Amatőr Művészek Fóruma

Utadon elkísér a harcos, ki békére vágyik,
Ott él a gyermek,   ki egyre csak játszik,
Ott lesz a bátor, a szótlan, pár könnycsepp a borban,
S számon kér mindent a hűvös és a józan.

Mutassuk meg a világnak,
Kik azok a magyarok,
Csak azért is maradunk,
Mindörökre szabadok!

A fél világ van ellenünk,
Hogy behódoljunk végre,
Azt mondják, ez jó nekünk,
De nem csalhatnak lépre.

Ha te vagy a kérdés, leszek a válasz,
Ha te vagy a lépés, leszek az út.
Valami érzés, valami támasz,
Hadd legyek láng, ami érted kigyúlt.

Nincs másik út,
Oly régóta érzed már,
Nincs másik út,
Ezer éve téged vár,

Nincs másik út,
Hisz mindhiába kéred,
Nincs másik út,
Itt és most kell élned.

Megint reggel riad,
leírt fáradt sorok
hamva szívemből száll,
kapar száraz torok.
Hogyha félig éltél,
akkor nem lesz tavasz,
óh, mennyire boldog,
ki a dalból új dalt fakaszt?

Megjegyzés: Forrás: Horváth Attila dalszövege (Érints meg) Balázs Fecó előadásában, a dal szellemiségét igyekezvén követni.

A perc, ha táncba hív,
Riadt madárként a szív
Dobbanni is fél,
De nincsen más esély.

Előttem tömegek, a sorom kivárom.
Észre sem vesznek, bár már nem is kívánom.
Vagyok, mint százak; sorsok és ábrándok.
Már nem is lázadnak, már nem is lázadok.

Ha szakad a húr, a harag az úr,
Hát ne hergelj fel engem,
Viharmadár, szívemre száll,
És onnan el, nem röppen.

Ha álarcod mindig hordod,
Egy nap rád tapad,
És jövőd börtönébe zárod,
Valódi önmagad.

Ledöntve a Közöny falát,
A didergőn lennél kabát?
Volnál vér a gyenge szívben,
Vagy csak nézed megáll éppen?

Ne áltassuk egymást és magunk
Reményfüzért fonva,
Nem túl rózsás a holnapunk,
Ha időzített bomba.

Tele van már a padlás
A sok-sok ígérgetéssel,
Ő közben mögém lopózna,
Egy nagy konyhakéssel.

Sétálok a Duna parton
A vizet figyelem
A hullámokban lehet a válasz

Kezdettől fogva
Kerested a jót és a szépet,
De amikor
Gyomorszájon vágott az Élet,

Hétrét görnyedve
Levegőt is alig kaptál,
Mit sem értettél,
Hisz még pofont sem adtál.

Az idő azt mondta
Ilyet ritkán lát:
A gyógyír, mely oly rossz,
S a szív mely rá vár.

Nyitány: A kezdet
Egy történet indul útján,
Vágyak és szerelmek után.
Dobban a szív, lüktet élet,
Benne minden megtörténhet.

Oly kevés, ha csak valami volna,
Magamnak nem hazudhatok,
Eljött a perc, és ütött az óra,
Minden reggel így indulok.

Felvettem a bakancsom,
Utaztam a villamoson.
Körülöttem az emberek,
Bámultak és figyeltek.
Megállóba szálltak le, föl,
Ment a helyezkedés elöl.

Bánat könnye borítja szép szemedet.
A vidámság rád nem talál.
Elvesztetted végleg a szerelmedet..
Itt hagyott, már bármit csinálsz.

Jó hangulatban mentem és lazán.
Lámpa fénye világított utcán.
Későre járt, hallottam lépésem,
Szívdobbanásomat vitte ütem.

1.
Rám tör a hajnal
ragyogó szép arccal,
barna hajába
túr a tengeri szél.

Szikrázó napsütésben közelit a fény,
Szívem vágyát forrósítja a remény.
Lelkemben szól egy hang, téged akar,
Hangja még, reményt és vágyat takar.

Ébred vágyam a gondolatom,
Utra rátérve gondolkodom.
El is mondanám vallomásom,
Szívemet érő boldogságom.

Halkan szöszmörög a gép,
Pár kattintás csak.
Ezek az oldalak fel nem oldanak,
Csak untatnak.

Halkan szuszmorog a város,
Lassan elbódít,
Kell pár pillanat, néhány éles perc,
Ami átlendít.

Csillagokból rajzolom az arcod.
Megjelenő szép égi vonásod.
Érzem látom távoli mosolyod,
Pixelben nagyfelbontásban adod.

Jaj te kis üveg
Csatos kis üveg
Mi lesz veled
Ha nem leszek?

Egy konok tánc.
Bárcsak közelebb jöhetnél!
Az az ismerős, kis mosolygyűrte ránc,
Bárcsak közelebb lehetnél!

Tavaszi szélben
Lenge leányka
Szoknyája perdül,
Indul a táncba.

Hajnali kettő tájban
Ragacsos félhomályban
Egy szál neon ruhában
Dögös lányok a chatszobákban

Egyforma vagyok
Szokássá züllött kivétel
Nadrágzsebből kihullott
Szabványos célok tucatja

Minden percem
Patikamérlegen
Mérte ki
Valami mindenható sátán
Lovagolok
A grafikonok hátán
A célvonal felé

Reggel hat
A szemem a kávéban ázik
Nyugton hagy
A hétfők démona még
A háttérben
Az álmos nap nagyot ásít
Nyolc perces fénye bekapja
A szoba felét

vesszen a féreg vesszen
tudod kit ijesztgessen
büszke mellkas teljes a fegyverzet
szabadságharc írja a lábjegyzet

Azt hittem, ha látom, felismerem,
Érinthetetlen, ha nyújtom kezem.

Valami készül, ami kikészít, amit még nem ismerhetek,
Ami voltam és aki voltam, az többé már soha nem lehetek.

Ahogy így várlak, kintről a tavasz felém lehel,
Egy másmilyen napfény, egy másmilyen ember kérdez, felel.

A poharam száján az ujjam egy dallamot simogat,
Ahogy így várlak, még az üres pohár is megnyugtat.

A világ talán
Csak egy flancos [szí-dzsí-áj]
[Grín-szkrín] előtt ugrál
Minden ripacs fő-
És mellékszereplő
Minden képregényhős
Minden szupernő

Bolyongok elhagyott utakon
Teret koldul a nyugalom
Örök hordár az alakom
Velem baktat a betonon
Fekszem korhadó padokon
Csillag égbolt a takaróm
Kísértet falvakban álmodom
Nagyvárosokban a peronon

Mindent áthat ez a zsibongás,
Bármerre nézhetek, mozdulhatok.
Valami mindig fordul, és minden hang, szó várja, hogy választ talál.
Illúziók és gondolatok.