Amatőr Művészek Fóruma

Szél zizzent levelet
búcsúsuttogással.
A nyár emléke már
nagyon messze szárnyal.

voltál
nyíló tavaszban
lágy fuvallat
felhevült testet
hűsítő
hitetlen szerető

Ez annyira magyar, hogy közömbös.
Egy részében igaz, a többiben pedig jó volna annak lennie.
A hungarikum Pusztaság kinyúlt a nyugati zsarátra.
A vonatfülke összesárgult és én remeteként belenéztem a kilátásodba.
Elbóbiskolásomkor a kertünkben kergetőzünk egy boldog párkapcsolatban.

Megjegyzés: 2018. november 3-4.
Egy hortobágyi lánynak

Édes és keserű az emlék, mely fel-feléled bennem, mikor erre járok,
De most már céltalan, talán csak megszokásból tévedek még néha erre,
Vagy azt a régi világot keresem reménykedve, mely itt, ezen a helyen állott,
De az idő elmosta messze s most nem találom,

Földre vetve koronáját
megkezdi telelő-álmát,
látom, ahogy botladozom

Holdat ölelve szunnyad az emlék,
surran az éjben mint apró bogár.
Szívdobogásom űz. Odamennék,
hol még karod nyugtató bölcsője vár.

kihulltál belőlem
hangod
kezed
szíved
örvény
testem helyén
tátongó álomcsontok

Megjegyzés: a vers készülő Lélegzet c. regényem lírai betétje.

2018.06.

Tömését vesztett plüssállattá váltam.
Szavaim épp most is kimúlnak a számban.
Mint egy mutató az óra számlapján,
úgy jutok én is semmiből a semmibe.

Csendet egyenget,
süpped az éjfél.
Körül kerenglek
- úgy, mintha élnél…

nem tudom hogyan szeresselek
fogalmam sincs akarlak-e még
megőrülök néha annyira hiányzol
máskor nem kellesz hagyj békén elég

Rejtőzhetsz, úgyis megtalállak,
mert benne vagy minden pillanatban.
A lelket gyógyító szavakban,
s az éj árnyában is mindig te vagy.

a küszöbön felejtett nyomod
ahogy a kávéscsészét fogod
ahogy a napfény csillan rendre
rám mosolygó kék szemedbe'

Azt mondtad, nem adom fel soha,
erősnek is hittél tévesen,
de azt is mondtad, megváltoztam,
és ez módosít a tényeken:

Mondd, táncolsz-e velem a hóban
egy tangót, mikor a Hold megtelik
s csillámló ezüstös ragyogásban
csillagok lesik a lépteink?

Rejtőzhetsz. Úgyis megtalállak,
mert benne vagy minden pillanatban.
A lelket gyógyító szavakban,
s az éj árnyában is mindig te vagy.

Bánat-dallam röppenti az éjsötétet.
Belegubancolódnak kósza fények.
A csend utána hallom, szinte olvad.
Lábujjhegyen oson be a holnap.

Évekig hordott óvón,
mint csendet az éj.
Köpenye voltam,
takartam tél szegletén.
Nyáron puha kelme,
gyűrt ing mellkasán,
szellő lebbentett.

Hajnalodik; úgy érzem lelkemben
Dereng a remény -
Közeleg az idő hogy rám találj s
Általad perzselő fényemben pompázzak.

Már csak az emléked
szeretem.
A valóságod múltját,
a gondolatod súlyát,

Megjegyzés: 2015. 12. 10

Rózsát, veres töviseset, Neked
- minden napért egy szálat -
színét a természet fesse meg:
a szerelem nem várhat!

Nevedet őrzi a reszkető ajak,
s a tenyérbe simuló terrakotta falak;
hűvös éjek minden titka,
parfümöd rajtam, s a napszítta szikla,
melynek hátunkat vetve
beleestünk a nagy-nagy szerelembe!

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Kifutott hát a hajó Veled.
S én nélküled. A partól nézlek.
Megszűnik egyszer az igézet,
óh, ne mondd, ne mondd, tudom!

Nem, nem adlak az elmúlásnak,
drága perc voltál nekem,
sajogj, sajogj inkább a mának,
hiányodat míly megszenvedem!

Megjegyzés: 2018. január 24.

Télbe borongó fényízű álmok
hókristály illatú útjain járok.
Mellettem elfutnak napok, hónapok.
Szívemben egy régi csillag ragyog.

Van egy pont az alkonyatban,
mikor csak szürke létezik.
Bénult ott minden mozdulat,
s lelkünk rég ontott vért eszik.

Padláslépcső alatt múlt kuporog.
Falak résein át szökik az idő.
A hold -fáradt vándor- égi útján homok,
esetleg csillagpor. Az éjből kinő
egy fénylő gondolat: talán meg se történt.

Éjről éjre valósággá álmodlak.
Nem várom, hogy ébresztgessen a holnap.
Amíg alszom itt vagy, érzem, nézel rám,
kék szemed ragyogó éji szép fáklyám.

álom volt. vagy nem tudom.
lehet csak furcsa reflexképek.
szívemben őriznek téged.
álom volt. káprázat. titok.
mindig új ajtót nyitok.

Egy sziget vagy az életemben.
Az idő folyó módjára megkerül,
ha kikötök emléked partjainál.

1.

Testben test éled
Egy kezet kéz kulcsol át
várlak szeretni

érzéseket vámol
kiröppent a mából
szemem elé fátylakat sző
a múlt szép szavából

Feledni nem tudom már
a napot, mikor elmentél,
dúl bennem a fájdalom,
hisz örök lett a magányom.

Kedves, ha egyszer érzem, már futnak
a kis pici álmok - a nincsbe fakulnak,
és kezed emléke is foszlik a szélbe,
rajzolj egy kis jelet (titkot) az égre.

Megjegyzés: 2017. október 17. (reggel a buszon)

Arcomon bánat csordul,
szívemben félelem.
Nem repítsz engem többé
égig a fényeken.

Tudod.. mikor megláttalak, szerelembe estem a peronon
Éreztem, egy forró érzés, piciny szívembe beoson
Gyarló énem, akkor eldöntöttem eldobom
Úgy gondoltam, mindent amit kérsz, elhozom

Ismét van egy újabb könnycsepp,
ami érted született meg,
ahányszor csak eszembe jutsz,
szempillámat eláztatom.

"Annyi az igen
és annyi a nem
maradj mindig
meg nekem"*

én maradtam
de hiába
te futottál
az éjszakába

naponta eladtál és újra visszavettél
nem is történhetett velem jobb ennél
mert szabadságba fürdetted a lelkem
s szíved minden melegével megóvtál engem

a soha belépett a szobába.
leült mellém. megfogta kezem.
pillanatra megállította szívem,
és fájó mesét suttogott nekem.

Szellemi fátylam túloldalán,
laksz Te már régen,
mikor hiányodat érzem,
esedezem a szélhez.
Lebbentse fel a fátylat,
hadd lássak át a túlvilágra,
ismét lássalak én.

Megjegyzés: Ildikó Szatmári