Amatőr Művészek Fóruma

Normál zsúfolt szerda délután az óvárosi postán. Meleg, tömeg, izzadság, türelmetlenség. Mi kell még?
Az utcáról gyanús külsejű férfi lép be, arca nagy részét maszk takarja, szemével a terepet fürkészi. Elindul, végigmegy a sorok között, majd határozottan az egyik pénztárablakhoz lép. Az ablaknál egy terebélyes asszonyság várakozik a küldeményére, hatalmas teste groteszkül tornyosul a többiek fölé.

Pál Gábor jókedvűen ébredt. Nagyot nyújtózott, ízületei recsegtek. Érezte, valami különleges történik ma vele. Talán sikerül lelket verni az öreg autóba, amin hónapok óta dolgoztak barátjával. Reggeli után induláshoz készülődött.
- Hova mész? – Kérdezte anyja. – Nincsenek óráid?
- Tavaszi szünet van. Átmegyek Mayer Zolihoz.
- Mayer Zoli. Nem szeretem, hogy vele barátkozol. Csokit lopott a közértben.

ITT vagytok? Mi igen.

OTT vagytok? De mi nem.

OTT lészünk. Akarom,

nyújtom már a... ka-rom!

vesszen a féreg vesszen
tudod kit ijesztgessen
büszke mellkas teljes a fegyverzet
szabadságharc írja a lábjegyzet

Gulliver óriás volt a törpék között,

meztelen mellett a rongyos is jól öltözött.

A néma mellett ékes szóló, ki beszél,

a halott mellett egészséges, aki él.

1. Van-tudod? -faj. Mily sok!

Csillagnak tüzében.

Bolygónak porában,

űr feketéjében.

A Rambler lassan közeledett a földön heverő alak felé. Minden lépése víg csilingeléssel jelzett: jön! A kopott, porral burkolt csizma alatt megcsikordult valami. Egy kavics. Nem! Egy fényszóró sárga prizmájának darabja. Ahogy a súlyos talpak elhúzódtak róla, megcsillant rajta a nap fénye. Egy bűnbe vitt ártatlan valódi tisztasága. Egy tárgy, amely eszközként jött a világra, hogy valakinek a javát szolgálja és most mégis önhibáján kívül fetreng a mocsokban.

Az élő kozmoszért


Itt van ez: bolygócska.

(Lehet hold... üstökös...)

Az összes. Mind között.

Elbújt mind lakója?

Ki az aki meghallgat: szolgát,
koldust, vagy nyomorultat?!...
Kivert kutyát, üzött vadat,
örök lázadót, rabot?

Te néma vagy, én meg süket,

tökéletes az együttes.

A szád mozog, hangot nem ad,

mozgásjelekből olvasok.

szembenézek a(z) (i) mobillal
egyenrangú ellenfél
persze hogy következetes a főcím:
(csimpánztükör)

Film-vékony olaj volt rajtad. Mint almán zsíros hamv.
De ezzel neked el kell számolni. Mintha fölszippantott
illúzió. Az, hogy téged majd, hogy te majd valakit érdek
nélkül, mint láng az olajat. El kell-e számolni a
szeretéssel?

Eltakart jelzők a fátylon:
a víz és a bor is mind vér lett.
Önmagán esdeklőn átvon
a kéz és az ébredő térdek.

Részvétem a kedves feleségének. Amikor panaszolta -
a diófa alatt ült - hogy a háta közepébe sugárzik a
fájdalom, tudtam, hogy nagy a baj. Jó lett volna
a svájci kezelés, tízezret adtam bele, de az mit ért. Úgy
tudom nem is volt hivatalosan a kedves felesége, az
első feleségnek is részvét, ha ugyan.

A magas égbe nyúlva fel,
két tenyered közé zárva
- mint imádság – hozd le a fényt
szívedbe, s karjaidat
újra magasba emelve
hagyd, hogy átjárja lényedet.

Galambos Attila szívesen fölmegy a
padlásra. Molylepkét öl. Szürkület az
erre legalkalmasabb, amikor a lepkék
beltérhez képest világos ablaküvegre
telepednek. Megfejthetetlen, mintha őt
várnák kiterített szárnyaikkal, nagyujját
végignyomja az utolsó puha testen is.
Valamikor idejárt föl verset írni.

Ella tartózkodó a férfiakkal. Enyhe megvetést
sugároz, kis felsőbbrendűség, amitől megriadnak
az utánameredő fiúférfiak. Az Andrássy út
szervízútján parkoló autókból duda, amonnan
biciklicsengő. Ella, mint a kelő nap, ha kedvenc
sárga-fehér szettjében megjelen.

Nem haragudhatok a világra,
nem haragudhatok senkire.
Csak magamra.
Azért, ami lettem,
ami nem lettem.

Mintha kértem volna
Beszélsz, de nem mondod
Mondod, de nem beszélsz
Kitép belőlem egy darabot. Mint amikor
a sárgadinnye belsejét kaparod ki,
úgy fogy el belőlem valami

Senki sem felejt,
legyőzöd vagy menekülsz,
együtt élsz vele.

