Amatőr Művészek Fóruma

1. Építsünk egy falat.

Amin át nem halad!

Helyette ittmarad!

fény és hang, kéz és láb.

Arca sápadt volt, de szeme mosolygott. Megkérdeztem, kér-e vizet, intette, hogy nem, majd, hogy kis kávét, mire igent bólogatott. Nagy örömmel, kapkodva nyúltam a kis csészéért, lelkesen, hogy végre tehetek valamit érte. Pár csepp került csak ajkára, s elégnek vélte.

reggel
hétfő
este
péntek
reggel
nyávog
este
véreb

Ildikó a legkönnyebb interjúalany példaképe. Kíváncsi, lelkes, érdeklődő, mosolygós hangú. Azonnal igen-t mondott, amikor megkerestem, végig sem kellett mondanom mit is akarok pontosan.
–Ádámról van szó? Az remek! Rengeteg mondanivalóm lenne róla, örülök, ha valaki meghallgat. Újra, és újra! – nevet a telefonban.

A történet fikció, a valósággal bárminemű egyezés a véletlen műve!
I.
Krisztina
Krisztina nehezen állt kötélnek. Először lerázott; nem, mit képzelek, nem beszél a magánéletéről, miért is tenné, honnan tudom a telefonszámát meg különben is, nahát. De nem adhattam fel, újra megkerestem, e-mailben. Udvaroltam, taktikáztam, mire végül válaszolt.

Érdekes ahogyan tapogatjuk ezt a tér-idő lufit....
Vajon ha megdöföm szétdurran?
Esetleg meglátnám álmodóm álmában álmomat álmodva
pontodban pontomat?

Reggel kulcszörgésre ébredt.
Gyorsan magára kapta a köntöst, kilépett a nappaliba.
Az ajtón Mei a fiatal kínai lány lépett be, aki a szomszédos hotelből járt át a szigetre takarítani.
Mindig örült amikor látta, mert a szobalányok közül ő állt hozzá a legközelebb.

Valaki ellopta szívemből a lüktetést.
Csütörtök délután volt,
március és esett.
Esernyőm kicsavarodott
a kezemből. Esőcseppek
áztatták arcom, fejem.

Hallom a kacsákat, a tücsköket, a baglyokat és az éjszaka megelevenedik.
Látom a csillogó Tejutat és az Égbolt élettel megtelik.
Elvágyom oda, hol a Kapcsolat magától megmutatkozik,
és közben sajnálom elengedni az egyedüllét terheit.

Megint éjszaka van. Véget ért egy félálom, kezdődhet a miénk…

Megint egy film. Megint egy új látomás. Látomás, amely arról mesél, amik voltunk, vagy amik lehettünk volna. Lassan álom-szuszogni kezdenek a társaim. Talán nyugodt is lehetne ez az élőkép. Ha nem hallanám őket…

hogy úgy érzed, már nem igazán tudsz magadért élni. Talán mert nincsenek, akik érted élnének - enyhíted az állapottalanságod. Lehet túl felszínes voltál, vagy túl súlyos. Mondanád, itt az a pont, hogy úgy érzed, újra kellene kezdeni. De nem lehet, mert az a világ, amelynek ilyetén származéka lettél, hirtelen eltűnt.

Lajoska lassan, imbolyogva állt fel a terített asztal mellől. Jelentőségteljesen körbehordozta nagy vizenyős szemeit az egybegyűlteken, majd megköszörülte a torkát, és belekezdett:
– Béláról szeretnék pár szót szólni – ha megengeditek. Nos igen. Béla volt a legnagyobb kan a disznóólban, ehhez nem fér semmi kétség.

persze hogy jó akarsz lenni, hisz ölelésből foggantál... nem igazán jön össze, mert van ami eleve taszít... az eredendő ármány, ami arra késztet, tükre légy a világnak, ne az ölelésé... azt sóvárgod, hisz születő emlékezeted forró génekból fakadtak...

Anyámról álmodtam. Annyira valóságosnak tűnt, hogy majdnem el sem hittem.
Egy panellakás konyhájában ült, az ablak előtt, annak háttal. Széles fehér pult feküdt előtte, a fele tiszta a másik felén valami munkafolyamat, széthajtogatott újságpapíron valaminek a fejtett héja, kusza halomban. Mintha bab, vagy borsó hüvelyek lettek volna.

