Amatőr Művészek Fóruma

Úgy alakult, hogy némi pénzügyi tranzakció okán, használnom kellett a Netbankot. Csodálatos kis alkalmazás – korunk vívmánya –, mellyel időt, pénzt és fáradságot spórolok meg, mivel nem kell elbattyognom a bankba személyesen. Szeretem a technikát, mert jobbá teszi az életünket.

Tönkre foglak tenni, megragadlak, mint egy sánta macskát, visszahúzlak, és csomót kötök rád. Előlem nincs menekvés, mindig ott leszek a szemed sarkában, amíg le nem érettségizünk. Összetörtél, és ezt sosem felejtem el, ha akarnám, sem tudnám, mert az első mindig első marad.

csendes a tér
mozdulatlan az utca
a sarkaiból kifordult világ
szemeit lassan lehunyja

Kőből sodort ócska kötél ami még a városhoz húz. Kiöklendezett neonok csapják hátulról tarkón a megállók felé hátrálókat.

Semmiből épült zúzmara bárokban alszik el az ősz kapuk alatti táj remeg forró ölelésekbe sikoltó tél párnák fehér mólóin.

Árnyékodat festem takaródra,
hisz tudom, nem takar már s óvja
álmunkból lett fagyott-lelkek temetőjén
egy elszáradt rózsa.

még mindig te vagy az első
ha az éj fényfüggönyt tűz
hold és mély között
aki halálra vált engem
te ördöglakatra fűzött
gyilkos sziluett

Létem alanyaként, állítmánnyá váltam.
Mondatokba szedett mivoltom elemezgetem,
szemöldököm magasra fut, megdöbbenve
a félreírott határozókon,
mik ragadványnévként jelzőimmé váltak nekem.

A lépcsőházban

Kövesd te is azt a fényt,
melletted még elzúg pár bogár,
legyél mérges, dühödten éhes,
pont olyan, mint én.

A haldokló tévék utolsó szürkéi
falkaként marnak a szemekbe
az utcákon semmi apokalipszis
csak csendes halál leskelődik
ajtók és ablakok reteszelt
mocskos üvegén át
kiégett hangok rázkódó
utolsó szavakban aztán elfogynak
akár a levegő.

Avíttas vagyok,
a lila nincs a nézőpontban,
ha érted, amit írok,
kredenc penész-enyész,
konyharuha-turka,
jó lesz valamire,
nóta-sorba dörgölöd.
De nem érted, hogy nem kell mátrixban írni,

Pupillád kitágul, kezedben
remegve halál virít,
némán őrjöngve könyörögsz,
adjatok, adjatok még egy cigit!

Halottnak csók, ingyenélő,
cirádás kép, le vele,
káosz után nyavalygás jön,
zöldalompép vakbele.

Pusztán hagyott, sejtelmes megannyi tabut-döntögető V. I. P. -partiasított, diszkógömbös, mocsár-fertő, melyen haszontetsző kés-éjszaka is sírva rimánkodva hatol végig; sártengerré dagadt, kiszámítható flegma-arcok közönyében már mindenki csupán rab: Senki sem lehet szabad! Kollagén s botoszk- inekcióktól, mint elátkozott, felpüffedt viaszbabák csücsörítő kanári-pacsirták baháns kompániája követel luxust, elismerést, újabb kikezdhetetlen kiváltságokat felsőbb elit-hatalmaktól!

Önmagát űzi egyre Lélek-sötét tárny mélyen egy titkos, morális dimenzió; homályon s görbe tükrökön át megfeszülve! Tántorítatatlan, rendületlen halad célja felé! Vér-molekulák titkos, harci kedve elől futkorász már, mint lüktető lidércnyomás. Az elmúlás aritmiája átdobban zakatoló szív-üregek falán s újabb számadó vallomásokban ítél! A gondolkodó tudat is fokozatosan eszét veszti s belerémül egy-egy megmagyarázhatatlan titkos sejtelembe!

