Amatőr Művészek Fóruma

Szívemben már életfogytiglan megmarad echozón aranyló szíved kattogó, elejtett dobbanása: amire még méltán lehetnél büszke ma! Közelségedben – érzem -, újból gyermek maradhat hajótörött, méla lelkem s nem szükséges bújkálnom, ha azt akarom, hogy láthassák valódi énem! Egymást közti táguló távolságaink mintha nem is léteznének – csak még közelebb hozzák bennünk halhatatlan bimbós romantikák földi Mindenségek nászát!

Ráncos-arcú, holdvilágos éjek orvgyilkos csendjében áthallom hogy dorombol lüktető szeretőként a bíbor-szirmú, tachicardiás szív! Suttog egyre céda-parázna hangja, még benned fortyog egyre egy méltóbb, álom-terv: Celeb-műsorok ismeretlen, üzletieskedő homályán csillogó őszinte-tekintetekkel egyre ritkábban találkozol! Csavargók éjjeli menedékhelye nem biztos, hogy befogadja sem a remete-prófétát, sem a lírai értelmiségit! Eltépett húrjait a létező Időnek már serénykedő Moirák sem gyógyíthatják be!

Különleges tapasztalás

Rájöttem az éjjel, hogy semmi de semmi jogom, semmi alapom, hogy minden reggel

Hol vagyok, s mi történik velem?

Gondolatmentesen vetem papírra amit nem gondolok, ország, város, utca, sarok. Nem filózom most azon, hogy mikor hova jutok. Elindulok, párat lépek, és máris tudom, hová jutok, a gondolat, mint terhelő tény, mindig csak egy fekete átok. Megint írok, nem agyalok, nem félek, és nem ígérek, minden szavam, minden tettem olyan súlyos, mint egy ítélet.

A Gergely-naptárban hetedik, Július,
harmincegy napos, nyaralni praktikus.
Nyár közepe, forró napok mozgatója,
Julius Caesar volt az Ő névadója.

Még ruhámon az illatos parfümöd, amit akkor fújtál magadra.
Még arcomon csókod utolsó, egyetlen nyomata.
Még bennem az űr, mit magad után itt hagytál, bennem.
Még fáj a tudat, hogy mást ölelsz, nem pedig engem.

Olyan üres az ágy most nélküled. Ma éjjel nem ölelsz át, nem nyomsz puszit a vállamra mikor egy pillanatra hatalmába kerít az álmatlanság.
Cikáznak a gondolataim, és az álom csak nem talál rám.
Te jársz a fejemben. A múltunk. A jövőnk.
Jó veled.
Mint egy beteljesült álom, az vagy nekem.

Tudom hogy félsz lépni, meg is értelek,
hiszen sokat csalódtál, bántottak már eleget.
De ne félj tovább kérlek, már nincs miért
hiszen már itt vagyok, s fogom a kezeid.

Írj, ha nincs gondolatod sem...

Most nincs ötletem. Üres a fejem. Ami nem igaz, de ha akarjuk, hát legyen. Most nem akarok szomorúan élni, sokkal jobb volna vidáman mesélni. Egykor nevettem nyomoron, bánaton... Jé írok, nem gondolkodom. Vajon miért van, hogy amúgy semmi bajom? Mégis, ha írok az szomorú? Nem tudom. Írásjelek, egy vessző egy-egy pont... pont, pont, vesszőcske, fejecske benne gond.

„Mint aki álmot lát, de ébredéskor
csak az marad meg benne, amit érzett,
s a többit nem tudja visszaidézni (…)
Így veszti formáját napon a hó,
így szóródtak a szélbe Sibylla
falevelekre írt jóslatai. ”

*

A szétválasztás képessége segíti a jelen fontos embereinek életét: minden este üres náluk a mosogató, tiszták az ablakok és jól neveltek a gyerekeik. Nem érkezik közműfelszólítás, nincs díjtartozás, nem fogy el a vécépapír... Talán a világ is összedőlne, ha ilyesmi megtörténne velük.

„Mindenfelől jajszó volt hallható,
de jajgatók nem látszottak sehol;
ez olyan meglepő volt, hogy megálltam.
Azt hiszem, azt hitte, hogy azt hiszem,
hogy olyan emberektől jön a hang,
akik a fák közt elbújtak előlünk,
ezért így szólt a Mester: "Ha letörsz
egy apró ágat bármelyik növényről,
a tévedéseid is széthasadnak."

„Nem undor - mondtam -, inkább keserűség
járta át szívemet miattatok
(és így fogok érezni még sokáig!...)"

