Amatőr Művészek Fóruma

találkozhatnánk...

egy percben
lehetne összefutni,
mint régről jött barátok,
lehetne búcsút inteni,
venni sapkát, kabátot.

Szólhatnék,
csöndet is
törhetnék,
hangos is
lehetnék,
sóhajt is
ejthetnék.

Szándékosan
vagyok csöndben.
Nem vígasz,
mi e sorokban rejlik.

Ma már tudom, hogy az élet csupa fény és csupa árnyék. Örömteli csillogás és dögletes kárhozat.
Akár Pierrot a bohóc Watteau festményén, ahol a szerencsétlen flótás oly ügyefogyottan és olyan bénán áll hófehér ruhájában előttünk, miközben éppen a könnyeivel küszködik.

Arcomat a barna ablakkeretnek támasztva kémlelek kifelé.
- Istenem, milyen boldog gyermek voltam itt!

A piros szőlők a lugasról ma is a szánkba lógnak, mint régen,
de már semmi nem ugyanaz… Én felnőtt vagyok, a Nagymama pedig elment…

Söthenyes szoba asztalán
ezüst gyertyatartó áll,
valaha vidám láng égett
leolvadt viaszcsonkján.

Te gyűjtsd a szívedbe ami szép, ami számít,
A suhanó perceket, egy mosolyt, egy ölelést,
Egy embert s a nyári szél suttogását..
Őrizd meg a boldog pillanatok kincseit
S őrködj mások kincsei felett.

Hajóink kifutnak
Föld Anya szemén
zúgó óceánok
ölelte kontinensek

1. Lenni fogok. Örökre,

időtelen időkre,

sosem hajlok az őszbe.

kezdetben volt a semmi
csend és sötétség ölelte
csak lógott ott egyedül
magányával karöltve

Berendezés alakítására
Alkalmas a huzatos szoba
Ha biztosítják a szellőzést a helyiségekben
Mindenki boldog lesz
Még a háromfejű adóellenőr is

Ha beteg vagy,
Lázad van,
És fáj a fejed,
Megterheli a szívedet
Ha gyenge vagy,
Megfájdítja a lelkedet.

Felnőtt lettem, s megváltozott körülöttem minden.
Már nem rajongok úgy a színekért,
s nem ugrok édesanyám nyakába kedvenc ételemért.

A polgári jogok erőszakos, erőszaktól nem mentes kivívása az éppen hatalmon levő kormányzat, a politikai berendezkedés, a gazdasági szerkezet ellenében, általában fegyverek segítségével. Azt hiszem, valami ilyesmi lehet a forradalom definíciója. Persze nagyon leegyszerűsítve. Divatos szó lett manapság a forradalom. Divatba jövetelére közel négy évtizedet kellett várnunk. (A nálunk idősebbeknek ennél kevesebbet.)

Hívó dal

Hívnánk, Uram,
de mi is pont most eszünk.
Inkább én nem eszek,
csak ti egyetek.

Az ötödiken a kozmosz vakolata hull,
Villódzó porteste zajköddé alakul.
A távolban vonathang halkul monoton,
sínek visznek át felnőttes gyermekkoromon.

Itt ülök egy sóhaj mélyén,
templom mellett, erdő szélén,
sóstó partján, kövek élén,
igen és nem szűk mezsgyéjén.

Tenyérnyom a sötétben
Világvége fölényben
Üvöltés a tükörben
Minden rendben különben

Az örökké változó állandóság,
nem feltétlenül ellentmondás.

