Amatőr Művészek Fóruma

Fulladozok.
Szívem maradék rejteke is kiapadt.
Tartalékaimat kilőttem az űrbe.

„… Most menjünk egy censorhoz, és vele írassuk alá a proclamatiót és a Nemzeti dalt! kiáltott valaki.
– Censorhoz nem megyünk, feleltem, nem ismerünk többé censort, el egyenesen a nyomdába!
Mingyárt beleegyeztek és követtek.
Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidacsot és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték… ” (*)

Menedék-sziklába szeretnék végre kapaszkodni, melynek Angyalarca van; ami nem ítél feleslegesen, s nem perel. Kinyújtja felém angyalszárny-hátát, s biztos védvárként bevehetetlen védelmez! Szememben ily gerinces hölgyet szeretnék magamnak, ki babonázó-szent pillantásával méltón felemel sárgaföldek poklából, ha már e nagyvilágon semmi sincs rendben. – Vajon miként kellene rátalálnom a megérdemelt boldogságra, mely nem kérkedik és sohasem fuvalkodik fel?

Mások azt mondják róla, hogy ő a pám.
A pám nem tudja, mikor van a névnapom
és ha az övére sms-t írok, nem tud válaszolni.

Vetélj hideg tenyerembe
s üvöltsd, hogy mily' átkozott
az asszony, aki dideregve
engem a világra hozott!

Én nem születtem hosszú életre,
s már látom, rövidre sem nagyon.
Ha a tüdőm tévedésből vért köpne,
majd mosolyogva hagyom.

Most akkor hová is hoztatok? Még ennyi embert, és mindnek fülig ér a szája, pedig egyiket sem ismerem! Nincs mese, bőgnöm kell. Egyébként is, fáradt, éhes, álmos vagyok, és tele ez az izé itt rajtam. Esetleg… valaki… nem akarna tisztát formálni körém?
Te Szent Albion, ennyi újat, nem győzöm a szemem forgatni, de nem bírom már a gyűrődést! Hurráá, karjába kap az ismerős puhaság, kényeztet, végre, valami jó is a napban! Még kicsi fészkelődés, bújás, békapóz és békepóz.

Kórházban, hivatalban
már lepistabácsiznak.
Háziorvorsomtól per Pistukám -
neki főorvos úr dukál.
A piacon halljakend vagyok,
buszon, villamoson előre köszönök.

Vén szívemen forradáson forradás,
Elmémben temetetlen és temetett vágy
Keskeny ösvényén küzd az élet-halál,
A porból varázsolt örök körforgás....

Előemésztő szerveddel szexuálj tüdőn,
tejútnak fekete lyuknyi tehéntőgye, múzsa, egyetlenem!
Érted kering bőröm, bőrzik a vérem,
talán nem csak a bipoláris zavaromtól értem,
rémes rímeket miért szapultad belém, én belem!

A diófának támaszkodva, fekve olvastam el legalább kétszer az Egri Csillagokat. Zsíros kenyér volt a társam, ha éheztem. Az mindig megvolt. A diófa erősen délre dőlt. Én tíz éves voltam, a hetvenes évek végén természetesen. A zsírfoltok ma is megtalálhatóak a mű akkori, egykötetes kiadásában. Azt nyűttem én akkor. Nem tudtam, hogy mit olvasok. Egy szép kalandregénynek tűnt.

Nincs vége,
nincs eleje.
Nincs széle,
nincs közepe.

A kutya gyorsan ügetett a réten, Jacknek a kis manónak igen csak kapaszkodnia kellet, hogy le ne essen. Megszólalt a kis manó.
- Hova megyünk Pipa? - kérdezte.
Ugyanis ez foglalkoztatta a legjobban.

Megjegyzés: vége

Az anyuka sír és egyszer megáll.
Véget ér a tavasz és beköszönt a nyár.
Mégis szürke fellegek takarják a kék eget,

Kiszökne a vér szememen át
hogy a fényben bontson vitorlát
Megkerülné a földet, s beterítve mindent
Hogy ne érezze a végtelen gyűlöletet
mit ember az ember szívébe ültetett.

Sok mindent éltem már át,
Elvesztem, megtaláltak.
Otthonomtól több száz kilométerre
Töltöttem éjszakákat.

Vártam rég
A pillanatot.
Átéltem
A bánatot.

Mert láttam őt,
A szívét,
Mely már máshoz
Költözött.

Hol tart már a világ?
Az utcákon bűnözés, üldöznek a vad kutyák.
A fegyverhangon át kiszűrődő gyermeki sírás,
A régi téren kialudt világítás,
Mind emlékeztet minket rá, hogy mi az ember,
És hogy miért nem él többször, csak egyetlenegyszer.

- Szevusz drágám. Nem hívlak rosszkor?
- Aaaaah... A franc egyen meg!
- Hozzám beszélsz?
- Persze, hogy hozzád beszélek.
- De hát, miért vagy ilyen ideges?

