Amatőr Művészek Fóruma

*

Dee

Minél inkább vágyom a halált, annál hamarabb jövök rá, még élek. Hiába szorítom egymáshoz ajkam, és koncentrálok a sötétre – mást azon kívül nem is látok –, a halál csak nem harapja át a torkom. És mint sokszor már, most is a külvilág vesz ölébe, óv, míg alszom, dajkál, szeret… John-nak itt kellene lennie!
A forró érzéstől úgy lélegzem fel, mint újonnan megszületett, ha elsőt lélegzik. Fájt. Hó volt, hideg és nem a halál, vagy talán mégis: Ava. Arcom kezeiből font bölcsőben. A szemébe nézni maga a rettenet, ám mégis az ő ujjai reszketnek az én bőrömön.

*

Nate

A negyven napig hulló hó mindent belepett. Elnyomta a fényt, engem úgy, hogy a vegetáción kívül nem sok hasznom volt. A napok a mélyben teltek, hat lábbal a hatalmasodó hótömeg alatt. Kulcsra zártam most is a lakást, melynek falai elnémulva bámultak vissza minden reggelen, amikor elmentem, és este ugyanúgy, ha hazaérkeztem. Még ha kérdezték volna sem tudtam volna válaszolni nekik – hol vannak a többiek? –, csak a levegővételre volt erőm, és hogy minden nap bemenjek John-hoz a kórházba.

„A Szeretet szavak nélkül
Mindent elmesél,
S mindig jó irányt mutat,
Hogyha benned él. ”

Nem a legelején kezdem a történetem, de ígérem, majd visszatérek a fontosabb eseményekhez, ám először is azt az éjszakát szeretném felidézni bármennyire fájó emlék is, mely néhány perc alatt mindent megváltoztatott.

Vasárnap este hétkor lezárták az urnákat, aztán megkezdték a szavazatok összeszámlálását. A média „ezerrel pörgött”. Újságírók, riporterek tüsténkedtek a fontosabb helyszíneken. Már kocsmákból is adtak le élő közvetítést, hiszen véget ért a meghirdetett szesztilalom, amit mellesleg senki nem tartott be. Érdekes jelenséget lehetett megtapasztalni: A kocsmák polarizációját. Volt baloldali, liberális és jobboldali kocsma, ahonnan az ellentétes érzelműeket kiutálták, vagy durvább esetben kirugdalták.

"A buta ember szorgosan,
Maga alatt vágja a fát.
A másik facsemetét ültet,
Pedig a jövőbe nem lát. "

Amennyiben minden ember küldetéssel érkezik a Földre, szerintem akkor ez a privilégium megadatott a négylábú társaiknak is. A legtöbbünknek az a küldetése, hogy boldogságot csenjünk a Gazdi szívébe, ami nem csekély feladat egy olyan világban, ahol percekig kell simizést kunyerálnunk, mire a Gazdi "kidugja fejét a mobiltelefonjából".

„Tappancsokon lépkedve
Vágyam most „csak” annyi,
Szeretnék a szívedbe
Vidám mosolyt csenni. ”

- Jó hírem van! Mikor úgy nézünk rátok, hogy már-már azt érzitek, azon nyomban megszólalunk fittyet hányva az évszázados evolúciós folyamatokra, közel jártok az igazsághoz. Ugyanis gondolkodni bizonyos szinten képesek vagyunk mi is, ám ezek a gondolatok nem szavakból állnak össze, hanem érzések halmazából.

1726 októbere

XV. fejezet: Halott óriás

Viking hosszúhajó baljós árnyéka vetült a Balti tenger szokatlanul hideg, jeges vizeire azon az október végi délutánon. Vitorlák nem lengedeztek fém alkatrészekkel megtűzdelt fedélzetén, ám acélkéményei valósággal okádták magukból a gőzt és a füstöt, amitől úgy festett, mintha maga Surtr vezetne tűzóriásokat a világ ellen, miközben tüzes kardjaik felforralják a tengert.

