Amatőr Művészek Fóruma

Amikor azt hiszed, már végleg egyedül maradtál, megérkezik, mintha érezné, hogy mindennél nagyobb szükséged van rá. Eljön hozzád az éteren keresztül, belopózik a kulcslyukon, egyre határozottabb jelekkel közeledik feléd.

Így az iskolakezdés idején, mindig eszembe jut milyen keserves volt az elválás nyár után szüleimtől. Hat évig várt vissza a Pető intézet augusztus utolsó két hetében. Azért kellett korábban visszamenni, hogy újra be tudjunk szokni az intézet falai közé. Gyűlöltem azt a pillanatot, amikor elbúcsúztam anyuéktól. Évről évre nehezebb volt az utolsó ölelés, és az utolsó millió puszi.

Valahol egy út melletti kőkereszttől alig látható ösvény indul a hegyek közé. Óvatosan kanyarog a körötte magasodó fák között. Az úton elhaladó autók hangját egyre inkább madárdal váltja fel, ahogyan lassan elmerülök a csend világában. Tikkasztó a meleg, még a fák lombjai alatt is izzik a levegő. Az ösvény egyre meredekebben kapaszkodik felfelé, próbára teszi a bokát, a lábat, az ember minden porcikáját. A kényelemhez szokott tüdő egyre haragosabban kapkod levegő után. Miközben a fülemben futó erek ritmikus dobolásba kezdenek, megjelennek homlokomon az első verítékcseppek.

Nagyszüleim háza, hol édesanyám is született négy testvérével, utcafronti ház volt, kis ablakokkal. Tövében fakerítés a virágoknak. A földdöngölt, 1 szobás, 1 kamrás, 1 konyhás ház padlásán galambok fészkeltek. A “padra” zöld hálón át léptünk be hozzájuk.
Jól emlékszem, ahogy az udvaron nővéremmel a fagyott jégen csúszkáltunk, s télen az ágyon kukoricát morzsoltunk.

Még a folyószabályozás előtt, a Tisza egészen közelről ölelte a falut. Egyek, zömében katolikus, nádban és vályogban gazdag, dohánytermesztésben bőséges volt.
Számomra mindig vidám hely maradt. Nem tudtam magtanulni, elemezni sem különlegesen kiejtett szavait: A “gyere le" valahogy "gyárá lé", az "iskola" ott "oskola" volt, vagy legalább is így hangzott.

Ült és nézte a kalácsot. Milyen kalács volt? Hosszú és vastag és magas és széles. Meleg is, az épp most sütöttség érződik, látszódik, tapintódik. Kellemesen langyos, főleg az olyan decemberi, szélkeltető, zúzmarás, kezet-lábat dermesztő időben. Ült és figyelte.
Olyan volt a kalács mint egy baráti kéz. Csonkolt? Lemetszett? Nem. Nem feltétlenül.

Ez a vasárnap is olyannak indult, mint az előző 2607, de valahogy mégis más volt. Hogy miért?
A gyerekektől reggel, indulás előtt megkérdeztem, hogy:
– Inni pisiltetek?
– Mondták, hogy igen, és elindultunk a játszótérre.

Meleg volt, Péter felszínesen aludt. Álmában veszettül forgolódott, és lerúgta magáról a takarót. Többször majdnem felébredt, de az álom ragacsos mocsarából valahogy mégsem tudott kievickélni.
Álmában egy különös helyen, az összetört álmok szigetén járt, ahol találkozott a saját álmaival. Ott voltak mind, egytől egyig. Ijesztő volt.

Nelli minden szívfájdalom nélkül ki is használta „pestilányságának” vélt vagy valós előnyeit.
Már a külsejével is kirítt közülük, amint legújabb divatú öltözékeiben megjelent a parkban, ahol nap, mint nap elütötték az időt.

Nekik falusi gyerekeknek mindig a régi ruháikat kellett felvenniük, így a fiúk trikóban, vagy félmeztelenül klottgatyában, a lányok pedig agyonmosott, néha foltozott kartonruhában mentek játszani.

Azokban a szeptemberi napokban igazi vénasszonyok nyara volt.
A szántóföldek felett úgy vibrált a levegő, mint nyáridőben, s az út melletti akácfák ágai között gyöngyházfényű vékony fonál, ökörnyál lengedezett.

Anyjánál kora délután kezdődtek a fájások. Egy szekérderéknyi szénával megágyaztak neki, de a kínok-kínját állta ki míg a lovasszekér végigvontatta őket az úton.

Amint belépett a pékségbe, először apja bozontos üstökét pillantotta meg, a fehér vászonsapka alól kiszabadult rakoncátlan, mákos fürtökkel. A kemence előtti gödörben állt, kezében a péklapáttal, s a ropogós, aranybarnára sült cipókat szedte ki a kemencéből, majd miután körbesimította a vizes nyeles kefével rádobta a deszkapallóra, gyengéden lökött egyet rajta, s a cipó éppen az üzlet ajtajában állt meg, ahonnan anyja a polcokra sorakoztatta őket.