Megjegyzés: Göteborg, 2018.

Dicsőség Istennek,
Dicsőség Istennek a magasban,
Ki tévelygésbe vezetett bennünket,
S nevet a halálon a halhatatlan.

Az alkati kérdés, ott hatol a sértés,
A férj felől a szerelemféltés.
Gyilkost szül, mert nem ért a szóból,
Halálnak halálával él és nem kér a jóból.

Rágj meg idő!
Tépj szét múlt!
Cafatokban mit a szem lát.
Csak a holnap lehet jobb
talán az egyetlen kiút...!

Szenvedek,
nem élvezem,
változtathatok,
de akkor vétkezem.
Sorsom ez
vagy a végzetem?

Elúszott a felhő az ég óceánján,
bíborra mit fest a nyugvó nap. És én is.
Lehetnék talán én a nap, bús, mosolygós.
Mint egyszemű kozmosz, onnan lenézőben.

Egyedül fekszünk egymásba bújván,
fel nem ül senki közülünk soha.
Elmerül napom földedben. Ma is.
S elkerül az ő titeket-minket.

Változás

Vak vezet villámtalant.
Szemem a párján.
Egy mindenkiért, mindenki egyben.

Megjegyzés: 2018 01.

keveset szerepeltem
eszperente nyelven
ehelyett ezerszer
tejet lefetyeltem

Töredékek

Az emberélet kezdetén - vagy végén:
vonatra én felültem, úgy bizony!
Atyám nem jött velem, hiába kérém.

apukám sörözik
mamám sörözik
anyukám nincs itthon
a tv bekapcsolva maradt
"Így megy ez"

Megjegyzés: 2018. 01. 20.

Ez a léggyökér a szerelemvonalam.
Nem mondom, kicsit sok, a szerelem
végigkísért a bölcsőtől a majdan sírig.
Ami földet ér, az még él, a törött meghalt
szegény. De mind az életem egy darabja.

A HÜLYE: Minden megparancsolja mindennek a jót, a Jót, a JÓt, A JÓT, a jókat, a Jókat, a JÓkat, A JÓKAT. Stb.
Azt, hogy legyen vele és általa és nála és tőle és miatta és végette és belőle és érte és a többi a, és a többi mindenféle és minden és mindegyik és minden egyes jó, Jó, JÓ stb. ... Mindenben, mindig, mindenáron és minden ellenére.

Szól a telefon. Nem keres senki. Vagy nem telefonon. Vagy a felébredés keres már megint, a maga megszokott, unalmas, ügyes-bajos dolgaival.
- Szevasz Napfény! Már megint te vagy? Nincs egy kicsit korán? Kérsz egy kávét? Ok főzök. Tudom jó feketén szereted. A Tejúttal ezúttal nem poénkodok, hogy ne vigyem túlzásba a stíluskodást, csak az időt húzom, hogy beérjen a koffein.

Rendületlen, hideg, de méla állandóság van. Egy gyűrű van még Kronosz ujján, amin a távoli Nap fénye karikázik. Egy kárhozatnak is kevés, szénsavas közöny oly megszokottan esett bele hősünk gyomrába, hogy az rögtön pontosvesszővé változott;

"Iciri-piciri" kisegér, kint a mezőn éldegél.
Háta fölött fűszál-erdő, sűrű mező, sűrű rét.
"Kacskaringón" futkos, jobbra-balra.
Merre van a kukoricás és a búzatábla?

Megjegyzés: Vollár Márta

A HÜLYE: Minden, minden ami létezik és minden, ami nem, egyezséget köt egymással. Élőlények, élettelen dolgok, elvont fogalmak, események is. Ilyenek és olyanok, az ilyenek és az olyanok, ezek és azok, az ezek és az azok, a szépek és a csúfak, a jók és a rosszak...
Megállapodnak a jóban, a Jóban, a JÓban, A JÓBAN... stb.

Vízpart szélén a zöld fűben, fehér liba tolla.
A szellőnek mozgására fellibben táncolva.
Csónakjának közepében feltűnt utazója,
Ki a fehér tollat, unatkozva fésülte és fonta.

Estek a részfényeim

Egynyári-nővér

Sorsdöglesztően nézel ki

Gízai piramisuk

Megjegyzés: 2017. 12. 08.

Mind, az összes létezések,
adjátok meg, amit kérünk.
Eszter, Éva történelme
vezesődjék mindmagasra,
kanyarodjék erre-arra,
emberfajnak legyen álma,
mindmagasra, lefelé is.

Teodor, (a kalandor) Rigába indult, de végül Litvániában némettől ausztrál tolmácsolásával holland marihuánát vett, amit Magyarországon szív, miközben Fábián Juli emlékére a Parov Stelar Band, osztrák electro-swing zenekar Lost in Amsterdam című számát hallgatja.

Előtte zöld levél. És
felette zöld az égbolt,
le- majd fel is tekintve
merül folyóba.