XIV. fejezet: Agamede

Köpenyes alak lopakodott a város legszűkebb sikátorainak egyikében, a leprások és száműzöttek negyedében, ahová épeszű kívülálló semmilyen körülmények között nem tenné be a lábát.
Késő este volt, a legközelebbi templomtorony már negyed órája elütötte a tizenegyet, ezért a környék kihalt volt, csak a patkányok viszálya, és a rájuk vadászó fenevadak szöszmötölése hallatszott némelyik utcasarkon. A sikátorok nem voltak teljesen sötétek, a sápadt hold gonoszan hunyorgott a felhős égbolt szakadt dunyhája mögül.

Dorian, a szép, a sármos

Talán mégis rossz helyen vagyok. Nem találom, amit keresek. Túl keserű a likőr, kiszárítja ajkam. És nincs mellé valódi orvosi gyökér, vagy bármi, ami igazi. A szemekről ismerem fel, és az élet végét is. A halál itt mint egy járvány, mindenkit megfertőzött.
Nézem őket, és azt hiszik, látják egymás lelkét. Nem tudom, mit néznek, de amit látnak, az csupán egy nagyon távoli fénygolyó visszatükröződött csillanásai. Többszörös reflekszió, és mint olyan, teljesen kifordított torzulás.

XIII. fejezet: Egy jó ember mosolya

Cyprian kettős érzéssel egyezett bele Aelius ajánlatába. Egyrészt örült, hogy tévedett, és a férfi, akit elfogott, talán mégsem menthetetlen, hisz nem saját érdek, hanem valamiféle erkölcsi küldetés hajszolta a törvényszegésre, másrészt viszont kínozta az esküszegés bűne. Egy justitius számára a kötelesség elmulasztása egyenlő a kárhozattal. Ha kiderül, puszta létezése is kérdésessé válik, hiszen ez a tisztség egyet jelent Róma létével.

Kiwi bilincsben

Van különbség a megbénulás és lebilincselés között? És számítanak bármit az okok?
Kéz a kézhez, láb a lábhoz – válok eggyé a fényes, csokoládészínűre festett székkel. Ha hirtelen kell válaszolni, mindig hazudunk: van különbség, és az okokat fel kell kutatni. De nem akarom, hogy Zick hazudjon nekem. Talán ez az ok, ami némasággal láncol a székhez.
- Hm. – A hangja lekapcsolja csuklómról az aggodalom béklyóit. De nem folytatja, csak lenyelt egy falatot. A zöld téglalapocska vajon mi? Ánizs?

XII. fejezet: Különös túlélések

Tisziba dühtől vöröslő arccal állt az egykori főváros, Kuarszak főterén, a kun fejedelem fehér márvánnyal és aranylemezekkel borított palotája előtt. Lerítt róla a gyűlölet, amivel végignézett a kapukat őrző katonákon, akik festett szarvasbőr köntösben és buggyos lenvászon nadrágban, fejükön rókaprémmel övezett, szegecselt bőrsüvegben teljesítettek szolgálatot. Hosszú puskáikat jobb oldalukon tartva, márványszobor merevségével vetekedve álltak, és a legkevésbé sem vendégszerető pillantásokkal fogadták érkezését. A fejfedőjük hegyét borító, aranyozott süvegcsúcstól úgy festettek, mintha túlméretezett, díszes gyertyák lennének, izzó kanóccal fejükön.

- Honnan veszi, hogy ezeken a helyeken jártam? - kérdezett vissza az Ember.
- Ha kérhetem ne sértse már meg azzal az Ördögöt, hogy idiótának nézi. Gonosz vagyok, de nem hülye. Pontosan tudom min ügyködik kezdettől fogva.
- Ám legyen, tiszta lapokkal játszok, de akkor kölcsönösen is elvárom. Igen, kiderítettem, hogy maga egy csaló, legyen bárki, ördög, vagy ember. A tanyán rátaláltam arra a férfira, akinek ellopta a személyazonosságát.

