Amatőr Művészek Fóruma

– Az telhetetlen, aki úgy érzi, hogy a Szeretetből sosem elég? – kérdezte Róki, és hirtelenjében saját maga sem tudta, hogy milyen válasznak örülne a legjobban.
– Igen. – vágta rá előtte lebegve a kis növésű nyuszitündér látszólag közömbös arccal, ám meglapult egy annyira titokzatos mosoly ajka egyik gödröcskéjében, hogy még a ravaszdi sem vette észre.

Szeretem veled a sejtelmes éjszakát,
mert karomban tarthatlak.
Nézlek, s óvlak, elcsukló hangomnak
nehéz a szó.
Ezüst hajadnak selymét százszor végigsimítom.

Vizet forral a szenes kályha,
zománcos edény ül vasporon,
vigyáz rájuk a lámpa homálya,
a fény petróleumon oson.

Te göröngyök között kismadár,
ki szállni oly nagyon vágyva vágy,
hullámok simítják melledet,
kezemet öledhez engeded.

Jázmin kiment az istállóba és befogta lovait. Túlságosan szomorú volt ahhoz, hogy itthon üljön. Elmegy egyet szánkózni, a friss levegő jót tesz neki, s a lovakat is megjáratja legalább. Jól kizokogja magát, s megnyugszik a lelke. Imádta a telet, olyan romantikus volt számára, ahogy fehérbe öltözik a táj. A fekete fák végre menyasszonyi ruhát öltenek.

Sóvárogva kereslek szüntelen, angyalom,
de nem talállak, fénylő csillagom.
Szívem meghasad bánatában.
Semmi sem számít, csak az, hogy itt légy.
Az óra mutatója monoton körbe jár.

Hadd fogjam két kezedet meghitten.
Hadd csókoljam kezed minden ujját,
s minden percét szép lassan,
megköszönve, hogy írsz nekem.

Énekes madaramat évekig
nevelgettem, dédelgettem.
Ma mégis útjára engedem.
Repülj, kis madaram, repülj!

Kedves nagyon várlak.
Sajgó szívem nem leli nyugalmát,
még karjaimba nem zárlak.
Kilesek az ablakon,
jössz-e már?

Üt az óra,
nem számolom mennyit,
csak monoton ketyegését
hallgatom szüntelen.
Reszket a félelem bennem,
elakad a lélegzetem is,
úgy izgulok érted.

Szemedben egy szikra,
Szívedben egy szikla,
Karomban ölelni, sohasem feledni,
Mi egykor volt a kánaán,
Mostanra feledésbe merült tán.

Valahol a sötét éjszakában
neked zúg a tenger,
monoton zúgásával altatni szeretne.
Ágyadba fektettelek,
szőke göndör hajad
fehér párnára omlott.

Tengerparti kisváros.
Minden szegletét bejárjuk.
Kezemet fogod, úgy sétálunk.
Az ég kékjéről,
a fehér fodros felhőkről,
s a virágos balkonokról
mesélek neked.

Lelkem palotája vagy.
Mióta kinyitottad,
boldogság muzsikál benne.
Szívem a néma csendtől
kongott. Most táncra perdül,
ereim ritmusra verődnek.

Tudom, holnap utazol.
Teli vagy vággyal,
s izgalommal,
hiszen rég nem
voltál sehol.

Fájdalmak térdei közt
a kezedre vágytam,
hogy tavaszízű legyen a szád,
s párna legyen kebled.

Gyere Kicsim, bújj most ide,
Anyus szerető ölébe.
Mondd el mire vágy a szíved!
Melyik játék kell most Neked?

Fényes szivárvány, mit reggel meglátok,
Mosolyogva, éberen rám nevet.
Szeme csak úgy kacag és én várok,
Míg teljesen beragyogja lelkemet.

Szaladtál; imádtunk, fogunk és tettük
Gyűlölünk és imádjuk
Kapj, hallod, kapj el
Ezt az érzést nem fogod, mert megtartom magamnak

gyöngyvirág csillagok takarója alatt
holdálom ringat avarból vetett ágyon
álmod büszke gerincű fák tövében pihen
a mindenség végtelen ösvényét járod

hogy ha még meg is
ölnél hogy elfelejtsél,
Barátom maradsz.

Téged ez fáraszt
és elveszel a részleteimben,
de hát nő vagyok
és így sokszor rendezetlen.

Ősz hajába tűzött, fekete hullámcsat,
a szobában csend,
a lélekben rend,
csipetnyi fahéj, citrom illat.

mikor jöttök
már fehérben leszek
kérdezni nem fogtok semmit
csak öleltek
a szavak úgyis mindig elesnek
a szem s a gondolat mély
mindent tudni fogtok rólam

Bandázsolom a kis maci kezét
nekem kicsiként rókám volt
sokat rókáztam
de most a kis macit kötözöm
úgy teszek mintha
megsebesült volna

Két magányos fehér galamb
szállt le az udvarra,
megtalálták a meggybabért,
s megpihentek rajta.

Szegény Anyám, csak robotol,
nyögi, mit senki sem akar...
gondozza a családi vagyont,
közben mindent csak ad, ad.

testvér.. először csupán egy szónak tűnik
annak, ki az önzőség mámorában fürdik
igazából többet jelent, mint bármi más
hisz az ilyen kapcsolatban nincs ámítás

Isteni útmutató halandóknak

Ha
végleg
megértesz,
megszüllek majd
halhatatlannak.

Dolgos kezeit esténként ölbe tette,
amikor a fonott karosszékében ült,
csendesen kettőnket nézett elmerengve,
és minket hallgatott, hogy mit beszélgetünk,
a korai hajnal már talpon találta,

(Egy cicushoz)

Hideg a szél,
de te ne félj -
takarózz be,
itt egy tenyér.

Megjegyzés: (2019. január)

Minden ér kékre vált,
minden test mozdulatlan,
míg veled együtt mozdulhattam,
kinevettem a cincogó halált.

rövidülnek gyertyagyújtó
távolságok
elnémulnak lélekrontó
hamis átkok

Tiszta égbolt a hűség,
Felhő sehol, nyugalom
simul, játszik a tükrén...
Mint a csönd az ugaron.

Leporolom a hegedűm,
mint néha az éveimet,
eltűnődve rejtett derűn,
ami ujjaimban remeg.