Amatőr Művészek Fóruma

Hogyan választhattam volna a mindent,
semmiért cserébe?
Láttam romokban lelkedet,
láttál porba hullni,

Puritán darab volt, minimalista,
Egy felvonásos, de ütős kis darab.
A művész kezében a sok kötéllel
Rejtőzve várt, s a függöny felszaladt.

Minden egyes versem fájdalomból íródott,
Minden egyes percem kárhozattal vívódott,
Minden amit szerettem elhagyott már régen,
Minden amit ismertem megváltozott szépen,

Megfagyott lelkem
téli-álmát alussza
húsból s csontból
lassan rothadó
Palota...

hajnali háromkor
tajtékot vet az idő
megrendül
bámész bérházak
behunyt balkonján

Sajnos elkaptam valami influenszert (-szart), ezért pár napig még otthon degenerálódok.
Kitérdelt medve nadrágomban, a családi tűzfészek melegében ücsörögve, szottyadt epres kalimpót szopogatva írok. Nagyon jót tesz a toroknak. Mármint a kalimpó, nem az írás.

Minden reggel
félig a sárban fekve
ébredek az első hajnali fénybe.

Napnyugta!
Nem kerestem hírnevet, mint
Szürke veréb száraz ágon,
Vártam, előttem mindenki mehet.

--Hát nézze meg uram, nem jópofa növény?
A banktisztviselő felém fordította számítógépe monitorát, és rám villantotta bűbájos mosolyát. Sandán a képernyőre tekintettem. Azért megfordult a fejemben, hogy ennek nincs ki a négy kereke, vagy egyáltalán, nincs egy darab kerék sem a fejében, de ezt elvetettem. Mégis csak épelméjűnek kell lennie, ha ebben a székben ül, itt a bankban, és pénzügyi tanácsokat osztogat hozzám hasonló laikusoknak. Jópofa növény?

Írhatnék érzelmes verset
De nem akarok.
Lehetne bosszús egy mű
Mmm, nem akarom

Megint karácsony volt. Nagy pelyhekben hullott a hó és a város lassan kezdett retkes mézeskalácsillatot árasztani. Az emberek lelkesen ünnepeltek, látszatboldogságuk átsütött a házak betonfalán és visszaverődött az utcák hideg macskaköveiről.
Aznap különösen zöld voltam, úgy is mondhatnám, szuperzöld hangulatban róttam köreimet a néptelen utcákon. Már sötét volt, a köztéri lámpák sárgás fénykörében alakom hosszú, groteszk árnyékot vetett a mocskos keményre fagyott hóra.

Írni, ha félsz, ha a szavak mélyen húsba vágtak
Ember vagy ki arat, néha babért, néha várat
Váratott, harminc év kellett s most homályosan látok
Marnak bűneim, lelkiismeretem nem csupán egy átok

Belátom én már,
hogy nincs bocsánat,
vétkeimre nem
elég alázat,
megváltást nem ad
az, hogy szenvedek.

Jézus a válasz

Kérdések tornyosulnak elém,
így Advent idején,
a válaszok nem jönnek felém.
Kérdésben benne van a felelet?
no ez meg hogyan lehet?
felsejlenek a rejtelmek.

Kertben játszottunk mint két tündér,
De te szépen lassan felcseperedtél.
Elérted a tinédzser kort
Mikor már szíved is dobol

nem, gondolkodsz
mondom férfi és nő!
nem gondolkodsz?

Segíts magadon,
az Isten is megsegít,
vallják a hitetlenek,
hiszen másképp nem is lehet,

Andalogva, mozdulatlan
Önmagamban magányosan.

Gondolatban, akaratlan
Hozzád bújok aranyosan.

Most ne
Talán most tényleg ne,
Maradj.
Vagy csak ne menj.

Ott lohol, nézd, Jézus után a
gyógyult vak ember Jerikóból.
Izgatottan keresi olykor
tekintetével, nehogy már a
tömegben szem elől tévessze.

Nem valami szívderítő élmény
bent dekkolni zordon börtön mélyén;
Pál apostol rövidebbet húzta,
fölvirradhat derűre, borúra.

Nyersen még szép kalácsnak látszott,
mosolyogva kelt nagyra,
tettem bele cukrot, mákot,
gondoltam, elteszem holnapra.

„Selig ist, wer war, bevor er wurde“. Ez a Jézusnak tulajdonitott mondat a védikus filozofia egyik alappillérje. Ugyan az a jelentése mint a „mielött Ábrahám volt, én vagyok... “ mondatnak is, és attol függöen, hogy éppen milyen vallási irányzat vette a szájára, értelmét is ugy magyarázták, többé-kevésbé az anyagi élet dicsöitésének jegyében.

Fekszel a sötét szobádban
világít a telefon akár
az ablakodon át bevilágító hold,
de miután lehúztad a redőnyt, már
nem ugyanaz, valami hiányzik,
mint mindig, és fekszel a sötét szobádban -
egyedül, némán.

