Amatőr Művészek Fóruma

Álmodom. Vonatra szállok holt magam,
nem érdekel a kor, csak futok feléd.
Éj uralkodik, s a balga Hold csorog,
erőm is elhagyott, de van még mesém.

Megjegyzés: Zene: Requiem for a dream Soundtrack

fölfújódnak
néhány planetárium kinyitja szemét
és mégsem látnak engem
hordj el, patakként
koldusként, mint egy cipőt

úgy sejtem az életemet aláfestő
zene billentyűkattogások
zavarodott szimfóniája lesz

Tétován neszezve közelít az éj,
Véget ér lassan ez a nap is immár.
Legurult a vörös korong az égről,

Megjegyzés: Hajdúböszörmény, 2018. 09. 11.

messze mentek
és én ott álltam
gyökérkapcsolataimmal

Nyugodt éjszaka, pihenő, szép angyalok,
sötét az égbolt és ragyogó csillagok.
Növekvő, csökkenő vagy teljes Holdkorong,
szép fények játéka, hiszen a Föld forog!

Mezítláb futok eléd, oly' könnyű most a lábam,
lelked virágait álmodom, azúrkék csendedre vágyom.

Nyugalom vagy és béke, csipke-felhőkből vetek ágyat,
jelet karcolsz az égre, csellel oldod néma számat.

Az ég most oly furcsán kék,
pajkos felhők szaladnak.
Itt még friss fű terem
az erdei vadaknak.
Fenyők gyantás illata
szűri meg tüdőmet.
Mennyi, apró öröme van az életnek.

Hosszú, téli éjszakában
Farkasordító hideg,
Havat hord az északi szél,
Jégvilág, mi körbevesz.

Olykor a pokolban is pirkad.
Pöttöm parázsként pattan elő,
majd a Nap Góliáttá dagad.
A lenti latroknak lézengő
hada fásultan lesi a fényt.

Láttam, hogy a csendet
átleheled
tél volt, már túl késő
vagy csak ősz.
Olyankor a küllő úgy rohan…

Összefolyt emlékképek
sorakoznak az álomsztráda
kihűlt csomópontjai mellett.
Számvetés.

Metró, mintha menekültek lennénk
Csupa rongy, ruhák, cipők mindenütt
Nehezen csukódnak az ajtók
A lányaim is talán velem
Érzem őket a tarkóm mögötti térben
A szerelmem is itt valahol
Ismeretlen férfiak körülöttünk
Rengeteg holmi, táskák, hátizsákok

belém karolt húzott sétálni vitt
lassan kopni kezdtek a színek
szakadt lelkemből elpergett a hit
otthona lettem a rideg semminek

a vágy, mint éj-kéj
elhalt, hogy megbékéljél
zsenge álmoddal

Krúdy Gyulával
álmodni talán annyi:
mint egy álmoskönyv.

Felcsendül egy dallam
ritmusa lüktet ereimben
fejem válladra hajtva
hallgatnám a lágy
zenét.

Megjegyzés: 2018.04.04.

Nem vagy a szobában. Kint nagy a nyüzsgés: bármelyikük lehetsz. Én mégis a fény alatt kereslek, kinézek az ablakon.
Halottakat látok. Az orchideák után is és innen. A talaj odakint helyet cserélt az éggel, mindannyian földanyagból lélegeznek. Nem emberek. Egyikük sem lehetsz te. Félek, elvesztettelek hajnal.

A kozmosz minden kis darabja
lelkemből kivetült délibáb.
Csillagködök ringatnak éjjel,
s reggeltől tart a napsugár.

Álmodtam.
Tölgylevelek felett mentünk az erdőn.
Napnak erejéből narancsra futotta,
fák törzsére festve.
Válladon ásó.
Kereszt.

nagy varázsló
a lét
függvények
egymás hátán

Már-már ködbe vész minden ami volt,
nem gyötör többé szerelmes mese,
csak néha villan fel homályos folt,
egy elmosódott kép, szép kék szeme.

Pipacsos mezőn közeledtél,
nyár volt és szikrákat szórt a Nap,
mögötted, távol hegycsúcs kéklett.
Varázslatos volt a pillanat.

Megjegyzés: gondolat-morzsa 0.1

Csatornafedélen
táncolok,
édes bús bluest
dúdolok.

