Amatőr Művészek Fóruma

anyám halott
csontjaiból por maradt
repedt hártya az ég
kukucskáló pillanat
rideg fénye messze vitte
nem találom

Libbenő gyertyafény,
elcsendesült álmok...
Gondolat árja közt
szomorúan állok,
orvul megrohannak,
belém kapaszkodnak,
fekete gyászomra,
fájdalmakat szórnak.

fenyőág, drótkeret,
szúette kopjafa,
emléket eltemet,
süllyedő föld szaga,
szív dobban hiába,

Talpam alatt megroppan a kavics,
előttem néma a sírhalom...
Gyertyáknak fénye most mennyekig ér,
szorítja torkom a fájdalom.

Aludj csak,
ág reccsent csupán,
ne félj!
Puha avar alatt
illatos földruhád
takar, hogy ne fázz.
Csak én reszketek,
idefönt hideg a Világ.

Én már nem félek a halottaktól

Gyerekkoromban a halállal ijesztgettek,
Sokkoltak az ősi hiedelmek.
Hogy rossz és gonosz a holt
Démoni erővel hatol
Testedbe és lelkedbe.
Hittem is, meg nem is,
De nagyobb volt a félsz...

Megjegyzés: 2017. november 02.

Elcsendesült már a szél, - épp csak csöpp fuvalom -.
És már az eső sem csorog.
Lehajtott fővel állok itt, s szeretteimre gondolok.

Ahogy a filmeken pörögnek az óramutatók
követhetetlen sebességgel, úgy múlt az idő,
mikor tudtuk már, hogy az utolsó órák telnek
kettőnk között. Tekintetet, olyan csillogót, még
nem láttam, mint mivel akkor pillantottál rám,
mikor utoljára jöttem az elkerülhetetlen előtt.

Megjegyzés: 2017. 11. 01.

nem kéne ezt így.
te ezt nem akarnád.
tudom az életet
mennyire szeretted.
a halál csak állapot
- mindig kinevetted.
nem kéne ezt így.

Megjegyzés: Ezt csak Neked (Halottak napja 2017.)

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra a földi élet.
Tested talán semmivé lett?
Elporladt, s akár a hamu
Szürkül lent a sötét mélyben?

Megjegyzés: (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)
2017. november 1.

Sárga tearózsák a kerítés rácsain,
ügyesen kúsznak egyre feljebb,
kapaszkodnak a nyárba,
apró cakkos-zöld levelekkel.
Szirmait féltőn érintetted,
mint pólyám hófehér szalagját.

Ünnep is, de nem is
Kicsit ilyenkor mindenki depis.
November és elseje
Nézz magadba, befele

minden kert beérik
óarany fürtökkel deres
reggelente
tán elbágyad ragyogón
s nem fél fagytól
repesztő földön-futástól

képeslap. rajta verssorok. pókháló fonálon
ereszkedik rá a csend. egy viharvert asztalon
domborműves kancsó, a vén fenyő alatt
hatodikat koccan a pohár. árnyak ülnek ott.
lefekszik a fény. nagyanyám valakit sirat.
ölében szakajtó, lyukas emlékkosár.

Koszorúd szalagjára
Felvéstem seregnyi szavam

Hogy égig kiáltsanak
(Nem éltél mégse hiába)

Láttatva hogy szerettek
S Te is a magad módján

Emlékezz azokra kik elmentek.
Emlékezz azokra, kiket az élet temetett,
kik téged szerettek.
Emlékezz rájuk, s gyújts egy gyertyát,
hogy ő is tudja odaát, még emlékszel rá.

Többünk is a temetőben, rossz, korhadó padon ücsörög,
A halál lehelete szúrós, sebzett lelkekben dübörög,
Tekintetünk a már régen, szintén korhadt fejfákra révedt,
Sok ember a temetőben neszez… emlék fejfába vésett…

Megjegyzés: Vecsés, 2013. október 1.

Ahogy pislákolt még testében a fény,
szavaiból lett formázatlan agyag,
cseppenként, lassan elapadt a remény,
s fájdalmat hallgatnak a betonfalak.

Haikuk európai stílusban…

Halottak napja.
Virágeső sírokon.
A hűvös, derűs.
*

Megjegyzés: Vecsés, 2010. október 15.

Versben és európai stílusú haikuban…

Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek.
Magamban idézem a szép emlékképeket.
Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg,
Az árok partján a sok fa meg már didereg…

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 12.

