Amatőr Művészek Fóruma

Kétségek kínoznak,
válaszok hallgatnak,
Nagypéntek elmúlt már,
nem jön a harmadnap.

Süvít a jeges szél, a fagy harap, havas, síkos rögökön egy nő halad.
Nehéz a lépte, pedig már letette terhét.
Vállán cipeli nehéz keresztjét.

Kemény szavak,
tele pohár,
megfeszült a
türelem már.

Zimmer a gaz, léha csábítóm
áradó folyam éjszakákon át
kéjesen tajtékzó vadvíz
értelmet elsöprő látomás

Megjegyzés: gondolat-morzsa 0.9

s egy verset tán érdemelsz te is
de a varjak
elvitték a rímet

Itt, flancos templomod kapujában
megvetve állok,
én hontalan.
Zárva minden zár,
sóvár hamu- és porlélek minden papod!

Megjegyzés: 2008 mint a csápos, után dolgozva és után gondolva

Anyám, emlékeid ösvényén lépdelek,
talán rád lelek, nem suhantál messzire,
múltad lágy dallama köröttem édeleg
fülelek rozsdálló alkonyod neszére.

virtuális bokszzsákom vagy
gyilkos indulatom rajtad töltöm
ütlek váglak meg is öllek
folyik a vér alattad a földön

Annak a délutánnak az emlékét próbáltam minél mélyebbre temetni a lelkemben. Úgy éreztem én vagyok az oka, hogy mindez megeshetett velem, hiszen a történet másik szereplője köztiszteletben álló ember volt a faluban. Korántsem voltam még nő, sőt kamasz sem, csak egy zárkózott, álmodozó gyereklány, aki csak jóval később értette meg, hogy akkor nőiségében alázták meg…

Keserű ébredés,
becsaptak az álmok,
a rövidszoknyás
kicsi lányka nem is

Könnyet látok a szemedben,
Engedd meg, hogy letöröljem,
És a zsebkendőt eltegyem!

Túl sok az álarc,
de a késeket meguntam.
Nem vagyok konyhai tartozék.
S ha lennék, sem láthatnád,

" Bojtár Endrének"


komolyan

sokat adott és keveset fogadott el
némileg vigasz?
én nem tudom

Lelkem tükörjegén rian egy-egy emlék,
hasadó zajára olykor felébredek.
Szempillám alatt, mintha ott lennék,
de meg mégsem érkezek.

Apám gyilkos. Megölte anyámat,
anyám lelke örökre kiszáradt.
Élt szeretetlen, szinte zombi lett,
siratott szerelmet, bosszút sose vett
talán csak engem, engem vert vele
apám emléke benne élhetett:
ha énrám nézett, jött a gyűlölet.

Már saját hangom is belém fúlt,
s mint ki csatornafedél alá szorult,
nyüszíteni sincs erőm.
Megsemmisülésre vártam, s lőn,

diadalittasan, ünneplőn,

úgy hullt fejemre szavaid súlya,
mint rézangyal, harsonáját fújva,

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Gondold meg jól, míg a szakadékhoz érsz:
ugrasz azonnal? Vagy annyira merész?
Nyugodt légy, és döntsd el: mi jó neked?
Semmi sem annyira, mint az életed!

ejnye mán, te pepi
olyan vagy, mint a zsizsik
rohangálsz meg futkározol
fölteszem főni a karampélt, aztán kimegyek
a piarcra, ejmán te, ezért
nem köllöttél te anyádnak se
ki tudja merre van az a bárcás

Percek illannak egymást taposva szét,
nyomukban fájó emlékek hada tép.
A vetkőző szégyen követ, fogva tart,
osonó szerelem elevenen mar.

A ház hideg volt és nyirkos. A falakról jégnyák-kása folyt, máshol tűkardként meredt felém, körös-körül minden irányból. Fekete foltokban mozgott a festés, omlott, mállott minden, ami egykor én voltam.