Amatőr Művészek Fóruma

Alászáll a sugár, ahogy felszáll a Nap. Felszárítja az utca könnyeit a hajnalra kisírt kövekről. Dicső párolgás veszi körbe a gesztenyefákat, akik őszig csak keresik a helyüket. Most senki sem vesz róluk tudomást. A kerítések hézagjaiban kései édesanyádnak a híre se, a tömbön túl, a Dunában a hamva se volt. Tortát sütött még tegnap a zsúrra, gesztenyéset. Cirmos kiborította a tejszínt, meg a háziasszonyt is, aki nem csak rád emlékeztetett, de arra is, hogy holnap hova menjek el.

Nem tudta, hogy a fájdalomtól, vagy a becsapódás okozta sokktól vesztette el az eszméletét, de mikor először észhez tért, a lárma volt a meghatározó egy újabb zuhanásig. A legközelebbi alkalom már vakító fehérben fogadta, és már azt hitte ez az a fény, melyről oly sokat beszélnek, ám a belenyilalló fájdalomtól visszazuhant a földre. Félrehúzta a takarót.
Bár soha nem sírt, a könnyek most visszatarthatatlanul homályosították el a világot.

Ott kint vagyunk. Egymás nélkül, egymással szemben. Nehéz látnom a szemed és a fonendoszkóp alakú anyajegyet az állkapocs íved fölött. Kapkodom a levegőt, mielőtt megkérdeznélek, szerinted mire hasonlít a felhő, de szerintem úgysem hallanál, és tudom is a válaszod.
„Az ott egy felhő. Felhőre hasonlít, és épp úgy néz ki, mint egy… Mint egy felhő! ”

Nem vagy a szobában. Kint nagy a nyüzsgés: bármelyikük lehetsz. Én mégis a fény alatt kereslek, kinézek az ablakon.
Halottakat látok. Az orchideák után is és innen. A talaj odakint helyet cserélt az éggel, mindannyian földanyagból lélegeznek. Nem emberek. Egyikük sem lehetsz te. Félek, elvesztettelek hajnal.

Fogalmam sincs, hogy keveredtünk a Paradicsomba, és az még hagyján. Végül is nem mi voltunk az egyetlenek. Jöttek-mentek itt az emberek, ám minket az különböztetett meg tőlük, hogy mi csak jöttünk. (És az, hogy mi sosem voltunk emberek.)
Én nagyon féltem az elején. Liftezett a gyomrom már ha csak megláttam azt a hatalmas építményt, főként az alatta elterülő határtalan mélységet. De fontos szerepet kaptam: zuhannom kellett. Pont nekem! Mikor akkora tériszonyban szenvedtem, mint a ház! Jó, ezt csak úgy mondják… Sokkal nagyobb házat képzelj el! Egy palotát, vagy egy olyat, ami magába zárja az egész világot.

Már minden jelentéktelenné alacsonyodik. Mint gyémántokat s kincseket tékozolható Dariusz-király szemétre való kacatokat dobál a veszendőség szakadékaiba. Szomorkásan, egyre beletörődöttebben szemlélem, hogyan teszi magát tönkre az értékeket hordozó Ember, mint súlyváltó koloncot cipelő, csupán az értékektől: Megalkuvó szószegésektől kaphat olcsó engedményeket!

- Most már szonda kell.
- Nagyon éhes vagyok.
- Tudom. Nemsokára újra ehetsz.
- Nem akarok többé enni.
- Emlékszel, amikor elmentünk kajálni, és te azt a négyszemélyes tálat rendelted?
- Azt hittem, te is eszel belőle…
- Ettem is! - Nevetek.

A homo sapiens szónokol

Előhang
A Gondolkodó vagyok, (mindég mondják, hogy egyek). Rodin szobra két kézzel, az öklöm számba ér fel.