Varjú ül a harangon.
Templom ez, vagy átok?
Megrázza szárnyát:
"Innen a temetőig látok! "

Anyagi függetlenséget akartunk mindig is, még mások kárán szándékosan átgázoltunk! Senki sem lehetett eléggé őszinte beismerni elhibázott vétkét! Sorra jöttek fojtogató béklyóival gyanúsítható kétkedések! Gyanakodás nélkül már senki sem lehet eléggé makulátlan?! Rokonszenvező szeplőcskékből felépíti önmagát egy szorgos hangya-elit aki gyilkos szakmai professzionalizmusában önmagával is egyre csak hadakozik, s pusztítja az Emberit!

Hazudj, ha ősi gén rikolt, mert bábra fáj fogad.
Vivátért ringbe szállsz, vezetsz meg flottul másokat,
míg körbezsongod ásszal filkók vágyait.
Mosolyból lopsz megint, szavad ragály, hamis.

Végtelen éjben
a Hold testén mintha arcom tükörkép lenne,
minden rezzenése
pokolba indul, bár mennybe menne.

Az alkati kérdés, ott hatol a sértés,
A férj felől a szerelemféltés.
Gyilkost szül, mert nem ért a szóból,
Halálnak halálával él és nem kér a jóból.

Elég volt!
Elég a sok szóból,
A szerelmesnek tűnő csókból.
Elég a kedveskedésből,
Elég már a görcsös igyekezetből.

Távol a széptől,
mondd, mit kívánhatok?
Fekete éjekért, sírva
az Édenért, mely
képedre révedve
búsan rám ragyog.

Kiüresedett lelkem.
Minden, mi szép volt,
Most már elfeledem.
Te voltál az az egy,
Kinek szeretete lételem.

az értelem elveszett
a harcot a gonosz nyerte meg
bolondok versengtek

olyan lakásnak látlak titeket,
amiket igen könnyű lelakni:

Kopogok a mennyország ajtaján. Csend fogad. Kezemben úgy dobol a toll, mintha a rádióból szóló zene ritmusára táncolna… Az a hülye fiúcsapat vinnyog:

„Get on up when you're down
Baby, take a good look around
I know it's not much, but it's okay
Keep on moving anyway”*

Úgy lennétek lelkemnek bírái,
De vagytok társadalmunk birkái.
Egyszere zúgjátok: Beeeeee!
Tűnjetek a fenébeeeee!

Ne ide, ne oda, miért léptél
ide, miért nem oda, ide se, oda
se, akkor hova, te? Nézd meg
jól, hova lépsz! A kezed mocskos:
nem mosod meg, szádon az étel
nem törlöd le! Nyitva az ajtó
nem csukod be, becsuktad az a
ajtót a nagy melegben!

Na most csak ülök
És ordítok amíg
Ki nem hűlök
Mert már a falig
Látok.

Lehet végleg megszűnt
Mert tán erre vágytam
Amit az elmém megtűrt
Hozzá jó pofát vágtam
Belül.

a régi lemez -
- játszotta ezerszer a tűz
nem halt el
talpam alatt sem
ez az egy megmaradt -
- régi lemez
már szólnod sem kell,
felteszed hátraarccal is
ha kell

Jéghideg lángok ölelik lelkem,
fégtelen haragom akár a viharos tenger,
mi tajtékos s zavaros. még is csendben várja az utolsó csepp esőt
mikor ha lehull s megtelik medre.
kiönt majd s magával ránt mindent a mélybe!

verset írni mindenki tud ami
a számon az a szívemen ilyen
egyszerű az egész nincs ebben
az égvilágon semmi tudomány
fából vaskarika irodalom

A verebek kinyírnak.
Túzok vagyok.
Lápi rém.
Gyűrött nejlon-
szatyor.
Hurcolom magam.

Megjegyzés: Kiss Anna Mária

Ki nem adott engedélyt még,
Hogy elmondjam, mi törte el
A Jóhiszeműségemet?
A raccsoló folyosóformalin
Tette tűvé azbesztes légvételemet.

Megjegyzés: 2015. február

Perben állok a halállal
Azért amit művelt
Apákkal anyákkal
Harcom becsületbeli
Elfogultsággal teli
Igazságtételre várok
Vigaszt úgysem találok

Nem szeretnék másoknak
Megfelelni, színészkedni,
Mindig álarcban járni.
Boldog akarok lenni!