Amatőr Művészek Fóruma

Teljes fegyelem. Nem lesz kegyelem!
Ő az egyetlen.
Gyilkos öntudat, amit Ő tudhat.

Írni bársony párnán
nézni a lapot
mint szerelem

letérdelni mikor
Isten ott jár
elfelejteni milyen a jelen

– Jó napot kívánok!
– Jó napot.
– Kapnak a halak?
– Eddig egy mozdítás nem volt.

Szomorkás, nyárvégi délelőtt, két gyerek üldögélt az iskola melletti téren, a vén juharfa alatt. A szőke, mosolygós, fekete szemű Annamária, és a szeplős, elálló fülű, csorba fogú Tárnoki. Csillag alakú levél ereszkedett, lassan. Egy unatkozó, lesben álló szellő elkapta, kicsit röptette, majd beletette a homokozóba.
- Már csak egy hét és hetedikesek leszünk - sóhajtott a lány.
- Én, nem biztos - húzta el a száját, Tárnoki.
- Tényleg! Indulj, ha elkésel, Sav dühös lesz, és tutira elhúz.
- Megvársz?
- Persze.

67

Mint
akit
álmából
ébresztettek
pislog a reggel.

13

A
hideg
továbbállt,
ablakomon
jégcsipke volt, nincs.

60

Még
Anya,
Apa a
fészekmeleg
addig van jövőnk.

55

A
jó hír
az, hogy nincs
rossz hír, sárgás
tollú csíz a hím.

28

Ott
nincsen
poggyásznak
hely. Ahogy volt,
Jöttél, úgy mész el.

Becsöngettek az utolsó órára. A hatodik A osztályban, csendben, fegyelmezetten várták a gyerekek a tanárt. Irigykedve hallgatták, a B-sek terméből átszűrődő zajokat. Ordítozást, nevetést, gyanús robajokat.
Nyílt az ajtó, s osztályfőnökük, egyben matektanáruk, Magor bácsi lépett be. Fiatal kora ellenére, nem szerették. A köznyelvben Savnak nevezték, mert olyan maró gúnnyal feleltetett, hogy a legfelkészültebb nebulót is meg tudta ríkatni. Mindig jól fésült haját, folyton igazgatta, apró, ravasz, fekete szemével áthatóan vizslatta diákjai arcát. Ő volt az egyetlen, aki magázta a gyerekeket.

Fehér lepel, fagyos álom,
nem feledem, olykor rám ront.
Jég a szeme, hó az ajka,
hosszú haját sok dér lakja.

Ezer mosoly mögött egy bogárka,
beleszállt a boldogság nyakába.
Én boldog vagyok, te meg ne marj!
Nem marlak meg, csak meg ne zavarj!

fizikában még nem jártas,
nagyjából csak éppen hármas,
ennyi tudással nagy legény.
A szerénység lehet erény,
Marika már mondta neki,
pedig szerelmes, szereti.

Csak véletlen volt, hogy a két hatodik osztály egyszerre ment kirándulni, ugyanoda. Nem barátkoztak egymással. Az A-ba jártak a jó módú, befolyásos szülők tehetséges gyermekei, a B-be, a maradék.
A két osztály, vidám, májusi reggelen gyülekezett az iskola előtt. Az égen néhány bodros bárányfelhő kergetőzött a langyos szélben.
A B-sek osztályfőnöke, Margit néni, az idősödő, gömbölyded tanerő számolta a gyerekeket. Egy szeplős, elálló fülű, csorba fogú keszeg fiúhoz érve, elkomorodott a tekintete. Levette valószínűtlenül vastag pápaszemét, megtörölte, s abban reménykedett, mire visszarakja, a látomás eltűnik.

Már meguntam sápadt virág lenni,
már meguntam a kenyeret.
A cipőmet elhajítva
állok, s bámulom életem: Merre mehet?

Térdig alázkodj!
Az alakváltó gonosz
véredre sóvár.

A történelem
többnyire hamisítás
áldozata lesz.

Kőbányai homályos

1.

– Csókulom a kezét. Kérnék szépen egy kőbányai homályost.
– Kőbányai micsodát? Ja, értem!
A pincérnő nem sokáig váratta az idős férfit, mert csupa-festék öltözékéből ítélve csak munka közben surranhatott be a Sarkiba. Ismerte ezeket, akik képtelenek kivárni a munkaidő végét. Megkapta a sörét.

Bogáncs ragadt a bús hajamra;
figyelmetlen voltam: Ó Anyám!
Névnapod volt, és én a suta,
ábrándozó, napnak bogarán.

Kortalan az ősi mámor,
ott lehetek úgyis bárhol,
emelkedőn, hosszú lejtőn,

pipacs szőtte tarka mezőn
szuszog a szél fent és alant,
fénypor siklik, tovább szaladt,

Irigylem néha a magányt,
védtelen nyugalmát tisztán.
A nincsnek tartanám kezét,
ha épp úgy akarnám.

Álmodtam volna, ha hagyod,
szivárványon ülő Napot,
keresztjén feszülő szelfist,
vízen futó, dilis dervist.

