Amatőr Művészek Fóruma

1.
Novemberzett, érezém...
... és lepotty az első hó.
Benne futni csudajó?

-Miért könnyes a szemed?
-Belement valami szar...
Az életem.

Hiányzol Apa,
Hiányzik a sírás.
Hiányzik az érzelem.
Hiányzik a bizalom.
Hiányzik a szeretet.
Amit elvettél tőlünk.

Írni, ha félsz, ha a szavak mélyen húsba vágtak
Ember vagy ki arat, néha babért, néha várat
Váratott, harminc év kellett s most homályosan látok
Marnak bűneim, lelkiismeretem nem csupán egy átok

2020_12_03-a van ma,
kicsit le vagyok maradva.
No, de:
mi jutott eszembe.
Rövid leszek,
ennyit Mindenkinek megígérhetek.

1. Építsünk egy falat.

Amin át nem halad!

Helyette ittmarad!

fény és hang, kéz és láb.

Érdekes ahogyan tapogatjuk ezt a tér-idő lufit....
Vajon ha megdöföm szétdurran?
Esetleg meglátnám álmodóm álmában álmomat álmodva
pontodban pontomat?

Hallom a kacsákat, a tücsköket, a baglyokat és az éjszaka megelevenedik.
Látom a csillogó Tejutat és az Égbolt élettel megtelik.
Elvágyom oda, hol a Kapcsolat magától megmutatkozik,
és közben sajnálom elengedni az egyedüllét terheit.

Megint éjszaka van. Véget ért egy félálom, kezdődhet a miénk…

Megint egy film. Megint egy új látomás. Látomás, amely arról mesél, amik voltunk, vagy amik lehettünk volna. Lassan álom-szuszogni kezdenek a társaim. Talán nyugodt is lehetne ez az élőkép. Ha nem hallanám őket…

Lajoska lassan, imbolyogva állt fel a terített asztal mellől. Jelentőségteljesen körbehordozta nagy vizenyős szemeit az egybegyűlteken, majd megköszörülte a torkát, és belekezdett:
– Béláról szeretnék pár szót szólni – ha megengeditek. Nos igen. Béla volt a legnagyobb kan a disznóólban, ehhez nem fér semmi kétség.

persze hogy jó akarsz lenni, hisz ölelésből foggantál... nem igazán jön össze, mert van ami eleve taszít... az eredendő ármány, ami arra késztet, tükre légy a világnak, ne az ölelésé... azt sóvárgod, hisz születő emlékezeted forró génekból fakadtak...

Szabad vagy 
Jogod van magadhoz,  
Az egyetlen anyaghoz 
Szemed mossa gyertyafény 
Más is szeret, nem csak én 

Ki az aki meghallgat: szolgát,
koldust, vagy nyomorultat?!...
Kivert kutyát, üzött vadat,
örök lázadót, rabot?

Te néma vagy, én meg süket,

tökéletes az együttes.

A szád mozog, hangot nem ad,

mozgásjelekből olvasok.

Álom: mely kincset ígér az éjszaka,
E csoda, földi létünk legnagyobb adománya.
Kapu nyílik, s mit lényünk áhít, annak végestelen könyvtára.

Most nem fáj a gondolkodás, megragadható az idő, hisz elém rakja gazdag terhét, minden, amiben csak létezni tud, hirtelen elérhetô lesz. Az az idő, amit nekem ad ajándékul, s mögötte nem marad semmi más, csak a kék ég. Minden ami szól, nem értem van, nem az enyém, de részese vagyok. Akár rád is gondolhatok, de minek: mindenben jelen vagy, ami csak körülvesz.

Deres már a faág,
Sűrű köd járja át.
Járja, csak járja,
Kinek bírja a lába.

Egy. Kettő. Három.
- Négy. Négy?
Egy. Kettő. Három.
- Öt. Öt. Öt. Öt. Öt. Öt.
Egy. Kettő. Három.
- HAT!

Nyitott szemmel jön a hal álom
Hullám feledte, a mélysötét
Degeszre szakajtja meg kötét
S az éj jelén kivetett hálóm

Szerelem volt első élvezésre.
Eltette már a noteszt, azután következett egy kis nosztalgiavonat.
„Elvette az eszemet, pedig annyira éltem”- gondolta részegen. Szeretett volna megint emberi bőrt érinteni. Ehhez el kellett volna mennie. Ehelyett csak csurgott végig a falon gondolatainak nesze. Megelégelte a Tátrateát, és most a mélyhűtőt vette célba. Tudta jól, hogy a 'Cartedor' dobozban levő pörkölt mögött bújik a Jägermeister.

Kalákából, mint színes cifra túldíszitett kádenciák
szertartásmesterei eresztékeknek ízes mézeskalácsok.
Hókuszpókusz, innen ide nem marad más csak ugyanaz.

Kerékküllők ha ragyognak,
ritmust adnak minden napnak,
ifjú, pörgő sebességem
velük könnyen felidézem.