Minden éjszaka,
ha látod a sok csillagot,
alattuk a Hold
hideg ezüstje ragyog,

Reggel hat
A szemem a kávéban ázik
Nyugton hagy
A hétfők démona még
A háttérben
Az álmos nap nagyot ásít
Nyolc perces fénye bekapja
A szoba felét

Halkan szól a rádió,
zölden villog a varázsszem,
néma dobszóló,
lelkünkbe maró,
igéző vízió,
csalfa illúzió,

Itt ez a szombat, e nem nyári, nyári nap.
Majdnem-fehérré lett a huzat a gépben.
Ajtómon lóg, testében nincsenek inak,
szövetén hideg kéz szürke szénport szétken.

hogy úgy érzed, már nem igazán tudsz magadért élni. Talán mert nincsenek, akik érted élnének - enyhíted az állapottalanságod. Lehet túl felszínes voltál, vagy túl súlyos. Mondanád, itt az a pont, hogy úgy érzed, újra kellene kezdeni. De nem lehet, mert az a világ, amelynek ilyetén származéka lettél, hirtelen eltűnt.

Éreztem már többször,
megváltozott életem,
át kell értékelnem
kényszerképzetem.
Nem jár már követség,
megszűnt a véd és dacszövetség.

Fényes, kis dobozka, tartalmában
sok kicsi tudomány van eldugva
Kreálták ezt neked naív ember,
többet gondolkodnod már nem kell!..

Az élő kozmoszért

Íme, itt: a csillag.
Mily szépen csillog.
Mily szépen világít.
Bennünket elámít.

ha belépsz az ajtón a cipődet vedd le
hazajöttél munka után nem voltál velem se
korán volt reggel a kávé is hideg lett
forrón a méz a tej ha mellém tetted

Szilvafavirág
pálinkás álmaiból
lekvárban ébred.

hajad sűrűje ősze
szavad erős közérthető
rajtam minden kacifántos
emlékem koromszín lepedő

Szoborrá vetkező
fényes alabástrom,
megcsillanó fénye,
királyi paláston,
véres, aranyos koronákon,
csillagok rőt fénye,
ragyog a napsugáron.

Nem foghatlak meg
a számon is szájkosár-
szemem megölel.

Megállíthatatlanul múlik az idő.

Az pont úgy esett,
hogy házunkkal szemben
egy templom tornya meredez,
s legtetején
toronyóra jár,
mégsem halad tovább.

a monotonitás kigyomlál minden kreativitást
középszerrel teleültetett kertjében
ahol minden ötlet csak droid szolga
aki az eredményt az egekig tolja

férfi vagyok felkelek reggel és igazgatok
megmondom a szélnek délről fújjon
a fűszálakon legyen harmat mondjuk egy harmad
tejeskávém habjába rajzolódjon egy ábra
a kotnyeles mókus a sarokban kussoljon

Gyönyörű ez a dal,
szárnyal az ének,
ebben a versben fogan az élet!
Száguld Benne a lélek,
az elmúló évek,
vagy a végítélet?

Milyen az, amikor senki nem hallja meg a panaszait, keserűségét, fájdalmát az idős embernek. Sajnos személyes tapasztalatból tudom. A párom 10 évvek ezelőtt stroke-t kapott. Bekerült a Semmelweis Kórház Neurológiájára. Akkor még nagyon figyeltek a betegekre, az első a CT. volt. Négyen feküdtek a kórteremben, fiatal életerős férfiak. Két héten belül csak egyedül volt életben.

Akkor is írok egy szépet,
csillagszemű függőséget.
aranycipó dagadtságát.
csengő barack hamvasságát.
Úgy szeretném!

Csend van. Hamis csend. Hangos csend. Majd egy varázsütésre, megszólalnak a tücskök. Zene. Bona. Zaj, fülsértő és egyben lágy. Először, halk, altató, ahogy az ember ül a verandán a hintaszékben, egy Budweiserrel és lassan ringatja magát. Néz bele a semmibe. A sötétbe. Megnyugtató és misztikus, ijesztő. Mi van ott? Ki van ott?

Ki kopogtat, beeresztetik.
ki kérni akar, meghallgattatik,
aki kér, neki megadattatik,
adj nekem Uram,
de hamarost.
Csupán csak egy csöppnyi fényt,
mi a Napból kélt,
a világ tetejéről,
csak nyolc perc míg ideér,
mely oly végtelen, mint a lét.

elme bekapcs' lélek betölt
a folyamat megszakad
érdeklődés hiányában
a mai nap elmarad