámpafény.
Büszkén s kecses léptekkel jössz felém.
Míg éjsötét hajad huncutra ázik.

nyár után peckesen az ősz lépeget
reszelgeti kiszáradt homok-torkát
Nap-csókolta itókából kéreget
s kancsókba nótázik buborék-kottát

Megjegyzés: 2017
ppj

Lángok ölelte katlan volt lelkem,
tűzvörösbe játszó fény, ami fáj,
vagy tán kápráztató angyali táj.
Szikraeső özönlik most bennem.

Parázzsá csitult, bárhogy szerettem,
eltűnt ki meggyújtja, nincs aki vár.
Szegény kis szobám kietlen, sivár,
tüzemet rég hamuba temettem.

Mért nem lehettem iparművész?
Konkrétumok kézzelfoghatóságának
mániákere. Művészi iparosként
foshatom csak a szót. Hallom

szétgurulni 40 szem széntablettám.
Kiborítottam a kávét. Ennyit az
ügyességről. Vonom is vissza
a kézműves hasonlatot. Bár nem is

Nézd meg, mire megtalálom elfelejtem.
Voltál, s bennem vagy, - hiányod alakja.
Fájó szív, és mégis beköszönt a nyár,
de elfelejtük egymást az őszben.

Megjegyzés: 2017. 08. 30.

hamuszürke légy, végtelen mozim,
zord árnyékot úgy se - most akartam.
megnyerte, vigye hát, e léha lutrin,
talizmán vagyok, tégla a nyakban.

Újra megszületni minden hajnalon,
ha bús derűvel ébredek dalára;
dacos diákhadam mosolyra vár ma,
mert az iskolám is édes oltalom.

Megjegyzés: hitvallásom a hivatásomért, valamint pici ajándék kedves diákjaimnak, akik évek múltán is felkeresnek.

Álmodom... Te tárt karodba hívsz, ölel
megint a tiszta hang, az édes élet;
őzszemed s a kéz velem van, úgy emel,
hogy Santanát sikong a múlt, a képzet;
búg a bassz - kacérpiros parázs, a húr
így dübörgi nyurga ujjaid alatt,
vajfehér gitárod új kacajba fúl,
bár kopott a bund, lebont ezer falat.

Egyszer valóra válhat minden álom,
egyszer felérhetünk a messzi csúcsra.
Vágyunk szaladhat szerte, hét határon,
mocsár se húz le, mert kitér az útja.
Ha egyszer úgy dalol nekünk pacsirta,
hogy "csak egyszer éljük rongyos életünk",
habár terelget, mégis ezt tanítja,

Megjegyzés: a Csak egyszer c. versem szonett változata.

Sáncot vetettél, -kintről így látszik,
oldaladról persze, csak egy gödör.
Félelmeid rossz szónoka játszik,
a jót nehéz elhinned, úgy gyötör!
Válaszút. Ég beléd ezernyi vád,
munkádtól tested izzadtság marja,
mormolod régről maradt, ősz imád:
"Húzd az igát, magyar szürke marha! "

Megjegyzés: Az idézett részt megboldogult nagyapám mondta nekem suhancként a borospincében, valami "nagymonológ" egyik sarokköveként.

Ó, ha férfi lehetnék, a Nap fia,
tízezer lélek emelné síromat
boldogan, vérükből lennék sírnyomat,
más korban: kópia-díszes raffia.
Ó, ha férfi lehetnék, jó hazafi,
háromszín zászlókon vágnám a lyukat,
barikádra tűzném a legjobbjukat,

Jer, bújj hozzám, s hagyd halomban fürtjeid
menedék-mellkasom ölnyi szigetén,
s ma máglyát kerítek véle, feketén
izzót, lángbitorlót! Fújja kürtjeit
bőszen ott szenny-pokol élelmes őre