Amatőr Művészek Fóruma

Egyszer majd, ha porrá válok,
szállok, szállok a gyors széllel,
tovatűnő világomban
utoljára nézek széjjel.

nekem kell a ne
nekem tényleg szép volt az orrod
én a kálváriánál szállok
nekünk később is
előtted
az ilyen legtöbbször visszaforrott

Éjfélt üti már az óra,
Álljunk meg egy néhány szóra!
Búcsút mondunk az óévre,
Köszöntőt a jövendőre.

ha levehetném
bőrömet rólad
csontjaimról
ízületeidet

éjszakáimba mint
fényes almába
hersenő fogaidat
s a körmeimet kitörnénk
ne bánthass minket

Amikor a napraforgó is csak a Holdra néz,
s elmennek a fák az utak mellől,
fül helyett majd sikolyom
borítékolom...

(melyik sor szól neked
ebben a versben
te vagy-e
gyermek
asszony vagy isten?)

Tekints be hozzám,
Már oly' rég várlak...
Pór világomban
Hit a minden-kincs;
Glóriák sorban –
Itt nincs fény-bilincs.

Megjegyzés: "pór"~ szegény

Áldott a fej
és áldott az ér,
melyben folyton pezsgő véred él.
Áldott a fül, ami hisz nekem,

Szőke mezők
orgonaloknik
bodzatenyerek
(isten veletek?)

az isteni szavak
rám hullott tollpihék
jő a szél

Richard Brautigan után szabadon, mert ez nem Amerika

*
jóslat

Partra vetett halak vergődtek egymásra,
ezüstről ezüst pergett le, és beszáradt
opállá az alkonyattól vert homokon.
A pikkelyeken üveges szemek mása:
tekintetük öntött ólom a dokkokon.
Belőlük kiolvasható sötét jóslat
láttat bennünket, kígyót faló kígyóknak.

1. Megírom a történelmet,

és ebben ti részt vehettek.

Nyújtsatok hát segédkezet!

Nem hiszem el, mit mondanak rólad,
Megszólítottalak s beléd szerettem,
Nélküled süllyedek egy feneketlen tóba,
Nem hiszem el, mit veled tettem.

Magzati pózban, magamban
felejtettem magamat,
elfolyt tócsában látom,
mint egy gyermeklátnok,
hogyan hasadozik szét
égő agyam előtt a velő –,

A fiú mozdulatlanul feküdt az árnyékban, munkától átizzadt, de már megszáradt testtel. Ébredés után volt. Az alvás ájulásszerűen édes volt, a szája sarkából a nyálat mint bizonyítékot, kissé szégyenlősen próbálta letörölni. Keresztberakott lábai árulkodtak önmagába zárkózott világáról, ha úgy tetszik magányosságáról. Fázott. Mindig ez van, gondolta. Néhány pillanat az életében, ami boldogságnak mondható.

építgeti
nagyobbra élhetőre
gondoskodni kell az odabent
kényszerültek kényelméről

fűben fekve bámulni az atomfelhőket: hogy
milyen szépek. sállal, sapkával készülni
a nukleáris télre, erkölcsösnek hazudni

Félrehajtott fejjel
az eget kémlelem.
Pengék a csillagok.
Várok, itt vagyok
kiüresedett aggyal.
Késik az arkangyal.

féloldalas feljegyzések
sorai közt elrejtőzve
bújócskázó hamisságok…
szégyentelen levetkőzve

nem temetheted
magadba
mindig visszatér
mint az óbor
részegít

Szavakból szőni lehelet-vásznat, hogy röpítsen,
ahogyan röpített a hit, ami nem is volt, amit
csak úgy nyögtünk ki pórusainkon, mint kisdiák
az első cigaretta füstjét, de közben köhögtünk,

Mindig magában beszélt, és nem vágyott visszamenni az időben.
Abban a percben akart élni, ami megkövetelte tőle a józanságot.
Kimért hangulattal őrködött a díszletek felett.

mindig eltévelyedem
azt hiszem
ha itt vagy
felveszed a ruhám

Megjegyzés: versciklus, 2018. 06-2018. 11.

Maradok ember a buszra várva
Akciós termék aki így is drága
Úriember ki célra tör
Egy talkshowban témakör

Ha a Nap kósza fényeit magához hívja,
az est kedvétől sötét a Hortobágy síkja,
ha a gémeskút korhadt, szomorú csonkja
az ég árbóca lesz, melyen felleg vitorla
lóg, leülök a fűbe, s a hátam meg az árok,

csak menj ki az erdőbe
dőlj neki egy fának
nézz a magasba
s légy ága derekának

már régen vége van
legalábbis
be kellett volna következnie
egyszer csak kihunyt a láng
ahogy az utolsó sort megírtam

duálunió

A fény csak foltok. A hang bőrszűrte vízió. Apró rángások az édeskés folyadékban. Egyedül vagy, mert a testvéreid vérkoktéllá olvadtak, csíralemezeid lassan pulzálnak a központi szív diktátumára. Jobb-bal, fekete-fehér, jó-rossz, ütemesen váltakozva. Van ebben a folytonos mozgásban valami tudattalannal vegyes jóakarat.

aprót lépve neki dől
rendet vág az alkonyat
kasza suhan feketén
vérző fénykalászt arat

Egy gondolat bánt engemet:
Véletlen ne gyártsak gyermeket!
Lassan tanulni technikát,
Mit minden generáció imád,
Elfogyni inkább, mint besülni,
De akkor sem akarok nősülni!

Megjegyzés: Petőfi-parafrázis fiam iskolai feladatára.

Kifeszítem az időt, s nézd,
Hol vannak róla az emlékek?
A voltak és a lesznek leperegtek,
Csak a mostban látom tükörképem.

szél kavar avartengeren
fuldokló zöld sápadt sárgán
akácot kóstol tenyerem
véres tövis ül a párnán

Átmenet nélkül érkezik
hidegfront a hőség után.
Negyven nap vihar jön:
kell az eső elmosni
a mocskot az utcákról,

És süllyednek a kongó, kifosztott évek,
e lomhán zörgő, léket kapott pléhladikok;
mélyükön a koldus-néma, oszló fények:
önmaguktól kihunyt hiú csillagok.

Acsarkodó, semmirekellő ígérgetők s mihasznák társaságában csapong még magára hagyottan a prófétás-remete gondolat: halhatatlan romantikák kellenének gyertyafényesen megálmodott, szent vacsorákhoz s nem olcsósított, prostituált-szavak! Mennyi tétován árvaságra ítélt emberi vágy rágja szüntelen ártatlan lelkeinket! Mintha egyetlen mélybe-rejtett dobbanás visszhangzana a lélek-mélyben kitörni készen s a tátongó szakadék-mélységek felé bámulna szüntelen az Ember éberen, kitágult pupillákkal!

Én mindig haldoklom,
Te épphogy csak élsz.
Ő valóban meghalt,

I.

Terményt gyalázó meddő magok a mázsán -
pironkodik a föld, hova dugja szégyenét;
minden élet fél, aggódik és szűköl a strázsán.
Nem leli szívét az ember.
Tán-sose-volt becsét s hitét régen elvesztett
menekülő, hazátlan nép ez már:
Nincstelen cseléd.

tudod
olyan mintha nem volnánk egyedül
mintha nekünk
velünk
általunk
valahogy mindenképpen mi is
néha előszobákban azt is hihetjük