- Lányok, végezetül van egy jó, és egy rossz hírem. – Fejezte be a hétfő reggeli eligazítást a főnökasszony.
Levette a maszk miatt folyton bepárásodó szemüvegét. Megtörölte, hegyes orrára biggyesztette, majd hosszú, vékony karjaival szélesen gesztikulálva folytatta.
- Kaptunk húsz százalék béremelést, viszont megvonják a területi pótlékot.
- Fél éve is csökkentették a pénzünket. - Szólt közbe egy duci fiatalasszony. – Így alig keresünk kevesebbet, mint tavaly ilyenkor.
- Lényeg, hogy a rádióban, meg a tévében jól hangzik.
- Nem politizálunk! – Emelte fel a hangját a főnökasszony. – Mindenki tudja a dolgát. Munkára, hölgyeim.

Lázas szorításán enged a köd rostja,
rég elhullt erények könnyeit tapossa.
Hajnal hűs fényein ásít át a reggel,
kócolgat a szellő, táncol fellegekkel.

Kötöttségek köttetnek,
egyesülve éggel földön,
rigmusok, ha zökkennek,
nem segít az éjjel költőn.

Ne légy hálás, mert nekem jobb volt,
Nem én vagyok, ki felszedett a porból,
Vedd fel szárnyaid, fordíts hátat,
Dobd le magadról kéjes igámat.

Rajzolok vázlatfüzetembe, skiccek készülnek gyorsan, egymás után, mert az emberek sietnek, pár perc és eltűnnek. Jó a jó memória ilyenkor, megjegyezni a figurát, ruháját, jellegzetes mozdulatát.
Nézzük:
Íme itt a Deák-téri evangélikus templom, melynek tornyát régen statikai okból lebontották. Az 1838-as árvíz idején sokaknak szolgált menedékül is.
Rengeteg sétáló turista és pestiek haladnak a téren át. Sok fiatalnak kedvelt találkozóhelye. Előttem hatalmas, bokáig érő télikabátban, fehér pólóban egy hosszú, szőke hajú lány siet nagy léptekkel bakancsában. Mobil a kezében. Ma a fiatalok természetesnek veszik hogy állandóan kezükben legyen a kisokos. Járműveken, az utcán haladva néha nekimennek a szembejövő ismeretlennek. Valakire várakoznak, szó szót követ a mobilon.

Hadd leljem örömöm kedvemre,
simogass, ölelj a kebledre.
Lehet halvány az ajkad rúzsa.
Legyen áldott mindig a múzsa!

Vajon el tudok-e még menni
nyugalmat adó zöld fák közé.
Ahol a csend honol,
lombokba bújó madárkák dalolnak.

Rajzolok vázlatfüzetembe, skiccek készülnek gyorsan, egymás után, mert az emberek sietnek, pár perc és eltűnnek.. Jó a jó memória ilyenkor, megjegyezni a figuráját, ruháját, jellegzetes mozdulatát a karakternek.
Nézzük:
A pesti fiatalok is mernek merészen öltözködni. Itt megy egy hosszú, barna, lobogó hajú leány, húsz éves lehet... A téli hideg ellenére lengén öltözve. Rövid kabátka, csípőfarmer,

Megjegyzés: Pesti jegyzet, február

Ahogy szállnak az évek,
egyre több rokonom távozott el
csendesen az élők sorából.
Emléküket hátrahagyva,
szívembe mély szeretetet ültettek.

Már hevernek lent a parton
boldogságunk csontvázai,
egyre beljebb a mederbe
mossák víz hullámai.

Nem tagadom,
más vagyok, láthatod.
Hátad mögé
osonni nem tudok,
pedig szeretnélek meglepni.

Gyötör a lelkiismeret,
mert nem hiszel nekem.
Összetörik lelkem, s eltűnik
felépített szép világunk.

Látom rajta, valami nincs rendben.
Az angyali teremtés feltűnően
mélabús, egyébként mindig
vidám szokott lenni.

Sosem írtam neked verset,
pedig illett volna.
Hiányosságomat pótolom, hogy megörökítsem
segítőkész munkádat az utókornak.

anyám és a fájdalom
ők szültek egy hajnalon
vére mosta testemet
együtt sírtunk életet

A Nap felmelegítette a Kongó vizét. A széles folyó lustán hömpölygött. A parton, egy kanyarulatnál, harminc fűkunyhóból álló település, Tomande, békésen élte hétköznapjait. A férfiak vadásztak, az asszonyok és a gyerekek ruhát készítettek, magvakat őröltek kezdetleges mozsarakban. Tökéletes harmóniában éltek a környezetükkel. A civilizáció még nem ért el idáig, a folyó és az erdő mindent megadott amire szükségük volt. Mindenki tudta a dolgát, senki sem akart a többiek fölé kerekedni. Tisztában voltak vele, hogy a közösség számára mindannyian egyformán fontosak.

Franciaország déli részén, távol minden lakott területtől, kihalt erdei úton, jellegtelen fekete autó haladt. Csenevész bokron aranymálinkó gubbasztott. Talán az egyetlen példány, amely még dacol a mind gyorsabban növekvő profitéhség okozta pusztítással. Egykor gyönyörű sárga tollai, szürkén, csapzottan lógtak.

Olyan jó a csendet hallgatni,
pillanatra elhinni,
nincsen semmi baj.
Talán lesz még jövőm,
s néhány szép évem
szeretteim körében.