Amatőr Művészek Fóruma

Uram,
te küldted őt hozzám?

Cseppekben érkezett,
olyankor magasra emeltem arcom,
hogy jobban érezzem.
Volt tavaszi zápor,
mit lenge szellő terelt felém,
és tudtam, mit ér
(aranyat)
minden érintése.

Megjegyzés: aqua vitae = az élet vize

Azzal gondolom tisztában vagy kedves olvasó, hogy a valóság és a képzelet között, csak vékony mezsgye húzódik. De azzal is, hogy a normalitás, és a téboly között sem sokkal szélesebb az a bizonyos mezsgye? Persze itt nem elhatározás kérdése a dolog, hanem bizonyos emberi vágyak, és késztetések hatására lépjük át a határt, ahol képzelőerőnk a sokszorosára növekszik. Ahelyett, hogy miután fantáziánkba barangoltunk, visszalépnénk a reális világba, maradunk ott, mert csak így leszünk képesek valóra váltani, amit elképzeltünk. Ami jó esetben nem büntetendő cselekmény, de előidézheti, hogy egy elmegyógyintézetben kötünk ki. Ám, ha fantáziavilágunk sötétségbe vesző részébe tévelyedünk, ezzel egyben a bűn útjára is rálépünk, ahonnan meglehet már nincs visszaút.

Előttem tömegek, a sorom kivárom.
Észre sem vesznek, bár már nem is kívánom.
Vagyok, mint százak; sorsok és ábrándok.
Már nem is lázadnak, már nem is lázadok.

Hulla törzsről, kegyetlenül
peregnek a levelek.
Rontás szülte élet talán
reményt ad majd ha lehet.

Mi kell ahhoz,
hogy tükrödben önmagadat lásd?
Isten még él,
Ő se ígér már feltámadást.

az egészet
én rontottam el
mikor elfeledtem
a ragyogást
percekig éltem
örömben
mint a fecskék
s a suhanás

Ígéret van nem is kevés,
Közre játszik nemtörődés.
Nem hagy nyugodni sok kérdés,
Vajon mi lesz, mi jöhet még.
Szemekben torzult fénytörés,
Szívekben szomorú érzés.

Fáj ez a súlyos, májusi illat.
Föld-ízű nyomban elheveredve
várom a semmit. Könnyeket hullat
halkan a hajnal vastenyerembe.

Minden világ legyen enyém!
Nem kell nekem semmi egyéb.

A Világon uralkodjam
s lássa minden, hogy ez jól van.

Nem tudom merre tovább, eddig van a tervem,
Bár a tanulást inkább megkedveltem.
Nem fekszik nekem a kétkezi munka,
Inkább irodában, laptop előtt ülnék az asztalra.

Ledöntve a Közöny falát,
A didergőn lennél kabát?
Volnál vér a gyenge szívben,
Vagy csak nézed megáll éppen?

Porszem leszek,
amely megakasztja az időt.
Egy vadnövény,
amely a nagy semmiből kinőtt.
Lehullok majd,
akár egy falevél a fáról.

A mi szörnyetegünk most még néma,
De csak egyetlen gombnyomásra vár,
Lesz majdan itt neki bőven préda,
És nem tarja vissza országhatár.

Hamiskártyásokkal játszottam egy játszmát.
A sors kegyeltjeként, végül ezt a lapot húztam.
„Eléneklem”, hogy mi volt a lapra írva. Íme:

Világrend 1

Egy
porszem
száll. Szálldos!
Körötte: egy
világmindenség.

Ne áltassuk egymást és magunk
Reményfüzért fonva,
Nem túl rózsás a holnapunk,
Ha időzített bomba.

Valamikor itt jártam minden nap
húzott s repített a lelkem
ma lustábbak inaim
hajlott íj vonalak
kanyargós japánkert kitérők
formázott szürkülő szárny

Üzen a platánfa,
Cakkos levélen...
Bokáig járva
Zörgő derékaljában
Repedező kérge
Jelzi a moccanó időt,

Nem ébredtél túl jó napra,
Ha tankkal lőnek a házadra,
Mikor éppen reggeliznél,
Vigyázz, nehogy félrenyeljél.

Mi az ára a szép gyermeknek,
az ára mi a tehetségnek?
S az odaadó hűség ára,
miért lett mára olyan drága?
Felemészt a fészekrakás,
ha nincs tele az edény, erszény,
ha nincs bizalom, oltalom,
nem ér elég dicsfény.

