Amatőr Művészek Fóruma

I.

Terményt gyalázó meddő magok a mázsán -
pironkodik a föld, hova dugja szégyenét;
minden élet fél, aggódik és szűköl a strázsán.
Nem leli szívét az ember.
Tán-sose-volt becsét s hitét régen elvesztett
menekülő, hazátlan nép ez már:
Nincstelen cseléd.

nézd ez itt egy bőrfotel tested lenyomatát őrzi
kerülgetsz engem mint egy igekötő felszólító
módba tettem magam de nem értetted

hideg tapintású sima szőrűeket
vakvágányokon mozgó és percet köpködő
énkép, időtlen mágnesek között
perforált fotó

tudod
olyan mintha nem volnánk egyedül
mintha nekünk
velünk
általunk
valahogy mindenképpen mi is
néha előszobákban azt is hihetjük

Kerget az ősz, kifújja
szememből a csipát. -
Ablakból lesem Karcsibát,
hogy ráng minden ujja,

Egy rég elfelejtett kolostorban
A minket ért ostromokban
Te és én békében nyugodtunk.
Feladni meg sem próbáltuk.

A szó csak
tüdők pára-okádása:
pályaudvarok hangzavara
kötött bele fülembe;

A hátamban
markolászott az a
miokardiális szarság.
Szét akart tépni
mindent.

Távolodó, táguló Ég
töltelék törmelékeként,
mint légies csillám lebeg,
és szárnyak nélkül is szárnyal;

Két fontos ügy között
- számlák, s maradni a Létben -
vagy épp a mosogató fölött
keresem merre, hova, és főleg
hogy miért maradjak képben.

megpróbáltam feltámasztani
platánjaim
de törzsükön
csak remegés
kérgükön halálnak foltjai

Megjegyzés: Jankovics Viktória fordítása

azt hallottam egy influencertől hogy
minimum három évente a megújulás
kötelező aki pedig egyhelyben toporog
mint a szarógalamb nem veszi komolyan
istent az elvesztegetett tálentumnál

el kellene menni
visszatart a konyha
elborzasztó fokhagymaszaga
pofán ver a szekrényajtó
valamit tud az indulásról

Mit mondasz, az csupán játék,
Kegyetlen móka szavakkal,
S lehet bár szép vagy épp bántó,
Önmagában ócska, hasztalan.

pléhkrisztus
integet
a vasútállomáson
hiba volna
elgondolni
miért néz úgy
ahogy

Cipőmön hordom a sarat,
S míg egyik csak kopik szüntelen,
Másikon ezt észre nem veszem.

lámpabúrába ragadt legyeket nézni
hallgatni az esőcseppeket elhinni
hogy értelmesebben kopognak annál
mint amit elmondhatok nyugtató és
félelmetes ráeszmélés hogy fontos
üzenet nincs nem volt nem is lesz


Megjegyzés: 2018. 08. 14

A csend még mindig csendes, -
pedig már a hajnal is elment,
csak az ismert dallam zörömböl,

Ajánlom Lukács Félixnek

tavasszal született halovány sugárban
ledobták a varjak fekete ruhában
vasbölcsőbe tették rekedten ordított
könnye a bölcsőben éjjelre megfagyott

Mikor az érintések összefolynak
lüktető erő simítja bőröm.
A Tegnap érintése, a Ma tapintásával egybeolvad,
s lelkem tükrén hullámozva gyűrűznek a szempárok.

nem tudom
őszömnek lesz-e Napja
jár-e majd fény
zörgő emlékavar fölött

Valaha egy nyelvet beszéltem, abban
az egyszerű mesében, ahol még minden szó igaz.
Észrevétlen voltam megbízható,

protézisek kellenének
karjaim legyenek hosszabbak
nem érek el hozzád

például szívesen lennék lajhár
átlátszó vízű tavakban úszkáló
álláspont- és véleménymentes

Megjegyzés: 2018. 08. 15

Bolyong az őszi szél a kertek alján,
nyomába rőt levél lohol borúsan;
fakóra vált a napnyaláb, ha túlan
egy hűs futamra már elúszik csalfán.

Fönn a hegyek, lenn a partok.
A pálmalevelek fénylenek.
Beszállnak meghalni kék legyek,
szúnyoghálókat ragasztok.

Liheg a január vége,
langyosak a verssorok.
Mint egérben az atomok,

csendem hideg fekete tó
szélében zsombék szavak
foszló gyékény szerelmem
tapossák gázló madarak

Az anyuka sír és egyszer megáll.
Véget ér a tavasz és beköszönt a nyár.
Mégis szürke fellegek takarják a kék eget,

jó volt
nevedet párnámba tölteni

elfelejtettem:
füstboldogság

Tócsába rajzolok jeleket,
de mindet letagadja. Emitt
puha talpakon éhség huppan mellém,
s rá a fűerdőben ostobát moccan a félelem.

Éjjel a macska a tetőn át,
mászik, fut, rohan, lapul.
Reggelit keres, vacsorát,
éhsége soha nem csillapul.

Mintha elszakadnék a valóságtól,
S egy más, homály-világ hívna magához,
Látszólag minden ugyanaz, de mégis
Pár apró részlet szokatlan - köztük vagy, én is.