Amatőr Művészek Fóruma

Ősidők óta
emberek lakják,
mégis kevesen ismerik,
elkerüli a világ.

Megjegyzés:
A versről készült lenyomatot szeptember 12-én, Mária napján, a Tolna megyei Palatincai kápolna felszentelésekor felfüggesztették a kápolna belső falára.
2021. szeptember 12.

Nem sírok, nem is kérek semmit - azám
A tűzföld közepébe, akarok
Érni, ledőlni, omlani egy vulkán
Ölébe, benne tisztán porrá égni,

Megjegyzés: 2006-05-09-én megjelent, azonos című versem átirata.

Vánszorgok az ingoványban.
A félhomályos éjszakában.
Új életemre vadásztam.
Hajt a vágy, hogy megtaláljam.

Vágtat a szél, elsuhanva lomhán,
hol mély árkot vés az emlékezés,
lehunyt szemekkel éreztem: tompán
oszlik szét és ül rá a feledés.

Életem ellen jöttél, megszülettem, megtöltöttél absztrakt tudat-spirál mocsokkal.

Felnőttem, belém égett istenkáromlásod sötét szeméthegye, nem tudtam, létem folyama meddig megy-e.

Megtanultam gyenge kezem erein éles vonóval hegedülni. Olyan muzsika ez, melynek hangja fülemben sosem fog elgyengülni.

zuhanó alkony
éjszakai szél várta
lehulló hamvát
éjbe vájt utat jártam
nyomomban hullócsillag

BABBA MÁRIA MOSOLYA


Mint oroszlán,
Ahogy védi kölykét,
inaszakadtáig,
Élete árán is,

Megjegyzés: 2021. szeptember, MÁRIA neve napjára

Az őrület hátárán oda-vissza
Tudatom sötét, és mégis tiszta
Maga alá gyűr harag s félelem
Szabadulni nehéz, nekem ez lételem

Rosalina még mindig a szóbája mélyében üldögélt és bámult kifelé az ablakon. Nagyon várta, hogy Luza és a szülei haza érjenek a szerdai Bibliai iskoláról. Már nagyon türelmetlen volt. Teltek a percek, de még mindig nem látja jönni a szülei zöld színű kocsiját a főúton a kapujuk felé.
- Hol lehetnek? -Kérdezi magától. - Már rég vége van az Iskolának kb. egy órája.

Éjszaka Szélanya hozta álmom,
nagy Idő hamva hull pilleszárnyon,
a mutató ráng az óra lapján,
legenda éled Szent Iván napján.

Az ember szégyelli
csorba sorsát,
és kéményként gyűjti
lelke kormát,

én még mindig itt állok
de Te elfolysz-eltűnsz mellőlem
vajon mikor maradtam le?
pedig ugyanannyi időnk volt
mindenre

Tizennyolc éve, hogy Maya és Rosalinda testvérpárt elválasztották egymástól.
Rosalinda minden reggel lekerékpározik a falu közepén álló kúthoz egy kosár virággal. Mindig oda teszi a kút szélére és elmegy. Délután pedig visszakerékpározik – mikor odaér azzal szembesül, hogy a virágcsokor eltűnik a kút széléről.

Elmerengsz hol hagytad tehetős éned,
Mikor szép lassan fogynak a lehetőségek.
Hova mész, hova tűnsz, nem tudod, érzed
Lelkednek bugyrait rongyosra vérzed.

Szilágyi Áron az arany kard hőse,
Olympiák háromszori győztese.
London Rió Tokió, akik látták,
Győzelmeit bízom szívükbe zárták.

Sírig tartó szerelem.
Halálos kór, de kell nekem.
Elhagyni nem tudom már,
mert erről szól életem.

Apró szilánkokra
zúztad a szívemet.
Én már csak feketén
látom a színeket.
Mondd el, ha jól esett!

Utolsó versemet írom.
Rajta lesz talán a síron.
Ássatok mélyen a földbe!
Utolsó múzsám a lelkem
kegyetlen módon megölte.

Álmomban láttalak,
azt hittem, nem te vagy.
Azt hittem, nem tudtam,
mint levél lehulltam.

