A Pieris/AMF mellett épülő új művészeti portál munkálatai az építkezés végső szakaszába léptek. Ebben a fázisban már nem tartható megosztott figyelem a régi és új oldal között. Ezért az új oldal megnyitásáig a régi oldalon előreláthatólag két hónapos publikálási szünetet tartunk.
Mindent áthat ez a zsibongás,
Bármerre nézhetek, mozdulhatok.
Valami mindig fordul, és minden hang, szó várja, hogy választ talál.
Illúziók és gondolatok.
Legszívesebben letépném az összes tükröt. Téglával zúznám szét kíméletlen „arcukat”.
Az ellenségem mind.
Amerre csak megyek, a lakásban, a munkahelyemen, akár az utcán a kirakat üvege, mindegyik mintha támadólag vizslatna engem. Sziszegő kígyóként nézegetnek, várnak, sőt.. mágikus erővel csábítanak, hogy megnézzem magam. Újra és újra.
A szél az út egyik oldalán dűneként fésülte a homokot egybe, s azon túl már nem csak az aszfaltutat borította be, hanem a szélvédőre is jócskán juttatott belőle, mintha egy játékos gyerek időnként egy-egy homokozóvödörnyit hintett volna feléjük.
Gábor meredten figyelte az utat, s összeráncolt homloka redőiben megültek az izzadságcseppek.
Minden egyes versem fájdalomból íródott,
Minden egyes percem kárhozattal vívódott,
Minden amit szerettem elhagyott már régen,
Minden amit ismertem megváltozott szépen,
Az öreg almárium tetején, a házi lekvárok és az illatozó jonatán almák között bújt meg a sokat forgatott, gyűrött, szamárfüles kalendárium, amely éppen a naptárnál volt nyitva.
Ezerkilencszázötvenhárom decembere volt.
Hetek óta farkasordító hideg uralkodott a tájon. Az utakon a parasztszekerek által vájt sárbordákat kemény jégpáncél borította. A házak ereszein vastagra hizlalt öles jégcsapok lógtak. A hó olyan magasan állt, hogy néhol a házak ablakait is elérte.
A vágyak édes mámorával
gondolok rátok, szépséges angyalok,
kik szívemet gyötörtétek míg elkopott.
Már csak az emlékeimben turkálhatok,
felidézni a sok kalandot.
Aliz magába roskadtan üldögélt a terasz kényelmetlen székén. Lenőtt frizurája rakoncátlan tincsekben lógott az arcába. A könyve fölé hajolva próbálta figyelmét a történetre összpontosítani, de a tekintete folyton elkalandozott, s leginkább a semmibe révedt.
No mondd csak, hát még mindig nem fárasztott ki
meddő harcod ellenem? Nem volt még elég?
Lásd, hogy engem dicsér mind, ki kész eldobni
szánalmas, mocskos, kiúttalan életét.
Felmerül a kérdés, hogy kinek is ajánlom fel e kötetet. Mindenképpen köszönöm a Jóistennek, hogy tévelygő bárányát eddig húzta az élet pórázán. Köszönö...
.gif)
Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 3
Kereső robot: 19 
Összes: 41
Jelenlévők:
