Amatőr Művészek Fóruma

Minél többek nevében

Befejeztem az életet.
Ami kellett, megtétetett.
Megalkottam életművem,
a nincseket mesze űztem.

olykor csak várakozik az idő
sálját cibálja a szél észrevétlen
mert szemei egész mélyen
csönd neszében függnek
eltörött erőn

Tökéletesített változat.
Tudod, hogy te leszel áldozat.
Nem módosulsz, és nem változol.
Nem sértegetsz, és nem átkozol.

Sok éve járom már a családi birtokot. Apám mindig birtoknak nevezte az egy holdas szőlőjét, ami szőlőből, szántóföldből és gyümölcsösből állt. Számára a birtoka volt a mindene, idejárt hétköznap, hétvégén, s ünnepnapkor.

Csonkatáró három italboltja közül a legkisebben, félhomály és csend uralkodott. A nehéz sötétítő függönyöket összehúzták, az ajtót becsukták, így próbálták kint tartani a déli forróságot. A légypapír körül álmosan keringett néhány légy és szúnyog. A lámpával egybeépített ventilátor surrogásához halkan kattogva kontrázott egy cigarettatöltő masina.

Kezdj el írni. Kezdd el ha nehéz is, ha ihlet ritkán szól bele, okádd ki papírra lelkedet. Kezdj el ne a sorok között élni. Olvadj bele tintába, mint kis lurkó tengő-lengő hintába.

Fantázia, álom, bánat. Szegény. Ha tudnád mit nyel el a papír! Mosolyra húzza szád, ha leírod, hogy szőrös hátú vámpírtapír.

Sokszor csak fájdalom az élet,
kövek közt nehezet talál.
Kérdések válaszok helyett,
leégett erdőben magány.

Engem nem, nem zavar,
ha tombol dús vihar
és a szél húsba mar.
Csinálom dolgomat:,
te, világ, alkotlak.

1. Keresek. Valamit.

Keresem azt, amit


2. más már eldobott.

Úgy mint a lomot.

1. Véső? Van.

Hogy csorba?

Ez gondja?

Festék is.

ITT vagytok? Mi igen.

OTT vagytok? De mi nem.

OTT lészünk. Akarom,

nyújtom már a... ka-rom!

Szép református templomunk van minékünk,
Ikonikus építészeti jelképünk.
Imaház római katolikusoké,
Isten-magasztaló szó itt a papunké.

Forró, júliusi nap ígérkezett. Az öreg, háromemeletes ház vastag falai kint tartották a hőséget. A lakókat szinte hanyatt lökte a meleg, amint kiléptek a kapun. Kora reggel, kicsi öregasszony lépett ki az utcára, apró mintás otthonkában, mamuszban. Az utca túloldalán, rég bezárt gépgyár telephelye volt. Udvarát felverte a gyom, félig ledöntött kőkerítését összefestették. Az öregasszony szeretett hajnalban ott üldögélni. Ilyenkor még nyugalom van. Csak a soha nem pihenő város távoli morajlása hallatszik. Az első külvárosi villamos szuszog egy-két utassal a központ felé.

Megállt. Abbahagyta a céltalan-céltalan? -járkálást a kerítés mellett. Addig föl-alá járt gondolataiba mélyedve-süppedve. Agyában fogócskáztak a Mi? -k, a Hogyan? -ok és a Miért? -ek. Összekapaszkodtak, nevetgéltek, csakazértsem hagyták magukat megválaszolni! Már belefájdult a feje. De hirtelen megpillantotta a pókhálót. Ott függött a kerítés drótjai közt.

Nekem nincs barátom.
De én őt hiánylom.
Az őrült hajszára
-zúg-tenger hulláma-
nincs, ki álljt kiáltson.

Ma egy pörköltet készítünk.
Marhából lesz nem tévedtünk.
Egy nagyon fontos összetevő:
Jó vörösbor a megfelelő.

Sikong gépben az érc
Reszket hóban a gyász
Csöppeket rajzol a szél
Permetet liheg a gáz

Vas és arany, ragyog-csillog, hangosan cseng-
kacag!
Nem limlom ő. Nem kidobott, berozsdált vas...
kacat!
Véle én mindenütt-mindenért-mindennap:
fizetek!
Átveszitek, fogdossátok, elteszitek-
jó nektek.

akadt egy óra csendem.
gondoltam, írok valamit
aztán meg nem volt kedvem,
csak a placebot hallgatni,

A csaj dögös volt. Barna, hullámos haj, érzéki száj, formás popsi és lábak. Látszott, be van indulva, dugni akart, ehhez nem fért semmi kétség. Igaz, kellett volna még foglalkozni vele, de a magas, álmodozó szemű fiú nem volt ráhangolódva a dologra, őt akkortájt csak egyvalami érdekelte igazán: a zene.

Ez a vasárnap is olyannak indult, mint az előző 2607, de valahogy mégis más volt. Hogy miért?
A gyerekektől reggel, indulás előtt megkérdeztem, hogy:
– Inni pisiltetek?
– Mondták, hogy igen, és elindultunk a játszótérre.

Szürke egér gyülekezett
jött össze a házból,
dönteni, hogy ki ehet majd
spájzban a kolbászból.

