Amatőr Művészek Fóruma

Édes emlékek visszfényét tükrözi
a kihunyt valóság álságos képe.
Fájón gondolok vissza jóra, szépre.
Melynek kertjét bú esője öntözi.

Ki aggódón nézett rád, ha életed során az utat rögökkel szórta be sorsod.
Ki támaszod volt, ha úgy tűnt elveszett minden szép álmod.
Most Isten kertjében tép neked virágot, és mosolyogva nyújtja át.

Sör koporsók, pálinka hamvak,
örök bódulat illan át az időn.
A barátaim hol maradtak?
Nem érzik ízét már a nyárnak.

Még gyermek voltam, szertelen,
mikor ő itt hagyott.
Vonzották lelkét végtelen
miriád-csillagok.

Csak tizenöt évig voltál velem
Nem fogtad azóta a kezem!
Elhagytál, pedig anyámban csalódtál!
Válni egymástól, nem megoldás!

Ősz voltál
és a szemed
a múltba révedt.
A mát nézted
s tegnapot láttad.

Egyszerű és szerény ember,
szíve tele szeretettel,
megtalálja embertársát,
ha kell, feláldozza magát.

Esténként, hogy belépett a házba,
csak rápillantott a vesszőkosárban
riadtan moccanó pár fahasábra:
elég a tüzelő mára - nyugtázta -,

Út porában bandukol a szegény,
ő lesz az új kondaőrző legény.
Hátán viszi az egész vagyonát,
el kellett, hogy hagyja az otthonát.

Megjegyzés: Hajdúszovát, 2015. február 2. Emlékezés Édesapám cselédkorára, 1930-ban.

Gyermekkoromban
Éreztem hogy szeretett,
Fogta, simogatta
Arcomat, s kezemet.

Megjegyzés: Apák napjára
2014 04 20

Még érezni akarom illatod,
mielőtt kabátodból kiveszik örökre.
Még hallani akarom hangodat,
mielőtt a kazetta elkopna, eltörne.