Amatőr Művészek Fóruma

Csonkig égett láng.
Csillagkaput lakat zár.
Isten is halott.
Elföldelt galaxisok.
Főbe lőtt feltámadás.

Teljes pusztulás,
ellobbanó végső láng.
Isten is halott,
elhantolt galaxisok,
örökkön tartó álom.

Mesterem lettél,
én Margaréta voltam
ringó réteken.
Eltapostál. Bimbóm nem
bonthat már új szirmokat.

Hited és magod
vetetted belém, gyermek,
a hálám érte.

Vért mos a hajnal
Kudarcba dől a csata
Kiontott lelkek

Éj brokátján ejt
sebet narancs virradat.
Újabb nap hasadt.

Hosszú az utam
Én végigmegyek rajta
Istentől kaptam

hasad a hajnal

フォトネガティ ヴ。
フェケテ・ホヴィラガ
ニャリ・ホモコン。

Megjegyzés: (Nem fordítani, csak olvasni!)

Fényt szőtt fotonból,
hegedűre hangolta,
időcsipke lett.

reszkető hajnal
csordultig van már zajjal
újabb nap vár rá

01.

TŰZKŐDOMB

Népek harca száll
Tűzkő dombunk ormára,
Szikrázó világ.

02.

VIADAL

Fénylő magas vár,
Hős vitéz, ormára hág,
Vad diadalra.

Terhed vállamra
ne tedd, már felsebezte
saját keresztem.

Komódok mélyén
csillámló üveggömbök.
Csodára várva.

Nekem a május
Nem kikelet, csak az ősz
Szól: „Eszembe juss! "

szürke árnyakon
alkonyat remegése
betakar a hold

Az ellentétek
Vonzzák egymást. Kivétel
A mi esetünk.

szebb lenne minden
ha mi lennénk és nem csak
te meg én külön

Tatai tópart
locsogó habhulláma
mesét kuruttyol

Koromsötét éj
bársonyába villám vág,
fenyő-reccsenés

Még gyermek voltam, szertelen,
mikor ő itt hagyott.
Vonzották lelkét végtelen
miriád-csillagok.

Szilárddá dermedt
magad betakargatja
tündöklő éned

éledő gondok:
emésztetlen csontjaim
a hantok alatt

szívedből szóltál
bár gyöngyömre vágyódol
nem érheted el

A kacér szellő
hullámnyelvet öltöget -
partot nyaldosót.

mosolygó szemek
egy szívbe zárt szép portré
emléke örök

vörös függöny fel,
premier kezdődik a
látszat porondján

A tövismadár
egyetlenegy éneke
Isteni mosoly

Szempilla rebben
Hűsítő szellőjében
Égkék nefelejcs

kopottas köntös
szerető kéz simogat
az édesanyám

a vágy, mint éj-kéj
elhalt, hogy megbékéljél
zsenge álmoddal

Szikes Nagyalföld,
a gémeskút délibáb.
Soviniszta táj.

Süvít a jeges szél, a fagy harap, havas, síkos rögökön egy nő halad.
Nehéz a lépte, pedig már letette terhét.
Vállán cipeli nehéz keresztjét.

orgonavirág
illatozik szerényen -
dögkút peremén

Krúdy Gyulával
álmodni talán annyi:
mint egy álmoskönyv.

Simogat a csend,
kegyetlen kezeivel
lassan ölve meg.

Messziről nézve
maszkot hord. Lelke selymén
valódi arca.

Esőben ázva
is tudom, kéz-meleged
tavaszt simító.
Napfényként ér hajamhoz,
búza-színén otthont lel.

tépett hajadba
kapaszkodásod elég
lesz tartásodhoz

1. Élet és halál 1

A lélek lebeg.
Lehet: libben, felfelé.
Látszik lenn a lét?

1. Fegyveres

Ütni merhetem?
Istennél a kegyelem.
Lőni nem merem.