Amatőr Művészek Fóruma

Álom már az álom-bál.
Ropjuk a táncot éjféltájt.
Szíved is dobban, látom már.
Elkezdődött az álom-bál!

kihulltál belőlem
hangod
kezed
szíved
örvény
testem helyén
tátongó álomcsontok

Megjegyzés: a vers készülő Lélegzet c. regényem lírai betétje.

2018.06.

Eső mosta a földet,
szomjazott a kertem.
Szivárvány lett az égen,
beszínezett mindent.
Virágok is éledeztek,

Kiszökne a vér szememen át
hogy a fényben bontson vitorlát
Megkerülné a földet, s beterítve mindent
Hogy ne érezze a végtelen gyűlöletet
mit ember az ember szívébe ültetett.

Hol volt, hol nem?
De bizony, megszületett rég,
egy csodálatos kép.
Melyen három karcsú fa,
csak úgy véletlen,
egymás mellé nőtt,
jelképezve ezzel három bájos nőt.

Sok mindent éltem már át,
Elvesztem, megtaláltak.
Otthonomtól több száz kilométerre
Töltöttem éjszakákat.

Hová lett a világ dicsősége?
Hol vannak a jó nagyseggű lányok?
Jóízkacajú, bájos galambocskák,
Bolondság, hogy én csak rátok várok?

Hová lett a józan eszű férfi
Vágyát gyötrő női ideállja?
Természetellenes diétára fogva
Rohannak az anorexiába!

01

A köd

Képernyőn megjelenő szöveg: Valahol Európában…
Helyszín: beazonosíthatatlan. Sűrű köd. Látótávolság zéró.
Szereplők:
Föld S. Péter – alias Főnök [FNK]
Cserepes Csaba – alias Csubi [CSU]

Szikrázó napsütésben izzik a föld
déli harangszóban nyomasztó a csőnd.
Izzadó testrészek a vízbe, be, s majd kilépnek
egy-egy esőcsepp minősűl a vihar előjelének.

Vártam rég
A pillanatot.
Átéltem
A bánatot.

Mert láttam őt,
A szívét,
Mely már máshoz
Költözött.

Ez kék,
az zöld.
Ez lég.
Az föld.

Ez fűt,
az hűt.
És mit?
Az űrt.

Az agglegényt menyasszonyai öltöztetik, sőt,
Halott sem leselkedik a családjára,
A nem euklideszi légy repülésétől megzavart fiatalember sem.
A csúszósín belsejében megáll a vízimalom,
S elszövődnek az alakok az éjszakában,
Akiket a csigák csillámló nyomvonala vezérel.

S midőn isten szemei könnybe lábadtak,
Mert egy szem fia mártírhalált halt,
Most anyák siratják elveszett gyermeküket.

- A játék a lélek csokis sütije - mondta a Bölcs még gyermekkorában, maszatos arccal.
- Majd ebéd után ehetsz belőle egy szeletet - felelte édesanyja.
- Akkor jó, mert pont annyit hagytam belőle - érkezett a felelet, majd gyorsan folytatta a kis gézengúz. - Azért ettem meg a nagy részét, hogy boldognak láss. Ugye, nem baj?

Én már rég nem játszok semmit.
Túléléshez ez nem segít.
Eltapos majd csizma, bakancs,
időd sincsen, már hogy vakkants.

Hol tart már a világ?
Az utcákon bűnözés, üldöznek a vad kutyák.
A fegyverhangon át kiszűrődő gyermeki sírás,
A régi téren kialudt világítás,
Mind emlékeztet minket rá, hogy mi az ember,
És hogy miért nem él többször, csak egyetlenegyszer.

Gyermek vagyok, serkenő a holnap tavaszán
elmélkedve fekszem
behunyva szemeim, lelkem az égre szegezem!

Az ellentétek
Vonzzák egymást. Kivétel
A mi esetünk.

Könnybe borulnak
a fák, amerre jársz.
Te mindent megkapsz,
amire nem is vágysz.

- Szevusz drágám. Nem hívlak rosszkor?
- Aaaaah... A franc egyen meg!
- Hozzám beszélsz?
- Persze, hogy hozzád beszélek.
- De hát, miért vagy ilyen ideges?

Megjegyzés: Göteborg, 2018.