Amatőr Művészek Fóruma

Nézem a filmet, darabos emlékeim,
színes diák záporoznak a hold alatt,
jégeső veri a nem létező arcokat,
tenyerem gödrében az évek múlnak.

Kiki kikászálódott az ágyból, és mivel az ébresztőóra még nem csörgött, megnézte a világító számlapos órát. Negyed négy volt. Kábán, szinte még félálomban megindult a fürdőszoba irányába.
Kiki – polgári nevén Benkő Krisztina – tavasszal múlt tizenhét éves. Azonban a lányt mindenki csak Kikinek hívta. Több mint tíz éve sportolt, az élete volt az úszás.

Valóság a híg utcán ébredés,
bár elborítana a feledés.
Gyűrött papírarcú lángemberek.
Az a szűz tűz már szemükben sem él.

Kórházban, hivatalban
már lepistabácsiznak.
Háziorvorsomtól per Pistukám -
neki főorvos úr dukál.
A piacon halljakend vagyok,
buszon, villamoson előre köszönök.

Nagytakarítás.
Hetekbe telt, mire az összes kötött, horgolt és plüss ágytakarót kimosta. Ülőgarnitúra szettjén vastag, rozsdabarna mintás huzatra cserélte a vékony, finom nyárit. Könyveket porolt, cseresznyefa bútorait törölte csillogóvá, a padló tisztítása pedig az utolsó teendő volt képzeletbeli, évek óta begyakorlott rutinlistáján.

Előemésztő szerveddel szexuálj tüdőn,
tejútnak fekete lyuknyi tehéntőgye, múzsa, egyetlenem!
Érted kering bőröm, bőrzik a vérem,
talán nem csak a bipoláris zavaromtól értem,
rémes rímeket miért szapultad belém, én belem!

Pár sorra ültetek kotlóst
hátha kikölti (21 napra).
Metaforát, vagy más költői csavarhúzót?
Netán hasonlatot? (amolyan "zúzót)?
És ki viszi át a rézfaszú baglyot a túlsó partra,

én annyira szeretem magamat, mint
Mammont szeretik, de annál sokkal jobban, mert
senki sem szereti annyira Mammont, mint önmagát
önzésem odáig fajult, hogy önmagamat magam fölé emelem

Bősz, sárga ördög ne bámulj,
a vörös sors szemaforja vonatot vibrál,
így pörgök, forgok kajánul,
idő-rendőr penészes jegyzettömbbe firkál.

Hozzászokom, hogy vakon megy-pereg az idő szakadatlan,
s míg hátamra varasodnak a kétrét kötött percek,
szerteszakadtan csapong a lenge múlt…
Szélein a kitépettek tetemei, mint dísztelen, néma
strázsák, várják: felsejlesz-e?

ELŐSZÓ

Bogária emberi mértékkel mérve
Országnak nem nevezhető,
Ha lábad mindössze négyet lépne,
Ennyivel máris átszelhető.

nem sokban más mint kint
azokban a szálkásodó tompa
árnyékviszonyokban
itt félresüt a lámpa a hő
felfelé araszol távozni
ujjközeimben beáll melléd a hideg

Úgy szeretnék megint gyermek lenni,
fittyet hányni az egész világra,
télen, hóban bukfenceket vetni,
nem vigyázni cseppet sem ruhámra.

János, a kandúrmacska láthatatlan a koromtól,
nyakában gatyamadzag,
és útszélen egy hete.
Ki várja?

Szól a pacsirta,
belevijjog a mentő,
egy kislány piros rollerrel a járdán,

Zsibbad az ősz karja,
rázza a barna lombokat. -
Karcsibá sört bontogat,
ajkát flakonnal vakarja.

költözni végre
s nézni
hogy telepednek
az új szobákba is
idegen nyavalyák
a fekhely közepére
megint, közéjük ide
valami résbe

Bennem mindig ellenlép egy állat,
görbe szarvát előreszegi. Pedig
kevés ragadt rám Zemplén őshomokjából,
szeplőimet bőröm alatt hordom.

