Amatőr Művészek Fóruma

*

John

A tópart. Ilyen kéknek még nem is láttam semmit, nemhogy az eget. Mély lilába mártott királykék fodrok, melyek hasa a barna vízbe csüng. Súlyos az ég, nehezen lélegzem ránk nyomott párája alatt. Pedig mennyi minden van feljebb, a könnyed, gomolymentes égbolton, és még magasabban, amit kezelni kellene.
– Hát, ismét itt vagyunk – szólal meg mellettem Nate. El is felejtettem, hogy ő is itt van, vagy talán azt, hogy én. Döbbenten fordulok felé.

*

Nate

Scott fékcsikorgatva fordul meg, felkavarva az út menti tölgyek színes avarját. Nincs értelme utánafutnom, vissza a Buick-omért pedig azért nem, mert a húgomat menten az árokba dönti az épp feltámadó, késő délutáni szél. Nem hagyhatom itt, valami történt vele, és fontosabb a következményével törődnöm, mint kivernem az okát az öcsémből. Ráadásul John sem érkezett még meg.

Mendegél, mendegél őzike,
még bele nem ütközik egy kőbe,
amibe első lábait jó beütötte,
így tovább menni nem tudott szegényke.

*

John

Eltévedtünk. Délibábokat kergettünk a sivatagon át. Embertelen hőség forralta agyunkat, már sosem derül ki, hogy az út menti kápolna valós volt-e, vagy csak hallucináció. Nem értük el. Volt, hogy siettünk, lélekszakadva rohantunk az életünkért futva, majd kietlen vánszorgásba csillapodott a lelkesedés. Sehol sem találtuk Dee-t.

*

Dee

A fájdalom fénysebességgel tépi szét minden rétegem, mikkel az idő felöltöztetett. Pőreségem sem elég neki, olyan, mint egy férges parazita, örökké éhezik arra, mi romlani kezdett bennem. Vasfogak marnak bőrömbe, de sosem lesz vége. Nem bírnak elrágni, szakadozásig nyújtogatnak. Vér szóródik a torkomból, felkarmolja a sok sikoly.

*

John

Először a fogaim potyogtak ki a számból, még gyűjtöttem őket a markomban, aztán arra gondoltam: ez úgyis csak rémálom, ha ébredek, minden a régi lesz.
Elszórtam azokat, aztán egyszerűen csak hagytam, hogy a bőröm leváljon a kötőszövetemről, nem fájt. Pedig az izmaim bomlani kezdenek a lángra gyulladt manchineel fa fekete füstjétől.

*

Scott

Miután elfújtam az utolsó lángot is, olyan vaksötét telepedik rám, amit még soha életemben nem tapasztaltam. Valami csak vibrált az Inferno legsötétebb sarkaiban, ha épp más nem is, de vészfényével a mellékfolyosók falain a menekülő piktogram. Most semmi. Úgy botladozok, mint akinek újra kell tanulnia a járást. Jó pár zakózás után sokkal óvatosabb vagyok, combmagasságban tapogatózok előre, csak aztán lépek.

Első fejezet - Az első nap

Kinyitottam a szemem. A nap első sugarai fényes sávokat húztak az arcomon. Mint mindig, a hajam most is tele ment szalmával. Sokáig tart majd ismét kifésülni. De nem bánom. Teljesen megéri. Nincs ahhoz fogható érzés, mint mikor a lovaimmal alhatok együtt az istállóban. Most is mindent úgy csináltam, ahogyan eddig. Kivittem a vékony, fekete matracomat, és lefektettem Big Boy boxába.

*

Dee

Minél inkább vágyom a halált, annál hamarabb jövök rá, még élek. Hiába szorítom egymáshoz ajkam, és koncentrálok a sötétre – mást azon kívül nem is látok –, a halál csak nem harapja át a torkom. És mint sokszor már, most is a külvilág vesz ölébe, óv, míg alszom, dajkál, szeret… John-nak itt kellene lennie!
A forró érzéstől úgy lélegzem fel, mint újonnan megszületett, ha elsőt lélegzik. Fájt. Hó volt, hideg és nem a halál, vagy talán mégis: Ava. Arcom kezeiből font bölcsőben. A szemébe nézni maga a rettenet, ám mégis az ő ujjai reszketnek az én bőrömön.

