Navigáció


RSS: összes ·




Zene: Indulatok

2021-02-27 22:16:57, 26 megnyitás, Piacsek László Zoltán, 0 hozzászólás

Elektronikus


Indulatok

Felkapott a szél egy papírlapot,
Valami vihar is készült festeni az égboltot,
Az a vihar a széllel sercegett, suttogott.

Azt mondta, ne maradjak, hogyha nem akarok,
Mint ez a papír, úgy repülhetek, indulhatok,
Aztán majd meglátjuk, ki hol lyukadok, hova jutok,
Útközben enyhülnek, majd kihunynak az indulatok.

Felkapott a szél, mint egy papírlapot,
Gyorsan megpörgetett, összegyűrt, majd kisimított,
Közben motyogva, hadarva, nevetve lódított.

Azt mondta, ne maradjak, hogyha nem akarok,
Mint az a papír, elrepülhetek, indulhatok,
Aztán majd meglátjuk, ki hol lyukadok, hova jutok,
Útközben enyhülnek, majd kihunynak az indulatok.

Bármit kérhetek tőle, és megkaphatok,
De a kérdésre választ tőle sem tudhatok;
Az alma a fáról, íz, érzés vagy álom,
Egyedül megtalálom?

Azt mondta, ne maradjak, hogyha nem akarok,
Mint ez a papír, úgy repülhetek, indulhatok,
Aztán majd meglátjuk, ki hol lyukadok, hova jutok,
Útközben enyhülnek, majd kihunynak az indulatok.

Zene: ©Anka Tamás, ©Piacsek László Zoltán és ©Udvarácz Tamás
Szöveg: ©Piacsek László Zoltán



Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 1
Kereső robot: 17
Összes: 36
Jelenlévők:
 · entizenharom


Page generated in 0.0403 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz