Amatőr Művészek Fóruma

A kutya gyorsan ügetett a réten, Jacknek a kis manónak igen csak kapaszkodnia kellet, hogy le ne essen. Megszólalt a kis manó.
- Hova megyünk Pipa? - kérdezte.
Ugyanis ez foglalkoztatta a legjobban.

Megjegyzés: vége

Az anyuka sír és egyszer megáll.
Véget ér a tavasz és beköszönt a nyár.
Mégis szürke fellegek takarják a kék eget,

Kiszökne a vér szememen át
hogy a fényben bontson vitorlát
Megkerülné a földet, s beterítve mindent
Hogy ne érezze a végtelen gyűlöletet
mit ember az ember szívébe ültetett.

Sok mindent éltem már át,
Elvesztem, megtaláltak.
Otthonomtól több száz kilométerre
Töltöttem éjszakákat.

Vártam rég
A pillanatot.
Átéltem
A bánatot.

Mert láttam őt,
A szívét,
Mely már máshoz
Költözött.

Hol tart már a világ?
Az utcákon bűnözés, üldöznek a vad kutyák.
A fegyverhangon át kiszűrődő gyermeki sírás,
A régi téren kialudt világítás,
Mind emlékeztet minket rá, hogy mi az ember,
És hogy miért nem él többször, csak egyetlenegyszer.

- Szevusz drágám. Nem hívlak rosszkor?
- Aaaaah... A franc egyen meg!
- Hozzám beszélsz?
- Persze, hogy hozzád beszélek.
- De hát, miért vagy ilyen ideges?

Megjegyzés: Göteborg, 2018.

Dicsőség Istennek,
Dicsőség Istennek a magasban,
Ki tévelygésbe vezetett bennünket,
S nevet a halálon a halhatatlan.

Az alkati kérdés, ott hatol a sértés,
A férj felől a szerelemféltés.
Gyilkost szül, mert nem ért a szóból,
Halálnak halálával él és nem kér a jóból.

Rágj meg idő!
Tépj szét múlt!
Cafatokban mit a szem lát.
Csak a holnap lehet jobb
talán az egyetlen kiút...!

Szenvedek,
nem élvezem,
változtathatok,
de akkor vétkezem.
Sorsom ez
vagy a végzetem?

Elúszott a felhő az ég óceánján,
bíborra mit fest a nyugvó nap. És én is.
Lehetnék talán én a nap, bús, mosolygós.
Mint egyszemű kozmosz, onnan lenézőben.

Egyedül fekszünk egymásba bújván,
fel nem ül senki közülünk soha.
Elmerül napom földedben. Ma is.
S elkerül az ő titeket-minket.

Autóm dohogása a monoton éjben,
S táltosként, tántorgása tova,
Mint gyöngy, kagylókban a mélyben
Szemeimben úgy duzzad a csipa.

Alkonyom hajnalán
majd érted megyek.
Üres kézzel, éhesen,
s majd továbbmegyek
nélküled
ha nem kellek neked.

Változás

Vak vezet villámtalant.
Szemem a párján.
Egy mindenkiért, mindenki egyben.

Megjegyzés: 2018 01.

keveset szerepeltem
eszperente nyelven
ehelyett ezerszer
tejet lefetyeltem

Töredékek

Az emberélet kezdetén - vagy végén:
vonatra én felültem, úgy bizony!
Atyám nem jött velem, hiába kérém.

apukám sörözik
mamám sörözik
anyukám nincs itthon
a tv bekapcsolva maradt
"Így megy ez"

Megjegyzés: 2018. 01. 20.

Ez a léggyökér a szerelemvonalam.
Nem mondom, kicsit sok, a szerelem
végigkísért a bölcsőtől a majdan sírig.
Ami földet ér, az még él, a törött meghalt
szegény. De mind az életem egy darabja.

A HÜLYE: Minden megparancsolja mindennek a jót, a Jót, a JÓt, A JÓT, a jókat, a Jókat, a JÓkat, A JÓKAT. Stb.
Azt, hogy legyen vele és általa és nála és tőle és miatta és végette és belőle és érte és a többi a, és a többi mindenféle és minden és mindegyik és minden egyes jó, Jó, JÓ stb. ... Mindenben, mindig, mindenáron és minden ellenére.

Szól a telefon. Nem keres senki. Vagy nem telefonon. Vagy a felébredés keres már megint, a maga megszokott, unalmas, ügyes-bajos dolgaival.
- Szevasz Napfény! Már megint te vagy? Nincs egy kicsit korán? Kérsz egy kávét? Ok főzök. Tudom jó feketén szereted. A Tejúttal ezúttal nem poénkodok, hogy ne vigyem túlzásba a stíluskodást, csak az időt húzom, hogy beérjen a koffein.

Rendületlen, hideg, de méla állandóság van. Egy gyűrű van még Kronosz ujján, amin a távoli Nap fénye karikázik. Egy kárhozatnak is kevés, szénsavas közöny oly megszokottan esett bele hősünk gyomrába, hogy az rögtön pontosvesszővé változott;

"Iciri-piciri" kisegér, kint a mezőn éldegél.
Háta fölött fűszál-erdő, sűrű mező, sűrű rét.
"Kacskaringón" futkos, jobbra-balra.
Merre van a kukoricás és a búzatábla?

Megjegyzés: Vollár Márta

A HÜLYE: Minden, minden ami létezik és minden, ami nem, egyezséget köt egymással. Élőlények, élettelen dolgok, elvont fogalmak, események is. Ilyenek és olyanok, az ilyenek és az olyanok, ezek és azok, az ezek és az azok, a szépek és a csúfak, a jók és a rosszak...
Megállapodnak a jóban, a Jóban, a JÓban, A JÓBAN... stb.

Vízpart szélén a zöld fűben, fehér liba tolla.
A szellőnek mozgására fellibben táncolva.
Csónakjának közepében feltűnt utazója,
Ki a fehér tollat, unatkozva fésülte és fonta.

Estek a részfényeim

Egynyári-nővér

Sorsdöglesztően nézel ki

Gízai piramisuk

Megjegyzés: 2017. 12. 08.

Mind, az összes létezések,
adjátok meg, amit kérünk.
Eszter, Éva történelme
vezesődjék mindmagasra,
kanyarodjék erre-arra,
emberfajnak legyen álma,
mindmagasra, lefelé is.

Teodor, (a kalandor) Rigába indult, de végül Litvániában némettől ausztrál tolmácsolásával holland marihuánát vett, amit Magyarországon szív, miközben Fábián Juli emlékére a Parov Stelar Band, osztrák electro-swing zenekar Lost in Amsterdam című számát hallgatja.

- Holnap után kiskedden megjavulok. - mondta a Róka az összekötözött Csirkének, majd feltett vizet forrni.
- Remélem az a hülye víz kedd előtt nem forr fel. - motyogta maga elé a Csirke bizakodva.

Előtte zöld levél. És
felette zöld az égbolt,
le- majd fel is tekintve
merül folyóba.

Összegyűrt alomból
kirak a már
derengő fény

Ébredő agyamban
kiállt a szó,
kávét

járatlan utat ne adj fel jártért
kivéve ha nem ingerszegény
életpálya modell számodra az
unalom mondta a majom
majd tökön rúgta az oroszlánt

Megjegyzés: 2017. 12. 01

Szemeddel kifejezni, mi kifejezhetetlen
Szíveddel meglátni, ha érzékelhetetlen
Talán halált sejteni az őszi kikeletben
Szenvedést önteni rózsaszín keretbe.

Meggyfaág letört virága nem tér meg.
Gyümölcstelen árván hervad a vázán
szirma.
Nézheted pár nap, s én gyászolom, újra
vétlent ért halál; egy áldozat. Hulla.

gőzgombóc gőzölög
gőzzé vált a szilva
harmatcseppek izzadoznak

Rekedt béka brekeg
Repedt répa lében áll
Derékig úszik a tó

A fejben van a haj.
A tetű elbújva
benne mint az ember
rég az őserdőben.

A fejben van a koponyka.
Gömbölyű, akárcsak
földgolyóbisunk, ez
égi-földi glóbusz.

Színpadon állunk amióta megszülettünk.
Vannak ránk kényszerített szerepek, melyeket bénán alakítunk, mert nem illik a karakterünkhöz.
Vannak önként vállalt szerepek, amik jól állnak még akkor is ha bakizunk közben.
És van mindig elvárás.
Legyenek ők a közönség ebben az esetben.

Az idő végtelennek
tűnik; de csalóka e móka:
ma ifjú, holnap meg apóka.

Bíró Bagoly bújkál Budán,
bús bánatban borozik bőven.
Borozóban, bagót bolondít,
békét búg bánatos bori,