Navigáció


RSS: összes ·




Pieris.hu - teljesebb mobilverzió

2015-01-12 16:37:11, 981 olvasás, Pieris, 0 hozzászólás

Fejlesztés

Sziasztok!

A mai nappal üzembe helyeztük a mobilverzió egy újabb, immár teljesebb változatát. Ezen már 4'' kijelző méretnél is olvashatóak a művek nagyítás nélkül. Sajnos azonban az oldal szerkezetéből adódóan számos helyen nagyítani kell a megfelelő olvashatóság érdekében. Ilyenek a táblázatos adatok, amelyekben a betűméretet növelve azok szétesését okoztuk volna.

Erről a verzióról már nem hiányoznak az oldalsó dobozok sem. A weblap pozicionálása alapból úgy van beállít, hogy a jobb oldali oszlop kilóg a képből. A képernyőre helyezve az ujjunkat és azt balra húzva csúsztathatjuk el a weblapot, hogy láthatóvá váljanak a jobb oldali elemek. Itt kapott helyett a firkafal mobilverziója is, amely bezárható. Ekkor nem frissít a háttérben, így csökkentve a mobil adatforgalmat.

Természetesen tudjuk, hogy vannak még a mobilverzión is kisebb-nagyobb szépséghibák, de azon leszünk, hogy ezeket folyamatosan javítsuk. Ebben természetesen minden visszajelzés segítségünkre lehet, hiszen annyiféle mobileszköz van, hogy képtelenség mindegyiken letesztelnünk. Egyszerűen nincs rá hardverünk.

Valamint: tudjuk, hogy mobil eszközökön nem működik a profilkép feltöltési lehetőség. Erre még keressük a megoldást.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a hírről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlSétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2CsillagSzakácsFace-matrixCsoport.........Szellem......Kalózrosesmile..................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásHúsvét 1Húsvét 2Húsvét 3Húsvét 4Húsvét 6Húsvét 7Húsvét 9PartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpringEaster bunnyEaster eggEaster bunnyEaster eggs

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 166
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14
Összes: 181
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Könyvajánló

SoproniGLaszlo:
Suttogó Fakoronák



Geisz László: Suttogó Fakoronák

Ön a szerző legújabb kötetét tartja kezében, ide válogatott ki verseiből kereken 100-at. Az írások témájukat tekintve külön fejezetekbe soroltak. Megt...


Tovább...

Zeneajánló

Elysium - Évadzáró epizód
Küldte: wabbit

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.1925 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz