Amatőr Művészek Fóruma

Táncot jár az égbolt,
ide-oda ugrál rajta a zivatar.
Kínok közt nyög alatta az élet,
mindent betakar és kifacsar.

Hitvány földnek vadhajtása,
pokolfajzat virág átka,
szesztestvére boldogságnak,
közhellyé vált korcs szavának,
árnyak között büszkén lépve,

Betegséggel kezdődött,
édes csókkal végződött.
Csillagokat számoltunk,
édes volt minden csókunk.
Ez így csak félig igaz,
de volt számomra vigasz!

Összevont adatok lettünk,
papíron szétkent maszatok csupán...
Hivatalosan. Megszárított csokorként
függünk, a népszámláló biztos
hitetlenkedő szeme biztos megakad,

nem vagy király, nem vagy a felhők felett,
nincs súlyod és semmi nem nehéz,
testedre korlát feszül, lelkedre kereszt,
vállad a hegyeken és talajon a kéz.

Ez a szám még nem kerek,
a kereket megvárom,
s akkor nyolcvan lehetek!

mondták hogy lovakkal kezdték a régi
bejárat szűk volt és nem akart válni a kő
azt hitték halottat őriz a mély de nem
csak később ha omlott a tám
az vetett fekhelyet a kapzsiság áldozatainak
és a vájárok minden nap imádkoztak
mint a nők

Derült este, az eget nézem,
a hold, már azt kifényezte,
ragyogó csillagok közt,
fürkészem a szemed.

kanapé az autópálya közepén
rajta te én apám reflektorfény
fehér csíkok haladnak a fém
nem fáj csak elsuhan a táj
ahogy két félben ér a halál

Megjegyzés: Krisztus után 2017. 10. 13

A gyertyák földig égnek,
kaptam és adtam a fénynek.
Szemem tövében az évek,
gyűrötten téged néznek.

Tűnődtem annyi mindenen,
átfolyt rajtam a kikelet.
Néhány apró hitem,
bánatból fordult örömbe.

Látom halványan aszott alakodat,
szelíd dallamként hallom hangodat.
Emlékek hada jön felém kísértetként,
rám rakják vándorbotod terhét apránként.
Képek elevenen mocorognak, jajgatnak,
sínylő sorsod láncai magukkal rántanak.
Pillantásod nem engem keresett,
kóborló alkalmak ragadtak el tőlem.

Megjegyzés: 2017. július 17. kedd-2017. szeptember 7. csütörtök

Mától már csak hetvenkedem,
Mert, hogy hetven éves lettem.
Elfelejtek minden rosszat,
Előszedem mind a jókat, -
Ők legyenek társaim!

Kerülj bánat és betegség,
Nincsen rátok semmi szükség!
Vidám leszek, nem szomorú,
Ne epessze lelkem ború, -
Életemnek napjain!

Zeng a hajnali ezüstharmat
friss zenéje, a madarak
kórusából kitűnik a fecske.
"Fecskemadár, mondd meg nekem,
mikor lesz karácsony? "
... mikor lesz karácsony?

Megjegyzés: Áprily Lajos emlékezete

Harminchat éves lettél te,
S még nem rímel a „költemény”,
Találni rímet elvétve
Ginsbergként tán üvölteném.

"Örökkön égő tűz az élet,
mint forgó kereket űz a végzet
(Hová tartozom - John Mayall 1968)

A blues az életed; és nincs ki többre vitte még.
A blues mi éltetett, de a fáma eltemetne rég.
Ha hallom éneked, én mindent elfelejtenék.

Megjegyzés: (J.M. 80. születésnapjára)
Szeged, 2013. november

Október huszonharmadikán
délelőtt tíz órakor indult a
Kossuth Egyetemtől a városig
a békés felvonulás Debrecenben.