*

Vajon Istennek is ilyen könnyű volt? Képmására teremteni minket? Mindenfajta kétely nélkül lehelt lelket Ádámba? Ha Lucifer angyalból egyszer csak ördög lett, vajon bizonytalankodott-e, hogy az emberből vajon mi? Az ember mit akar majd uralni?

„Egy Styx nevű mocsárba fut bele
a bánatos patak, ahol leér
a rücskös, szürke sziklafal tövébe.
Ahogy most érdeklődve körbenéztem,
a posványban láttam sok sáros embert:
mind meztelen s mérges tekintetű"

*

Másnak könnyű. Ja, mert azt is mondták, hogy a gondolatok poklot teremtenek, így ha támad valami a fejedben, gyorsan hessegesd el, mert megbetegedsz, majd belehalsz.

A sorok között
kerestem az igazat,
de nem volt betű.

Lassan lépkedett a reggeli szürkületben, minden alkalommal figyelt, hogy ne kelljen sietnie. Az élettelenség vette körül, csupasz fák, mint akik elszáradni készülnek, miközben remélik az újraéledés lehetőségét. Csend, és az utcai lámpák kialszanak. A végtelennek tűnő sivárság ijesztő derengése szűnni nem akaró kérdéseket hozott elő.

Művészek
Szerelmem, Dante
A hiperérzékenység bugyrai

*

Minden reggel úgy kelek, hogy alig találok kiutat a rémálmok lidércnyomásából. Fekete színű ruhát veszek, aztán elbizonytalanodom, mik is a reggeli rutin sorrendjei, egyáltalán a részfolyamatai. Fogat kellene mosni, de kávé nélkül meg sem találom a fogkrémet. Aztán azt mondták, ne kávézzak, mert az méreg, igyak helyette búzafűlét.

Elhalványul a harangozás, miközben
Dízelmotorok duruzsolása öleli át a Nagytemplomot.
Az ablakokon tükröződő napfény már-már fájdalmas a szemnek,
Épp úgy, mint ahogy a fémek súrlódása fogfájást idéz elő, mikor a villamos megérkezik a megállóba.

Talán nem hiányzik más, csak egy utolsó felvonás, ahogy, valahogy most utolsó darab nélkül zúg a gépezet. Megy? Legalábbis mozog. Még.
Elengedések. Szeretet-kapcsolatok. Férfiak az életemből. Minden kép a fotóalbum saját oldalán. Számítasz. Tökéletességre törekvő tökéletlenségem vagy. Álruha és rajzolt arc, amit minden reggel magamra választok. De te úgy rúgsz messzebbre attól, hogy valaha is elég legyek.

Megleptél
ezzel a levéllel
ezzel a feltámadással
húsvét van
nagyszombat
Vivaldit küldtél nekem
és ezzel szárnyal
újra éled szerelmem
feléd

Húsvét kapcsán eretneki gondolataim támadtak. Ezért is szakítottam meg a regényeim részleteinek közzétételét, eme blog erejéig.
Nem vagyunk egyformák. Sőt! Egyre nagyobbak lesznek a különbözőségek ember és ember között. Az egyik leginkább jellemző szemléltetése az ünnepek megítélése.
Felgyorsult a világ. Minden tekintetben. És a világhálónak köszönhetően, soha nem látott információs bőség szakadt az egyszerű emberre. Bábeli katasztrófa immár megtörtént! Ez (számomra) tény.

Szomorúság társként szegődött mellém,
kézen fogva sétálunk végig.
Látni megannyi mosolyt, nevetést hallani,
de kérdés: nekem, miért nem jutott?
Leültem egy padra, hogy gondolkozzak.
Vajon, vajon?!

Nehéz megkülönböztetni egymástól a tereket. Törött csempevonalakat követek, de úgy sem könnyebb. Kék és sárga, egy másikban pasztellzöld, aztán narancssárga is van, mind félig-harmadig elrágva; ahogy az idő vasfoga belecsorbult. Most nem érzem a szagod. (És hiányzik Apa.)

(S)írnom kell
(mindig az igaz történetek a legszebbek)

Őhercegsége már két és fél éves, és a legkülönbözőbb módokon tudja elérni, hogy mosolyogjunk, kacagjunk, nevessünk vele együtt. Ma megkaptam tőle – születése óta másodszor – a felejthetetlen, megkönnyebbülést hozó könnyeket is.