Ez az ezeregyedik éjszaka. 999 volt eddig, plusz az első. Ha megfordulsz, láthatod, hogy a 666-ot írjuk le. Az elsőn még pezsegtem. Úgy éreztem, hogy a világ a lábaim előtt hever: a pipacsok hajbókolnak, míg fényesebben ragyogok a napnál. Úgy lélegeztem, ahogy más táncol. Úgy nevettem, olyan felhőtlen szabadsággal, mintha valahol mégis csak tudtam volna, hogy a napjaim meg vannak számlálva -
- hogy az első után számolni kezdem a napokat.

A Lanovka hátán a Lomnici-csúcs felé ősz katona haladt,
talpig fegyverben, hadgyakorlatra készült a sereg,
már rég nem tetszett a férfinak e hadvezéri szerep,
mert zsebében tulipán, a kötéltáncos lányból ennyi maradt.

Megjegyzés: 4. játék: 15 hívószó: lanovka, katona, szerep, tulipán, kötéltáncos, fűrész, sebességváltó, fény, nyomásmérő, talizmán, serleg, végállomás, viszony, tükör, szenvedély.

Emlékszem, hogy életemnek abban a részében, amit a XX. században éltem le, gyakran előforduló gondolatom volt, hogy vajon megérjük-e, megérem-e a kétezredik évet? Ki is számítottam, hogy én 2000-ben már hatvanegy éves leszek.

Azután eljött a kétezredik év, egy új évszázad, és vele a második évezred! Megértük, elértük és túl is éltük, mert most sem jött a megjósolt Világvége.

Anya, ma nem jut eszembe mi a legkedvesebb virágod…
Bármit hoztam: „Jaj, kislányom, nem kellett volna, ne költsd rám a pénzt.”
Anya, ma belémszakadt az összes gyermekálmom.

A tejfeles köd lassan ráborul a gőzben fürdőző völgyre,
s hegyek aggastyán-veteránjait átkarolja a hajnali pára.
Összezsúfolt házakat látni a táguló horizontról,
sűrűsödő gondokat.

Elúszott a felhő az ég óceánján,
bíborra mit fest a nyugvó nap. És én is.
Lehetnék talán én a nap, bús, mosolygós.
Mint egyszemű kozmosz, onnan lenézőben.

Reszkető tükör a tó,
bámulja magát a fény,
a Nap, mint kötéltáncos,
izzik a hajló gyékény.

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.

Papírral a kezemben érkezem, papírral a kezedben fogadsz. „Most nem rajzolhatsz le” - mondanám, de még be sem zárul mögöttem az ajtó, már beszélni kezdesz. Úgy ülsz feljebb, hogy az én papírom jégüveggé fagy ujjaim között, a tiéd vad hullámot ugrik kezedben, ahogy kiegyenesíteni próbálod a folyton ájuldozó lapot – vagyis engem. Az az enyém. Olyankor jobboldalon aprót rezzen az orrod alatt egy izom, és bár hozzám beszélsz, mégsem nézel rám.

Hebegve szól szívem tétova kelyhében már minden félrerakott dallam; ki tudhatja felemelő, ismeretlen percek terveit? Midőn Kozmoszok tágra nyílt csillagos szempárja gazdag Esthajnal fényével talán éppen rám kacsint! – Zakatoló, infarktusos szívem már egyre zaklatottabban, hevesebben vert; merre vihetett volna csetlő botladozó menekülő utam, ha nem lehet mindig mellettem Angyalom?!

Voltál te kötéltáncos könnyed, lebbenő lépte,
míg én katona, önfegyelemből öntött vas-szigor,
ám megtört "cserélt lelkünk" eme furcsa násza, amikor
lettél; maga alatt fát vágó fűrész –
felzengő éle.

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.

Van, kinél az élet, holmi sebességváltó.
És ágyékára nyomásmérő nem kell soha.
A tükör nem számít, hisz nem megváltó.
Merész? Kíváncsi? Vagy csak ostoba?

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.

Azt mondják: bizony, ezt másképp nem lehet!
Mint egy katona, olyan ez a szerep,
visszakapcsolt öreg sebességváltó,
kötéltáncos alatt egy szakadt háló,
fény nélkül alig gyógyító talizmán.

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.