*

Nate

A negyven napig hulló hó mindent belepett. Elnyomta a fényt, engem úgy, hogy a vegetáción kívül nem sok hasznom volt. A napok a mélyben teltek, hat lábbal a hatalmasodó hótömeg alatt. Kulcsra zártam most is a lakást, melynek falai elnémulva bámultak vissza minden reggelen, amikor elmentem, és este ugyanúgy, ha hazaérkeztem. Még ha kérdezték volna sem tudtam volna válaszolni nekik – hol vannak a többiek? –, csak a levegővételre volt erőm, és hogy minden nap bemenjek John-hoz a kórházba.

- Kérsz répát? - kérdezte a Nyuszi.
- Én csak a mogyorót szeretem - felelte a Mókus.
- De jó, már úgyis mind a pocimban van.
- Akkor mért kérdezted? - csodálkozott a Mókus.

„A Szeretet szavak nélkül
Mindent elmesél,
S mindig jó irányt mutat,
Hogyha benned él. ”

Nem a legelején kezdem a történetem, de ígérem, majd visszatérek a fontosabb eseményekhez, ám először is azt az éjszakát szeretném felidézni bármennyire fájó emlék is, mely néhány perc alatt mindent megváltoztatott.

Vasárnap este hétkor lezárták az urnákat, aztán megkezdték a szavazatok összeszámlálását. A média „ezerrel pörgött”. Újságírók, riporterek tüsténkedtek a fontosabb helyszíneken. Már kocsmákból is adtak le élő közvetítést, hiszen véget ért a meghirdetett szesztilalom, amit mellesleg senki nem tartott be. Érdekes jelenséget lehetett megtapasztalni: A kocsmák polarizációját. Volt baloldali, liberális és jobboldali kocsma, ahonnan az ellentétes érzelműeket kiutálták, vagy durvább esetben kirugdalták.

Látván Isten, mily elterjedt az irigység,
mondta magában: "Megjelölöm őket."
S akinek nem kéne sörte, annak tüstént
viszketeg valamik jelentek meg...

"A buta ember szorgosan,
Maga alatt vágja a fát.
A másik facsemetét ültet,
Pedig a jövőbe nem lát. "

Amennyiben minden ember küldetéssel érkezik a Földre, szerintem akkor ez a privilégium megadatott a négylábú társaiknak is. A legtöbbünknek az a küldetése, hogy boldogságot csenjünk a Gazdi szívébe, ami nem csekély feladat egy olyan világban, ahol percekig kell simizést kunyerálnunk, mire a Gazdi "kidugja fejét a mobiltelefonjából".

„Tappancsokon lépkedve
Vágyam most „csak” annyi,
Szeretnék a szívedbe
Vidám mosolyt csenni. ”

- Jó hírem van! Mikor úgy nézünk rátok, hogy már-már azt érzitek, azon nyomban megszólalunk fittyet hányva az évszázados evolúciós folyamatokra, közel jártok az igazsághoz. Ugyanis gondolkodni bizonyos szinten képesek vagyunk mi is, ám ezek a gondolatok nem szavakból állnak össze, hanem érzések halmazából.

1726 októbere

XV. fejezet: Halott óriás

Viking hosszúhajó baljós árnyéka vetült a Balti tenger szokatlanul hideg, jeges vizeire azon az október végi délutánon. Vitorlák nem lengedeztek fém alkatrészekkel megtűzdelt fedélzetén, ám acélkéményei valósággal okádták magukból a gőzt és a füstöt, amitől úgy festett, mintha maga Surtr vezetne tűzóriásokat a világ ellen, miközben tüzes kardjaik felforralják a tengert.