Megjegyzés: 3. játék - 11 hívószó: csatornafedél, kígyó, megsemmisülés, lajtorja, rézangyal, szikla, terrakotta, ajak, blues, fák, parfüm

Álmomban havazott,
a földön feküdtem,
szempillámon hópihék hintáztak.
Lehunytam a szemem,
és kézzel-lábbal istennek integettem,
talán, ha hó-angyallá leszek, észrevesz.

Ki vagy, mi vagy, Idegen, mondd, hogyan is szólítsalak?
-Nézz csak rám, idióta, ismerős neked ez alak!
Hát mondd meg neved, kérlek, én nem mondom el senkinek.
-Nem kell nevemet titkolnod, ismernek az emberek.

Elnyúlik egy álom
Perzsia csodái között
Elrepülni vágyom
De bilincsbe vert őröm:
Lakatod lüktet léhán
Én pedig csak elköszönök némán

Megjegyzés: 1. játék - 7 hívószó: Perzsia, éjszaka, ezerjófű, törökcsemege, lakat, alkímia, felhő

Por a lábamnál, kosz az arcomon,
Rongy a testemen, sár a talpamon,
Barátok köröttem, ajtók előttem,
Melyiket választom, már eldöntöttem.

Álomkép lennél csupán
vagy tényleg létezel?
Mert olykor érzem ám léted.
Bennem vagy, jól tudom.
Bizsereg a vérem,
valahol vársz engem.

Ha a képzelet már nem keres utat,
s beéri a marék szóval,
nem kap lángot a parázs.
Pár füstcsík még,
s marad egy udvarias kézfogás.

Csak futni, nem nézni senkit
Nem érezni néhány percre semmit
Nem fékezni, nem kérdezni
Egy pillanatra nem létezni
Nem tudni mi az, hogy hideg
Hadd rángjon tudattalan az ideg
Elégni a tűzben kín nélkül
S hamudat szórni, míg elszédül
a mindenség körötted
A vant otthagyni mögötted
Az úton nincsből szedni virágot
Hirtelen megállítani a világot
De rohanni tovább esztelen
S letépve láncaid, meztelen
kilépni a semmibe.

Nehezen hajolt le vastag, hosszú szoknyájában, de felvette a szalmaszálat. Szinte alig érezte annak vékony testét kérges ujjai között. Elejtette, nem is egyszer, de újra és újra felemelte síró derekára nem hallgatva. Szeme már alig találta meg a többi között. De neki az az egy kellett. Ő volt a legszebb, legtökéletesebb. Mint kincsét óvta, s hazatipegett vele kicsi, sötét konyhájába. Szuszogva pihent meg a kopott, régi hokedlin. Észre sem vette, hogy a nap lassan a fák mögé bújik. Valahol nagyon távol járt gondolatban.

Szertefoszlott színes álmok,
álmaimban megtalálom,
lecsukom a szempillámat,
elképzelem világomat.

Álom kerüli: a pihentető,
mécses fénye mutatja útját.
Léleknyugvást keze simít
nyirkos, fáradt homlokodon.
Ébred a vágycsepp,
puha ölbe siklik a férfierő.

Kis sarkot csinált nekem anya a konyhában, ne ébredjek fel annyiszor a kisded öcsém miatt felkapcsolt lámpa fényére.
Apám is hazajön az éjszaka közepén…
– Mi van, nem tetszik a gyerekbőgés? – köszön, majd lekever egy óriási pofont.
Öltözöm, könnyet sem ejtve. Becsapom az ajtót és elrohanok.

... nem szólt,
csak mosolygott kedvesen
álmomban ismét megjelent
arcán béke, szemében vidám
felismerés, hogy itt lehet

Hideg követ gördít a szél.
Ott, hol az eltört fűszál hadakról, vadakról mesél.
hol nemrég erdő, ott most pusztaság,
ott hol csak a görbe fákat húzta a lustaság,
Most hideg acél és akarat,

Álomodozó lennék?
ha álmodozni nem csak félve mernék,
vagy álmodhatnék egy álomrol,
miben nem csak álom lennék?

Lesz e még olyan tekintet, -
minek tündöklő fénye,
rabul ejti enyémet,
s eggyé válik két lélek.

Idő húz rám nagykabátot,
nem ázol, mondja, meglátod!
A kabát alatt didergek,
mozgolódok, és ficergek.