Lehúz a súly a mélybe,
E kolonc magam vagyok.
Test, meg valamiféle
Öntudat: élő halott.

Már csak miattad írok.
Sokszor oly nehéz,
értelmetlen az élet.
Ácsorgok alatta
miként eltakar,
s mondanom kell ma is,
merre futottak el az őzek.

voltam Neked nagyító az égen
kabát a csörrenőn
áldomás a szépen
kalapács kezedben
s nálad nagyobb lábnyom

Szokták volt mondani,
Vendel nem kertel,
nem ver bottal,
csak verssel.

A fényes ég magára vonja fátyolát,
macskatalpon jön az esti tompa fény,
a csönd moha puhán lebeg a park fölött,
míg a méla létben kopik a remény.

Réka aznap befejezte, felélesztette és elengedte szobrát. Nem amit róla készítettek, nem. Amit ő gyártott. Márványból, kevéske bronzból, haja aranyból. Íme itt a felső kis helyiségben. Műhely-Réka, a fiatal, csinos szobrász(kodó) hölgy így nevezi. Réka festegetett is, tanult is eme mesterségeket, de... erről ennyit. Egyébként nem hasonlít szobrászati tevékenység helyszínére-senki nem mondaná meg, hogy itt csodás épületek, égi-földi jelenségek, rendkívüli és közönséges emberek, fantasztikus és kevésbé fantasztikus események megmintázása, kifaragása, kőbe vésése történik. Pedig így van.

Az élet paródiája

Könnyed falfirka

Úgy hagyd itt e helyet,
ahogy találni szeretnéd,
üdeséggel halmozd
a vegytiszta élményt.

Mostmár elmúlt két hete, hogy
Jól bevakcináltak.
Néha kissé szédelgek, de
Eddig semmi láznak

Nincsen jele, piros sem volt
Ott, ahol megszúrtak,

Dr. Epstein egy zseniális, de bogaras és különc tudós volt. Zoknit például soha életében nem hordott, viszont érdekes napszemüvegeket és mumifikálódott csirkefejeket gyűjtött. Kevés szabadidejét főleg azzal töltötte, hogy egy otromba, kicsorbult tubán bluest játszott. Napestig lehetne sorolni még ezerféle furcsa szokását, ám nem ez a lényeg.

Szia, Imre. Itt voltam a közelben, gondoltam, bejövök hozzád. Francos időket élünk. Hitted volna, hogy ez megtörténhet az emberiséggel? Voltak filmek arról, hogy őrült bűnözők halálos vírusokkal fenyegetőznek, ha nem kapnak száz millió Dollárt. De ez most nem mozi. Ez most komoly. És még pénzt sem kérnek. Azt sem tudjuk, kire haragudjunk.

HAJNALI CSENGŐFRÁSZ

Didergős, borús éjszaka volt,
fázva hunyorgott ágyamon a Hold,
magára húzta paplanom,
világom nem tudom,
élő vagyok e, vagy holt?
lump egy éjszaka volt.
Frászt hozva rám, riaszt egy zaj,
ki az, aki mit is akar?
Ébreszt hajnaltájt a telefonom.

Ki vagyok?
Mondd meg Te!
Eltaláltad?
Meglepne.

Legszívesebben letépném az összes tükröt. Téglával zúznám szét kíméletlen „arcukat”.
Az ellenségem mind.
Amerre csak megyek, a lakásban, a munkahelyemen, akár az utcán a kirakat üvege, mindegyik mintha támadólag vizslatna engem. Sziszegő kígyóként nézegetnek, várnak, sőt.. mágikus erővel csábítanak, hogy megnézzem magam. Újra és újra.

Kell, még valami.

Igen, kell...

Egy kiló szeretet?

(Ami el nem temet.)

Uramisten, mi a franc ez?? – üvöltenék, de egyelőre hang nem jön ki a torkomon. Csökevényes tudatomba sokk-szerű impulzusok tolulnak, megfagyasztanak, lebénítanak. Nyálkás, nedves bőrömet éles pengeként hasítja a hideg, mint korcsolya a jégpálya felszínét, karcol a levegő. Fáj.

Mottó: „Magyarországon évről évre egyre több gyerek tűnik el. Míg 2011-ben 10 ezer 400 esetet regisztráltak, tavaly már 20 ezret. Az eltűnt gyerekek többsége egy héten belül előkerül. Azonban minden évben van 100-200, akiről semmit sem tudnak kideríteni. ”

Dombvár, százhatvanezer lakosú, nyüzsgő folyóparti település. Az utóbbi néhány évben rohamos fejlődésnek indult. Az apró, külvárosi házakat lassan teljesen felfalják a központból terjeszkedő modern lakótelepek, áruházak. A kikötőbe, szinte folyamatosan érkeznek északról, fával megrakott uszályok, melyek a bútorgyárat, és a parttól kissé távolabb lévő papírgyárat etetik.

Vannak nevek, csendes szavak
olyanok, mint elvadult kertek
xeromorf növényei. harcolnak…

Egyforma vagyok
Szokássá züllött kivétel
Nadrágzsebből kihullott
Szabványos célok tucatja