Szobakábulat
Az ablakban fénytócsák
Idő lohol itt

A valós fények
Elrejtik a formákat
Minden tiszta víz

Gondolataim
temetnek, időpontja:
azonnal, vagy most.
____

Félelem-lét szilánkok
hasogatnak.
Bár létezésem felderít,
a jövőkép árnyalatai
nem tisztulnak még.

Haikumorzsák
tarkítják a gondolat
rögös útjait.
_____

Nincs értelme, hogy írjak,
hogy kósza sorokat vessek papírra,
amelyben leírom a bánatom, dühöm,
s haragom.

R-dimenzió, Apró Erdő, Róki és NyuszToni közös kunyhója
2022. 03. 11.

– Én vagyok a megoldás az emberek jelenlegi legfőbb problémájára. – húzta ki magát Róki büszkén.
– Az elhízásra? – hagyta abba a Netezést NyuszToni.

Ezeregynél több az okom,
van amin, már nem osztozom,
néggyel osztok hatvannégyet,
egy híján csak tizenhét lett.

ÜZENET AZ EMBERISÉGNEK

Mivel öles léptekkel tartotok az Utolsó Háború felé, eljött az a perc, amikor ellenfeleitekkel is össze kéne fogni. Amikor Önző Éneteket letaszítva trónjáról, egy új királyt kellene trónra emelni. Az Emberséget, mely legyőzheti az általatok életre keltett Ragadozót.
Persze minderre legyinthetsz, hiszen ez egy láthatatlan szörnyeteg, mely „mindössze” gyűlölettel táplálkozik. De ettől még létezik, és mivel telhetetlen a bendője, felfalhatja világotokat. Mire észbe kaptok, már láthatóvá válva, letépi a húst a csontvázatokról, s ottjártát egy gombafelhő jelzi majd az égen.

Az igazság fája
kérge omlik rája
ki rátör a világra!
Ki leányt, gyermeket,
férfiút öl: - Nem
Istentől van családja!

Ha az élet csak egy tréfa,
Hát az nem túl vicces volna,
Vegyük végre komolyabban,
Mert mikor az "akna" robban,

Milyen furcsa a világ,
egészségesen észre sem veszed,
milyen nehéz lehet
egy mássággal küzdő élete.
Sérülten rengeteg dolog elérhetetlen.

R-dimenzió, Apró Erdő, Róki és NyuszToni közös kunyhója


– Szerinted mennyien hiszik el odaát az emberek közül, hogy mi egy másik dimenzióban élünk? – kérdezte NyuszToni, miközben uzsonnarépáját rágcsálta.
– Sima ügy, mindjárt összeszámolom. – felelte Róki magabiztos mosollyal, és mivel nem volt a világukban zsebszámológép, fejben kezdett hozzá. Vagyis csak kezdett volna, ha tudna számolni. Ennek ellenére, úgy egy perc múlva máris mondta az eredményt.

Az örökké változó állandóság,
nem feltétlenül ellentmondás.

Minden éjszaka,
ha látod a sok csillagot,
alattuk a Hold
hideg ezüstje ragyog,

Felröppent a fülemüle,
fontossá vált egy-két ügye.
Hajléktalanság, sok szemét,
meg kell ölni minden reményt.
Még nem tudja, mihez kezdjen,
ha zárva van a kocsma kedden,

Jól érzed, te is
szemétbe való lelked
veszted.

El lett tépve, belőled
kellett kivésve
vesznie.

Fájó gondolatok tépik szívemet.
Naivul hittem, s reméltem,
akit egyszer letesznek a
hideg, fekete, rögös földbe nyugodni,
koporsója sérthetetlen marad
az idő végezetéig.

Lehetnek és vannak álmok,
Világban átverést látok.
Hazugságok között járok,
Döbbenten, félve csak állok.

Szép volt nászkiséret,
feldíszített lovasfogatok,
gyönyörű virág halmazok
életrevaló jó kivánságok.

Bárhová is vethet a sors,
befogad a világ,
mégsem érzed soha azt,
hogy ez a te hazád.

Kelj életre Rímfióka,
S a költőnek sok a dolga,
Szavakkal kell majd etesse,
Különben csontsovány lenne.