Pieris: Pieris.hu - teljesebb mobilverzió
Megjelent: 2015, január 12. Idő: 16:37:11
Témakör: Fejlesztés



Pieris.hu - teljesebb mobilverzió

Sziasztok!

A mai nappal üzembe helyeztük a mobilverzió egy újabb, immár teljesebb változatát. Ezen már 4'' kijelző méretnél is olvashatóak a művek nagyítás nélkül. Sajnos azonban az oldal szerkezetéből adódóan számos helyen nagyítani kell a megfelelő olvashatóság érdekében. Ilyenek a táblázatos adatok, amelyekben a betűméretet növelve azok szétesését okoztuk volna.

Erről a verzióról már nem hiányoznak az oldalsó dobozok sem. A weblap pozicionálása alapból úgy van beállít, hogy a jobb oldali oszlop kilóg a képből. A képernyőre helyezve az ujjunkat és azt balra húzva csúsztathatjuk el a weblapot, hogy láthatóvá váljanak a jobb oldali elemek. Itt kapott helyett a firkafal mobilverziója is, amely bezárható. Ekkor nem frissít a háttérben, így csökkentve a mobil adatforgalmat.

Természetesen tudjuk, hogy vannak még a mobilverzión is kisebb-nagyobb szépséghibák, de azon leszünk, hogy ezeket folyamatosan javítsuk. Ebben természetesen minden visszajelzés segítségünkre lehet, hiszen annyiféle mobileszköz van, hogy képtelenség mindegyiken letesztelnünk. Egyszerűen nincs rá hardverünk.

Valamint: tudjuk, hogy mobil eszközökön nem működik a profilkép feltöltési lehetőség. Erre még keressük a megoldást.



A weboldal neve: Pieris.hu - interaktív kortárs művészeti portál
www.pieris.hu

A hír linkje:
https://www.skin.pieris.hu//hirek/olvas/hir/111