Amatőr Művészek Fóruma

minden szék kifordult alólad
a szavak nyelvedbe törtek
kisbetűvel kezded a mondatot
és nem teszel a végére pontot

Régi lécek -
kerítések,
sokat mentem mellettük
el, kicsi falum utcáin
vitt az utam hazáig.

nézd ez itt egy bőrfotel tested lenyomatát őrzi
kerülgetsz engem mint egy igekötő felszólító
módba tettem magam de nem értetted

hideg tapintású sima szőrűeket
vakvágányokon mozgó és percet köpködő
énkép, időtlen mágnesek között
perforált fotó

Távolodó, táguló Ég
töltelék törmelékeként,
mint légies csillám lebeg,
és szárnyak nélkül is szárnyal;

Két fontos ügy között
- számlák, s maradni a Létben -
vagy épp a mosogató fölött
keresem merre, hova, és főleg
hogy miért maradjak képben.

azt hallottam egy influencertől hogy
minimum három évente a megújulás
kötelező aki pedig egyhelyben toporog
mint a szarógalamb nem veszi komolyan
istent az elvesztegetett tálentumnál

pléhkrisztus
integet
a vasútállomáson
hiba volna
elgondolni
miért néz úgy
ahogy

És süllyednek a kongó, kifosztott évek,
e lomhán zörgő, léket kapott pléhladikok;

Megjegyzés: (bzs-hb) 2018. 10. 01.

lámpabúrába ragadt legyeket nézni
hallgatni az esőcseppeket elhinni
hogy értelmesebben kopognak annál
mint amit elmondhatok nyugtató és
félelmetes ráeszmélés hogy fontos
üzenet nincs nem volt nem is lesz


Megjegyzés: 2018. 08. 14

A csend még mindig csendes, -
pedig már a hajnal is elment,
csak az ismert dallam zörömböl,

Mikor az érintések összefolynak
lüktető erő simítja bőröm.
A Tegnap érintése, a Ma tapintásával egybeolvad,
s lelkem tükrén hullámozva gyűrűznek a szempárok.

protézisek kellenének
karjaim legyenek hosszabbak
nem érek el hozzád

például szívesen lennék lajhár
átlátszó vízű tavakban úszkáló
álláspont- és véleménymentes

Megjegyzés: 2018. 08. 15

Bolyong az őszi szél a kertek alján,
nyomába rőt levél lohol borúsan;
fakóra vált a napnyaláb, ha túlan
egy hűs futamra már elúszik csalfán.

Liheg a január vége,
langyosak a verssorok.
Mint egérben az atomok,

Az anyuka sír és egyszer megáll.
Véget ér a tavasz és beköszönt a nyár.
Mégis szürke fellegek takarják a kék eget,

Mintha elszakadnék a valóságtól,
S egy más, homály-világ hívna magához,
Látszólag minden ugyanaz, de mégis
Pár apró részlet szokatlan - köztük vagy, én is.

köd szaggatja az időt

pillanat
szivárog a töredékek közé hirtelen
s ég
elmémbe hiányos mozaikként csapódik
a gondolat
kérdőjelek tágítják a foltokat

Szóval, Huston, magányosan vagyogatok
A kráterszéli lerakaton.
A hírügynökség legfrissebbjeit jelentem.
Hülyének tetsző az arcom,
Ahogy a Földet vizslatom.

Leszek ami vagyok; nincstelen,
mintsem lecsúszott, gerinctelen,
és elvesszen moralitásom.
Vagyok, aki leszek; nem tudom...

Határátkelő önmagába
Aphrodité szigetén,
Allah és az Isten vitája,

Megjegyzés: 2018. 04. 04.

hosszú ujjakkal
öreg már a fa előttünk
ágai kotorásszák
az ablakot

a nem haladás mestere vagyok. ezen belül
is elsősorban a tökölés a szakterületem.
reggel felkelek felöltözöm aztán első dolgom
az ún. visszafekvés.

Felejtsd el, hogy minden tettedet kontrollálni tudod!

Van, hogy rosszul cselekszel, van hogy rosszat teszel a társadalom és önmagad mércéje

Szikrázó napsütésben izzik a föld
déli harangszóban nyomasztó a csőnd.
Izzadó testrészek a vízbe, be, s majd kilépnek
egy-egy esőcsepp minősűl a vihar előjelének.

- A játék a lélek csokis sütije - mondta a Bölcs még gyermekkorában, maszatos arccal.
- Majd ebéd után ehetsz belőle egy szeletet - felelte édesanyja.
- Akkor jó, mert pont annyit hagytam belőle - érkezett a felelet, majd gyorsan folytatta a kis gézengúz. - Azért ettem meg a nagy részét, hogy boldognak láss. Ugye, nem baj?

Tükröm, nem vagy már a régi,
nem varázsolsz kedvemre,
mitől a nap szebb lenne.

Valaki megy.
Valaki jön.
És nem is egy,
át a ködön.
Vala jó.

Jó volna már belefáradtan, Idők táguló háta mögül éberen csak figyelni a szösszenő rezdülések neszeit! Aggódó féltéseim Sziszifusz-pufók arcomra méltán kiültek. Idő-törmelék megidézi a múltakat akkor is, ha szándékkal menekültünk a szökött messzeségektől. Néma merengésekből táplálkozik a könnyű irgalom is. Gyermek-lelkemben sokadszor zokogó pityergések sírnak. Megkopogtatott foszlányokba még szerencsés két kézzel belekapaszkodni.

kifelé tekintve elszorul a szív
sehol nincs már oltalom de mégis
valahogy a kíváncsiság odavisz
hátha ott nem minden veszély - mély víz

- Mint szépen ölelő, kinek kezét
a szeretet tárja szét, átkarolom
gondolatban az emberiséget;
és sírok veletek minden hajnalon.

éledő gondok:
emésztetlen csontjaim
a hantok alatt

annyit vártam
talpam alatt hólyagossá
vált a kő

bárcsak ne költözött
volna lélegzetembe az idő

szívedből szóltál
bár gyöngyömre vágyódol
nem érheted el

Nehéz az élet, fáj a szívem,
engem bántottak már oly sokan,
de még reménykedve keresem,
vajon a boldogság merre van.

… s ha elfogy az összes asztal
és nincs ki a széken marasztal
akkor mit teszel

Megjegyzés: 2018. 05. 03.