Amatőr Művészek Fóruma

Tiszta ruhába öltözött a bűn,
hogy ne ismerjen rá többé senki.
Elvegyült a jók között keserűn,
nem tudta magát itt rájuk kenni.

Az ébredés, az élet arca
szikrázóbb, mint úttalan halál
kezében porlad el a tegnap
ő a hajnal a kérdések után

Van az apám, van az anyám.
Igaz szívvel vigyáznak rám.

Cserepeket gyűjtök a Dunán,
mint tükörben, úgy kutatva
letűnt korok tört hatalmát

Világot alkotok.
Alkotni jó dolog.
Alkotni én fogok
egy teljes világot.

Ha itt hagynálak kérlek szólj rám,
ne rontsam el borral a szódám.
Tudom, a fröccsöt meg nem vetem,
ez veszi el mindig az eszem.

Barátaim biciklijével büszkén,
bekóboroltam Balatonföldvárt.
bátran bekiabáltam birtokukra,
bringáért baktatva.

Emlékeim kertjében gyomlálok.
Szinte nincsenek is virágok.
Néhol látszik egy kis szín a kertben.
Ez gyom, állok előtte leverten.

Tudom, érzed a gondolataimat,
melyek feléd szállnak.
Ezernyi göröngy áll elénk,
de kanyargós utunk végén hiszem,
hogy találkozni fogunk,

Hullajtok könnyeket.
Nem írok könyveket.
Írásom csak maszlag,
nem kell csak kamasznak.

Voltam, vagyok, éldegélek.
Isten tudja, talán meddig.
Nem rettegek, néha félek,
nem túl sok jót tettem eddig.

(Sánta Őz gondolatai alapján)

Ez a nap jó lenne meghalni.
Mindent elrendeztem, amit tudtam.
A fehér ember fél meghalni,
inkább csapong a porban..,

A túlsó partról a révésznek
még nem kell útra kelnie.
Rozoga csónakjával még nem kell evezőjével
szelnie a fodrozó hullámokat értünk.
Pillanatra megérintette arcunkat
a kegyetlen halál szele.

1. Mert az ember oly isteni.
Tudnia kell meg is tenni.
Tanulja meg, muszáj neki,
Segítsük őt, de mindenki.

Van, hogy elfogynak a szavak.
Mikor már a csend, mi marad.
Körülötted zavaros kép.
Egy palettán a rút, és szép.

Szép vagy cudar a világ?
Itt már minden egyre megy.
A virág nyílik, vagy sem,
kit érdekel, úgyis elmennek mellette.
Csattogva mennydörög az ég,
veri az ördög a feleségét.

Fordítsuk át állatos példákra az életünk,
hiszen minden, mit adott a természet kell nekünk.
Akkor lássuk miként látnánk önmagunk,
mert mi mindannyian túlfejlett állatok vagyunk.

Nem dalolok, nincsen hangom.
Nem adok, mert nincs mit adnom.
Nem ismernek, nincsen rangom.
De éneked elandalít.

Nekem az az ember a kincsem,
ki a tömegben utolsóként halad.
Lakik nála is mosoly és derű,
de a szíve mélyült utakba mutat.

Nekem van az én istenem!
Meg is jelen, olykor, nekem
Nem lehet, hogy csak képzelem,
van ő mindig együtt velem.

Megjegyzés: imádkom=imádkozom

Láttad nagy királyok rút bukását.
Szende szüzek erényének romlását.
Hallottál csatatéren halálsikolyt.
Hullámzó hangzavarban csendes tébolyt.

Hamis fellángolás, hamis szavak
Azt hiszitek csak sajnáltatom magam.
Próbálok én előre menni tudod,
De hátra húznak engem a sznobok.

Egy firkász naplójából

Valamikor réges-régen, még a
Boldog firkászok idejében,
Volt egy szélütött merengő.

Hol vagy most?
Mit csinálsz éppen?

Én itt vagyok!
És csak nézem ahogy
mosolyogsz egy régi képen.

Legszűkebb celládba
önmagad toloncol,
és annak kulcsait
magadnál keresed!

Láttam sötét éjben napsugarat.
Láttam víz alatt szállni madarat.
Láttam pocsolyában tengereket.
Láttam a föld alatti hegyeket.

Pezsegve bukik át a víz a gát tetején.
Emlék szűrődik át a valóság szövetén.
Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.
Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.

Mesélik gonosz tetteimet,
Küldve cifra díszeket,
Bizony! Meghalok;
Kufárkodtam, mivel nem lehet,
Hazudtam és törtem szíveket.
Ember, s nem isten vagyok.

Egyszerűen félek a
magány gondolatától.
Teljesen egyedül maradni
maga a pokol.

1. Az enyém a hatalom.

Dicsősêggel vállalom.


2. Kiadom a parancsom.

S én magam is hallgatom.

Hiába telt el
negyvenegy év
halálod óta,
egyre csak azt
szeretném, hogy
itt legyél velem.

Árnyas terasz alatt, fon a lány.
Mi járhat fejében, az csak talány.
Most kósza szálak eggyé válnak.
Kéz, és láb ősi ritmust járnak.

Lestem a lóról kedvesem,
Eltörött mind a két kezem.
Két karomat gipszbe rakták,
Nem tudlak meg ölelni lásd.

Lepaktáltam legnagyobb
kegyetlen ősi ellenségemmel.
Kiegyeztünk abban, hogy
mindketten azonosak
vagyunk egymással.

még egyszer bejárom a kertet
bekenték szemét
aranyló alkonyattal
lelépem utait
elterülő csönddel

1. Szeretem az életet, nagyon.

A meghalnit én élni hagyom


2. Szeretem az életet hiszen

én is élek és vagyok. Hiszem.

1. Ó, te derék és jó világtörténelem!

Csillagok, földrészek és az emberiség

sorsa és élete, a kezdet és a vég...

itt vagy örökön belőlem és velem.

Tudatom egy óceán

Közepén egy sziget

Itt üldögélek

Lemenő nap sugara integet.

A csend tükrei

A csendnek olyan tükrei vannak, amikre, ha egy fiatal lány rátalál, gyönyörűnek tartja majd magát, egész életében. S ahogy arcára tükröződik vissza ez a csend, Ő lesz mindig csak férje ékessége, rejtett menedéke. A csend szeretetével olyan nagy ajándék jár, ami az egész életre elég. Mivel nem fogad be hamis kritikát, az önkritika mérlegelésére is időt szán. Nem szúr meg szavakkal mást, nem keresi az irígységet, nem padlója az elégedetlenség, s nem plafonja a határtalanság és a halhatatlanság.

1. Építsünk egy falat.

Amin át nem halad!

Helyette ittmarad

fény és hang, kéz és láb.