Amatőr Művészek Fóruma

rövidülnek gyertyagyújtó
távolságok
elnémulnak lélekrontó
hamis átkok

Tiszta égbolt a hűség,
Felhő sehol, nyugalom
simul, játszik a tükrén...
Mint a csönd az ugaron.

Leporolom a hegedűm,
mint néha az éveimet,
eltűnődve rejtett derűn,
ami ujjaimban remeg.

Nyugszik, a nap lemegy.
Habjain testem pihen.
Hullám a vízfelszínen,
a körénk fonódott hegy,

Felemelem Őket,
míg lehet...
viszem a nyakamban,
míg lehet
mert lesz idő,
mikor nem akarják már

Megjegyzés: 2018. 05. 04.

Ha simán csak meg akarsz rekedni,
hogy azt rám vetítsd ki,
akkor utadra engedlek.

mosolygó szemek
egy szívbe zárt szép portré
emléke örök

nehezen szerethető állapotban vagy - állítod
mégis ki vagy te hogy ilyesmit eldönts helyettem?
tudlak szeretni - nem ez itt a kérdés
az zavar össze hogyan is kezeljem

Éjjelente sokszor álmodom, hogy mellettem állsz,
minden bajban fogod kezem, érte hálát sose vársz,
hogy nem hagysz el soha, hogy viszontszeretsz,
hogy mindig velem együtt sírsz és velem nevetsz.

Minden lehet szép
ha szebbé teszem,
s kezem kezedbe tehetem,
szemeidet figyelgetem,
látom-e a melegségét
mi perzsel, ha rám néz?

Jer velem,
Fogd a kezem,
Én leszek, aki
Égig emel.

Csak ülsz a padon
Révedsz a bánatba
Benned már nagyon
Lassult az áradat...

Lélektapasz tán’
Valólátó álomlét
Gyengéd holdsugár

memória-rekeszeimben
tartós dobozok
érzelemmel fűszerezetten
élek - ballagok

Csupált platánon
itt-ott, jégvirág nyílik.
Tél köszöntött ránk.

Megjegyzés: 2017. 12. 27.

Zsibbadás hat deréktől búbig,
ez a könnyezés már sosem múlik?
Őszbe rohadnak a sárga levelek,
őszbe rohantam egykor teveled.

A vágány befut, a vagon megtelik, akár a gejzíres csobbanása a toporgástól el-elzsibbadt erezetnek.
Legerősebb sugaraiban hevült a zsarát: átszállta a levegőt fandangósan. A bakter is ellazult.
A matériájától mezítelenebb pad – még éppen nem szemérmetlen – meghökkent. Ilyen habókos kisasszonyt még alkalommal sem pihentetett. Mi több, szunnyadtatott.

Édesanyám szelíd szeme,
árasztja a szeretetet.
Melegétől fagyos szívek
hamarosan kiengednek,
mert ez, az igaz szeretet.

Az én kutyám
szelíd fajta,
a rossz embert
és a macskát
kizavarja.
Ha a nap már
lefelé jár,
pózolva vár, -
jó gazdája
mikor jön már?

Ülök a kis fa-padon s reád
emlékezem:
Mikor először megpillantottalak,
kicsiny gyermek voltam,
s karodba zártál.
Tekintetedbe néztem,
s örökre szívembe zártalak.

Megjegyzés: 1999. április 26.

Veled leszek, mikor beköszönt az alkony,
átölellek csendben és megemlékezem,
folyóm voltál nekem, bársony-drága partom,
ne szólj te sem semmit, csak legyél velem

Rátok hagyom majd a sárgarigó dalát,
a rózsalevélről gyöngyöző harmatom;
nyárvégi tücsköket zenélő pamlagon...
ahol most éjente koncertjük hallgatom.

Megjegyzés: (2017. augusztus-szeptember)

Őszülő szerenád

Egy szép keringő
Messze száll
Óvatlanul betalál
A sarki ház
Ablakán.
Minden este
Nyitva áll,
Engem mindig
Oda vár.
Szívszédítő
Dallamán.

Megjegyzés: 2017. augusztus 24.

Az élet jöhet ezer tőrrel,
harcolok majd emelt fővel.
Melletted, ha felébredek,
minden napom csak szép lehet.
Jöhet siker, lehet kudarc,
sohse ér véget e harc.
Emelt fővel, tiszta szívvel
alszom majd melletted el.

A kislány csak ácsorgott, és várt - maga sem tudta mire, talán csodára - hiszen az ablak elérhetetlen magasságban látszott a feje fölött. Ő mégis reménykedve lesett felfelé, hátha meglátja a szívének oly kedves arcot... legalább egy pillanatra.
Pedig tudta, hogy ez lehetetlen. Édesanya sajnos túl beteg ahhoz, hogy felkeljen az ágyból... a klinika portáján pedig ott ül a szigorú portásnéni, aki már háromszor zavarta el, mikor épp be akart surranni előtte. Pedig ő csak látni szeretné... annyira, hogy kis nyolcéves szíve is belesajdult.

Angyal az égből, tündérmesékből,
Varázslod szívem, mióta idejöttem.
Hallom kacajod, s hogy az Istent káromlod.
Látom szemedet, mikor Márkod eteted.
Látlak pici lánynak, látlak anyának.

Mikor fiadra nézel, én látom szemedet.
Büszke rád is Anya, és jó apád is szeret.
Szíved jég és tűz, égetve fagyaszt.
Mégis anyaként minden mást elhalaszt.

Egyszer majd összeszedem magam,
feladom a vágyaimat és elengedlek.
De hogy végleg el ne tűnj a létemből,
gyorsan a szívem rejtekébe zárlak.
S ha majd homokórám végleg lepereg,
emlékedet mosolyogva magammal viszem.

Ha egy angyal suhan el felettem,
akkor repes a szívem, integet,
ám saját védőangyalom nekem
bíz elhomályosítja mindteket.

Gondoltam rád a tengernél tegnap este.
Lábaim a víz míg csendben verdeste,
Homokba írtam szép neved.

Megjegyzés: 2017. június 17.

A világ folyton változik.
Felgyorsult az Élet.
Bizonytalanság,
Aggodalmak kísérik
De én nem félek!

A szeretet bajnoksága
(gyermeki egyszerűséggel világunkról)

Valahol a hontalanság szélén,
egy kislány cselleng az utca végén.
Édesanyja énekét dúdolva,
rongyos babáját álomba ringatja.

Szépet gondolt
bennem a lélek,
s vetítette
kockáról kockára
a képet.

A sár, mi menet közben ránkfröccsent az
erdőben, mely fölött elfogyott az ég a
hidegben, mitől fázva húzzuk szorosra a kabátot, minek
zsebében törött üveggyöngyök, gondosan összeszedve a
játék után, mi kezdés előtt már véget is ért

Szárnyalni tudni kell.
Az ég kékjében merülve el,
Mint szemed tükrében.

takarjátok be a földet,
meleg, puha takaróval,
és takarjatok be engem is,
téllel, nyárral, esővel és hóval

Az éjszakát
Marasztalta
Mert a haját felcsavarta
Felhőcsavarókra