Amatőr Művészek Fóruma

Moziban voltam a napokban. Igazi modern moziban. Kényelmes, párnás fotelek, jó rálátás, 3D-s film, Dolby Stereo hangzással. A film után eszembe jutott kiskamaszkorom filmszínháza, Ibrány közepén. A vendéglővel szemben, az út másik oldalán állt. Modern, lapos tetejű panelépület, maga a megtestesült szocialista jövő.

- Látja, uram, amott azt a hegyet? Azon van az a tengerszem, amelyet kérdezett tőlem az imént. Tudja, persze. Akkor azt is tudja, mi áll a partján?

Tudtam. Persze, hogy tudtam, hisz pont azért jöttem ide, hogy megnézzem, megvizsgáljam, mennyi az igazságtartalma annak a legendának, amely a szoborról szól a tengerszem partján.

Egy ragyogó márciusi reggelen történt, Árád városából a Holt-tengerhez az Ein Gedi Spa-ba lefelé menet, hogy a minibuszban méláztam a ragyogó reggel pompázatos üdeségén, időnként fölnéztem a Júdeai sivatag megejtő szépségű, naponta látott, de soha meg nem unható, aranyos fényben fürdő dombjaira, s egyszer csak mit látok?

A fák halkan suttogtak az esti szélben. Lábaiknál egy asszony lépkedett. Szoknyája és vastag köpenye megviselt volt, a nyirkos levegőtől nedvesen tapadt testére, hosszú, valamikor szőke haja most fénytelenül simult fejére, egy-két tincs élt csak önálló életet, arca körül tekergőzve. Gondolatai messze előtte jártak, ott, ahol véget ér az ösvény, ott, ahol talán megpihenhet.

Én ott voltam múlt szombaton, amikor a vért alvasztó csend elidőzött a mezők felett, s a nap furcsa négyzetmintás felhőkön átderengett. Az estébe hanyatló délutánnak ideges atmoszférája volt, mintha nagy energiák tétlenségbe szorulva őrlődtek volna. Tudtam, hogy a fenevad már hat parasztot megölt a mezőkön.

„Teltek-múltak a napok, egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz Káinnal. A telefonos beszélgetések napi rendszerességűvé duzzadtak, és ha éppen nem értünk rá szóban kommunikálni, akkor Messengeren tartottuk a kapcsolatot. Azt kihagytam a történetből, hogy sajnos nem a szomszédban lakott, így a találkozást nehezen tudtuk megoldani, viszont olyannyira rá voltunk éhezve egy idő után a másik jelenlétére, hogy az sem ért nagy meglepetésként, amikor egy hét elteltével este, egyik haverjával való iszogatás során küldött egy hangüzenetet. Széles vigyorral az arcomon hallgattam meg arra számítva, hogy biztos valami alpári hülyeséget szeretne közölni velem a részegségével takarózva.

Zakatoló vonat haladt keresztül a síneken. Városoknak hűlt helye a lomha erdő csendjében, hol megállás nélkül szaladt el a zötyögő gépezet. Az idő hűvös volt, ám enyhe szellő sem lengette a fák leveleit, a kihalt mindenség még a kék eget is szürkére festette. Era az ablaküvegnek döntötte elnehezedett fejét, meleg lehelete párát hagyott maga után. Nőies ujjával egy szívet rajzolt bele. „Kibaszott disznó szív. ” Nem azért tette, hogy ezzel prezentálja a külvilág felé, milyen szerelmes is ő, inkább a megszokás és a minta egyszerűsége vezérelte. Utána dühében az egész rajz az elmúlásé lett azonban, ahogyan egy határozott mozdulattal végigsiklott rajta kardigánja ujjával.

Megjegyzés: Folytatása következik...

- Pucold meg a halat! - adta ki az utasítást az asszony. A kislány rémülten nézett.
- Megint egy feladat, ha nem csinálom, kikapok - gondolta.
Keserves tekintetet vetett a fadaraboló rönkön tátott szájjal, dülledt szemmel, kimerevedve pihenő, ezüstszínű szörnyetegre. Az asszony magára hagyta, megint magára hagyta.