Az öltönyös úr és a pincérnő

A fogadóban félhomály úszkált lassú bódulatban. Megtelepedett a fém lámpabúrákon, a kopott, sör- és szendvicsektől pecsétes asztalokon, amelyek közepén itallap és evőeszközök álltak egy fémpohárban. Megült a rozoga, háromlábú bárszékeken, amelyek felületét kifa-kult, a zöldellő mezőkön és omladozó, szürke pályaudvarok rakodótelepén elnyűtt Levi’s nadrágok csiszolták fényes, simára. Megállt a vendégek kalapján, arcán, az orruk hegyén. Megmaradt a wurlitzer plexijén, de nem a lemezek címeit suttogó papírfecniken, a száradt filcen sem, mert a plexi alatt voltak. A lemezek meg a wurlitzer gyomrában.

Természetesen a Magda ötlete volt. Nekem legalábbis sose jutott volna magamtól ilyesmi az eszembe. Arra már nem emlékszem, hogy valamelyik kedvenc ezoterikus weboldalán, vagy a Hihetetlen magazinban olvasott-e róla először, netán az előbbiek podcast-jaként funkcionáló szomszéd nőtől hallott a forrásról. Hetekig volt beszédtéma közöttük, aztán kettőnk közt is, azzal a hallgatólagos megegyezéssel, hogy amint a szükség úgy hozza, útra kelünk, hogy részesei lehessünk a csodának.

játsszunk télben macskabölcsőt,
olvadni nem ér.
klisésebb mint a kávévalcigaretta,
mégis annyi éjt nyeltem,
kifogytam az ürességből.

"Kicsi lányom ne sírjál!
Telefonnal játszhatnál.
Kezedben a mobilom,
nem bánom, ha kinyitod. "

az égési sebet. Nem tudom, te vagy velem vagy az alkohol. Szemeid patakzanak a könnyből. Átlátnak rajtam, hisz te vagy az, aki nem sír.

Pár piros vérpecsét a fehér pamuton.
Kényelmetlen, megalázó vizsgálatok.
Kenet, izgalom, = P2,
H-i UH, Dg: „kemény”,

Felmérések szerint a vírus őrület és lehetséges karantén miatt a wc papír fogyott el elsőként! Némely boltban ezért verekedések is folytak.
Bárhogy is van a helyzet pozitív, hisz optimisták az emberek...

Egy. Kettő. Három.
- Négy. Négy?
Egy. Kettő. Három.
- Öt. Öt. Öt. Öt. Öt. Öt.
Egy. Kettő. Három.
- HAT!

Hajnali rengő kerengő
zsolozsmák hangján
ébreszti az erdőt,
patak ezüst vize
érleli a mezőt,
éltető nedűt ád,
kék színre váltva
surrantja iramát.

A hit ereje

Nem csak te tehetsz róla,
mások szabják ki rád a sok parancsolatot,
a törvényeket ezerszámra zúdítják rá a világra,
nehéz betartani a sok szabályzatot,
elég lenne csak a Tízparancsolatot elfogadnod.

Köztünk él és elkísér.
Arcán hűvösen lebbenő
fátyol, át nem látható.
Jószándékkal övezett pályán
kőmadarak repülése.
Paradicsom helyett alma.

Szerelem volt első élvezésre.
Eltette már a noteszt, azután következett egy kis nosztalgiavonat.
„Elvette az eszemet, pedig annyira éltem”- gondolta részegen. Szeretett volna megint emberi bőrt érinteni. Ehhez el kellett volna mennie. Ehelyett csak csurgott végig a falon gondolatainak nesze. Megelégelte a Tátrateát, és most a mélyhűtőt vette célba. Tudta jól, hogy a 'Cartedor' dobozban levő pörkölt mögött bújik a Jägermeister.

Sokszor úgy érezzük olyan, mint egy fejfájás,
De nem múlik nincs megállás,
Egyedül érezzük jól magunkat,
Kilátástalannak érzem utam,
Mikor kimozdulunk egy társaságba,
Magányosnak érzem magam,

Csillámpala szikrázott az égen,
fényköröket húzott az útra,
éhes kutyaként a szenzáció
száraz torka szomjazott az újra.

Harmincas, átlagos megjelenésű férfi lépett ki a kétemeletes elmegyógyintézet tetejére, de mielőtt még becsukhatta volna az ajtót, egy angyal is utána surrant. Gyönyörű volt, mint az angyalok általában.
- Okkal nem szóltam, hogy feljövök. - állt elé összeráncolva szemöldökét Thomas, a férfi. - Kicsit egyedül szeretnék maradni, kérlek tartsd ezt tiszteletben.
- A szobádban bármikor lehetsz egyedül. Mért kellett ehhez feljönnöd ide? - furcsállotta a fehér szaténruhás lény, bár a hangsúlyból sejteni lehetett, hogy ismeri a választ.

Olajfoltos fémvirágot
Szíved mellé tűzve hordod,
Átéred a nagy világot,
Rozsda marja mégis álmod.