Zizzen a sárga lámpa,
körén lassulnak az élek,
élet vonaglik a lábba,
megrogyva kicsit, de megy,

Emlékszem, mennyi mosolyt csaltál mélyszántású, műszakokban érlelt arcára anyádnak, s hányszor bújtál csalódásait, bánatait zokogó-italba fojtó karjaiba.

mint belül megéljük
akként is tükrözzük
felvesszük alakját
s magunkká formáljuk

Akarok egy fogalmat,
Amivel megmagyarázhatom,
Melybe már olyannyira gyökerünket vetettük.
Ügynöke voltam a vermeknek.
A rikítóan halovány utcán pár puszta reklám villog,
Ez egy nagy éjszaka Ligetvárosban.

Augusztus vége volt. Rekordokat döntögető meleg. Szenvedtek az érzékenyebbek, mert sokat változott a hőmérséklet.
Rezső és Júlia Agárdon jártak. Rezső egyik legjobb barátjának özvegyénél voltak látogatóban. Mivel a férfi már betöltötte a hetvenkilencet, felesége a hetvenegyet, a vonatra nem kellett jegyet váltaniuk.

Megjegyzés: Göteborg, 18. 09. 28.

Kávézacctól full a gép,
pizzaszósz, hajszálerek,
galambszartól bús terek,
burgerhús körül fazék,

por fedte élet
pók szőtte hálók
bolyongó lelkek
hangyányi morzsák

1. Vagyunk, vagyunk, vagyunk!
Hiszen nincsen semmi!
És kell őket, ugye,

Konkrétan a nyár gyilok.
Hullanak a bogarak.
Hatvanegy fok odarak.

(Profilok)

Gyűjtögetők vagyunk,
morzsákat csipkedünk -
elszórt, lehullt érzést,
végszavakat lesünk.

idővel egyre lehetetlenebbé válik
kontrollálni az irányokat amíg befelé
helyezkedik mintha csak keresné a bőr
alatti legmélyebb pontot ahol önmaga

Emlékszel-e a repülésre,
Mikor a csend felkapott,
Az egyoldalú párbeszédre,
Hol, ki voltál, hallgatott?

tűzfalon táncoló neonhalál
sivatagban felkarcolt lábamon bilincs
a tegnap hűlt pora bőrömön kalibrál
és mellettem mára már senki sincs

Csitt.
Vékonyak a falak.
Magunk hagytuk megépíteni.
És most áthallatszik rajta,
ha a szomszéd
lehúzza a vécén az álmokat,
a nagymamát,
a sérülten született
gyereket
- hiteket, napi gondokat -
úgy árad a zuhatag,
hogy te is halljad.

Hol volt, hol nem?
De bizony, megszületett rég,
egy csodálatos kép.
Melyen három karcsú fa,
csak úgy véletlen,
egymás mellé nőtt,
jelképezve ezzel három bájos nőt.

Ez kék,
az zöld.
Ez lég.
Az föld.

Ez fűt,
az hűt.
És mit?
Az űrt.

- Szevusz drágám. Nem hívlak rosszkor?
- Aaaaah... A franc egyen meg!
- Hozzám beszélsz?
- Persze, hogy hozzád beszélek.
- De hát, miért vagy ilyen ideges?

Megjegyzés: Göteborg, 2018.

Azzal kezdődik el, hogy Pali agyoncsapja a halált. Bizony, azt. Ott a disznóólaknál. Nem szándékosan. Nem is tudta, hogy a halál épp ott jár. Nem védem hősömet: csakugyan nem tudta, hogy ott van, honnan tudhatta volna - hisz a halál nem közli, hol van éppen. Miért is tenné? Igaz?

A kisvárosi középiskola nem tartozott a felkapottak közé, de azért elég sok gyerek iratkozott ide, mert a szakma mellett adott érettségit is, mégsem követelt a tanulóktól extra teljesítményt, közepes szorgalommal is biztosnak tűnt a végbizonyítvány. A tanári kar jó munkásként teljesítette az elvárásokat, minimális konfliktussal teltek a napok, az évek. A tanári kar nagyon fiatalokból, és sok sok korosabb pedagógusból tevődött össze, életüket kitöltötte a békés egymás mellett élés, egy-egy nyilvános bóknál több nem borzolta a kedélyeket.