Amatőr Művészek Fóruma

Hálát adok Neked,
ha minden volt,
ahogy volt
és másként nem lehetett.

Leesett tegnap a szívem
Eltört a betonon
Csak szilánkos vágyak
Maradtak

Ki most épp ezt olvasod,
Nem is sejted holnapod?
Rémes lesz a titok nyitja,
Hogyha elég csak egy szikra,

Sajnos, az erőm már párolog,
testem a lábamon ácsorog.
Ágyamhoz tipegek,
miközben lihegek,
vár puha vánkosom, alhatok.

MESÉLŐ
A férfi, akit mobilján hívta,
János apjának üzletfele volt,
Na és persze, azt nagyon jól tudta,
A temérdek pénz, csalásról is szólt.

túl vagyok az első halálon
kihűlve mozdulatlan fekszem
elbújt dobbanások ülnek
a lengő ága-bogas csenden

Vannak, akik mindig restek,
Én ördögöt falra festek,
Épp azért, hogy megjelenjen,
És megküzdünk majd mi ketten.

ablakok párkányát súroló
alig világító fényben
pár körvonalból
font emlékek
töltik be
súlyukkal magányunkat

Most ugrunk az időben pár percet,
Amíg a neje meg nem érkezett.
/Dühödt ábrázatú, negyvenes, dekoratívan öltözött nő viharzik be a színpadra. /
Épp nem gondolt túl sok jót és szépet,
Ránézve, tudni máris lehetett.

/Széthúzódik a függöny, s egy park válik láthatóvá. /

MESÉLŐ
Hívjuk a főszereplőt Jánosnak,
Íme ott ül magába roskadva,
És habár nem látszik túl álmosnak,
De elszenderült, s, tán csak álmodta,

Emberi arcokban keresem magamat,
emberi anyákban vagyok én a magzat.
Emberi családban emberi gyermekkor,
a lelkem jégideg, de embervérem forr.

„Vannak olyan álmok, célok,
Melyek sosem évülnek el,
A léleknek nem szab gátat,
Sem az idő, sem a hely. ”

A szívem egyre hevesebben kezdett dobogni ahogy közeledtünk az átmeneti lakhelyemhez. Mire megálltunk azt hittem szívrohamot kapok. A ház nagyon kis helyes volt. Szép zöld kerttel, illatozó virágokkal és harmonikus légkörrel csak úgy, mint a szomszéd hajlékok. És ott állt Aliz is. Ez a nő letagadhatott volna 10 évet legalább. A kisugárzása fiatalos és jámbor volt. Ez óriási megkönnyebbülés volt számomra. A legrosszabb eshetőségeket véve féltem, hogy egy rideg nő fog rám várni. De Aliz kisugárzása a ridegség ellentéte volt. Mosolyából csak úgy áradt a kedvesség.

A csendőrök jelenléte meglepett és elképzelni nem tudtam mi keresnivalójuk van itt.
- Jó estét! Keresztes Jázmin? - Tudakoztak a nevemet illetően. Nekem gombóc keletkezett a torkomban és csak nehezen tudtam megszólalni.
- Igen én volnék. – Nyögtem ki esetlenül.
- Nos sajnálattal kell közölnünk, de az édesanyád autó balesetet szenvedett az éjszaka.

10 évvel később...
- Biztos nem kérsz egy szálat? – kérdezte Beni már vagy 5x-re és egy slukk cigarettát tartott felém ismét.
- Mondtam, hogy nem. – válaszoltam kicsit ingerülten.
- Mit idegenkedsz a bagótól? Mindenki szív. Nem tudod mi a jó’. Egy szál cigitől még senki nem halt meg. – kapcsolódtak be a többiek is.
Erre tudtam volna mit válaszolni, de feleslegesnek tartottam vitatkozni velük.

Megtört szívek, mint porcelán
hullnak széjjel.

Hasadt lelkek sors asztalán
lomha kéjjel

- Jázi, mit csináltál?! – Üvöltötte Anya torkaszakadtából.
Sokkos állapotomban nem tudtam mit válaszolni. Csak álltam a konyhánkban és lapulva hallgattam anya szidását. A szemei villámokat szórtak és sok kicsi ránc jelent meg a homlokán. Nagyon mérges volt. Azt hiszem valami olyanról is üvöltözött, hogy nincs pénzünk megjavítani az általam széttört padlót. Bűntudatom volt és hibásnak is éreztem magam, de egy hang se jött ki a torkomon. Se egy bocsi, se egy sajnálom. Rosszul esett, hogy Anya így ordibált velem. Monológjában most szünetet tartott és kérdőn nézett rám.

te adtál szárnyakat
fel sosem vehettem
csak ültem a földön
és néztem meredten
kómában révedve
úgy mint egy tetszhalott

A vonatról leszállva Jenő úr tanácstalanul nézett körül Tuskóvégfalva nagyvárosinak cseppet sem mondható vasútállomásán. A hatvanas évek ízlésvilágát tükröző állomásépület állapota Jenő úr szerint nem állt volna ellent egy kisebb szélnek sem.
Főnöke határozott utasítására utazott vidékre és ez tűnt eddigi élete nagy kalandja, ugyanis Jenő úr élete eddigi ötven évében egyszer sem hagyta el a főváros olyan megszokott világát.

