Amatőr Művészek Fóruma

/Részlet a "Két világ között" című zenés-verses utazásból./

Hosszú órák óta
Ült egy padon a parkban,
Valami furcsa dalt
Dúdolt magában halkan.

Arról szólt a dal,
Egy ember a tavaszt várja,
Lyukas cipőjéhez ,
Jól illett szakadt kabátja.

Ült csak némán,
S a távolba nézett.
Remény apró lángja
Csonkig leégett.

Arcán bágyadt mosoly,
Ráfagyott talán?
Jó pár hópehely
Megpihent homlokán.

Refrén:
Még néhány dobbanás,
És minden véget ér,
Többé nem sújtja már,
A jeges szívű Tél.
Többé nem sújtja már,
Mit úgy hívunk, hogy Élet,
Hátha lel majd odaát,
Valami szépet.

Elképzelte százszor,
Milyen lesz a vége,
De mindig úgy érezte,
Egy kicsit még élne.

Most elhagyva a testét,
Meglátta önmagát,
Már lezárta volna,
Az Élet kapuját,

De volt egy ember,
Ki nem nézett félre,
S leült mellé a padra.
„Még,ne add fel.” kérte.

Aznap egymásra leltek,
Mert így rendeltetett,
A szeretet ennyit érhet,
Az önző közöny helyett.

Refrén:
Rátalált egy érzés,
Mit halottnak hitt rég,
S többé nem kérdezte már,
„Miért élek még”?
Szíve azt dobogta,
Végre újra él.
Őt is a tavasz várja,
Ha véget ér a tél.