Amatőr Művészek Fóruma

Dúdold e dalt, Magyarország!
Hallasd a hangod, ne félj!
Míg nyelvünk, s a vér összetart,
lesz gyermek, akinek mesélj.

Ötvenhat nekem nem lehet negyvennyolc,
hisz nekünk még hazudták e történelmet,
ki volt a hős, ki a gyilkos,
s hogy ki ítélte meg, hogy ki élhetett?

Összevont adatok lettünk,
papíron szétkent maszatok csupán...
Hivatalosan. Megszárított csokorként
függünk, a népszámláló biztos
hitetlenkedő szeme biztos megakad,

Alárendellek magamban
téged, láthatatlan
mozdulatlanná
a mindenkori pirkadat

Elhaló hangodat álmodom ébren,
lopva tolakodik, rám települ,
mint rebbenő fűszál alkonyi réten,
vagy csillagvándorlás, nesztelenül.

Megjegyzés: (Zene: Gary Moore - The loner)

azonnal látlak:
sárga foltban a hideg
lehunyt víz utáni pára
nem forduló homokóra
lefolyt létkád mélye

naplemente dohányzás bor
akár nyálas is lehetne
ha nem tudnánk mi ketten
hogy utoljára találkoztunk

A rózsaablakon átszúr a fény,
S hűvösre koptatott rideg kövén
Okos mérmű diktálja versét.
Egy csöppnyi csönd,
Ifjonti szertelenség,
Megfejthetetlen gótikus talány,
Színlelt erény,
Műfű-utcalány,
Szekreteres, szecis karácsony,
A farácson féllábú gólya,
És Tarpay címadó fenyőrigója.

kopottas köntös
szerető kéz simogat
az édesanyám

egymásnak dőlve én s a hársfa
csendet válogatunk madárdal közül
révedve bámulok a már ismeretlen tájra
s pillám alatt a jelenbe múlt idő vegyül

nem vagy király, nem vagy a felhők felett,
nincs súlyod és semmi nem nehéz,
testedre korlát feszül, lelkedre kereszt,
vállad a hegyeken és talajon a kéz.

Nézz most jól körül, mester!
Tépett alomban vajúdik
a nyelv, idegen ember
születik a világra,
él, érez, szól, és kérdez,
mégis minden hiába.

Születésnapodat ünnepeltük volna ma Apám,
de te már csak fentről tekintesz ránk,
fekhelyed üres, sétabotod árva,
szobádban vizes ruhák száradnak ma,
sírodon jácintok ringatóznak fázva,
halványan pislákol a gyertyák lángja,
fájó emlék lettél mára.

Meggyőződésem, hogy a kecskeméti Aradi vértanúk tere az egyik legszebb emlékpark lehetne. Lerobbant járdái, a Széchenyi-városi kis piac épületének állapota, a szobrok kinézete... Bár a város, mely immár tíz esztendeje befogadott, mostanában sokat fejlődött. Remélem, ezt a pici parkocskát is utoléri majd a modernizáció.
Sokan azt gondolnák, így, márciusban közéleti dolgokról akarok írni, főleg, hogy egy ilyen közterületet említek elsőként. Pedig nem.

Akkor...
a vér megalvadt, kialudt a láng,
borzongató szél söpört a télben -
Most...
halvány rózsaszín szagodat érzem
és már elhiszem, itt lesz a hazánk.

Szív dobog és a tüdő is fúj, be-ki. Gondolat éled.
Néma a szó, és béna a test-megetetjük! Persze te is megetessed!
Béna a test, és néma a szó, mégis tehetetlen-
mert a Tudós elméje akár, mint Isten igéje.

Megjegyzés: Stephen Hawking emlékére

költők halnak idejekorán
van ki délelőtt van ki délután
de az éjt oly sok nem éri meg
lelkük az égalján belépést didereg

Hol csatornafedél gőze hömpölyög,
rézangyala voltál az éjszakának,
és megsemmisülés kígyó tested;
csak az Orleans-i prostik utáltak.

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Ez a szám még nem kerek,
a kereket megvárom,
s akkor nyolcvan lehetek!

Amikor elérkezett a vakáció, már nagyon vártam, hogy indulhassunk a nagyszüleimhez egy jó nyaralásra. Minden évben három hetet töltöttem Kékeden, az aratás, a szénagyűjtés időszakában.
Annak idején sokszor tréfálkoztunk apámmal, s mondogattuk: No, megérkeztünk a világ végére! Hiszen Felső-Kékedről akkoriban a lezárt országhatár miatt nem vezetett tovább az út Nádasd és Kassa felé, sőt a Hollóházára tartó útvonal sem létezett.

Felöltöztetem szívemet,
Tiszta új ruhába,
S kívülre is
Szép ruhát veszek.
Ez évben is legelőször
A temetőbe megyek.

Megjegyzés: 2018. 01. 01.

Az 1800 -as évek utolsó harmadában került egy angol mérnők ifjú feleségével a Bácskába, hogy csatornázási munkákat tervezzen meg. Itt telepedett le a fiatal házaspár és alapítottak családot. Születtek is szépen sorba a gyerekek, összesen tizennégy. Persze ebből csak hét élte meg a felnőtt kort, hiszen abban az időben nagy volt még a gyerekhalálozás. Az utolsó gyermek születésekor meghalt az anya és rá nemsokára követte az őt híven szerető férj is.