Kezed melege
a tenyeremben,
szerelmed vére
fut ereimben,

Elvesznek most a szavak
Elcsitul most a lélek
Az emlékek
Mint bánat, sírva égnek.

emlékszel-e?
cigánysor nyáron
mennyi fiúarc
lebegő piros függöny
az ablakból anyám zörgése

Apám, Anyám emberöltők vadrózsái -
foncsortalan tükrökön mind a kettő.
Hamuba sült pogácsa kísérte útjukat.

Mottó: A Ming dinasztia felvirágoztatta Kínát, legfőbb érdem az első császáré, Hang vu 1398 junius 24. -én halt meg, immár 617 éve.

Li Sicsen a város főterén ücsörgött egy szobor lábánál, és töprengett mestere szavain. Ko Kin kei a következőket mondta: „- Hosszú éveken át tanítottunk téged az orvoslás fortélyaira. A kínai módszerekkel már tisztában vagy, menj, ismerd meg az európai népek gyógyászatát, tegyél szert a legnagyobb tudásra, amit csak megszerezhetsz! ” Li Sicsen szerette szüleit, szerette a főváros, Nanking nyüzsgő életét, és persze kellően tisztelte tanárait is.

Nem kérek mást, csupán egy ölelést...
a régi kacagósra éhezem;
aztán mesét mesélnél, csendeset,
végig mesélnéd az életem...

A csend bölcs mélységeit hallgatom...
oly jó lenne most hangod hallanom.
Mesélhetnél, milyen volt a világ,
gyerekként hogyan vészelted át,
öt testvérrel, a háború borzalmát...

Megjegyzés: *borbélyköpeny

Mottó:
„Én őt dicsérem csak, az élet anyját,
Kinek nővére Szépség és Szabadság...”
(Juhász Gyula: A munka)


Az egyenlősdi napja rég letűnt,
A jelszó mégsem változott azóta,

/Versbe szedett történelem/

Képzeletem messze, múltba téved,
Hisz évszázadok alkottak meg téged.
Tanújaként élsz régmúlt időknek,
Fejlődésnek és pusztító vésznek.

Megjegyzés: 1186-2011 Jánoshida fennállásának 825 éves évfordulójára

Egyszer volt, a Hold fent volt,
hogy gyerekkorom rég elfolyt.
Emlék színe színesebb,
mi akkor nagy volt, kisebb lett.

Megjegyzés: 2014. 11. 23.

Kivételesen nem óracsörgésre ébredünk én és magam. Betegszabadságon vagyunk. Valami neszre riadtunk fel.

- Fel kéne kelni – mondom én
- Igen, inni kéne egy jó kávét – válaszolok magam

Kibotorkálunk a konyhába, útközben beengedjük a cicákat. Mivel nem tudunk elválni egymástól, munkamegosztás nincs. Először macskatálat töltünk, utána főzünk kávét.

- jó erős lett a kávé
- nem baj, legalább felébredünk
- ki kéne használni, hogy nem kell dolgozni menni, csavarogni kéne
- hova? minek?

Szálljon az egekig
az én kivánságom,
utolsó percekig
te maradj a párom.

Megjegyzés: Augusztus 9.-én lesz a 26. házassági évfordulónk.

2oo6. o8. o8.

emlékek foszlanak bennem köddé
illatok-ízek síri csönddé
hangok verődnek vissza képekké
fekete pontok emlékverssé

H osszú évek óta Te vagy a párom,
Á lmodom, vagy az igazat látom?
Z ord idők is voltak az életünkben,
A lényeg, hogy a szép él emlékünkben.
S orsfordulók csak jönnek és mennek,

Harmincegy éves vagyok
Hogy repülnek a napok
Így megy, adok és kapok
Sokáig nem maradok
Nem lehet, nem akarok
A gondolatszilánkok

Próbálkozásaink, olyanok voltak,
mint sebes folyó bőszült áradása:
Együtt úsztunk a fel-fel szökő árral,
/Még hittünk egymásban…/
egy régóta vágyott, szép világ felé.
A sodrásban kiáltás: itt vagyok, Ne félj!

Megjegyzés: Már akkor is bizonytalanok voltunk,
bár… talán mindenki így kezdi el…
2005. augusztus 10.