Ezt már szokjátok meg tőlem! Lehet, hogy a tengerinek és a paszulynak sora van, de ezek a blogok nem időrendben íródnak.

Elnézést kell kérnem az olvasótól, de azt hiszem, világunk ma a marketingről szól. A „látogatottság” üzlet. Az üzlet pénz. A pénz pedig hatalom.
Ha azt szeretném, hogy sok ismeretlen ember olvassa az írásomat, akkor tennem kell érte. Miért? Mert én is ismeretlen vagyok. Mert vannak sztárok. Nekik nevük van. Mert „megcsinálták” őket, vagy ők magukat. Nem feltétlen mondanivalójuk volt, hanem menedzserük, vagy egy alkalmas pillanat. Tehát először is jól kell tudni címet választani!

Minden valamire való hosszabb műsort időnként megszakítanak reklámokkal. Vagy annak hiányában egyéb dolgokkal. Ajánlókkal, stb.
Úgy gondolom, meg kell követnem a hűséges olvasóimat, akik immár négy rész elolvasását rám szánták, annak reményében, hogy betekintést nyerhetnek, holmi privát pokolba, mely lehetőség kinek, kinek a saját pokoljárását összevetni.

Úgy tapasztalom, az olvasottságom esik. Életem, nem volt eseménytelen. Könnyű lenne javítani a statisztikán. Csak be kéne dobni néhány anyósos sztorit is és gyarapodnának az olvasóim. Horror kedvelők népes táborát könnyűszerrel ide vonzanám. No és a kárörvendőket, sorstársakat. Elég széles réteget tudnék megszólítani. No-no!

A blog, magyarul napló. Ez pedig életem naplója. Ki mondta, hogy időrendben kell a múltat megírni? Most vettem észre, hogy rohanok. A második blog után úgy tűnik, már az életem majd felénél járok. Pedig addig is történt ez az. Amit most bevallok, ha halállal végződik, a pokolra kerültem volna, vagy sem? Ki tudja.

Az első rész azért volt pokolmentes, hogy legyen mihez viszonyítani. Valamikori tesitanárom szerint, komoly terhelés előtt be kell melegíteni. Tehát, most következik a bemelegítés.

(Last minute pokoljárás. A túravezető én vagyok. Ezt csak előszó és kedvcsinálás gyanánt...)

Eljött az ideje annak, amivel néhány ismerősöm már jó ideje noszogat. Rendben. De nem írom meg a teljes élettörténetemet. Pőrére nem akarok vetkőzni a világ előtt.

Komor a szombat, szürke eső szitál, és lassan áztatja tűzfalak közé rekesztett sötét udvart.
A meztelen téglák közén moha. Indák kúsznak reménykedve felfelé. Egyedül a görbe ecetfa ágai karmolásszák a harmadik emelet elrohadt, de felújított, feketére festett acélkorlátját.

Kedves olvasóm! (és remélem mostanra már íróm is)
... ez még mindig nem a Galaxis útikalauz stopposoknak fan-club... tehát, ha másra számítottál...

Bizonyára túljutottál a kezdeti nehézségeken, megalkottad első néhány gyönyörű művedet.
Most azt várnád, hogy bátorítsalak, így tovább, szép volt, hajrá!
Hát sajnos nem ez jön.

Rongyi-kutyik, és más apróságok

Minden anyuka és apuka (többnyire) átesik a plüss-korszakon. Vannak sima és kerek időszakok, vannak szívfájdítóak, és sok-sok vidám pillanat.
Őhercegsége most éli a „bepakolomazösszesplüsstazágyba” terminust, a pisze orra is alig látszik ki, de boldogan alszik velük. Eddig Pocoyo-t cipeltük, etettük, ültettük a főhelyre, de most innentől helyet kell szorítani Patrol-nak az őrkutyának. Sétáltatni is kell őt, hegyen-völgyön, ami ebben az esetben a nappaliban szétterített Duplo kockák, és különböző játékok halmazából áll. Ha éppen elbukik benne, vagy rácsüccsen, akkor nagy szemekkel nézi Anyát, és komoly arccal gondolkodik el a „sírjak vagy ne sírjak” dilemmán. Mert Anya szólt előre, és a szófogadás ilyetén való figyelmen kívül hagyása bizonyos következményekkel járhat. Dörgedelemmel is.

Megjegyzés: 2018.

A ház hideg volt és nyirkos. A falakról jégnyák-kása folyt, máshol tűkardként meredt felém, körös-körül minden irányból. Fekete foltokban mozgott a festés, omlott, mállott minden, ami egykor én voltam.