Amatőr Művészek Fóruma

Tőled örököltem elmém élességét.
Tőled örököltem néma bölcsességem.
Szemeiddel látom remény fényességét.
De vakon nem hiszek soha örvendésben.

Holtak napján, ha kimegyek
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.

Temető csendjében susognak az őszi fák.
S te nagyon rég itt pihensz már.
S én sokat gondolok reád, nagyapám.
Néha hazajövök tehozzád,

Megjegyzés: Halottak napjára

Ma még élünk
még vért pumpál
s dobban a szívünk.

Vágyom a szereteted után.
Igaz, ma már csak emlékként
őrzöm szívem mélyén.
Nem múlhat el nap, hogy ne juss eszembe.

Ködfátyolba burkolódzott az ég,
nem engedi át a fényt.
Temetőkertben örök csend honol,
halottak napján halk lépted hallom.
Virágok, s gyertyák a síron.

Megjegyzés: Magyaregregyi temetőnél.

Elvesztésed óta nem találom a helyemet,
Folyton kereslek, de senki nem ad jeleket.
Szólok halkan, hangosan, sírva,
De már csak egy kép maradt a sírra.

hét tél csikorgatta azóta
lábam alatt a rögöket
huszonnyolcszor peregtek köröttünk
homokóráikon az évszakok

Igyekeznék valami felemelőt mondani.
A mosolygás az arcodon gyűrődéssel
képződő hegyvonulat lenne –
én elég ügyetlen, hogy most is
beessek a szemráncaid közé.

Nem felejtem el soha azt a reggelt,

Mikor kényszerböl búcsúznunk kellett.

Mikor félve kerestem tekintetedet, amit

Takartál mert könnyes volt szemed...

anyám halott
csontjaiból por maradt
repedt hártya az ég
kukucskáló pillanat
rideg fénye messze vitte
nem találom

Libbenő gyertyafény,
elcsendesült álmok...
Gondolat árja közt
szomorúan állok,
orvul megrohannak,
belém kapaszkodnak,
fekete gyászomra,
fájdalmakat szórnak.

fenyőág, drótkeret,
szúette kopjafa,
emléket eltemet,
süllyedő föld szaga,
szív dobban hiába,

Talpam alatt megroppan a kavics,
előttem néma a sírhalom...
Gyertyáknak fénye most mennyekig ér,
szorítja torkom a fájdalom.

Aludj csak,
ág reccsent csupán,
ne félj!
Puha avar alatt
illatos földruhád
takar, hogy ne fázz.
Csak én reszketek,
idefönt hideg a Világ.

Én már nem félek a halottaktól

Gyerekkoromban a halállal ijesztgettek,
Sokkoltak az ősi hiedelmek.
Hogy rossz és gonosz a holt
Démoni erővel hatol
Testedbe és lelkedbe.
Hittem is, meg nem is,
De nagyobb volt a félsz...

Megjegyzés: 2017. november 02.

Elcsendesült már a szél, - épp csak csöpp fuvalom -.
És már az eső sem csorog.
Lehajtott fővel állok itt, s szeretteimre gondolok.

Ahogy a filmeken pörögnek az óramutatók
követhetetlen sebességgel, úgy múlt az idő,
mikor tudtuk már, hogy az utolsó órák telnek
kettőnk között. Tekintetet, olyan csillogót, még
nem láttam, mint mivel akkor pillantottál rám,
mikor utoljára jöttem az elkerülhetetlen előtt.

Megjegyzés: 2017. 11. 01.

nem kéne ezt így.
te ezt nem akarnád.
tudom az életet
mennyire szeretted.
a halál csak állapot
- mindig kinevetted.
nem kéne ezt így.

Megjegyzés: Ezt csak Neked (Halottak napja 2017.)

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra a földi élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?

Megjegyzés: (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)
2017. november 1.

Sárga tearózsák a kerítés rácsain,
ügyesen kúsznak egyre feljebb,
kapaszkodnak a nyárba,
apró cakkos-zöld levelekkel.
Szirmait féltőn érintetted,
mint pólyám hófehér szalagját.

Ünnep is, de nem is
Kicsit ilyenkor mindenki depis.
November és elseje
Nézz magadba, befele

minden kert beérik
óarany fürtökkel deres
reggelente
tán elbágyad ragyogón
s nem fél fagytól
repesztő földön-futástól

képeslap. rajta verssorok. pókháló fonálon
ereszkedik rá a csend. egy viharvert asztalon
domborműves kancsó, a vén fenyő alatt
hatodikat koccan a pohár. árnyak ülnek ott.
lefekszik a fény. nagyanyám valakit sirat.
ölében szakajtó, lyukas emlékkosár.

Koszorúd szalagjára
Felvéstem seregnyi szavam

Hogy égig kiáltsanak
(Nem éltél mégse hiába)

Láttatva hogy szerettek
S Te is a magad módján

Emlékezz azokra kik elmentek.
Emlékezz azokra, kiket az élet temetett,
kik téged szerettek.
Emlékezz rájuk, s gyújts egy gyertyát,
hogy ő is tudja odaát, még emlékszel rá.

Többünk is a temetőben, rossz, korhadó padon ücsörög,
A halál lehelete szúrós, sebzett lelkekben dübörög,
Tekintetünk a már régen, szintén korhadt fejfákra révedt,
Sok ember a temetőben neszez… emlék fejfába vésett…

Megjegyzés: Vecsés, 2013. október 1.

Ahogy pislákolt még testében a fény,
szavaiból lett formázatlan agyag,
cseppenként, lassan elapadt a remény,
s fájdalmat hallgatnak a betonfalak.

Haikuk európai stílusban…

Halottak napja.
Virágeső sírokon.
A hűvös, derűs.
*

Megjegyzés: Vecsés, 2010. október 15.

Versben és európai stílusú haikuban…

Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 12.

Nem igaz amit írtam:
ha elmegyek
nem lesznek ott fekete lovak
fekete bokrétával
fekete kocsisok sem

Versben és európai stílusú haikuban…

Űr és sivárság!
Lélekben üresség él.
Közöny omlása…

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 10.

Versben és európai stílusú haikuban…

Elveszett élet,
Élőt, magányra ítélt.
Új jövőkép kell!

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 7.

Versben és európai stílusú haikuban…

Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
*
Halál kapuja,
Márvány síremlék maga.
Örökre készült.

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 7.

Tűzlobogásban, fény mellett csak járkálnak
A lerázhatatlan, fénnyel bélelt árnyak.
A fények, leégett mécsesek felett lebegnek.
Ha a lángot szél fújja, árnyak nagyon remegnek.
Ha majd a mécsesek sírodon csonkig égnek,
Akkor jön még hidege novemberi télnek.

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 8.

...csak egy szál...
...csak egy szál gyertya égjen...
...rögös hantok ölelő mélye...
...halk ima száll tova a szélben...
...örök megváltást remélve...

Megjegyzés: Paks, 2015. október 31.

Nap süt felettem,
mégis öregszem,
futnak az évek,
s magukkal visznek.

Előjönnek ünnepekre, akiket elvittek.
Tanárurat családi fotózás miatt, hátha
mást is észrevett a természetben talán.

Szerettem őket -
a halk koránkelőket.
Szívemben bús jel.

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra az élet.
Tested talán semmivé lett?

Megjegyzés: (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)
2015. október 29.