– Annyira fontos a szeretet ünnepe! Annyira nem szabadna, hogy a pénzből vett ajándékokról és a nagy zabálásokról szóljon – gondoltam és sóhajtottam egy hatalmasat.
A magam részéről eldöntöttem, hogy sok fontos szempont miatt rendkívül visszafogottan és nagy-nagy méltósággal közelítek az ünnephez.

A belvárosi ház sivár udvarába még délidőben sem sütött be a nap. Talán a magas terméskő fal miatt, amely a déli oldalon határolta, s amelyre csak néhol kapaszkodott fel bátortalanul egy-két satnya vadszőlőhajtás. Rajta kívül még csak az ecetfa burjánzott elpusztíthatatlan élni akarással, minden milliméternyi földterületen utat törve magának.
Arra az oldalra pedig, ahol a komfort nélküli lakások ajtajai sorjáztak félkörívben, még az eresz is sötét árnyékot vetett.

Kiki kikászálódott az ágyból, és mivel az ébresztőóra még nem csörgött, megnézte a világító számlapos órát. Negyed négy volt. Kábán, szinte még félálomban megindult a fürdőszoba irányába.
Kiki – polgári nevén Benkő Krisztina – tavasszal múlt tizenhét éves. Azonban a lányt mindenki csak Kikinek hívta. Több mint tíz éve sportolt, az élete volt az úszás.

Nagytakarítás.
Hetekbe telt, mire az összes kötött, horgolt és plüss ágytakarót kimosta. Ülőgarnitúra szettjén vastag, rozsdabarna mintás huzatra cserélte a vékony, finom nyárit. Könyveket porolt, cseresznyefa bútorait törölte csillogóvá, a padló tisztítása pedig az utolsó teendő volt képzeletbeli, évek óta begyakorlott rutinlistáján.

Igen régen születtem, a pontos idejét sem tudom már, de sok forró napfény égette, sok jeges szél tépte arcomat. Születésem gyors volt, de igen fájdalmas. Egy hatalmas kőtömbből hasítottak ki, s vágtak szép szabályos kocka alakúra. Ezzel persze még nem értek véget a megpróbáltatások, éleimet köszörűgéppel szépen lekerekítették. Na, ekkor már kész voltam. Odahajítottak egy nagy kőrakás tetejére, s testvéreimmel együtt kíváncsian vártuk, mire is volt ez a nagy felhajtás, mi fog történni velünk.

07

Az első benyomódás

Helyszín: „Fuss Foreszt” fuvarozócég telephelye.

Szereplők:
Csendes Ágota [GOTTA]
Gépkocsi előadó [GKEA]
Cébé (itt még kávboj) [CÉBÉ]

Körülnéztem a vadonatúj, hipermodern kihallgatóteremben és sóhajtottam egyet. Arra gondoltam, hogy ez eltart majd egy jó darabig, aztán megköszörültem a torkomat.
- A legelején. A legelején kezdődött. – válaszoltam Lee nyomozónak. Közvetlenül, ahogy a világra jöttem. Vagyis inkább előtte. Már a fogantatásnál. Kiült az arcára az „én ráérek” kifejezés – így hát folytattam.

Aurora és Boris

Egész kicsi korom óta tudok a földönkívüliekről. Bár anya nem szereti, hogy így hívom őket, apának pedig sosem mertem még csak említeni sem, biztosan nagyon kikapnék érte.

A BIBIONE-I SENORA


Annamari Bibionéban nyaralt újdonsült barátjával – akiről szinte mindenki tudta (itt a szűkebben vett környezetére kell gondolni, annál is inkább, mert egész leélt életében feltűnően kevés embert volt csak igazán, és teljesen, megismerhető közelségbe közel engedni magához), így nem csoda, ha mindig hangsúlyozottan csinos, és elegáns barátnője, akivel jóindulatúan is testi, és fizikális adottságaikban különböztek egymástól meghívta, hogy felesben kifizetve az autóköltséget – mert autóval szándékoztak átszelni az olasz Alpok vadregényes, kanyonszerű, alagutas járatait, elmennek, és fantasztikus, és feledhetetetlen két hetet töltenek majd együtt!

