Amatőr Művészek Fóruma

Amikor már talán végleg elviselhetetlenségbe torkollott a dolog – egyik nap úgy vágódtam a tökéletes megsemmisülés örvényei felé, mint a parttalan hajós, akit Kharübdisz szakadéka tartja fogságban, és menekülni is már képtelen. Egy novemberi napon történt, amikor, mint hisztériázó kisgyerek, toporzékolva, és ordibálva megkérdeztem volna nálamnál talán bölcsebb, és tudósabb embereket:

- Add csak ide a kezed. Ennyi ember között nagyon kell vigyázni.
Róza és kislánya a Király-utca és Körút sarkán állt. Várták, hogy zöldre váltson a lámpa és ők átmehessenek a villamosmegállóhoz. Öt lépés a járdaszigetig.

01

A köd

Képernyőn megjelenő szöveg: Valahol Európában…
Helyszín: beazonosíthatatlan. Sűrű köd. Látótávolság zéró.
Szereplők:
Föld S. Péter – alias Főnök [FNK]
Cserepes Csaba – alias Csubi [CSU]

Azzal kezdődik el, hogy Pali agyoncsapja a halált. Bizony, azt. Ott a disznóólaknál. Nem szándékosan. Nem is tudta, hogy a halál épp ott jár. Nem védem hősömet: csakugyan nem tudta, hogy ott van, honnan tudhatta volna - hisz a halál nem közli, hol van éppen. Miért is tenné? Igaz?

A kisvárosi középiskola nem tartozott a felkapottak közé, de azért elég sok gyerek iratkozott ide, mert a szakma mellett adott érettségit is, mégsem követelt a tanulóktól extra teljesítményt, közepes szorgalommal is biztosnak tűnt a végbizonyítvány. A tanári kar jó munkásként teljesítette az elvárásokat, minimális konfliktussal teltek a napok, az évek. A tanári kar nagyon fiatalokból, és sok sok korosabb pedagógusból tevődött össze, életüket kitöltötte a békés egymás mellett élés, egy-egy nyilvános bóknál több nem borzolta a kedélyeket.

Volt egyszer egy hidegháborús időszak, ahol az integrálódott magyar hadseregre is komoly feladatok hárultak. A harcbiztosításnál szolgáltam, különböző szintű híradó-összeköttetéseket hoztunk létre a gyakorlatokon, amely felkészülést jelentett az éles helyzetekre. Köztudott, hogy akkor még nem voltak reléző műholdak, a rádiós, relés összeköttetésekhez virtuális rálátásra volt szükség. Ez azt jelentette, hogy az állomásoknak olyan helyre kellett települniük, amely elég magas volt ahhoz hogy a rádióhullámok útjába ne legyen akadály. A korábbi gyakorlatokon már szinte az összes hegytetőt meglátogattuk, a mostani települési hely Gömbölyűhegy volt.

Egy meg nem nevezett világban, egy meg nem nevezett ország meg nem nevezett városának meg nem nevezett utcájában, van egy étterem.
Helyes. Az ilyesféle éttermek fölöttébb hasznosak. Az ember, biológiai lény-mivoltából fakadóan, előbb-utóbb megéhezik, meg is szomjazik, s ilyenkor mit tegyen? Mit tehet, mit tesz? Nem sétál be valamelyik élelmiszerüzletbe, nem rejt az inge alá egy-két zsemlét, az tilos és büntetendő! Betér egy étterembe, mint amilyen ez, lenyel pár kanál levest, legurít pár sört...

Hogy most itt lehetek köztetek, hogy egyáltalán élek, az a szeszélyes sors következménye, a kegyeltjének érezhetem magam.
A dolog úgy kezdődött, hogy egy hadsereggyakorlat keretében, a híradó csoporttal terepen voltam. Már több napot, sőt hetet kint töltöttünk, mikor végre megérkezett a bontási parancs. Gyors ütemben összepakoltunk, és már esteledett, mikor útra keltünk a helyőrségbe. A családosok örültek, hogy újra láthatják szeretteiket, a sorkatonák pedig kimenőkben, eltávozásokban reménykedtek.

Rendőrautó nyugodt tempóban halad a délutáni csúcsforgalomban. A kamera ráközelít a kocsiban ülő két rendőrre.

SZILÁRD:
Milyen érzés életedben először járőrözni?

PÉTER:
Nem is tudom… Talán az első randimhoz tudnám hasonlítani, bár ott nem igen történt semmi.

SZILÁRD:
Talán itt sem fog, vagy épp az ellenkezőjét szeretnéd?