Minden élőlény, mi a Földön terem,
a Mennyek kulcsának egy kis darabját
a lelkében hordja. Az igaz álmát,
egy világot, hol nincs kín és félelem.

Annyi év, mit széjjelszabott
Oly sok pergő gondolat.
Kérlek téged, ne feledd el
Könnyező, bús arcomat.

Felhőatlaszba álmodtam egy új világot
Pokol mélyéről az ég felé kiáltok
Magasra emelem megfáradt két kezem
Nem bír már el ez a fakó élet engem

Mondd kérlek, hogy lehetséges, mégis boldog vagyok
Ott, hol a nap rám már rég nem teljes fénnyel ragyog?
Hold s csillagmindenség vagy nekem a sötétségben
Aki reményt, fényt és mosolyt hoz el mindig nékem.

Hát jöjjön a szél és tomboljon a vihar,
Zúduljon rám minden, mi a lelkemig mar!
Jó erősen rúgj még belém, ahányszor csak akarsz,
Törlődjön ki belőlem mi tiéd volt: kedves arc!

Meleg volt, Péter felszínesen aludt. Álmában veszettül forgolódott, és lerúgta magáról a takarót. Többször majdnem felébredt, de az álom ragacsos mocsarából valahogy mégsem tudott kievickélni.
Álmában egy különös helyen, az összetört álmok szigetén járt, ahol találkozott a saját álmaival. Ott voltak mind, egytől egyig. Ijesztő volt.

Élhettünk volna együtt.
Ehelyett én, a gyenge, gyáva, petyhüdt,
utolsó korcs alak
szó nélkül elhagytalak.

a zajos napfelkelte épphogy csak megszáradt a torkomon,
az est hűvös csendje már ismét a dobhártyáimon dobol.
a konyhai lámpa fényének édes illata csábít, ó aphrodité,
lomha tévképzetek szárnyán lebegek az öntudatlanság felé.

Szinte mozdulatlanságba
dermedt zegernyés időben,
átbaktatott éjországba
képzeletem az esőben.

A vágyak édes mámorával
gondolok rátok, szépséges angyalok,
kik szívemet gyötörtétek míg elkopott.
Már csak az emlékeimben turkálhatok,
felidézni a sok kalandot.

Az ezerkilencszáz negyvenhatos évben,
gyönyörű gyémántfény ragyogott az égen.
Magyarország felett, Omalomsok táján,
augusztus hónapnak a hatodik napján.

Még utószor visszanézek,
Itt hagyom én ezt a vidéket.
Más tájakat felkeresek,
Hol tán szabadon élhetek.

Amikor az est leszáll,
Karácsonyfa díszben áll.
Eljött megint ünnepe,
Szív a lélek öröme.

Fényes csillag
Ragyog az égen
Mutatja az utat.
Vezeti a híveket,
S megáll Betlehem
Városa felett.

Bámultam Őt szobám ürességében,
ahogy meredt és ijedt tekintete,
ugyanúgy reám szegődött.
Ismertem valahonnét, láttam már,
de csak gondolatok száza járta át a fejemet,

azt hiszem már egész pici
koromban hallottam róla
anyuék mesélték hogy az egyik
papámnak is volt

Volt nekem mindenem,
aztán nem lett semmim sem.
Szerető férjem és otthonom.
Mi csupán csak a vágyam volt.
Boldog élet az illúzió,
mi az életemben jelen volt.

De már elült...

Még patakba köp az utolsó felhő,
míg lassan gyufát gyújt az ég;
Ismerős arcát a Hold
gömbölyíti felém.

Ültünk a világ szélén,
lábunk a semmiben
fejünk a felhők felett,
gyermekek voltunk
és istenek

over and over, mélyen belém hatol,
megtölt, átitat, mellkasom csavarog...
feszít, szétfoszlik mi bennem honol
felül e dallamnak a hangjegyeire,
és belehalkul a létezés közti éterbe.

Álmokat sző a hajnal,
álmokat, tele néma zajjal.
Élénk színes képek,
de van hogy feketék s fehérek...
Mint a hamutálban hamvadó cigarettavégek.