A játszótér tele volt velem egykorú, virgonc gyerekekkel. Felnéztem Anyára, mire ő barátságosan bólintott és eleresztette kicsiny kezemet, hogy utamra engedjen. A hirtelen szabadságtól nem is tudtam melyik játékot próbáljam ki először. Az óvodában mindig hintázni szoktam, ez volt a kedvencem. Így ez után kutattam nagy serényen. Meg is pillantottam nem messze két hintát, melyek ülése piros színben pompázott és zöld lánccal voltak felakasztva. Az egyiken egy fonott hajú, pöttyös szoknyát viselő lány ült, ám a másik szabad volt. Sietősen odaszaladtam, nehogy valaki elfoglalja az áhított játékomat.

papírálmot szakító ébredés
lassan tér vissza elzsibbadt karom
mellkasomban nyújtózó szívverés
csepegő ereszhang vén hajnalon

Katolikus családból származom, de sohasem gyakoroltam a vallást igazán. Nem éreztem rá késztetést, édesanyám sosem kért rá, hogy imádkozzak. Mégis, néha mondott nekem imákat. Amikor távol voltam tőle, messze idegenben, elalvás előtt az intézetben, a kemény priccsen összegömbölyödve, halkan zokogtam, hogy a többi gyereket fel ne ébresszem. Úgy hiányzott édesanyám ölelése. Minden este felidéztem arcukat, úgy imádkoztam értük.

Csak én vagyok
Csak én és senki
És ha tényleg el kell menni
Akkor is majd csak én megyek
Megértettem a lényeget

félhomály festi a szobát egyszerűre
hol a csend elterült faltól falig
csak sóhajom koppan néha a kőre
míg elalszom valahogy hajnalig

- parafrázis, Frank: Téli úton c. versére

Hullott lombok a deres fák alatt
Egy nyárból itt hagyott darab csillan;
Emlékeimből mi még megmaradt,
Fagyott levélként a hóba tapadt.

Jégszakálla nőtt a fának
alatta fehér lepedő,
zúzmarákat sodor a szél
nagyot harap a levegő.

szeretek élni
suttogva mondom
csak belül kell tudni
s a szemeknek

Megragadt emlékképek,
üres koporsó, négy fal között.
Félig telt boros poharat,
muslincák lepik.
A toll megszaladt, szárnya megszökött.

Szaggatott fényképen
bámulom énképem.
Varázslat nem történt
lelkemet megtörték.
Vízzé vált véres könny,
szenvedés és közöny.

a
fény-hit
körbeér
mint éltető
szívkoszorúér

Mit szeretnék?
Magam sem tudom...
Egyik percben
élni és élni hagyni
a másikban
újra csókolni.

Száraz nyárfa áll a dombon
csontkarjával imádkozik,
nem gondolkodik a sorson
életéhez ragaszkodik.

Ördögöd van, angyali ördögöd,
sorsod felett eddig jól őrködött.
De előre is nézz, ne csak hátra,
többre nem is egy szívdobbanásra.

Kint a nagyvilágban, az élet alján
ábrándozom egy régi házról.
Édesapám, nagyon hiányzol!
Itt rám se néznek. Te még szeretsz talán...

Megjegyzés: illusztráció a bibliai történethez

Ma reggel felkeltem hajnali fél ötkor, érdekes is lett volna ha nem kelek fel, álomban ragadt entitás patient zero-ja lennék, ha nem korogna gyomrom basszusgitárja. Sötétben botorkáló világtalan módjára kerestem a világosságot a Nap folyamán, aztán szerencsére kis idő múlva kisütött.

Apróra tört emberszilánkok
Kurvák, vámszedők, zsiványok
Tolvajok, farizeusok, kufárok
Mondta nekik: megbocsájtok.

Megosztok most egy szösszenetet,
nem várok érte köszönetet.
Nem vagyok elég kifinomult,
lélekben kísért még a múlt.

Sötét az éjjel
s nincsenek hangok.

Assza, meg a jegesmedve,
Nem lehetsz így leeresztve,
Hiszen nem vagy marabu,
Kit állandóan mar a bú,
Vagy fekete kormorán,
Ki komoran ül tomporán.

Én annyira boldog vagyok!
Soha, soha meg nem halok!
Soha, soha meg sem halok!
Talán mégis?... Feltámadok!