Marx, Lenin és Sztálin találkozik a... találkozik a Másvilágon.
– Nahát! Mivé lett ez a világ! – dühöngött Marx. - Maguk nem voltak normálisak! Nem vették észre, hogy mekkora lehetőségek vannak az osztályharcban? Az osztályharc a leg...
– Ugyan már, ugyan már! – Sztálin nagyokat csapkodott a levegőbe. – Hol vannak már azok az idők!? Maga akkor még szépen elképzelte, hogy a munkások meg a parasztok összeállnak, puszilgatják, ölelgetik egymást és jól eltörlik azt a pár burzsoá bohócot, mi meg gond nélkül átvesszük a hatalmat.

Táncmulatság. Népi tánchoz sokan öltöztek az alkalomhoz illő népies ruhába. Pityu szép lányt keresve járkál a táncolók között. Végre talál egyet, akit már ismer. Pörgőset járnak éppen egy fiúval. Szökdelve követi a párt, hogy táncra hívhassa a lányt, de mire megszólalna, a lány már tovalibben. Végül már eleget szökdécselt utánuk, hát elkiáltja magát:
– Na, kérem! Lekérem!

"Szárnyaló modern világ...
Színtiszta fémből készült a szárnya.
Ám elég egy érintés,
S visszahull máris a Föld porába. "

2018. 04. 24. 15 óra 25 perc

A Süni ilyentájt szundikálni szokott, hogy majd éjszaka, mikor békés csend telepszik a körötte elterülő világra, sétálgasson, és jól belakmározzon az útjába akadó finomságokból.

A kamera csendes, elhagyatott utcarészt mutat, majd lassan egy bérházra fókuszálódik, miközben rövid monológ hallható.
"Sokan úgy tartják, a sorsunkat mi magunk alakítjuk. Én is így gondoltam addig a bizonyos napig... Életem nagy lehetősége előtt álltam, hiszen együttesemmel a Strange előtt léphetünk fel... Ez vagyok én. "
Lép ki egy húsz év körüli, hosszú hajú fiatalember a bérházból vállán gitártokkal, és gyors léptekkel útnak indul.

„Hiszed vagy sem, ez a történet
Valós alapra épül,
S tán egészen az égig ér,
Ha majd elkészül. ”

2018 04. 24. 15óra 21perc

A lágy tavaszi napfény oly kitartóan csalogatta Sünit, hogy egy idő után már képtelen volt ellenállni és óvatosan kikandikált a bozótosból. Ezzel azonban felvállalta a kockázatát, hogy egy csintalan napsugár megcsiklandozhatja apró orrát, ami a következő pillanatban máris valósággá vált.

A Látomás ekkor tört rá először hurrikánként, mely könnyedén elragadta lelkét a valóságból, hogy aztán letegye egy másik világban... Napfényes tavaszi délelőtt, emberektől hemzsegő belvárosi téren haladt át egykedvű, sőt inkább unott arcot vágva. Hívást jelző mobilját előhalászta ballonkabátja belső zsebéből, és már kinyomta volna, mert ismeretlen számról keresték, de végül meggondolta magát. Fogadta a hívást, de már nem tudhatta meg ki a hívó fél, mert a következő pillanatban eszméletét vesztve a földre zuhant.

A Lanovka hátán a Lomnici-csúcs felé ősz katona haladt,
talpig fegyverben, hadgyakorlatra készült a sereg,
már rég nem tetszett a férfinak e hadvezéri szerep,
mert zsebében tulipán, a kötéltáncos lányból ennyi maradt.

Megjegyzés: 4. játék: 15 hívószó: lanovka, katona, szerep, tulipán, kötéltáncos, fűrész, sebességváltó, fény, nyomásmérő, talizmán, serleg, végállomás, viszony, tükör, szenvedély.

Reszkető tükör a tó,
bámulja magát a fény,
a Nap, mint kötéltáncos,
izzik a hajló gyékény.

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.

Voltál te kötéltáncos könnyed, lebbenő lépte,
míg én katona, önfegyelemből öntött vas-szigor,
ám megtört "cserélt lelkünk" eme furcsa násza, amikor
lettél; maga alatt fát vágó fűrész –
felzengő éle.

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.

Van, kinél az élet, holmi sebességváltó.
És ágyékára nyomásmérő nem kell soha.
A tükör nem számít, hisz nem megváltó.
Merész? Kíváncsi? Vagy csak ostoba?

Megjegyzés: 4. játék - 15 hívószó: viszony, szenvedély, katona, fűrész, lanovka, serleg, talizmán, tulipán, kötéltáncos, szerep, nyomásmérő, sebességváltó, tükör, végállomás, fény.