Amatőr Művészek Fóruma

Ismeretlen
fájdalom ölel át,
kicsavart gerincemre
szögezted
hulló
csillagaid
sugarát.

a küszöbön felejtett nyomod
ahogy a kávéscsészét fogod
ahogy a napfény csillan rendre
rám mosolygó kék szemedbe'

Valami idegen.
Legbelül, idebent.
Mondd, hova jussak el?
Mondd, hova fussak el?
Itt állok egymagam.
Nincs társam, elhagytam.

Azt mondtad, nem adom fel soha,
erősnek is hittél tévesen,
de azt is mondtad, megváltoztam,
és ez módosít a tényeken:

Érezted már lágy szellő leheletét?
Tincseid közt mikor bújócskát játszik?
Vagy a színes mező puha szőnyegét,
Mely minden lépésnél újra virágzik?

Mondd, táncolsz-e velem a hóban
egy tangót, mikor a Hold megtelik
s csillámló ezüstös ragyogásban
csillagok lesik a lépteink?

Megjegyzés: 2018.02.22. pirkadat

Rejtőzhetsz. Úgyis megtalállak,
mert benne vagy minden pillanatban.
A lelket gyógyító szavakban,
s az éj árnyában is mindig te vagy.

Csillagtüzű béke szállt az éj szívére.
Nem zavarja semmi - angyalpillanat -
álomtáncát járja, mákonyt hint szemére,
míg fel nem riasztja harmatvirradat.

Bánat-dallam röppenti az éjsötétet.
Belegubancolódnak kósza fények.
A csend utána hallom, szinte olvad.
Lábujjhegyen oson be a holnap.

Évekig hordott óvón,
mint csendet az éj.
Köpenye voltam,
takartam tél szegletén.
Nyáron puha kelme,
gyűrt ing mellkasán,
szellő lebbentett.

Ez az ezeregyedik éjszaka. 999 volt eddig, plusz az első. Ha megfordulsz, láthatod, hogy a 666-ot írjuk le. Az elsőn még pezsegtem. Úgy éreztem, hogy a világ a lábaim előtt hever: a pipacsok hajbókolnak, míg fényesebben ragyogok a napnál. Úgy lélegeztem, ahogy más táncol. Úgy nevettem, olyan felhőtlen szabadsággal, mintha valahol mégis csak tudtam volna, hogy a napjaim meg vannak számlálva -
- hogy az első után számolni kezdem a napokat.

Hajnalodik; úgy érzem lelkemben
Dereng a remény -
Közeleg az idő hogy rám találj s
Általad perzselő fényemben pompázzak.

Mindig éjjel van. Még azelőtt elaludtak, hogy megoldották volna az időutazás problémáját.

Jonny megborzongott a hegy huzatos csúcsán, ahol hűs szellő cirógatta karjaiba Jinny-t. Csak néhány órácskára nyíltak éjre a lila orchideák, a napkelte bronz fényével mind magányba zárták szellemüket. Ahány virág, épp annyi szempilla hullámzott a nő álomra zárt szemén – az ábrándok tartották ébren a férfit. Virrasztott.

Szunnyad a hév, a bolond láz,
az ajkamat válladra vonzó erő.

Mellőzve minden eufóriát,
e szentimentális áradat

Talán csak a romos házak közt
nyugvó szél volt az mi dohogott,
mert felverte zokogó szívem
csendesen zsongó moraja,

Édes drága
nagyanyókám!
Hogy hiányzol
nékem!

Volt, hogy sötét éjjel,
Fiatalos szenvedéllyel,
Útra keltem érte,
Gázpedálra lépve.

Már csak az emléked
szeretem.
A valóságod múltját,
a gondolatod súlyát,

Megjegyzés: 2015. 12. 10

Kerestem magam oly sokat,
álmatlan álmokon át,
füleltem sokféle hangokat:
az érintés a titok!

Barát voltam fiatalon:
ma már nincsen társaságom,
csak egyedül tengek, lengek,
teher nekem így az élet!