Ha jól érzed magad rohan az idő, így ez a tíz nap is szinte órákká zsugorodott!
Újra repülőre ültek tehát, s csekély egy óra repülési idő után már a maláj fővárosban landoltak. Míg a gépmadár gyomrában ült, fejében a két szó lüktetett:
K-U-A-LA L-U-M-P-U-R... olyan dallamos és egzotikus a hangzása!
Izgatottan és kíváncsian várta a „megismerkedést”.

Azokban a januári napokban egész Európában tombolt a tél...

Alig több, mint egy hónapja költöztek haza Kínából.
Igaz a november már ott sem volt túl meleg, negyven fokról hirtelen leesett a hőmérséklet húsz fok alá. A hatalmas, kővel burkolt, alig-alig szigetelt lakás borzongatóan hűvössé vált. A nappali eltolható üvegfalának résein már nem csak a különféle bogarak, kisebb csúszómászók is betértek búvóhelyet keresni a sötét, védett zugokban.

Amikor, másnap reggel, a Shinskansen szuperexpressz Nozomi 118-as járata, melynek orrát a jégmadár csőréről mintázták, halkan bekúszott a képbe, hihetetlen izgalom lett úrrá rajta.
Most végre utazhat a világ talán leghíresebb vonatával, mely három perc alatt gyorsul 270km/órára!

Amint belesüppedt a fülke kényelmes ülésébe képzeletét kitöltötték a kyotói utolsó nap képei...

1.
Novemberzett, érezém...
... és lepotty az első hó.
Benne futni csudajó?

A hírek a Melor nevű tájfun közeledtét jelezték a Csendes-óceán térségére, s Honsu szigetére riasztást adtak ki.
Vasárnapra már V. fokozatúvá erősödött Japánban, a szerdán partokat érő tájfun, melyben a legerősebb széllökések a 324km/h-t is meghaladták.

Ilyen előzményekkel landolt gépük Oszaka repülőterén, de valójában egészen más nyomasztotta őket.

Szia, Imre. Itt voltam a közelben, gondoltam, bejövök hozzád. Francos időket élünk. Hitted volna, hogy ez megtörténhet az emberiséggel? Voltak filmek arról, hogy őrült bűnözők halálos vírusokkal fenyegetőznek, ha nem kapnak száz millió Dollárt. De ez most nem mozi. Ez most komoly. És még pénzt sem kérnek. Azt sem tudjuk, kire haragudjunk.

A homo sapiens szónokol

Előhang
A Gondolkodó vagyok, ( mindég mondják, hogy egyek). Rodin szobra két kézzel, az öklöm számba ér fel.
1.
Ragyás, kopasz, csúf vénség, én se értem, mért él még, bizony ő a gondolat, aklok mellett és alatt álldogál és kéreget, megállítva titeket is, lekapcsolja villanyom, - de - telefonom hagyhatom, tévém kidobja vagy nem, és magát mellém fekszi, ki tudja, jó - e neki (...)

Legszívesebben letépném az összes tükröt. Téglával zúznám szét kíméletlen „arcukat”.
Az ellenségem mind.
Amerre csak megyek, a lakásban, a munkahelyemen, akár az utcán a kirakat üvege, mindegyik mintha támadólag vizslatna engem. Sziszegő kígyóként nézegetnek, várnak, sőt.. mágikus erővel csábítanak, hogy megnézzem magam. Újra és újra.

A szél az út egyik oldalán dűneként fésülte a homokot egybe, s azon túl már nem csak az aszfaltutat borította be, hanem a szélvédőre is jócskán juttatott belőle, mintha egy játékos gyerek időnként egy-egy homokozóvödörnyit hintett volna feléjük.
Gábor meredten figyelte az utat, s összeráncolt homloka redőiben megültek az izzadságcseppek.

Az öreg almárium tetején, a házi lekvárok és az illatozó jonatán almák között bújt meg a sokat forgatott, gyűrött, szamárfüles kalendárium, amely éppen a naptárnál volt nyitva.
Ezerkilencszázötvenhárom decembere volt.
Hetek óta farkasordító hideg uralkodott a tájon. Az utakon a parasztszekerek által vájt sárbordákat kemény jégpáncél borította. A házak ereszein vastagra hizlalt öles jégcsapok lógtak. A hó olyan magasan állt, hogy néhol a házak ablakait is elérte.

-Miért könnyes a szemed?
-Belement valami szar...
Az életem.

Aliz magába roskadtan üldögélt a terasz kényelmetlen székén. Lenőtt frizurája rakoncátlan tincsekben lógott az arcába. A könyve fölé hajolva próbálta figyelmét a történetre összpontosítani, de a tekintete folyton elkalandozott, s leginkább a semmibe révedt.

Abban az évben május elseje éppen péntekre esett.
Ekkorra már a helyi rendőrség is regisztráltra őket Phoenix Islandon, tehát kínai lakosként és munkavállalóként szabadon utazhattak bárhova az országon belül és külföldön is.
Választásuk Hongkongra esett, részben, mert közel volt Kantonhoz (140 km), másrészt a jó vasúti közlekedés miatt egy óra alatt át lehetett érni Kowloon (Kaulung) félszigetre.
Furcsa módon, míg a kínaiaknak vízum kellett a beutazáshoz, nekik magyaroknak nem.

