Amatőr Művészek Fóruma

él, szeret, téved


élünk valami láthatatlan mozgat
egy misztikus pókfonálon

Zsibbad az ősz karja,
rázza a barna lombokat. -
Karcsibá sört bontogat,
ajkát flakonnal vakarja.

- Pfú de meleg van, mindjárt elolvadok - mondta a Csokinyúl.
- Szóval így állunk - tette csípőre kezét Kathy. - Még jó, hogy kitettelek a napra, legalább kiderült, alakváltó vagy.
- Miről beszélsz kislány? Én csak egy sima csokinyúl vagyok, és eszem ágában sincs átváltozni. Légyszi vegyél le az ablakból, hadd maradjak önmagam.
- Na jól van, de csak mert ilyen szépen kértél - bólintott Kathy. - Estig van még hátra pár órád - tette hozzá, miközben akkurátusan elhelyezte a Mickey egeres ébresztőóra mellé az éjjeliszekrényen.

minden szék kifordult alólad
a szavak nyelvedbe törtek
kisbetűvel kezded a mondatot
és nem teszel a végére pontot

Odafent a magasban kerestelek,
peregtek agyamban a színekben
csillogó eleven emlékek.

miután földet értem idegenek
voltak a mozgólépcsők, az utcák
az épületek magassága és dőlésszögei.

hullámok simítják
mellemet
érzem sziklákat
görgető kezed

Megjegyzés: Ober Ens - Petrovac - 07. 27.

Én mindig haldoklom,
Te épphogy csak élsz.
Ő valóban meghalt,

messze mentünk
ama kétértelmű különös
jelölésbe
karmazsin-pirosat kentünk
egymás homlok közepére

költözni végre
s nézni
hogy telepednek
az új szobákba is
idegen nyavalyák
a fekhely közepére
megint, közéjük ide
valami résbe

I.

Terményt gyalázó meddő magok a mázsán -
pironkodik a föld, hova dugja szégyenét;
minden élet fél, aggódik és szűköl a strázsán.
Nem leli szívét az ember.
Tán-sose-volt becsét s hitét régen elvesztett
menekülő, hazátlan nép ez már:
Nincstelen cseléd.

a hobbiköltő hétköznap öt órakor kel.
hétre a munkahelyén van,
becsületesen menedzserkedik
fél nyolc és fél öt között,

Megjegyzés: 2018. 10. 05

ugye látod
semmi nem történt
a régi maradtál én is a régi

Repít
hiába ez az
őszkatapult
fejjel előre
pont a fák közé

Megjegyzés: 2018. október 13.

lápon köd nyom, alabástrom ég szakad
hóhab ágyon, Mari lányom lázcsatak
megálmodtad Bandi fiú halálát
bánni fogod a sok titkos találkát
lúdvérc csókol éjjelente
örökre vagy bélyegezve
süss, kék tűz

És kétségbeesetten próbálta
kidörzsölni az álmok maradékát
az éjszakától viszkető szemeiből..

Gyönyörű voltál Istennőm,
abban a vadonban,
ahol a testedet beszéltettem
keserű lapuleveleken.

Hazudj, ha ősi gén rikolt, mert bábra fáj fogad.
Vivátért ringbe szállsz, vezetsz meg flottul másokat,
míg körbezsongod ásszal filkók vágyait.
Mosolyból lopsz megint, szavad ragály, hamis.

nézd ez itt egy bőrfotel tested lenyomatát őrzi
kerülgetsz engem mint egy igekötő felszólító
módba tettem magam de nem értetted

Létre hív:
váltsak színt.

Húgyból állóvíz
koszos nyirok

átbillen a lényeg
az előtérbe kerülő test
mögött kullog a megalázott lélek

Bennem mindig ellenlép egy állat,
görbe szarvát előreszegi. Pedig
kevés ragadt rám Zemplén őshomokjából,
szeplőimet bőröm alatt hordom.

Összevont adatok lettünk,
papíron szétkent maszatok csupán...
Hivatalosan. Megszárított csokorként
függünk, a népszámláló biztos
hitetlenkedő szeme biztos megakad,

Leporolom a hegedűm,
mint néha az éveimet,
eltűnődve rejtett derűn,
ami ujjaimban remeg.

hideg tapintású sima szőrűeket
vakvágányokon mozgó és percet köpködő
énkép, időtlen mágnesek között
perforált fotó

ablakkeretben
sárguló intarziaként
hulló parázzsal intett felém
a köhögésbe fúló rettegés
anyám

tudod
olyan mintha nem volnánk egyedül
mintha nekünk
velünk
általunk
valahogy mindenképpen mi is
néha előszobákban azt is hihetjük

Nekem a május
Nem kikelet, csak az ősz
Szól: „Eszembe juss! "

Zizzen a sárga lámpa,
körén lassulnak az élek,
élet vonaglik a lábba,
megrogyva kicsit, de megy,

Kerget az ősz, kifújja
szememből a csipát. -
Ablakból lesem Karcsibát,
hogy ráng minden ujja,

Hortobágynak rozsdás füvén
elhever az alkonyat,
sápadt égről bíbor csorog,
megfestve a bokrokat.

Meg-megfeszül még testem
Utószor, aztán elernyed,
Elgyengül s lassan újra
Visszatérő lelkével egyesül.

Nincs vége,
nincs eleje.
Nincs széle,
nincs közepe.

Huston, miért?
Egy kietlen test lehettem végre
A Konzervdoboz Űrállomáson.
A pulzusszámom pályára állt
A csillagok rezgésszámával.
Otthon lehettem közöttük.

tündérek, manók, égi-csodák
fátyolos ábránd, pillán brokát
káprázat söpri elméd porát
röpködő szikrák, szerver-varázs
fejedben marék zsongó darázs

Emlékszem, mennyi mosolyt csaltál mélyszántású, műszakokban érlelt arcára anyádnak, s hányszor bújtál csalódásait, bánatait zokogó-italba fojtó karjaiba.

A szó csak
tüdők pára-okádása:
pályaudvarok hangzavara
kötött bele fülembe;

mint belül megéljük
akként is tükrözzük
felvesszük alakját
s magunkká formáljuk

Álmodom. Vonatra szállok holt magam,
nem érdekel a kor, csak futok feléd.
Éj uralkodik, s a balga Hold csorog,
erőm is elhagyott, de van még mesém.

Megjegyzés: Zene: Requiem for a dream Soundtrack

Kilökte az ajtót
ahogy bőrén kihűlt
az esők maradék sója
átlépett valami

Megjegyzés: 2018. szeptember 18.