Amatőr Művészek Fóruma

a mamának adom a zoknikat
válogatásra
sok magányos pöndörödött
lyukas törődött színű
olyan mint az öregség
valamelyiknek soha
nem lesz meg a párja

Sziporkázik, tündököl egy csillag.
Az éjen át kis lámpás a fénye,
irányt mutat, mint a fárosz csillan,
tévelygőnek támaszt újra hitet,
mintha mindez még valamit érne.

Ma télruhába öltözött az élet,
s a szél vezényel új melódiákat,
ha int a pálca, jégcsapok zenélnek,
faágak ónköpenyben intonálnak;

Üresen hevernek napjaim,
mint flakonok a földön.
Csak fekszem az árnak habjain
és a nyelvem kiöltöm.

Köztünk él és elkísér.
Arcán hűvösen lebbenő
fátyol, át nem látható.
Jószándékkal övezett pályán
kőmadarak repülése.
Paradicsom helyett alma.

lépéseimben van az idő
reménnyel és halállal
néhol talpam alatt
pihen egy kő

Néha sikerül beleveszekedni az éjszakába,
az meg fogja a mosolyunk és magával rántja.
Így fekszünk egymás mellett egy darabig,
a szavak mögött a néma fájdalom lakik.

Piros ruhás lány

nem tudhatták
de mindent értettek
most másképp származunk
a simogatás hiánya kioldja
szavainkat

Kedves Alkotótársak!

Az azonos című és tartalmú főoldali üzenethez kapcsolódva, jelen híranyagunkban is közzétesszük az oldal átalakulásában várható új szempontok és új beállítások eddig megvalósított részleteit,  hogy az új rendszerünkbe már a majdani működésünk letisztított változatát vihessünk át. Ilyen értelemben a Pieris/AMF jelenlegi - okkal döcögős - működését egyfajta gyakorlatozásnak tekintjük.

Tél hava a Nap tüzét kioltja,
mindent betakar fehérlő hamuja,
hideg fagynak fehér porhava.
Csusszan az álom a fakutyákon,
éjszaka reccsen a rianáson.

Szép lennék neked.
Nem jogerős ítélet
Az, hogy szeretlek.

Nem, nem haltam meg.
Csak egy angyal csókolt meg.
A csókkal elrepültem.
Elvette terhem,
Szabad lettem.

- Szia. Te. Figyelj. Há’ mindent tud, nem?
- Kicsoda?
- Hát a Tóth Vera. Láttalak a koncerten.
- Az biztos. Minden stílusban..
-... és akkor még jól beszél a számok között...
- Igen. Kellemes, közvetlen hangon...

Szerelem volt első élvezésre.
Eltette már a noteszt, azután következett egy kis nosztalgiavonat.
„Elvette az eszemet, pedig annyira éltem”- gondolta részegen. Szeretett volna megint emberi bőrt érinteni. Ehhez el kellett volna mennie. Ehelyett csak csurgott végig a falon gondolatainak nesze. Megelégelte a Tátrateát, és most a mélyhűtőt vette célba. Tudta jól, hogy a 'Cartedor' dobozban levő pörkölt mögött bújik a Jägermeister.

Egy kicsit játék a színekkel, de mégsem túlzással ...

Mikor a tűzre-szomjas könny csorog,
pohárban víz tisztán kevés,
mikor a titka törten támolyog,
vajon a „most aztán… ” elég!?

„Milyen színű napod volt? ”
kérdezte tőlem egy kislány a parkolóban,
én meg még nagyban
a helyes válaszon gondolkodtam,
amikor türelmetlenül továbbkérdezett:

A hangfelvételt sajnos nem tudtam hifi minőségben összerakni, de a lényeg azért kivehető.

Szúrós a park hintaláncokra fagyott mosolya.
Nézem, miként lassul bele a körforgásba
egy-egy piros körhinta rozsdás kontúrján a tél.
Vattacsomóvá szelídült madarak.

írok
mint patakban a kövek
lemorzsolt csiszolt temérdek
hang nélkül karcolt mélyet
hűs egymásutánt

Történt egyszer, nem is régen...
Ejnye, hol is kezdjem el...
Március volt, nagy foltokban
olvadt már a hólepel.

Álmomban már láttalak,
hópihék közt szállt szavad.
Közel voltál, éreztem lélegzeted,
- selymesen suttogott sóhajod-
hozzámért az éjben két kezed.

Életérzés

Hívlak Téged, Kádár Kata,
gyere haza, bujdosásra.
Megújul az ős ballada,
igaz most is minden szava,
hitünket ármány uralja.

sátor koppan hanghullámok zivatarában
éjféli fénycsobbanás
sörös haj és hajas száj
nyargalások plátók felé
autotune narratívák

Mintha nyár lenne...

Télbe öltöztem, és éppen annyira van hidegrázás,
mint amennyire a madarak beszélgetnek a fejemben.

Azután szépen, lassan elhalkulnak.

Rekeszzománc

először csak olyan,
mintha, aztán
mosoly csetlik
félrehúzott arcra,
talán mégsem...