XIV. fejezet: Agamede

Köpenyes alak lopakodott a város legszűkebb sikátorainak egyikében, a leprások és száműzöttek negyedében, ahová épeszű kívülálló semmilyen körülmények között nem tenné be a lábát.
Késő este volt, a legközelebbi templomtorony már negyed órája elütötte a tizenegyet, ezért a környék kihalt volt, csak a patkányok viszálya, és a rájuk vadászó fenevadak szöszmötölése hallatszott némelyik utcasarkon. A sikátorok nem voltak teljesen sötétek, a sápadt hold gonoszan hunyorgott a felhős égbolt szakadt dunyhája mögül.

Dorian, a szép, a sármos

Talán mégis rossz helyen vagyok. Nem találom, amit keresek. Túl keserű a likőr, kiszárítja ajkam. És nincs mellé valódi orvosi gyökér, vagy bármi, ami igazi. A szemekről ismerem fel, és az élet végét is. A halál itt mint egy járvány, mindenkit megfertőzött.
Nézem őket, és azt hiszik, látják egymás lelkét. Nem tudom, mit néznek, de amit látnak, az csupán egy nagyon távoli fénygolyó visszatükröződött csillanásai. Többszörös reflekszió, és mint olyan, teljesen kifordított torzulás.

XIII. fejezet: Egy jó ember mosolya

Cyprian kettős érzéssel egyezett bele Aelius ajánlatába. Egyrészt örült, hogy tévedett, és a férfi, akit elfogott, talán mégsem menthetetlen, hisz nem saját érdek, hanem valamiféle erkölcsi küldetés hajszolta a törvényszegésre, másrészt viszont kínozta az esküszegés bűne. Egy justitius számára a kötelesség elmulasztása egyenlő a kárhozattal. Ha kiderül, puszta létezése is kérdésessé válik, hiszen ez a tisztség egyet jelent Róma létével.

Kiwi bilincsben

Van különbség a megbénulás és lebilincselés között? És számítanak bármit az okok?
Kéz a kézhez, láb a lábhoz – válok eggyé a fényes, csokoládészínűre festett székkel. Ha hirtelen kell válaszolni, mindig hazudunk: van különbség, és az okokat fel kell kutatni. De nem akarom, hogy Zick hazudjon nekem. Talán ez az ok, ami némasággal láncol a székhez.
- Hm. – A hangja lekapcsolja csuklómról az aggodalom béklyóit. De nem folytatja, csak lenyelt egy falatot. A zöld téglalapocska vajon mi? Ánizs?

XII. fejezet: Különös túlélések

Tisziba dühtől vöröslő arccal állt az egykori főváros, Kuarszak főterén, a kun fejedelem fehér márvánnyal és aranylemezekkel borított palotája előtt. Lerítt róla a gyűlölet, amivel végignézett a kapukat őrző katonákon, akik festett szarvasbőr köntösben és buggyos lenvászon nadrágban, fejükön rókaprémmel övezett, szegecselt bőrsüvegben teljesítettek szolgálatot. Hosszú puskáikat jobb oldalukon tartva, márványszobor merevségével vetekedve álltak, és a legkevésbé sem vendégszerető pillantásokkal fogadták érkezését. A fejfedőjük hegyét borító, aranyozott süvegcsúcstól úgy festettek, mintha túlméretezett, díszes gyertyák lennének, izzó kanóccal fejükön.

- Honnan veszi, hogy ezeken a helyeken jártam? - kérdezett vissza az Ember.
- Ha kérhetem ne sértse már meg azzal az Ördögöt, hogy idiótának nézi. Gonosz vagyok, de nem hülye. Pontosan tudom min ügyködik kezdettől fogva.
- Ám legyen, tiszta lapokkal játszok, de akkor kölcsönösen is elvárom. Igen, kiderítettem, hogy maga egy csaló, legyen bárki, ördög, vagy ember. A tanyán rátaláltam arra a férfira, akinek ellopta a személyazonosságát.

XI. fejezet: Együttérzés

Lovak patájának ütemes csattogására ébredtek mindhárman, egy széltől védett mélyedésben, amit sűrű fák sora, és tüskés bozót takart. Fogvatartójuk igyekezett mindent elkövetni, hogy jól elrejtse őket a kíváncsi tekintetek elől. Éjszakánként a kocsihoz láncolta a különös párost, így a zajokat hallva csak a justitius kúszhatott fel a meredek domboldalon.
A férfi már az első hangokra felkapta fejét, így időben, a lombok biztonságos takarásából figyelhette meg az eseményt.