Hiányzol Apa,
Hiányzik a sírás.
Hiányzik az érzelem.
Hiányzik a bizalom.
Hiányzik a szeretet.
Amit elvettél tőlünk.

Xin már messziről kitűnt az étterem bejáratánál állók közül nem csak a nyúlánk termetével, vállig érő göndör fekete hajával, hanem vörös selyemből készült qipao ruhájával, melyen az élénk szín mellett feltűnő virágokból álló bordűr volt. A kínaiaknál a vörös szín szerencsét hoz, s ezért az esküvőn viselt hagyományos menyasszonyi ruha, sőt a vőlegényé is vörös színű. Általában a választott három ruha közül az egyik fehér -hasonló az Európában viseltekhez - de ekkor a vőlegény is fehér szmokingot visel, mert a fekete szín szerencsétlenséget hoz.

Arcomat a barna ablakkeretnek támasztva kémlelek kifelé.
- Istenem, milyen boldog gyermek voltam itt!

A piros szőlők a lugasról ma is a szánkba lógnak, mint régen,
de már semmi nem ugyanaz… Én felnőtt vagyok, a Nagymama pedig elment…

A tájfun szinte berobbant, feldúlva a délutáni rezzenéstelen forróságot.
A szél viharos gyorsasággal söpört végig a tóparti sziklákon. Meghajlásra kényszerítette az út menti büszke tartású pálmákat, derékban megtörte, s a tó víztükrére buktatta a lótuszokat.

Uramisten, mi a franc ez?? – üvöltenék, de egyelőre hang nem jön ki a torkomon. Csökevényes tudatomba sokk-szerű impulzusok tolulnak, megfagyasztanak, lebénítanak. Nyálkás, nedves bőrömet éles pengeként hasítja a hideg, mint korcsolya a jégpálya felszínét, karcol a levegő. Fáj.

Írni, ha félsz, ha a szavak mélyen húsba vágtak
Ember vagy ki arat, néha babért, néha várat
Váratott, harminc év kellett s most homályosan látok
Marnak bűneim, lelkiismeretem nem csupán egy átok

2020_12_03-a van ma,
kicsit le vagyok maradva.
No, de:
mi jutott eszembe.
Rövid leszek,
ennyit Mindenkinek megígérhetek.

1. Építsünk egy falat.

Amin át nem halad!

Helyette ittmarad!

fény és hang, kéz és láb.

Ildikó a legkönnyebb interjúalany példaképe. Kíváncsi, lelkes, érdeklődő, mosolygós hangú. Azonnal igen-t mondott, amikor megkerestem, végig sem kellett mondanom mit is akarok pontosan.
–Ádámról van szó? Az remek! Rengeteg mondanivalóm lenne róla, örülök, ha valaki meghallgat. Újra, és újra! – nevet a telefonban.

A történet fikció, a valósággal bárminemű egyezés a véletlen műve!
I.
Krisztina
Krisztina nehezen állt kötélnek. Először lerázott; nem, mit képzelek, nem beszél a magánéletéről, miért is tenné, honnan tudom a telefonszámát meg különben is, nahát. De nem adhattam fel, újra megkerestem, e-mailben. Udvaroltam, taktikáztam, mire végül válaszolt.

Érdekes ahogyan tapogatjuk ezt a tér-idő lufit....
Vajon ha megdöföm szétdurran?
Esetleg meglátnám álmodóm álmában álmomat álmodva
pontodban pontomat?

Reggel kulcszörgésre ébredt.
Gyorsan magára kapta a köntöst, kilépett a nappaliba.
Az ajtón Mei a fiatal kínai lány lépett be, aki a szomszédos hotelből járt át a szigetre takarítani.
Mindig örült amikor látta, mert a szobalányok közül ő állt hozzá a legközelebb.

Valaki ellopta szívemből a lüktetést.
Csütörtök délután volt,
március és esett.
Esernyőm kicsavarodott
a kezemből. Esőcseppek
áztatták arcom, fejem.

Hallom a kacsákat, a tücsköket, a baglyokat és az éjszaka megelevenedik.
Látom a csillogó Tejutat és az Égbolt élettel megtelik.
Elvágyom oda, hol a Kapcsolat magától megmutatkozik,
és közben sajnálom elengedni az egyedüllét terheit.

Megint éjszaka van. Véget ért egy félálom, kezdődhet a miénk…

Megint egy film. Megint egy új látomás. Látomás, amely arról mesél, amik voltunk, vagy amik lehettünk volna. Lassan álom-szuszogni kezdenek a társaim. Talán nyugodt is lehetne ez az élőkép. Ha nem hallanám őket…

hogy úgy érzed, már nem igazán tudsz magadért élni. Talán mert nincsenek, akik érted élnének - enyhíted az állapottalanságod. Lehet túl felszínes voltál, vagy túl súlyos. Mondanád, itt az a pont, hogy úgy érzed, újra kellene kezdeni. De nem lehet, mert az a világ, amelynek ilyetén származéka lettél, hirtelen eltűnt.