Még illatodra ébredek álmos délután,
jársz-kelsz felettem, ruhád suhog,
még ránk pillant szelíden a nyugvó Nap sután,
dalunk boldog mosollyal dúdolod.

Én már sosem leszek egész… Az idő egyszerűen nem foltozza be a hiányod. Néha úgy tűnik, még ha nem is kerül oda más, a „többi én” eléggé megváltozik ahhoz, hogy a hiányzó rész tünetmentesen ellegyen. De nem. Még mindig zokogás tör ki rajtam, ha csak véletlenül eszembe jut, hogy ma van a névnapod. Annyira elvagyok mások bajaival, hogy emiatt érzem azt, nekem semmi sem lehet. És akkor derült égből a villám, meghallom a rádióban a neved.

Még javában dübörögtek a tankok a környéken, mikor nagymamám pocakjában mocorogni kezdett egy újabb magzat. Harmadik volt ő a sorban és bár akkoriban még nem tudták előre megmondani, hogy milyen nemű lesz a gyermek mamám sejtette, hogy csakis fiú lehet, mert ugyanolyan erősen rugdalódzik, mint két nagyobbik fia tette annak idején. Nem is csalódott, amikor március idusán előbújt apám a meleget és védelmet adó anyai méhéből.

ha bejárom szívem
rejtett zegzugát
és sehol sem talállak
ha minden emlék rideg
és a gondolatok se fájnak
akkor leszel halott
de érzem ez nem lesz sohasem,
minden mi te vagy
a pokolba vagy
a mennybe de magammal viszem

Megjegyzés: december 29.

„Íme, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet. ”

Vendégségben mindig Tenálad,
itt voltam otthon, szép hazám,
de végső szót nem remélek,
csak meglátni kívánom anyám.

Megjegyzés: megemlékezés József Attila halálának 80. évfordulóján
2017. december 3.

álmomban sokszor múltidőben andalgok:
nulla vagyok, durva, dologtalan, elmosódott.
olyan emberekkel lógok, akiket rég el
kellett volna felejtenem. a késdobálóban
sarokasztalnál ülök, elhangolt zongora szól.
marlboro füstjébe csomagolom a dumám.

Megjegyzés: 2017. 11. 25.

Tajtékot vet szívemen, sodor habos idő,
egy nap van, a mai: oly tiszta e jelen,
megállok sziklaként talapzaton várni,
nézlek egyre, s lencsém fókuszál élesen.

Mondták, hogy lovakkal kezdték, a régi bejárat
szűk volt és nem akart válni a kő.
Azt hitték halottat őriz a mély, de nem,
csak később, amikor omlott a tám,
akkor vetett áldozatainak fekhelyet a kapzsiság.
És minden nap imához gyűltek a föld alatt.

I.
Azt hittem, majd valami csodát látok,
egy arab muszlim a Világon túlról
nem lehet csak jelentősen más.

Azt hittem, majd különlegesek lesznek a
mozdulataid, földöntúli dimenzióból származó
cselekvések.

Megjegyzés: 2017. 11. 11.

Sok halk szín maradt utána,

testálta az utókorra,

színben látta a világot:

ne mondjuk, hogy ő már halott!

Konyhában,
Édesanyám
Kezei alatt,
Nyúlt a tészta,
Mint kerék alatt
A döglött béka.
Én csíntalan
Csipegettem széleit.

mondták hogy lovakkal kezdték a régi
bejárat szűk volt és nem akart válni a kő
azt hitték halottat őriz a mély de nem
csak később ha omlott a tám
az vetett fekhelyet a kapzsiság áldozatainak
és a vájárok minden nap imádkoztak
mint a nők

Derült este, az eget nézem,
a hold, már azt kifényezte,
ragyogó csillagok közt,
fürkészem a szemed.

Emeld fel a zászlót
Emeld csak...
Közepén a lyukba
A szél nem kap.

A háború véget ért,
Nem szól már a madár
Fegyverek énekelték
A barrikád dalát

Megjegyzés: "Ezt a verset november 4.-re írtam. Nem kell feltétlenül és nem kell szó szerint érteni. Inkább képeket rajzoltam, mint verset írtam. És egy verset képekkel írtam. "

Zászlónkat lobogtasd

Emlékezés hatvan év fényében...

Előre Hazánkért harcba
Előre fel barrikádra
Hideg kövek közt süvítve
Fütyül a gyilkos golyó.

Bevezető...

Elmúltam már húsz éves, amikor megfejtettem az okát, hogy miért nem tudom végigolvasni Tolsztoj, Dosztojevszkij vagy Solohov egyetlen könyvét sem. Miért kerülöm messzire a hangversenytermeket, ha Prokofjev, Sosztakovics vagy Csajkovszkij műve is szerepel a repertoáron.

Kopognak, kapkodok,
nyugodni nem tudok.
Nagy baj az, barátom:
folytatni nem tudom!