Amatőr Művészek Fóruma

Szív dobog és a tüdő is fúj, be-ki. Gondolat éled.
Néma a szó, és béna a test-megetetjük! Persze te is megetessed!
Béna a test, és néma a szó, mégis tehetetlen-
mert a Tudós elméje akár, mint Isten igéje.

Megjegyzés: Stephen Hawking emlékére

Csillámos kis hó tüskék borítják be a tájat,
hideg szél fú, de így is gyönyörű varázslat
kristálytisztát lélegzem, hűti forró lelkem,
Ilyen a tél és én mindig is így szerettem...

Mind egy süveg cukorka
Ez is a melegtől csepeg
Ha csak egy évszak volna
A bokámig nőne meg!

Megszületett és jött és ment és összeesett, mert
nem tud a fénylénnyel semmit nemzeni és
át-el-meg-nem fér sehogy a Nyugat és a Kelet közt.
Napja igen, kialudt, ámde a Földje marad.

Nándor tolla hegyes vagy tompa, piros, de fehér is...
Ő mindenképpen megírja vele
földbe és vízbe és az egekbe-
nem lehetetlen, hogy istenek őseposzát - is.

Hideg szelek fújnak... eljött az ősz...
Szerető hazám többé nem köszönt.
Lehulló falevelek s nagy esők elvitték...
Messze jár a nyár s többé nem jön közénk.

Morfeus kecske a kertjében mereng, és közben a szakálla leng

Eleve elrendeltnek hitt sorsok erdejét,
Meg nem élt életek, megrekedt mezejét,
Beteges keretekbe öltöztetett illúzió tengerét,
Ernyedten megélt eposzok végtelenét,
Szemlélem elveszett kalandok erejét.

Megmámorosodtam,
már a holdból
is kettőt látok,
a szélnek meg
szamárfüle nőtt,

Csenevész korában
fényt ivott
és harmatba öltözött,
vihar ha rázta,
villám ostorozta,

Miért kell e rothadó média bűzének terjengeni mindenhol?
Miért kell, a világnak mindenről tudnia minden dologról?
Én azt mondom, az embernek legyen magánélete,
És ne mással ossza meg,
hisz' akkor már nem lesz izgalmas a sajtónak kiderítenie.

Rezgő szó-ágak rád várnak: gondolatok szép
dísze öröm, ködös festménye sötét kapunál
tépik bánattá érzelmeidet… szerelem száll,
írt szavak festenek ritmust neked, élve marad.

Megjegyzés: 2014. január

Éjjel bimbózó,
Hajnalban nyíló,
Nappal bő termést hozó,
Metszőn csattanó pofonvirág…

Sötét elméje habzó száját kitátja
Kivillan fekete fogának minden szilánkja
Nem számít egyáltalán ki látja
Torkából ömlik a megvetés imája
Felsőbbséges érzet mindig zengő lírája

Azt hittem, egyszerű, ártatlan pörsenés
De Zrínyiként rohant ki a fájdalmas bőrkelés
Úgy tört rám váratlan, mint trójai faló,
De halálom nem volt hiábavaló.
Lábgombám kínzott, nem hatott vegyszer,
Csak egy segített volna… A LAMISIL 1X

Megjegyzés: Egy gyötrő betegség áldozatának tiszteletére…

Legvégül csend lesz, csend és sötétség,
Sötét és hideg, hideg és szenvedés.

1. Írt szavainkról

Költő! Ülj le nyugodtan, s visszaidézve tekintsd át
eddigi életutunk. Mit bizonyít ez a múlt?
Láthatod: ős-szinaranyból Vaskort, mint kalapált a
bábeli tarka beszéd. Tedd le a tollad ezért!