Persze, te még senkit nem vesztettél el, önmagadon kívül. De hogy megértsd ezt, létezned kell, önidőd meghatározására. Kimérheted magadat a világra, s az majd jelzi, ki is vagy. Fellélegzel. De nem igazából, nem mélyből, hisz a világ csupán egy gyűjtőnév.

Szabad vagy 
Jogod van magadhoz,  
Az egyetlen anyaghoz 
Szemed mossa gyertyafény 
Más is szeret, nem csak én 

Ki az aki meghallgat: szolgát,
koldust, vagy nyomorultat?!...
Kivert kutyát, üzött vadat,
örök lázadót, rabot?

Te néma vagy, én meg süket,

tökéletes az együttes.

A szád mozog, hangot nem ad,

mozgásjelekből olvasok.

Álom: mely kincset ígér az éjszaka,
E csoda, földi létünk legnagyobb adománya.
Kapu nyílik, s mit lényünk áhít, annak végestelen könyvtára.

Szerelmem, hogy tudsz ilyen kedves lenni?
S mindenkit ugyanígy szeretni?
Bár nem kell erre válaszoldod,
Csak lássam gyönyörű arcod.

Most nem fáj a gondolkodás, megragadható az idő, hisz elém rakja gazdag terhét, minden, amiben csak létezni tud, hirtelen elérhetô lesz. Az az idő, amit nekem ad ajándékul, s mögötte nem marad semmi más, csak a kék ég. Minden ami szól, nem értem van, nem az enyém, de részese vagyok. Akár rád is gondolhatok, de minek: mindenben jelen vagy, ami csak körülvesz.

Ismertlen távlat. Kalifornia kis városában ahol majdnem mindenki ismerte egymást, élt egy kis család. Az apa egy nagy vállalat beszerző ügynöke volt, sokat volt távol a családtól. Felesége soha nem dolgozott, az otthoni munkáján kívül, ahol nagy kertjükben tevékenykedett. Szép nagy házuk volt két garázzsal, két autóval, amiből az egyiket lányuknak szánták ha majd felnő. Lybi már elérte a tizenhatodik évét és nagyon türelmetlen volt.  Már abban a korban volt, hogy megkaphatta volna a hajtási engedélyt, de mindíg valami közbejött és el lett halasztva. Lybi egy nap beült a neki szánt autóba, szép csendesen kigurult a garázsból.

Viszolygással kerülgette a piac betonjára kitett műanyag ládákban pihegő állatokat. A hatalmas, rücskös bőrű békák biztosan nehezen viselték a páratelt szubtrópusi meleget, mely már ilyentájt, áprilisban néha kibírhatatlan volt. Az árus időnként egy slagból vizet locsolt rájuk, s a víz koszos pocsolyákat képezett a hepehupás betonon. Kicsit odébb, egy deszkából készült, repedezett asztallap jótékony árnyékában egy ketrecben, fekete tollú tyúkok káráltak. Ennek a különleges tyúkfajtának nemcsak a tolla, hanem a szervei és a húsa is fekete volt. Ázsiában mágikus erőt tulajdonítottak neki, így szívesen fogyasztották. Itt helyben ki is végezték és feldarabolták a megvásárolt állatokat a nem túl bizalomkeltő deszkalapon, melyet talán soha nem mostak tisztára.

Deres már a faág,
Sűrű köd járja át.
Járja, csak járja,
Kinek bírja a lába.

hogy az emberek szerep után néznek, de a sors izolált bennünket. Megfestett vírusok vagyunk, elektromikroszkóp alatt, mindig is azok voltunk... Igazán a szerep szűnt meg, mert az élet élesre váltott. Forradalmak idején van ez így, akkor történik, hogy láthatóvá válik egy adott kor hamissága, s a másik alternatíva lép elérhető közelbe...

az égési sebet. Nem tudom, te vagy velem vagy az alkohol. Szemeid patakzanak a könnyből. Átlátnak rajtam, hisz te vagy az, aki nem sír.

