Amatőr Művészek Fóruma

Szaladtál; imádtunk, fogunk és tettük
Gyűlölünk és imádjuk
Kapj, hallod, kapj el
Ezt az érzést nem fogod, mert megtartom magamnak

gyöngyvirág csillagok takarója alatt
holdálom ringat avarból vetett ágyon
álmod büszke gerincű fák tövében pihen
a mindenség végtelen ösvényét járod

hogy ha még meg is
ölnél hogy elfelejtsél,
Barátom maradsz.

Téged ez fáraszt
és elveszel a részleteimben,
de hát nő vagyok
és így sokszor rendezetlen.

Ősz hajába tűzött, fekete hullámcsat,
a szobában csend,
a lélekben rend,
csipetnyi fahéj, citrom illat.

mikor jöttök
már fehérben leszek
kérdezni nem fogtok semmit
csak öleltek
a szavak úgyis mindig elesnek
a szem s a gondolat mély
mindent tudni fogtok rólam

Bandázsolom a kis maci kezét
nekem kicsiként rókám volt
sokat rókáztam
de most a kis macit kötözöm
úgy teszek mintha
megsebesült volna

Két magányos fehér galamb
szállt le az udvarra,
megtalálták a meggybabért,
s megpihentek rajta.

Szegény Anyám, csak robotol,
nyögi, mit senki sem akar...
gondozza a családi vagyont,
közben mindent csak ad, ad.

testvér.. először csupán egy szónak tűnik
annak, ki az önzőség mámorában fürdik
igazából többet jelent, mint bármi más
hisz az ilyen kapcsolatban nincs ámítás

Isteni útmutató halandóknak

Ha
végleg
megértesz,
megszüllek majd
halhatatlannak.

Dolgos kezeit esténként ölbe tette,
amikor a fonott karosszékében ült,
csendesen kettőnket nézett elmerengve,
és minket hallgatott, hogy mit beszélgetünk,
a korai hajnal már talpon találta,

(Egy cicushoz)

Hideg a szél,
de te ne félj -
takarózz be,
itt egy tenyér.

Megjegyzés: (2019. január)

Minden ér kékre vált,
minden test mozdulatlan,
míg veled együtt mozdulhattam,
kinevettem a cincogó halált.

rövidülnek gyertyagyújtó
távolságok
elnémulnak lélekrontó
hamis átkok

Tiszta égbolt a hűség,
Felhő sehol, nyugalom
simul, játszik a tükrén...
Mint a csönd az ugaron.

Leporolom a hegedűm,
mint néha az éveimet,
eltűnődve rejtett derűn,
ami ujjaimban remeg.

Nyugszik, a nap lemegy.
Habjain testem pihen.
Hullám a vízfelszínen,
a körénk fonódott hegy,

Felemelem Őket,
míg lehet...
viszem a nyakamban,
míg lehet
mert lesz idő,
mikor nem akarják már

Megjegyzés: 2018. 05. 04.

Ha simán csak meg akarsz rekedni,
hogy azt rám vetítsd ki,
akkor utadra engedlek.

mosolygó szemek
egy szívbe zárt szép portré
emléke örök

nehezen szerethető állapotban vagy - állítod
mégis ki vagy te hogy ilyesmit eldönts helyettem?
tudlak szeretni - nem ez itt a kérdés
az zavar össze hogyan is kezeljem

Éjjelente sokszor álmodom, hogy mellettem állsz,
minden bajban fogod kezem, érte hálát sose vársz,
hogy nem hagysz el soha, hogy viszontszeretsz,
hogy mindig velem együtt sírsz és velem nevetsz.

Minden lehet szép
ha szebbé teszem,
s kezem kezedbe tehetem,
szemeidet figyelgetem,
látom-e a melegségét
mi perzsel, ha rám néz?

Jer velem,
Fogd a kezem,
Én leszek, aki
Égig emel.

Csak ülsz a padon
Révedsz a bánatba
Benned már nagyon
Lassult az áradat...

Lélektapasz tán’
Valólátó álomlét
Gyengéd holdsugár

memória-rekeszeimben
tartós dobozok
érzelemmel fűszerezetten
élek - ballagok

Csupált platánon
itt-ott, jégvirág nyílik.
Tél köszöntött ránk.

Megjegyzés: 2017. 12. 27.

Zsibbadás hat deréktől búbig,
ez a könnyezés már sosem múlik?
Őszbe rohadnak a sárga levelek,
őszbe rohantam egykor teveled.

A vágány befut, a vagon megtelik, akár a gejzíres csobbanása a toporgástól el-elzsibbadt erezetnek.
Legerősebb sugaraiban hevült a zsarát: átszállta a levegőt fandangósan. A bakter is ellazult.
A matériájától mezítelenebb pad – még éppen nem szemérmetlen – meghökkent. Ilyen habókos kisasszonyt még alkalommal sem pihentetett. Mi több, szunnyadtatott.

Ülök a kis fa-padon s reád
emlékezem:
Mikor először megpillantottalak,
kicsiny gyermek voltam,
s karodba zártál.
Tekintetedbe néztem,
s örökre szívembe zártalak.

Megjegyzés: 1999. április 26.

Veled leszek, mikor beköszönt az alkony,
átölellek csendben és megemlékezem,
folyóm voltál nekem, bársony-drága partom,
ne szólj te sem semmit, csak legyél velem