Nem baj ha tévedsz,
hibákban él az élet
élj, hogy még élhess

Persze megint Istennel szeretnél takarózni, hogy majd a divinális akarat megmenti a helyzetet. De ez alkalommal már nem megy: megmaradásodért mostmár tényleg gondolkodnod kell, azaz sorsodért nem ruháztathatod másra a felelősséget, meg kell tudnod, miért jutottál ilyen helyzetbe. Pontosan: miért hagytad, hogy így legyen?

A félelem ecsetje,
átfesti a valóságot.
A tudatlanság bölcsessége
fekete keresztet ácsol.

Lesben áll
Vadra vár
Karmokat élez
Kedvre szomjaz
Rád talál

hogy az emberek szerep után néznek, de a sors izolált bennünket. Megfestett vírusok vagyunk, elektromikroszkóp alatt, mindig is azok voltunk... Igazán a szerep szűnt meg, mert az élet élesre váltott. Forradalmak idején van ez így, akkor történik, hogy láthatóvá válik egy adott kor hamissága, s a másik alternatíva lép elérhető közelbe...

(társasjáték két személyre, avagy "Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat")

Mivel folyadékról van szó, a borszobrászat első sorban lélekszobrászat, kisebb mértékben - mint borban az illat, szellemszobrászat.

Tetszik, nem tetszik, böjtölünk,
s hátrálva, egyre szorulunk
tiszta szobánknak sarkába,
s üvöltésnek hallik, ahogy
perceg a szú a fába'.

ötdekás a csontja
bőr toll hús pár gramm
többletet soha nem viselt
bírta az iramot
a cseppfolyós árpát

A lakásba négy lépcsőn kellet lemenni. Két helyiségből, egy szobából és egy főzőfülkéből állt, mosókonyhából lett kialakítva. Az ablak alja egy szintben volt a járdával, nem lehetett szellőztetni, mert a szél befújta az utcáról a szemetet. A berendezést néhány, a legszükségesebb öreg bútor alkotta. A penészes falra, Képes Újságból kivett, 1968-as naptár volt tűzve, rajzszöggel. A mennyezetről lógó csupasz villanykörte vaksi fényénél, szalmaszőke, beesett arcú asszony zoknit stoppolt. A hajópadlóra tett linóleumdarabon két gyerek gombfocizott.

Alszik kőbánya még,
bennük a kövek,
sörgyárban az árpamaláta,
József Attila kis Balázsa,
korán van, a busz nem jöhet,
csikkezni sem indul senki
kocsmák bejárata nyitva,

- Elégtelen. - Mondta a matektanár, hangjában cseppnyi kárörömmel. – Hát, Béki fiam, jövőre, veled ugyanitt. Hová jelentkeztél?
- Kertészeti szakiskolába.
- Bizonyára elszomorítja őket, de még egy évig kénytelenek lesznek nélkülözni becses személyedet.
Az osztály röhögött, a fiú vágott egy grimaszt, és megrántotta a vállát.

A lakás nagyon szép volt. Magán viselte a belsőépítész keze nyomát. A nappaliban harmincas évei közepén járó férfi, Godó György ült egy fotelban, és a hatalmas televízión rajzfilmet nézett. Szögletes arcát mintha szekercével faragta volna egy nem túl ügyes ács. Lapos orra, keskeny vágású, szürke szeme nem javított az összképen. A képernyőn az ostoba macska üldözte a csalafinta egeret. A férfi mereven bámulta őket, az esze máshol járt.

Keresem a helyem e nagy világban,
Bár vak vagyok, túl szürke a kép.
Mai napig nem fogják fel sokan,
hogy másokat megvakít ez a nép.
Ki önmagában keresi hol rontotta el,
az nem ott fogja találni a hibát.
Van ki másra mutatva menekül el,
hiszen gyámoltalan vádolni önmagát.

Kockás takaró a szíved melege,
akár fakó üdvösségünk a mátrixban.
Nem tudunk mást, csak hegyre mászni –
és játszani. Mindig csak játszani.
Barlangokban elbújni, lógni,
mint az ottfelejtett denevér.

sovány ágak éhesen mennek a télnek
szolgáltak nem heverésztek micsoda
élet ágak letörnek nézzétek meg élet
az nektek micsoda élet a semmibe

1. Irgalom

Épp csak kabátnyi
fekhelye elnyűtt,
apadó irgalom;
csupa folt,
csupa por,
csupa korom,

Kerékküllők ha ragyognak,
ritmust adnak minden napnak,
ifjú, pörgő sebességem
velük könnyen felidézem.

Bolyongok elhagyott utakon
Teret koldul a nyugalom
Örök hordár az alakom
Velem baktat a betonon
Fekszem korhadó padokon
Csillag égbolt a takaróm
Kísértet falvakban álmodom
Nagyvárosokban a peronon

Látjátok feleim, szívetekkel, mik vagyunk?
Bizony, zacskós leves és leszarom vagyunk!
Mennyi hasztalan koton teremtett századikat: Te! géneket: Kincset, és valaha adtál neki mindent.