XI. fejezet: Együttérzés

Lovak patájának ütemes csattogására ébredtek mindhárman, egy széltől védett mélyedésben, amit sűrű fák sora, és tüskés bozót takart. Fogvatartójuk igyekezett mindent elkövetni, hogy jól elrejtse őket a kíváncsi tekintetek elől. Éjszakánként a kocsihoz láncolta a különös párost, így a zajokat hallva csak a justitius kúszhatott fel a meredek domboldalon.
A férfi már az első hangokra felkapta fejét, így időben, a lombok biztonságos takarásából figyelhette meg az eseményt.

Dorian, a férfi, aki szereti az eső illatát

Még nem megyek be, kellemes az este, és bőven van nézelődnivalóm idekint. Kisebb-nagyobb csoportokban tolják egymást át az ajtón, legalább akkora tülekedéssel, mintha az égből radioaktív eső hullna. Be-be-beee… Mindegy, csak össze legyenek zsúfolva ott, ahol minden történik, mármint ahogy ők gondolják.
A csapóajtó édes füstöt pöfög az utcára, akárhányszor csak nyitják, és a kiáramló tömény szag keserűbbé keveri az esőtől ázott aszfalt illatát.

Zick, a fiú, aki még sosem félt a haláltól

Sosem értettem, miért késik mindig. Legtöbbször türelmesen vártam, cigiztem a kortynyi espresso mellé. Egyszer aztán visszamentem érte. Olyan volt, mintha két kis karjával próbálta volna leverni vad vihar magassá hergelt hullámait. Szíve halk dobbanásai jelzőtűz a mindent elsöprő hurrikán kellős közepén, ha forgalmat irányít… Életveszély. Ilyenkor harcolt a leghevesebben. A legelszántabban akkor, amikor az idő is ellene fordult. Úgy küszködött, mintha a holnap sosem jönne el.

A lány: Kiwi

- Tudom, hogy kit keresel – szólal meg.
Olyan hosszú ideig tartott köztünk a csend, hogy el is felejtettem, mellettem áll. Eggyé ölelt minket a Nap fuldoklása. Hipnotizáló, gonosz mágia a Ház előtti tavon pettyeződő, szépia aranyhíd. Minél szebb, annál aljasabb. Mindig kiráz a hideg, ha a CoRoT7b exobolygóra gondolok, ahol a Nap sosem megy le. Rettenetes lehet a végtelen fény!
Kicsit azért enyhítik rosszullétemet az ablakok miniatűr hibái, van néhány koszfolt rajtuk, holtra csapódott madártetemdarabok, amelyek felébresztenek esténként a mindenkori transzból: ez nem a valóság… Csupán mímelt lenyomata annak.

- Köszönöm, hogy regényének hála végre önmagamra lelhettem - mondta a férfi mélyen a szemembe nézve, ám ez a köszönet egyben addigi életem harminchét évének legriasztóbb mondata is volt. Nem a szavai, hanem a nézése döbbentett rá, hogy bugyuta fajankóként viselkedtem, mikor pár percnyi ismeretség után elfogadtam az invitálását a közeli házába.

A lány, aki érzelmeket evett

Alattam száz méter, két karom oldalán további ezer. Testem kereszt a semmiben, tejüveg híd tartja alul, felül több ezer prizmaablak csapkod egymás szavába vágva. Fröcsögnek. A mélység párás átka lehet az, mit az égbolt szilánkokként szít pórusaimba. Úgy fáj, mint haldokló csillagoknak a ragyogás - én kísérem ki őket utolsó útjukra a hetedik szféra fölé, ahonnan Isten országa csupán bábjáték-komédia. Innen én irányítok.

X. fejezet: Kegyetlen igazság

A sűrűn lakott dél-keleti országrészben Aelius és a fiú gyorsan haladt előre. Naponta húsz-harminc mérföldet tettek meg, és ez idő alatt sikerült elkerülniük a szlávok figyelmét. Mivel gyalogszerrel jártak, a helyiek számára úgy tűnhetett, valójában szegény zarándokokról van szó, hiszen augusztusban sokan tettek meg nagy utat e célból.
Augusztus tizenötödike, vagyis Nagyboldogasszony napja ehhez képest egész máshogy telt.