Augusztus vége volt. Rekordokat döntögető meleg. Szenvedtek az érzékenyebbek, mert sokat változott a hőmérséklet.
Rezső és Júlia Agárdon jártak. Rezső egyik legjobb barátjának özvegyénél voltak látogatóban. Mivel a férfi már betöltötte a hetvenkilencet, felesége a hetvenegyet, a vonatra nem kellett jegyet váltaniuk.

Megjegyzés: Göteborg, 18. 09. 28.

Amikor már talán végleg elviselhetetlenségbe torkollott a dolog – egyik nap úgy vágódtam a tökéletes megsemmisülés örvényei felé, mint a parttalan hajós, akit Kharübdisz szakadéka tartja fogságban, és menekülni is már képtelen. Egy novemberi napon történt, amikor, mint hisztériázó kisgyerek, toporzékolva, és ordibálva megkérdeztem volna nálamnál talán bölcsebb, és tudósabb embereket:

- Add csak ide a kezed. Ennyi ember között nagyon kell vigyázni.
Róza és kislánya a Király-utca és Körút sarkán állt. Várták, hogy zöldre váltson a lámpa és ők átmehessenek a villamosmegállóhoz. Öt lépés a járdaszigetig.

01

A köd

Képernyőn megjelenő szöveg: Valahol Európában…
Helyszín: beazonosíthatatlan. Sűrű köd. Látótávolság zéró.
Szereplők:
Föld S. Péter – alias Főnök [FNK]
Cserepes Csaba – alias Csubi [CSU]

Azzal kezdődik el, hogy Pali agyoncsapja a halált. Bizony, azt. Ott a disznóólaknál. Nem szándékosan. Nem is tudta, hogy a halál épp ott jár. Nem védem hősömet: csakugyan nem tudta, hogy ott van, honnan tudhatta volna - hisz a halál nem közli, hol van éppen. Miért is tenné? Igaz?

A kisvárosi középiskola nem tartozott a felkapottak közé, de azért elég sok gyerek iratkozott ide, mert a szakma mellett adott érettségit is, mégsem követelt a tanulóktól extra teljesítményt, közepes szorgalommal is biztosnak tűnt a végbizonyítvány. A tanári kar jó munkásként teljesítette az elvárásokat, minimális konfliktussal teltek a napok, az évek. A tanári kar nagyon fiatalokból, és sok sok korosabb pedagógusból tevődött össze, életüket kitöltötte a békés egymás mellett élés, egy-egy nyilvános bóknál több nem borzolta a kedélyeket.

Volt egyszer egy hidegháborús időszak, ahol az integrálódott magyar hadseregre is komoly feladatok hárultak. A harcbiztosításnál szolgáltam, különböző szintű híradó-összeköttetéseket hoztunk létre a gyakorlatokon, amely felkészülést jelentett az éles helyzetekre. Köztudott, hogy akkor még nem voltak reléző műholdak, a rádiós, relés összeköttetésekhez virtuális rálátásra volt szükség. Ez azt jelentette, hogy az állomásoknak olyan helyre kellett települniük, amely elég magas volt ahhoz hogy a rádióhullámok útjába ne legyen akadály. A korábbi gyakorlatokon már szinte az összes hegytetőt meglátogattuk, a mostani települési hely Gömbölyűhegy volt.

Egy meg nem nevezett világban, egy meg nem nevezett ország meg nem nevezett városának meg nem nevezett utcájában, van egy étterem.
Helyes. Az ilyesféle éttermek fölöttébb hasznosak. Az ember, biológiai lény-mivoltából fakadóan, előbb-utóbb megéhezik, meg is szomjazik, s ilyenkor mit tegyen? Mit tehet, mit tesz? Nem sétál be valamelyik élelmiszerüzletbe, nem rejt az inge alá egy-két zsemlét, az tilos és büntetendő! Betér egy étterembe, mint amilyen ez, lenyel pár kanál levest, legurít pár sört...