Nem igaz amit írtam:
ha elmegyek
nem lesznek ott fekete lovak
fekete bokrétával
fekete kocsisok sem

Versben és európai stílusú haikuban…

Űr és sivárság!
Lélekben üresség él.
Közöny omlása…

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 10.

Versben és európai stílusú haikuban…

Elveszett élet,
Élőt, magányra ítélt.
Új jövőkép kell!

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 7.

Versben és európai stílusú haikuban…

Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
*
Halál kapuja,
Márvány síremlék maga.
Örökre készült.

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 7.

Tűzlobogásban, fény mellett csak járkálnak
A lerázhatatlan, fénnyel bélelt árnyak.
A fények, leégett mécsesek felett lebegnek.
Ha a lángot szél fújja, árnyak nagyon remegnek.
Ha majd a mécsesek sírodon csonkig égnek,
Akkor jön még hidege novemberi télnek.

Megjegyzés: Vecsés, 2014. október 8.

...csak egy szál...
...csak egy szál gyertya égjen...
...rögös hantok ölelő mélye...
...halk ima száll tova a szélben...
...örök megváltást remélve...

Megjegyzés: Paks, 2015. október 31.

Nap süt felettem,
mégis öregszem,
futnak az évek,
s magukkal visznek.

Előjönnek ünnepekre, akiket elvittek.
Tanárurat családi fotózás miatt, hátha
mást is észrevett a természetben talán.

Szerettem őket -
a halk koránkelőket.
Szívemben bús jel.

Meghaltál!
Jó pár éve már,
Elmúlt számodra az élet.
Tested talán semmivé lett?

Megjegyzés: (Halottak napja a szekszárdi újvárosi temetőben)
2015. október 29.

Mondd, milyen színe van a halálnak, a rideg csókjának?
Fekete, mint a sötét hideg éj, visító akár a háborgó szél.
Hideg, s szomorú feledésbe torkolló.
Bíborfényben pompázó, fényesen csillogó, halkan elandalító.

Múltam szava éjben
még átölel engem,
gyúl a fáklya bennem,
mily sok a vesztem...

Múltam szava éjben
még átölel engem,
gyúl a fáklya bennem,
mily sok a vesztem...

Néma temetőben sétáltam éjjel.
Mindenhol lángok égtek
az elhunytak emlékére.
Lassan botorkálok a sötét sírok között,

Megjegyzés: /emlékezés/
2013 nov 3

Halottak napján a temetőt járva,
mint annyian, én is vittem virágot,
lelkemből gyújtott emlékezet lángot,
s rátettem őket szüleim sírjára.

Mind itt hagytak kik, szerettek,
A sírhant alatt pihennek.
Csöndesen alusszák álmuk,
De szívemben ők léteznek.

Megjegyzés: Hajdúszovát. 2014. 10. 20.

Ó, nekem semmi se' jut ma eszembe,
pedig vissza-nézni épp ma illene; -
fájni, halódni sok gondolat-sebben,
míg lelkemből a vérem is kiserken.

Megjegyzés: (2014. november 1.)

Mikor megpillantottam nyughelyed,
mosoly szaladt arcomon, a látvány…
Istenem, már megint mit műveltél?
Virágeső szakad túl sírod határán,
egész biztos, hogy benne van a kezed.

Temetőben pompázó virágok
díszítenek sok-sok sírhelyet,
a lelkekben ezer emlék lángol
könnyet fakaszt az emlékezet!

Megjegyzés: 2014.10.30.

Most amikor rájuk emlékezünk, azokra, akik már nincsenek közöttünk fontos, hogy néhány gondolatot leírjak mindenki Dédijéről, az én Nagymamámról. Mindenki Dédinek hívta, miután már a 3. generáció is megérkezett a családba.
Látom, ahogy egy könyvvel a kezében, közel az ablakhoz olvasgat. Fehér hajú, szikár mamámra mindig úgy emlékezem, hogy olvas. Imádta a romantikus regényeket. Legnagyobb ajándék számára mindig az volt, ha kapott egy-egy romantikus könyvet, hozzácsomagolva egy tábla csoki.
Sok mindent megélt, falusi nénike volt. Bölcs, és sugárzott róla az intelligencia. A maga korában forradalmian emancipált. Dédink szinte az egész életét egyedül élte le, férjét nagyon hamar elveszítette tüdőbajban. Három gyereket nevelt fel. Kocsmát vezetett, erősen és sok-sok humorral.