Amatőr Művészek Fóruma

kucorgok a sarokban egyedül
(ide írnám szívesen hogy)
hallom ahogy egy tücsök hegedül
ezt csak békeidőben lehetne
most harc van csúf háború
nem tudjuk ki lesz a vesztes
ezért van rajtam is mélabú

Ablakom kitárva,
Belecsapok lantomnak húrjába,
S rácsodálkozom
E csodás világra.
Itt állok az ég alatt
idők viharában,
gondolataimba zárva,

Robbanok!
Keserű kedvvel.
Fekete szárnyakon,
rebbenő szemek.
Tilos a kijárás,
józanság kell

gyöngyvirág csillagok takarója alatt
holdálom ringat avarból vetett ágyon
álmod büszke gerincű fák tövében pihen
a mindenség végtelen ösvényét járod

talán legjobb a lendkerekes autónak
mostanság élni roppant veszedelmes
vaksakkot játszanak az idősek
aki nem marad bent lutriba dobja garasát

Mikor lelkem már mindenkit itt hagy
Te akkor is mellettem itt vagy
Mikor már elapad ajkam szava
Akkor is körbevesz szíved fala

Karanténba küldték a Mamust és a Papust,
Mert támad és száll a korona vírus.
Égen, földön mindenhol, jár a néma gyilkos,
Colombo bácsit kértem, fogja el a gyilkost.

csendes a tér
mozdulatlan az utca
a sarkaiból kifordult világ
szemeit lassan lehunyja

Szilánkjaira hullott a világ,
Tükrében meg láttam a valóságot,
De valahogy, nem volt az igazi,
Túl sok boldogság volt ott.

A hajnali szél
lágyan zenél,
ablakom alatt
kotor a huzat.

Téged ez fáraszt
és elveszel a részleteimben,
de hát nő vagyok
és így sokszor rendezetlen.

csendet reszel a nádas
alvókájával motoz a szél
görgeti a tegnapot maga előtt
biggyedt bajusza földig ér

Se nem szólítom a tavaszt,
se nem várom,
feltartani az időt - jó lenne azt,
de erre nincsen megoldásom.

Ámor nyila meglőtte szívem,
Szép lány csókja gyógyítja sebem.
Szerelemmel kezeli lelkem,
S vele boldogságra leltem.

A félelem ecsetje,
átfesti a valóságot.
A tudatlanság bölcsessége
fekete keresztet ácsol.

Megszületni, és meghalni,
csak egy pillanat az egész,
életünk egysége
csupán szemhunyásnyi,

Lesben áll
Vadra vár
Karmokat élez
Kedvre szomjaz
Rád talál

kendőt köt fejére csendem
pokolban izzik a szó
toprongyos énem a vesztes
eszményit hirdet a jó

És most jön a csend,
elvonul a nyüzsgés,
pihenni tér a beteg világ,
az ajtót bezárja maga után.

Csak a kislámpa fénye
maradhat a fürdőben,
mert ha nem látom én se’
gondoltam te sem fogod -
mire kell levetkőzzem.

Felszívódott eme határ:
a csillagos ég.

apám almabort is ihatott volna
magányos estéin a diófa alatti
rönkön üldögélve demizsonból
töltögette tele poharát

Ősz hajába tűzött, fekete hullámcsat,
a szobában csend,
a lélekben rend,
csipetnyi fahéj, citrom illat.

Vírusokról

Távolból sejlik egy fehér vitorla,
messzi világok híreit hozza.
Messzire hallik egy merész tivornya,
hírnökök komor hajóján
fekete zászló leng kibontva,

Föld a természet termő talajában,
Kapaszkodik, reménykedik az élet.
Nap sugaraival fejlődve épülnek,
Tavasz bont megint új rügyeket.

Már mindenhol ott vagy,
bárhová is gondolok,
te lettél a középpont, a bizonyosság,
minden régi lépésem
hozzád vezetett,
és az ösvényt angyalok taposták.

a tegnap megrepedt égboltot
mára befoltozta a nap
apró foszlányok azért maradtak
nem múlt el nyomtalanul a szakadás
játsszuk azt hogy csak a díszítés

Száll a madár a magasba,
keringőzik ide, oda mintha
várna valamire, talán az én
fájó szivem üzenetére.

Mezítláb a porban járok,
a csillagokkal együtt hálok.
Minden virágot megcsodálok,
démonokkal táncot járok.

Nem ígértél túl sokat
és csak néhány álmot hoztál magaddal,
ehhez hozzászőttük az én összes vágyamat
egy nagy színes gombolyaggal -

Tetszik, nem tetszik, böjtölünk,
s hátrálva, egyre szorulunk
tiszta szobánknak sarkába,
s üvöltésnek hallik, ahogy
perceg a szú a fába'.

ötdekás a csontja
bőr toll hús pár gramm
többletet soha nem viselt
bírta az iramot
a cseppfolyós árpát

Újabb veszélyforrás lüktet most Földön,
emberi biztonság meggyengülhet rögtön.
Nem háború és vihar, vagy a szegénység,
hanem Földön dübörgő, súlyos betegség.

Lehet így is sírni;
száraz szemekkel,
mikor a bánat a szív felé szakad.
A világnak nem a könny kell,
az csak befelé szivárog,
ott épít fel vastag falat

Hóvirág, kicsiny virág,
ne dugd ki fejed, zord ez a világ.
Maradj örökre a földben már,
maradj vele, Neki föld alatt nyíljál.
Nem értem, hogy tud Nélküled
virágba borulni a kikelet?

Reggel. Vitamin. Itthon. Dolgozom.
Meddig? Ablak. Tavasz. Becsukom.
Teázom. E-mail. Válasz. Munkatárs.
Hiányzik. Levegőt! Maradok. Merre jársz?

emocionális vagyok, durván
szenzitív és kába az elhullásban
tojáshéj járda ropog alattam, feneketlen madarak
akaszkodnak hajamra, fogódzanak korlátok kezembe, aranylelkű sugarak fojtogatnak

a vadvizek forrásaikat kezdték kutatni
az illatok borzolták a szirmokat
a színek bimbóba kértek bebocsátást
húrok keseregtek a dallamon
egyszerre már nem is voltak évszakok
és minden más se lett

mikor jöttök
már fehérben leszek
kérdezni nem fogtok semmit
csak öleltek
a szavak úgyis mindig elesnek
a szem s a gondolat mély
mindent tudni fogtok rólam

mikor kicsi voltam azt hittem
a karamell tejcukor
rajongtam ezért az édességért
az omlós lengyel féle bocisért
egyszer anyám szaloncukrot akart főzni
vagy nem tudom de egy nagy tál
vajas csoda lett belőle