Amatőr Művészek Fóruma

Krúdy Gyulával
álmodni talán annyi:
mint egy álmoskönyv.

Felcsendül egy dallam
ritmusa lüktet ereimben
fejem válladra hajtva
hallgatnám a lágy
zenét.

Megjegyzés: 2018.04.04.

Nem vagy a szobában. Kint nagy a nyüzsgés: bármelyikük lehetsz. Én mégis a fény alatt kereslek, kinézek az ablakon.
Halottakat látok. Az orchideák után is és innen. A talaj odakint helyet cserélt az éggel, mindannyian földanyagból lélegeznek. Nem emberek. Egyikük sem lehetsz te. Félek, elvesztettelek hajnal.

A kozmosz minden kis darabja
lelkemből kivetült délibáb.
Csillagködök ringatnak éjjel,
s reggeltől tart a napsugár.

Álmodtam.
Tölgylevelek felett mentünk az erdőn.
Napnak erejéből narancsra futotta,
fák törzsére festve.
Válladon ásó.
Kereszt.

nagy varázsló
a lét
függvények
egymás hátán

Már-már ködbe vész minden ami volt,
nem gyötör többé szerelmes mese,
csak néha villan fel homályos folt,
egy elmosódott kép, szép kék szeme.

Pipacsos mezőn közeledtél,
nyár volt és szikrákat szórt a Nap,
mögötted, távol hegycsúcs kéklett.
Varázslatos volt a pillanat.

Megjegyzés: gondolat-morzsa 0.1

Csatornafedélen
táncolok,
édes bús bluest
dúdolok.

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Álmomban havazott,
a földön feküdtem,
szempillámon hópihék hintáztak.
Lehunytam a szemem,
és kézzel-lábbal istennek integettem,
talán, ha hó-angyallá leszek, észrevesz.

Ki vagy, mi vagy, Idegen, mondd, hogyan is szólítsalak?
-Nézz csak rám, idióta, ismerős neked ez alak!
Hát mondd meg neved, kérlek, én nem mondom el senkinek.
-Nem kell nevemet titkolnod, ismernek az emberek.

Elnyúlik egy álom
Perzsia csodái között
Elrepülni vágyom
De bilincsbe vert őröm:
Lakatod lüktet léhán
Én pedig csak elköszönök némán

Megjegyzés: 1. játék - 7 hívószó: Perzsia, éjszaka, ezerjófű, törökcsemege, lakat, alkímia, felhő

Por a lábamnál, kosz az arcomon,
Rongy a testemen, sár a talpamon,
Barátok köröttem, ajtók előttem,
Melyiket választom, már eldöntöttem.

Álomkép lennél csupán
vagy tényleg létezel?
Mert olykor érzem ám léted.
Bennem vagy, jól tudom.
Bizsereg a vérem,
valahol vársz engem.

Ha a képzelet már nem keres utat,
s beéri a marék szóval,
nem kap lángot a parázs.
Pár füstcsík még,
s marad egy udvarias kézfogás.

Csak futni, nem nézni senkit
Nem érezni néhány percre semmit
Nem fékezni, nem kérdezni
Egy pillanatra nem létezni
Nem tudni mi az, hogy hideg
Hadd rángjon tudattalan az ideg
Elégni a tűzben kín nélkül
S hamudat szórni, míg elszédül
a mindenség körötted
A vant otthagyni mögötted
Az úton nincsből szedni virágot
Hirtelen megállítani a világot
De rohanni tovább esztelen
S letépve láncaid, meztelen
kilépni a semmibe.

Senkinek sincsen igaza
Akkor mi a tököm ez az egész
Soha nincs már veled
Az ideges feszültség
Kínbaja nagybaja vagy

Nehezen hajolt le vastag, hosszú szoknyájában, de felvette a szalmaszálat. Szinte alig érezte annak vékony testét kérges ujjai között. Elejtette, nem is egyszer, de újra és újra felemelte síró derekára nem hallgatva. Szeme már alig találta meg a többi között. De neki az az egy kellett. Ő volt a legszebb, legtökéletesebb. Mint kincsét óvta, s hazatipegett vele kicsi, sötét konyhájába. Szuszogva pihent meg a kopott, régi hokedlin. Észre sem vette, hogy a nap lassan a fák mögé bújik. Valahol nagyon távol járt gondolatban.

Ki, csak ennyi…
Nyög a paplan az ablak alatt
Fekete-fehér és vörös jáspiskő,
Agy, verőér, oxigén

Ultraviola sugárzás
A mennybe vezető
Úton amarra, sehova
Ipszilon elágazás előtt