Amatőr Művészek Fóruma

Szikrázó napsütésben izzik a föld
déli harangszóban nyomasztó a csőnd.
Izzadó testrészek a vízbe, be, s majd kilépnek
egy-egy esőcsepp minősűl a vihar előjelének.

- A játék a lélek csokis sütije - mondta a Bölcs még gyermekkorában, maszatos arccal.
- Majd ebéd után ehetsz belőle egy szeletet - felelte édesanyja.
- Akkor jó, mert pont annyit hagytam belőle - érkezett a felelet, majd gyorsan folytatta a kis gézengúz. - Azért ettem meg a nagy részét, hogy boldognak láss. Ugye, nem baj?

Tükröm, nem vagy már a régi,
nem varázsolsz kedvemre,
mitől a nap szebb lenne.

Valaki megy.
Valaki jön.
És nem is egy,
át a ködön.
Vala jó.

Jó volna már belefáradtan, Idők táguló háta mögül éberen csak figyelni a szösszenő rezdülések neszeit! Aggódó féltéseim Sziszifusz-pufók arcomra méltán kiültek. Idő-törmelék megidézi a múltakat akkor is, ha szándékkal menekültünk a szökött messzeségektől. Néma merengésekből táplálkozik a könnyű irgalom is. Gyermek-lelkemben sokadszor zokogó pityergések sírnak. Megkopogtatott foszlányokba még szerencsés két kézzel belekapaszkodni.

kifelé tekintve elszorul a szív
sehol nincs már oltalom de mégis
valahogy a kíváncsiság odavisz
hátha ott nem minden veszély - mély víz

- Mint szépen ölelő, kinek kezét
a szeretet tárja szét, átkarolom
gondolatban az emberiséget;
és sírok veletek minden hajnalon.

éledő gondok:
emésztetlen csontjaim
a hantok alatt

annyit vártam
talpam alatt hólyagossá
vált a kő

bárcsak ne költözött
volna lélegzetembe az idő

szívedből szóltál
bár gyöngyömre vágyódol
nem érheted el

Nehéz az élet, fáj a szívem,
engem bántottak már oly sokan,
de még reménykedve keresem,
vajon a boldogság merre van.

… s ha elfogy az összes asztal
és nincs ki a széken marasztal
akkor mit teszel

Megjegyzés: 2018. 05. 03.

Lehetek egy szál nyíló virág,
vagy egy új, ismeretlen világ
a szíved közepén.

Lehetek egy eltévedt fénysugár,
mely a függöny résén bekandikál,
lelked mélyéig ér.

Megjegyzés: Tiszakécske, 2016. április 20.

Rajzolj egy verset a szívembe,
vagy kérlek, fess nekem egy képet,
ami ad nekem egy szép emléket.

Megjegyzés: Tiszakécske, 2016. május 29.

Felkapott a szél egy papírlapot,
Valami vihar is készült festeni az égboltot,
Az a vihar a széllel sercegett, suttogott.

mohón szeretni amíg lehet
ez hosszabbítja meg éltem
nem szólni semmit gyerekek
jómagam s vagyonom se féltem

Borítsd fölém a hegyeket,
vonj fölém hullám-lepedőt,
mert nem értem a szemedet,
és elfojtod a levegőt!
Kétely anyjává születtél,
benned az ép ész megtörik,
szavaimtól tán füled fél,
de szemedbe könny nem szökik.

zörög a szó mintha fiókból
vagy hollandi dobozból kotorásznám
egyik-másikról a port is lefúvom titkon

Mert nem lehet sosem akként, hogy más irányba csoroghatnának a hétköznapok posványos állóvizei! Tiszavirágokon függeszkedő Lét alig tudhat ellenszegülni az alattomos, csapdákat állító balsejtelmeknek! Minden léptünk megtervezett, de ügyetlen karambol! Földön tevékenykedő, fura bábuként berendezkednél, ha túlélhetnéd, ami tán egyedül éppen terád vár! Félelmeink csapda-vásznára felfeszül a szivárvány, s nem lehet pontosan tudni: vajon meddig terjedhet a határ, s a végpont, ameddig embereknek megmaradhatunk?!

…tolvaj lettem, reményekkel telt szívet loptam,
elbújtam rímbe öltöztetett szép szavakban,
álmokat adtam, mit galádul visszavettem,
nem így akartam, kérdezem, ezt, hogy tehettem,
a válasz ott lebeg valahol ködbe veszve,
minek a vers, ha vihart vet érzelmi tengerekre.