Amatőr Művészek Fóruma

Szikrázó napsütésben izzik a föld
déli harangszóban nyomasztó a csőnd.
Izzadó testrészek a vízbe, be, s majd kilépnek
egy-egy esőcsepp minősűl a vihar előjelének.

- A játék a lélek csokis sütije - mondta a Bölcs még gyermekkorában, maszatos arccal.
- Majd ebéd után ehetsz belőle egy szeletet - felelte édesanyja.
- Akkor jó, mert pont annyit hagytam belőle - érkezett a felelet, majd gyorsan folytatta a kis gézengúz. - Azért ettem meg a nagy részét, hogy boldognak láss. Ugye, nem baj?

Elhalkul minden, te ott kint,
én itt bent és egy szó nincsen.
Piszkál a szellő, egy szúnyog zizeg,
bőrömön esőcsepp, s ráz a hideg.

Utazom,
füstös, kátrányszagú, mocskos vonatkupék ráznak,
mellettünk elsuhan a táj, fák, bokrok és házak,
s míg tükörképemet nézem a zöld lombok között,
gondolataim kalandoznak homlokom mögött.

Ahogy felkel a Nap minden reggel
hajnali zuzmara cseppen -

A lelkem, mint gyöngyszem!
Fűzöm fel s rajta minden énemet -

Tükröm, nem vagy már a régi,
nem varázsolsz kedvemre,
mitől a nap szebb lenne.

Valaki megy.
Valaki jön.
És nem is egy,
át a ködön.
Vala jó.

Jó volna már belefáradtan, Idők táguló háta mögül éberen csak figyelni a szösszenő rezdülések neszeit! Aggódó féltéseim Sziszifusz-pufók arcomra méltán kiültek. Idő-törmelék megidézi a múltakat akkor is, ha szándékkal menekültünk a szökött messzeségektől. Néma merengésekből táplálkozik a könnyű irgalom is. Gyermek-lelkemben sokadszor zokogó pityergések sírnak. Megkopogtatott foszlányokba még szerencsés két kézzel belekapaszkodni.

Hol vagyok, s mi történik velem?

Gondolatmentesen vetem papírra amit nem gondolok, ország, város, utca, sarok. Nem filózom most azon, hogy mikor hova jutok. Elindulok, párat lépek, és máris tudom, hová jutok, a gondolat, mint terhelő tény, mindig csak egy fekete átok. Megint írok, nem agyalok, nem félek, és nem ígérek, minden szavam, minden tettem olyan súlyos, mint egy ítélet.

kifelé tekintve elszorul a szív
sehol nincs már oltalom de mégis
valahogy a kíváncsiság odavisz
hátha ott nem minden veszély - mély víz

- Mint szépen ölelő, kinek kezét
a szeretet tárja szét, átkarolom
gondolatban az emberiséget;
és sírok veletek minden hajnalon.

éledő gondok:
emésztetlen csontjaim
a hantok alatt

Tekinteted ha rám vetődik
nem tudom, hogy mi történik,
amit egyensúlyban tudtam,
agyam felborítja.

annyit vártam
talpam alatt hólyagossá
vált a kő

bárcsak ne költözött
volna lélegzetembe az idő

Elkezdődött, de egyszer vége lesz.
Táncolsz nevetve, pillangókat kergetve,
vagy küzdesz, harcolsz és soha nem adod fel?
Sírsz és sajnálsz, s mindenki téged pesztrál.
Vajon melyiket választod az életed hídján?

Lusta vagyok, korrupt vagyok,
Magyar vagyok Kelet-Európában,
Rabigában, a XXI. században,
A gyűlölet korában.

Gyenge, erőtlen habokban evezve
szemed előtt fényes napsugár.
Szívedben béke, és kedved keresve
neked táncol az egész világ.

Megjegyzés: 2009. július

tengeri pára - érzem az ízét
torkom száraz - inni kéne - de nem bort
mért kóstolgatnám lének erejét
épp napozok és mert lelkem felizzott

szívedből szóltál
bár gyöngyömre vágyódol
nem érheted el

Nehéz az élet, fáj a szívem,
engem bántottak már oly sokan,
de még reménykedve keresem,
vajon a boldogság merre van.