Hogy most itt lehetek köztetek, hogy egyáltalán élek, az a szeszélyes sors következménye, a kegyeltjének érezhetem magam.
A dolog úgy kezdődött, hogy egy hadsereggyakorlat keretében, a híradó csoporttal terepen voltam. Már több napot, sőt hetet kint töltöttünk, mikor végre megérkezett a bontási parancs. Gyors ütemben összepakoltunk, és már esteledett, mikor útra keltünk a helyőrségbe. A családosok örültek, hogy újra láthatják szeretteiket, a sorkatonák pedig kimenőkben, eltávozásokban reménykedtek.

Marx, Lenin és Sztálin találkozik a... találkozik a Másvilágon.
– Nahát! Mivé lett ez a világ! – dühöngött Marx. - Maguk nem voltak normálisak! Nem vették észre, hogy mekkora lehetőségek vannak az osztályharcban? Az osztályharc a leg...
– Ugyan már, ugyan már! – Sztálin nagyokat csapkodott a levegőbe. – Hol vannak már azok az idők!? Maga akkor még szépen elképzelte, hogy a munkások meg a parasztok összeállnak, puszilgatják, ölelgetik egymást és jól eltörlik azt a pár burzsoá bohócot, mi meg gond nélkül átvesszük a hatalmat.

Táncmulatság. Népi tánchoz sokan öltöztek az alkalomhoz illő népies ruhába. Pityu szép lányt keresve járkál a táncolók között. Végre talál egyet, akit már ismer. Pörgőset járnak éppen egy fiúval. Szökdelve követi a párt, hogy táncra hívhassa a lányt, de mire megszólalna, a lány már tovalibben. Végül már eleget szökdécselt utánuk, hát elkiáltja magát:
– Na, kérem! Lekérem!

A Lanovka hátán a Lomnici-csúcs felé ősz katona haladt,
talpig fegyverben, hadgyakorlatra készült a sereg,
már rég nem tetszett a férfinak e hadvezéri szerep,
mert zsebében tulipán, a kötéltáncos lányból ennyi maradt.

Megjegyzés: 4. játék: 15 hívószó: lanovka, katona, szerep, tulipán, kötéltáncos, fűrész, sebességváltó, fény, nyomásmérő, talizmán, serleg, végállomás, viszony, tükör, szenvedély.

Voltál te kötéltáncos könnyed, lebbenő lépte,
míg én katona, önfegyelemből öntött vas-szigor,
ám megtört "cserélt lelkünk" eme furcsa násza, amikor
lettél; maga alatt fát vágó fűrész –
felzengő éle.

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.

Jimmi az elmúlt harminc évben nagyon messze került a porosan nyugodt kisvárosi iskolától, amely apja szatócsboltjának az utcájában volt, de mégis ott repítette ezrekben mérhető mérföldekre földrajz és történelem tanára R. Jenő, aki Afrika imádatával megfertőzte. Végül talizmánként egy fekete antracit-követ adott neki, és megígértette vele, hogy visszaviszi a Kilimandzsáró hegyére.
Jimmi először nem értette minek egy kő miatt ennyit utazni, de amikor odaért már tudta, hogy miért küldte oda az öreg.

Azt mondják: bizony, ezt másképp nem lehet!
Mint egy katona, olyan ez a szerep,
visszakapcsolt öreg sebességváltó,
kötéltáncos alatt egy szakadt háló,
fény nélkül alig gyógyító talizmán.

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.

Reggel párába burkolózik a fény,
a szenvedély még alszik. Egy talizmán
elhagyott csendben csüng a serlegen
és a tükör figyel sorsom asztalán.

Megjegyzés: Megjegyzés: 4. játék - 15 szó: katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény, viszony, szenvedély.