Navigáció


RSS: összes ·




Zene: Mögiszter feat. Laura: Tudnod kell

2014-02-18 07:54:35, 688 megnyitás, mogiszter, 2 hozzászólás

Rap


Refr.:
Minden elmúlik, tudom, kisebb lesz a fájdalom,
de most még tudnod kell, hogy érted élek.
Jövõre másról szól a dal, s leomlik majd a szürke fal,
de most még engedd meg, hogy rád emlékezzek.

V.1.:
Esik az esõ, nekem meg ázik a fejem,
beállok egy tetõ alá, okosan teszem.
Nézem ahogy hull a zápor s elmossa a pillanatot,
ez most rohadtul nem hiányzott, hisz amúgy is szarul vagyok.
De ha már így alakult, nem tehetek ellene,
meg egyébként is többet pörög az agyam mint kellene.
Láttátok az esõben az eltûnõdõ alakot?
Csak bámul és néz maga elé – na ez most én vagyok.
Úgy érzem, hogy engem sajnál az elázott nagyvilág,
és bármit is teszek majd az élet úgyis pofon vág.
Bennem még van erõ, de meg-e éri felkelni?
Egyáltalán meg-e éri ezt a kérdést feltenni?
Egyáltalán mi van velem, hogy ezen jár az eszem?
Jövõre majd ilyenkor úgyis jót röhögünk ezen.
Egyáltalán mi van velem, hogy ezen jár az eszem?
Az ég világon semmi nincs, csak szar, hogy nem vagy velem.

refr.:

Minden elmúlik, tudom, kisebb lesz a fájdalom,
de most még tudnod kell, hogy érted élek.
Jövõre másról szól a dal, s leomlik majd a szürke fal,
de most még engedd meg, hogy rád emlékezzek.

V.1.:
Rád emlékezek most még, de minek kínzom magamat?
Nem kellene erõltetni, a jó úgyis megmarad.
De hát mit tehet egy magamfajta álmodozó söpredék,
csak áll az esõben és tûnõdik, hogy sírsz-e még.
Igen, jól hallottad, söpredéknek hívtam magamat,
és ne kezdj el most vigasztalni, ez nem az a pillanat.
Most nem tudok koncentrálni másra, csak a múltra,
és ilyenkor azt szeretném, hogy ezt õ is tudja.
Hahh, milyen szánalmas, még én is belátom,
de nem tehetek ellene, most még friss ez a lábnyom.
Még itt jártál tegnap, még itt lebeg az illatod,
A kabátod meg itt maradt, egyszer a fejedet is elhagyod.

Refr.:

Minden elmúlik, tudom, kisebb lesz a fájdalom,
de most még tudnod kell, hogy érted élek.
Jövõre másról szól a dal, s leomlik majd a szürke fal,
de most még engedd meg, hogy rád emlékezzek.


3.
Sötét van a szobámban és sötét van a fejemben,
itt a legfõbb ideje, hogy rend legyen az elmémben.
Szanaszéjjel hevernek a váza apró darabjai
Nagyrészük már értéktelen, de én biztos, hogy nem dobom ki.
És aztán Szeptember lett hirtelen, fel sem ébredtem még nyár után,
a szende szellõ színtelen, és az arcomon érzem, talán
már magam sem értem, csak érteni véltem,
de az idõ mindig igazolt és gyógyító hatása volt.
már nem is magamtól kérdem, hanem egy felsõbb erõtõl, tétlen,
hogy maradjak veszteg, vagy lépjek feltétlenül,
érzem, hogy az utóbbit kéred tõlem
és most még erõtlenül, kábán, de megteszem, ígérem.
egy nagyon fontos szakaszt zárok le most végleg,
és elsõ lépésnek talán jó lesz ez az ének,
de tényleg, legalább elhiszem, hogy akarom,
ha ezeket a sorokat majd mondogatom monoton.



Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 0
Kereső robot: 12
Összes: 24

Page generated in 0.039 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz