Amatőr Művészek Fóruma

Én mindig haldoklom,
Te épphogy csak élsz.
Ő valóban meghalt,

messze mentünk
ama kétértelmű különös
jelölésbe
karmazsin-pirosat kentünk
egymás homlok közepére

költözni végre
s nézni
hogy telepednek
az új szobákba is
idegen nyavalyák
a fekhely közepére
megint, közéjük ide
valami résbe

I.

Terményt gyalázó meddő magok a mázsán -
pironkodik a föld, hova dugja szégyenét;
minden élet fél, aggódik és szűköl a strázsán.
Nem leli szívét az ember.
Tán-sose-volt becsét s hitét régen elvesztett
menekülő, hazátlan nép ez már:
Nincstelen cseléd.

a hobbiköltő hétköznap öt órakor kel.
hétre a munkahelyén van,
becsületesen menedzserkedik
fél nyolc és fél öt között,

Megjegyzés: 2018. 10. 05

ugye látod
semmi nem történt
a régi maradtál én is a régi

Repít
hiába ez az
őszkatapult
fejjel előre
pont a fák közé

Megjegyzés: 2018. október 13.

lápon köd nyom, alabástrom ég szakad
hóhab ágyon, Mari lányom lázcsatak
megálmodtad Bandi fiú halálát
bánni fogod a sok titkos találkát
lúdvérc csókol éjjelente
örökre vagy bélyegezve
süss, kék tűz

És kétségbeesetten próbálta
kidörzsölni az álmok maradékát
az éjszakától viszkető szemeiből..

Gyönyörű voltál Istennőm,
abban a vadonban,
ahol a testedet beszéltettem
keserű lapuleveleken.

Hazudj, ha ősi gén rikolt, mert bábra fáj fogad.
Vivátért ringbe szállsz, vezetsz meg flottul másokat,
míg körbezsongod ásszal filkók vágyait.
Mosolyból lopsz megint, szavad ragály, hamis.

nézd ez itt egy bőrfotel tested lenyomatát őrzi
kerülgetsz engem mint egy igekötő felszólító
módba tettem magam de nem értetted

Létre hív:
váltsak színt.

Húgyból állóvíz
koszos nyirok

átbillen a lényeg
az előtérbe kerülő test
mögött kullog a megalázott lélek

Bennem mindig ellenlép egy állat,
görbe szarvát előreszegi. Pedig
kevés ragadt rám Zemplén őshomokjából,
szeplőimet bőröm alatt hordom.

Összevont adatok lettünk,
papíron szétkent maszatok csupán...
Hivatalosan. Megszárított csokorként
függünk, a népszámláló biztos
hitetlenkedő szeme biztos megakad,

Leporolom a hegedűm,
mint néha az éveimet,
eltűnődve rejtett derűn,
ami ujjaimban remeg.

hideg tapintású sima szőrűeket
vakvágányokon mozgó és percet köpködő
énkép, időtlen mágnesek között
perforált fotó

ablakkeretben
sárguló intarziaként
hulló parázzsal intett felém
a köhögésbe fúló rettegés
anyám

tudod
olyan mintha nem volnánk egyedül
mintha nekünk
velünk
általunk
valahogy mindenképpen mi is
néha előszobákban azt is hihetjük

Nekem a május
Nem kikelet, csak az ősz
Szól: „Eszembe juss! "

Zizzen a sárga lámpa,
körén lassulnak az élek,
élet vonaglik a lábba,
megrogyva kicsit, de megy,

Kerget az ősz, kifújja
szememből a csipát. -
Ablakból lesem Karcsibát,
hogy ráng minden ujja,

Hortobágynak rozsdás füvén
elhever az alkonyat,
sápadt égről bíbor csorog,
megfestve a bokrokat.

Meg-megfeszül még testem
Utószor, aztán elernyed,
Elgyengül s lassan újra
Visszatérő lelkével egyesül.

Nincs vége,
nincs eleje.
Nincs széle,
nincs közepe.

Huston, miért?
Egy kietlen test lehettem végre
A Konzervdoboz Űrállomáson.
A pulzusszámom pályára állt
A csillagok rezgésszámával.
Otthon lehettem közöttük.

tündérek, manók, égi-csodák
fátyolos ábránd, pillán brokát
káprázat söpri elméd porát
röpködő szikrák, szerver-varázs
fejedben marék zsongó darázs

Emlékszem, mennyi mosolyt csaltál mélyszántású, műszakokban érlelt arcára anyádnak, s hányszor bújtál csalódásait, bánatait zokogó-italba fojtó karjaiba.

A szó csak
tüdők pára-okádása:
pályaudvarok hangzavara
kötött bele fülembe;

mint belül megéljük
akként is tükrözzük
felvesszük alakját
s magunkká formáljuk

Álmodom. Vonatra szállok holt magam,
nem érdekel a kor, csak futok feléd.
Éj uralkodik, s a balga Hold csorog,
erőm is elhagyott, de van még mesém.

Megjegyzés: Zene: Requiem for a dream Soundtrack

Kilökte az ajtót
ahogy bőrén kihűlt
az esők maradék sója
átlépett valami

Megjegyzés: 2018. szeptember 18.

nagy esők gyűlnek
fáradt arcú
pocsolyákba

Körülnéztem a vadonatúj, hipermodern kihallgatóteremben és sóhajtottam egyet. Arra gondoltam, hogy ez eltart majd egy jó darabig, aztán megköszörültem a torkomat.
- A legelején. A legelején kezdődött. – válaszoltam Lee nyomozónak. Közvetlenül, ahogy a világra jöttem. Vagyis inkább előtte. Már a fogantatásnál. Kiült az arcára az „én ráérek” kifejezés – így hát folytattam.

A hátamban
markolászott az a
miokardiális szarság.
Szét akart tépni
mindent.

Távolodó, táguló Ég
töltelék törmelékeként,
mint légies csillám lebeg,
és szárnyak nélkül is szárnyal;

rendetlen térbe hordott
üres tárgyaim között
szemben a fallal
magamba ütközök

Akarok egy fogalmat,
Amivel megmagyarázhatom,
Melybe már olyannyira gyökerünket vetettük.
Ügynöke voltam a vermeknek.
A rikítóan halovány utcán pár puszta reklám villog,
Ez egy nagy éjszaka Ligetvárosban.

Aurora és Boris

Egész kicsi korom óta tudok a földönkívüliekről. Bár anya nem szereti, hogy így hívom őket, apának pedig sosem mertem még csak említeni sem, biztosan nagyon kikapnék érte.