Dorian, a férfi, aki szereti az eső illatát

Még nem megyek be, kellemes az este, és bőven van nézelődnivalóm idekint. Kisebb-nagyobb csoportokban tolják egymást át az ajtón, legalább akkora tülekedéssel, mintha az égből radioaktív eső hullna. Be-be-beee… Mindegy, csak össze legyenek zsúfolva ott, ahol minden történik, mármint ahogy ők gondolják.
A csapóajtó édes füstöt pöfög az utcára, akárhányszor csak nyitják, és a kiáramló tömény szag keserűbbé keveri az esőtől ázott aszfalt illatát.

Zick, a fiú, aki még sosem félt a haláltól

Sosem értettem, miért késik mindig. Legtöbbször türelmesen vártam, cigiztem a kortynyi espresso mellé. Egyszer aztán visszamentem érte. Olyan volt, mintha két kis karjával próbálta volna leverni vad vihar magassá hergelt hullámait. Szíve halk dobbanásai jelzőtűz a mindent elsöprő hurrikán kellős közepén, ha forgalmat irányít… Életveszély. Ilyenkor harcolt a leghevesebben. A legelszántabban akkor, amikor az idő is ellene fordult. Úgy küszködött, mintha a holnap sosem jönne el.

A lány: Kiwi

- Tudom, hogy kit keresel – szólal meg.
Olyan hosszú ideig tartott köztünk a csend, hogy el is felejtettem, mellettem áll. Eggyé ölelt minket a Nap fuldoklása. Hipnotizáló, gonosz mágia a Ház előtti tavon pettyeződő, szépia aranyhíd. Minél szebb, annál aljasabb. Mindig kiráz a hideg, ha a CoRoT7b exobolygóra gondolok, ahol a Nap sosem megy le. Rettenetes lehet a végtelen fény!
Kicsit azért enyhítik rosszullétemet az ablakok miniatűr hibái, van néhány koszfolt rajtuk, holtra csapódott madártetemdarabok, amelyek felébresztenek esténként a mindenkori transzból: ez nem a valóság… Csupán mímelt lenyomata annak.

- Köszönöm, hogy regényének hála végre önmagamra lelhettem - mondta a férfi mélyen a szemembe nézve, ám ez a köszönet egyben addigi életem harminchét évének legriasztóbb mondata is volt. Nem a szavai, hanem a nézése döbbentett rá, hogy bugyuta fajankóként viselkedtem, mikor pár percnyi ismeretség után elfogadtam az invitálását a közeli házába.

A lány, aki érzelmeket evett

Alattam száz méter, két karom oldalán további ezer. Testem kereszt a semmiben, tejüveg híd tartja alul, felül több ezer prizmaablak csapkod egymás szavába vágva. Fröcsögnek. A mélység párás átka lehet az, mit az égbolt szilánkokként szít pórusaimba. Úgy fáj, mint haldokló csillagoknak a ragyogás - én kísérem ki őket utolsó útjukra a hetedik szféra fölé, ahonnan Isten országa csupán bábjáték-komédia. Innen én irányítok.

X. fejezet: Kegyetlen igazság

A sűrűn lakott dél-keleti országrészben Aelius és a fiú gyorsan haladt előre. Naponta húsz-harminc mérföldet tettek meg, és ez idő alatt sikerült elkerülniük a szlávok figyelmét. Mivel gyalogszerrel jártak, a helyiek számára úgy tűnhetett, valójában szegény zarándokokról van szó, hiszen augusztusban sokan tettek meg nagy utat e célból.
Augusztus tizenötödike, vagyis Nagyboldogasszony napja ehhez képest egész máshogy telt.