-Mondjad, Szívecske! Jó volt a mai nap is? Annyira gyönyörű vagy, mint mindig, a legokosabb a világon! -
Én csak nézek rá, hiszen nem értek semmit, csak azt érzem, hogy már megint nagyon sok helyen járt, és hogy még mindig ugyanazt a nadrágot viseli, két hete.
Véleményem szerint magányos, hallom minden este a gondolatait, pedig ő nap mint nap kimehet ebből a dobozból…

Különös jelentőségű meghívást kaptam a minap egyik barátomtól, a való létben. A meghívás jelentősége abban rejlett, hogy ezzel is jelezni kívánta, barátságunk folytonos, szilárd és jelentőségteljes. Megjelenésemnek egyetlen jelentős gátja, egy jelen körülmények között rettenetesen fontos, jelenelős pártgyűlés, melyre szombat este 20 órától kerülne sor, a meghívottak részvételével!

Mondjam azt,
hogy dobozban,
ott lakik a gonoszban;
mi zajlik egy bohócban?

Újra és újra kijön.
Azt mondják, minden betegség egy gyerekkori plüss gondolataiban keresendő.
„Undorodom az érintésedtől! ”
Kicsit kétségbeejtő ezt egy négy éves szájából hallani.

Hozzávalók:

1 kg mótyli, rendesen ledzsuvázva
20 dkg rezesmagvú hanyinka
4-5 dl süllyögetős itóka, (csak ha már felrollongott!)
2 db birmaczláb ingós része.
Kedvenc fűszerem, a saját készítésű, zicsongózott hürledékpor. Erősen a legjobb.
Érzékeny gyomrúaknak az édes változatot ajánlom.

Érezlek, mint a petrichort.
Jelen vagy, a lelked sugallja.
Csak azért vagyunk a világon
hogy régi szép időket alkossunk
a jelenből a jövőben.
Kiszellőztetem a fejemet.
Megtöltöm ibolya és fagyöngy illatával.

Olyan furcsa belegondolni
Milyen régóta várom már
Hogy meglásd
Én élek
És amíg vagyok
Élő dolgok kerülnek ki
Kezeim alól
Ilyen dolog ez
Ha elhiszed hogy halott valami

mondják
a négyeshatoson terjed -
ez legalább annyira valószínűtlen
mint az, hogy belédszeretek
megtörtént mégis
keserves

1.
Plafonról csüng már a reggel,
arcomon napnak rőt fátyla izzik,
ám visszavonz, elnyel az ágy,
fedetlen keblekkel csodálom
éjbe gyűrt paplanruhád
hegybe fúrt álmait

A ház pincéjében vastagon ül a por,
lelked elfojtott mocska odalett.
Oda lett betemetve,
elrejtve a nap sugarai elől.

Fulladozok.
Szívem maradék rejteke is kiapadt.
Tartalékaimat kilőttem az űrbe.

„… Most menjünk egy censorhoz, és vele írassuk alá a proclamatiót és a Nemzeti dalt! kiáltott valaki.
– Censorhoz nem megyünk, feleltem, nem ismerünk többé censort, el egyenesen a nyomdába!
Mingyárt beleegyeztek és követtek.
Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidacsot és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték… ” (*)

Menedék-sziklába szeretnék végre kapaszkodni, melynek Angyalarca van; ami nem ítél feleslegesen, s nem perel. Kinyújtja felém angyalszárny-hátát, s biztos védvárként bevehetetlen védelmez! Szememben ily gerinces hölgyet szeretnék magamnak, ki babonázó-szent pillantásával méltón felemel sárgaföldek poklából, ha már e nagyvilágon semmi sincs rendben. – Vajon miként kellene rátalálnom a megérdemelt boldogságra, mely nem kérkedik és sohasem fuvalkodik fel?

Mások azt mondják róla, hogy ő a pám.
A pám nem tudja, mikor van a névnapom
és ha az övére sms-t írok, nem tud válaszolni.

Vetélj hideg tenyerembe
s üvöltsd, hogy mily' átkozott
az asszony, aki dideregve
engem a világra hozott!

Én nem születtem hosszú életre,
s már látom, rövidre sem nagyon.
Ha a tüdőm tévedésből vért köpne,
majd mosolyogva hagyom.

Most akkor hová is hoztatok? Még ennyi embert, és mindnek fülig ér a szája, pedig egyiket sem ismerem! Nincs mese, bőgnöm kell. Egyébként is, fáradt, éhes, álmos vagyok, és tele ez az izé itt rajtam. Esetleg… valaki… nem akarna tisztát formálni körém?
Te Szent Albion, ennyi újat, nem győzöm a szemem forgatni, de nem bírom már a gyűrődést! Hurráá, karjába kap az ismerős puhaság, kényeztet, végre, valami jó is a napban! Még kicsi fészkelődés, bújás, békapóz és békepóz.

Kórházban, hivatalban
már lepistabácsiznak.
Háziorvorsomtól per Pistukám -
neki főorvos úr dukál.
A piacon halljakend vagyok,
buszon, villamoson előre köszönök.