(társasjáték két személyre, avagy "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat")

Mivel folyadékról van szó, a borszobrászat első sorban lélekszobrászat, kisebb mértékben - mint borban az illat, szellemszobrászat.

Ahogy bekapcsolta a számítógépet, jöttek a reklámok. Szandálok, táskák, szebbnél szebb ruhák képei. Vágyódva nézegette a színes fotókat. Elképzelte, ha lenne mondjuk egy bizonyos összeg, amit kedve szerint csak ilyen dolgokra fordíthatna, mit rendelne. Annyira belefeledkezett ebbe a világba, elvégre nőből volt az ember, hogy majdnem elfeledkezett arról, hogy most más szelek fújnak.

Egy. Kettő. Három.
- Négy. Négy?
Egy. Kettő. Három.
- Öt. Öt. Öt. Öt. Öt. Öt.
Egy. Kettő. Három.
- HAT!

Nyitott szemmel jön a hal álom
Hullám feledte, a mélysötét
Degeszre szakajtja meg kötét
S az éj jelén kivetett hálóm

Szerelem volt első élvezésre.
Eltette már a noteszt, azután következett egy kis nosztalgiavonat.
„Elvette az eszemet, pedig annyira éltem”- gondolta részegen. Szeretett volna megint emberi bőrt érinteni. Ehhez el kellett volna mennie. Ehelyett csak csurgott végig a falon gondolatainak nesze. Megelégelte a Tátrateát, és most a mélyhűtőt vette célba. Tudta jól, hogy a 'Cartedor' dobozban levő pörkölt mögött bújik a Jägermeister.

Útban az új otthon felé

A szobán eluralkodott a káosz. A gardrób kihúzott fiókjaiban ásító üresség tátongott, s a nappali szinte minden szabad centiméterét ellepték a csomagolásra váró holmik.
Már hetek óta minden gondolatát a Kínába költözés töltötte ki. Vajon mit kell vinni egy ilyen országba, amikor két évre kiköltözik valaki?

Kalákából, mint színes cifra túldíszitett kádenciák
szertartásmesterei eresztékeknek ízes mézeskalácsok.
Hókuszpókusz, innen ide nem marad más csak ugyanaz.

Kerékküllők ha ragyognak,
ritmust adnak minden napnak,
ifjú, pörgő sebességem
velük könnyen felidézem.

Hajnali öt óra volt. A faluvégi, enyészetnek átadott ódon sírkert gazzal benőtt útjain szlalomoztunk kettesben, apám öreg motorkerékpárján. A pára megült a borostyánnal keszekuszán beszőtt sírokon, s olyan volt mindez, mintha túlvilági árnyak bolyonganának tétován, itt rekedve az e világi létben.

-Mondjad, Szívecske! Jó volt a mai nap is? Annyira gyönyörű vagy, mint mindig, a legokosabb a világon! -
Én csak nézek rá, hiszen nem értek semmit, csak azt érzem, hogy már megint nagyon sok helyen járt, és hogy még mindig ugyanazt a nadrágot viseli, két hete.
Véleményem szerint magányos, hallom minden este a gondolatait, pedig ő nap mint nap kimehet ebből a dobozból…

Meghívót kaptam egy baráti házhoz, mondták, nem lesznek sokan, szeretnénk ha eljönnél.
Mindig szerettem a kis társaságokat, jobb alkalom van másokat jobban megismerni.
Ahogy beléptem, Barátom Imre és felesége fogadott:

A legtöbbünk földi küldetése, hogy boldogságot csenjünk a Gazdi szívébe, ami nem csekély feladat egy olyan világban, ahol percekig kell simizést kunyerálnunk, mire a Gazdi "kidugja fejét a mobiljából".

Különös jelentőségű meghívást kaptam a minap egyik barátomtól, a való létben. A meghívás jelentősége abban rejlett, hogy ezzel is jelezni kívánta, barátságunk folytonos, szilárd és jelentőségteljes. Megjelenésemnek egyetlen jelentős gátja, egy jelen körülmények között rettenetesen fontos, jelenelős pártgyűlés, melyre szombat este 20 órától kerülne sor, a meghívottak részvételével!

Mondjam azt,
hogy dobozban,
ott lakik a gonoszban;
mi zajlik egy bohócban?