Seres Gyulát leakasztották a szomszéd kovácsoltvas kerítéséről. A túloldalon kimerülten elnyúló bernáthegyi kutya, hálás szemekkel és farkcsóválással nyugtázta ezt a tevékenységet. Szegény pára teljesen le volt gyengülve és már nyála sem volt. Nem tehetett arról, hogy életmentésre tenyésztették ki a fajtáját. Márpedig eddig másfél órán keresztül intenzíven próbált eleget tenni a genetikai kódjának: Buzgón nyaldosta a szomszéd arcát, de az nem akart magához térni.

IX. fejezet: Bíborban született harag

A Boszporusz északi partján, egy országnyi embert magába fogadó város ölelésében, kevesebb, mint negyed mérföldre a Hagia Sophia bazilika zöld kupoláitól, mesterséges sziget csúcsára épült a Bizánci Birodalom urainak otthona. A palota falai között kiváló uralkodók tucatjai látták meg a napvilágot, nevelkedtek, és váltak feledhetetlenné, mielőtt a sírbolt föléjük borult volna.

2.

Békés nyár este. A csillagok mindennapi, fáradt hunyorgása a világmindenségbe. Az útszéli nyárfák levelei, a nyári aszálytól szomjasan, mozdulatlanul csüngnek az ágakról. Sehol egy frissítő szellő. A molyok megkezdik rajzásukat. A régi öregek úgy mondanák, „vihar előtti csend". A kanálison túl egy mezei nyúl cikázott, mintha sietne. Talán valami megriasztotta? A Fekete Tehén kocsma törzsvendégei is a mindennapos, rutinszerű ivászatukkal voltak elfoglalva.

Másnap azonban ismerősében kellemesen csalódhatott, hála annak, hogy fogékony volt a misztikus dolgok iránt. Ő sem vetette el teljesen annak a nem épp szívderítő lehetőségét, hogy az Ördög fellátogatott hozzánk, és szívesen segített kideríteni a kocsis személyi adatait. Ehhez mindössze beszélnie kellett azon kollégájával, aki kiadta az engedélyt a kocsiztatásra. Mint kiderült, a férfi harminchárom éves, s a városuk közvetlen közelében lakik egy tanyán.

VIII. fejezet: Álmok őre

Aelius és fiatal útitársa egész nap gyalogolt. Rövid ideig pihentek csak meg valamivel a sötétség leszállta után, de hajnalhasadáskor azonnal útnak indultak. Szerettek volna minél előbb biztonságban lenni, és amennyire csak lehet, észrevétlenül behatolni a Szláv királyság belsejébe. Gyalogszerrel a hun határig Aelius nagyjából egy hónapos úttal számolt, ami egy karmazsinruhás tiszt esetében hosszúnak tűnhet, de a legátus a seregből való távolmaradás miatt aligha aggódott.

Negyedik fejezet

(Ez az ország- és karrierépítés fejezete.
Makulátlan politikusok, tehetség, tolerancia, próféciák és egyéb zavaró körülmények)

1.

Már csak öt nap volt hátra a második fordulóig, ezért a pártoknak bele kellett húzni a kampányba. Az utolsó pillanatban a FKGDPP kettészakadt. Ment a nagy marakodás a párt háza táján. Az elnök és a párton belüli ellenzéke a médián és röplapokon keresztül üzengetett egymásnak.

3.

Petrovics gondterhelten kotorászott a zsebében a presszó előtt. „Inni, vagy nem inni, ez itt a kérdés? Akkor nemesb-e a lélek, ha most az utolsó filléreket egyszerre legurítja a torkán eme drága helyen, vagy ha olcsó talponállóban két napig iszik belőle? "

Döntött. Most vagy soha! Már csak a néhai társadalmi pozíciója is megköveteli, hogy ne süllyedjen le még egyszer a negyedosztályú kimérések szintjére.

- Szóval az Ördög tényleg a részletekben rejlik - bólintott elgondolkodva az Ember. - El kell ismernem, nagyon jól alakítja.
- Kedves, hogy ezt mondja, csak egy valamit ne feledjen el. Amennyiben nem vagyok maszkos csaló, a szavai mögé látok. Csak azért dicsérte meg az alakításom, hogy eltitkolja valójában mit érez.
- Na, és elárulja állítólag mit érzek?