Amatőr Művészek Fóruma

Édes kis zöldes kaszáspókkal paroláztam,
Közben szememmel szemben vitorlákkal vitorláztak,
Tükröződve édes kis zöldes vizeken

emlékszem még a szád ízére
a napokat számolom újra
álom csüng a fán látom
megzizzen egy cincér húrja
fáradt pír cseresznyét kóstol

Tükrök.
Csak éles szilánkok a hóban.
Vétlen fénytörés.
Könyörületesség lebeg odalenn,
világvége készül egy alvó ólban.

Legközelebb
a csillagokat utadra szórom el,
hadd érjék talpadat,
s ha tüdőd bokraiba
teremtem a szelet, az
olyan lesz, mint a
suttogás.

Most már tudom, hogy hiába várlak,
A nyüzsgő forgatagban nem talállak.
Szeretném látni, ahogy csillan a szemed,
Hallani a hangod, tudni a neved.

anyai kéz
magyar vagy szír
férfi vagy nő
félmilliós árnyjáték
lámpakarika a bogarak körül
kezükben kifordított pohár

Sírva vigad kacér mosolyom,
penészes alomban térdig jár
egy január végi alkonyon,
nem csilingel a kristálycsillár.

Bagolyfőzetet kortyolok
Esténként, hogy elfeledjelek.
Megkavarom a löttyöt,
Majd később kóstolok, most
Nem lehet, megyek, lehűtöm a fejem,
Ismét.

kezelni kéne a napfényt
ahogy a redőny résein átbújik
ahogy a sötétszobába bejön

Érezlek, mint a petrichort.
Jelen vagy, a lelked sugallja.
Csak azért vagyunk a világon
hogy régi szép időket alkossunk
a jelenből a jövőben.
Kiszellőztetem a fejemet.
Megtöltöm ibolya és fagyöngy illatával.

Örök-várakozók világa ez.
Törökülésben virraszt a tudat
kukák lehajtott tetején.
Árkok mélyére söpört vágyak,

percek néma alagútjában
egyedüli gyalogosok
fal mellett lapulva menetelnek
csoszogásuk elnyeli a
sötét mélabúval bélelt palástja

vannak itt a költők
s más betűvetők
kik a szavak mesterei
- doktorok-
kik lélekből -lélekbe
csorgatják
a reményt

Rímfaragással próbálkozom, nagy akarással, de hiába,
mert a ritmus hiánya, meg az üres tartalom bénítja gondolatom.
Soraim stagnálnak, a falon lassan kúsznak az árnyak,
Mennyezetről pók figyel, domboldalon ló legel…

I. Tornádó (Anna ölelése, jó ég...)

Kozmikus kéj vadít önmagammá.
Bolondos szél ölel át vad szelet.
Semmi sem marad meg a talaján.
Repülni fog minden, nézd az eged!
Leszaggatom, mint a láncaimat!

Olyan furcsa belegondolni
Milyen régóta várom már
Hogy meglásd
Én élek
És amíg vagyok
Élő dolgok kerülnek ki
Kezeim alól
Ilyen dolog ez
Ha elhiszed hogy halott valami

Széttépett emlékek
Kísértenek,
Szüntelen felsajgó
Lélekhegek.

A nap eloson. Elbújtatva fényét
elszunnyad e szikrázó szembogár.
Párnára hajtja mindenki fejét,
kit nem tart éberen gondolatfonál.

Tükröm öntelt csalódása lettem,
ismerős álarcom idegen szerepben,
kémtükör szemein kialvatlan álom,
bénultan bámulom önimádó bábom.

lelassulunk.
a film
közepe
egy oldott
pillanatban
megigazul.

félek belegondolni megteszem
mégis talán rosszul látok
távolra normálisnak közel sem
mondanám hogy ez egy átok

Bennem úgy születnek szürke dallamok,
acélos lelkemet sebesre marják.
Kínjaimra arcuk felragyog,
és falnák titkaim, akár a dajnák
új ficsúrok pénzét cifra ágyakon.

felettem
kávébarna
bőr
ég
veríték hull

Sétáink nyomvonalai csak
leírhatatlan rendszerben
értelmezhetők,
mint kifejtett jelenségek alakjai
a kezdő- és gyújtópontban,
ismerős lépések a jól
meghatározott idegenségben

Ajtók, combok, virágok
nyílva a várakozásnak,
elképzelt része lennék
a képzelt realitásnak.

szavak méltóságát
a szépség lazúrján át
lehelet könnyedséggel
lehet láttatni

Láttam ahogy a tehervonatok
húzták a hegyek felől az esőfelhőket
unatkozó erdők öklendezték ki
magukból a rétekre a csapzott vadakat